A maja civilizáció a mai Dél-Mexikó, Yucatán, Guatemala, Belize és Honduras területén létezett. A legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt fejlett matematikai és asztronómiai ismeretek, monumentális építészet, művészet, és írásmód jellemzi.

Ábécéjük több száz karakterből állt, amelyek többsége egy szótagot vagy egy szót tartalmazott. A majáknak könyveik voltak, de a legtöbbjüket elpusztították: mindössze négy maja könyv, más néven “kódex” maradt meg. A kő faragványokon, templomokban, kerámiákban és más ősi tárgyakban is vannak maja karakterjelek. Az elmúlt ötven évben nagy lépések történtek az elveszett nyelv megfejtése és megértése tekintetében.

Az elveszett nyelv

A spanyolok érkezésekor a ragyogó maja kultúra már hanyatlott, a társadalom felbomlott, és nem ápolták a régi hagyományokat. A királyok és a maja társadalom fejlett intézményei már a spanyolok érkezése előtt eltűntek, megkönnyítve ezzel a hódítók dolgát. A hódításkor a birodalom írástudó volt és több ezer könyvet tartott, de a buzgó spanyol papok elégették a könyveket, elpusztították a templomokat és a faragványokat, és mindent megtettek hogy eltüntessék  a maja birodalom kultúráját és nyelvét.

Négy könyv maradt meg csak, és az esőerdők mélyén elvesztett kerámiák. A kő faragványokon, templomokban, kerámiákban és más ősi tárgyakban is vannak ősi maja karakterjelek. Majd azutáni időkben évszázadok óta kevés volt az érdeklődés az ősi maja kultúrával kapcsolatban, és a hieroglifák lefordításának minden képessége elveszett. Mire a történelmi etnográfusok a 19. században érdeklődtek a maja civilizáció iránt, a hieroglifák már értelmezhetetlenek voltak, s ezáltal a történészek a semmiből indulnak.

Maja karakterjelek

A maja karakterek a logogramok (szimbólumok, amelyek egy szót képviselnek) és a syllabogramok (szimbólumok, amelyek fonetikus hangot vagy szótagot képviselnek) kombinációja. Bármely adott szó kifejezhető egy magányos logogram vagy syllabogramok kombinációjával. A mondatok mindkét típusú karakterjelből álltak. A maja szövegét felülről lefelé olvasták, balról jobbra. A karakterjelek általában párok: más szóval, a bal felső sarokban kezdődik, két karakterjelet olvas, majd a következő párra megy. Gyakran a karakterjeleket nagyobb kép kísérte, mint például a királyok, papok vagy istenek. A karakterjelek részletesebben kifejtik, hogy mit csinál a képen látható személy.

A maja kódexek

Amikor Hernán Cortés 1523-ban elküldte Pedro de Alvaradót hogy meghódítsa a maja régiót, akkoriban több ezer maja könyvet, más néven “kódexet” használtak és olvastak a hatalmas civilizáció akkori leszármazottai. A történelem egyik nagy kulturális tragédiája, hogy ezeknek a könyveknek szinte minden részét a gyarmati korszakban buzgó papok elégették. Ma mindössze négy rossz állapotban lévő megrongálódott maja könyv maradt. A négy maradék maja kódexet természetesen hieroglifikus nyelven írták, és többnyire csillagászattal, a Vénusz, a vallás, a rituálék, a naptárak és a maja papok által leírt egyéb információkat  tartalmaznak.

Karakterjelek a templomokon és sztéléken

A maja kőfaragók gyakran faragtak kőgolyókat a templomaikra és az épületekre. Emellett nagy sztéléket is emeltek, királyaik és uralkodóik nagy  stilizált kőszobrait. A templomoknál  és a sztéléknél sok olyan karaktert találunk amely megmagyarázza az ábrázolt királyok, uralkodók vagy tettek jelentőségét. A karakterjelek általában egy dátumot és egy rövid leírást tartalmaznak, mint például a “király bűnbánata”. A nevek gyakran szerepelnek, és a különösen képzett művészek (vagy műhelyek) is ráírják a kőre “aláírásukat”.

A karakterjelek és nyelv megértése

Évszázadokon át az emberiség elvesztette a maja írások jelentését, legyen az a kerámiára festett, vagy a maja kódexek egyikébe festett, vagy akár egy templomban lévő kő. A gondos kutatók azonban szinte az összes ilyen írást megfejtették, és ma már minden könyvet vagy kőfaragást megértenek, ami a majákhoz kapcsolódik.

A jelek olvasásának képességével sokkal jobban megértették a maja kultúrát. Például az első maja kutatók azt hitték, hogy ez egy  békés kultúra, amely a mezőgazdaságra, a csillagászatra és a vallásra irányul. Ez a kép a békés emberekről ma már a templomok és a sztélék kőből készült faragványainak megfejtésével változott: kiderült, hogy a maják eléggé háborúsak voltak, gyakran a szomszédos városállamokat  támadták meg rablásért, rabszolgákért és áldozatokért, hogy áldozhassanak Istenüknek.

Más fordítások segítettek megvilágítani a maja kultúra különböző aspektusait. A Drezdai kódex számos információt nyújt a maja vallásról, rituálékról, naptárakról és kozmológiáról.

A maják nagy érdeklődést mutattak a Vénusz iránt, ebben a kódexben az évszázadok égi megfigyelésének eredménye tükröződött.

A Drezdai  kódex  esetében Gerardo Aldana antropológus részéről a Kaliforniai Egyetem vizsgálata megállapította, hogy  benne a Vénusz mozgásának kódexregiszterei vannak ábrázolva, ami nagyon fontos volt a maja kultúrában, valamint a csillagok megfigyelése a általában. Például egy közelmúltbeli felfedezés egy maja megfigyelőközpont feltárásáról megerősítette a maja kultúra közösségét ezzel a csillaggal.

Emellett a Drezdai kódex feltárja a bolygó létfontosságú jelentőségét a maják számára, Aldana biztosítja, hogy ez a csillag egyik legrégebbi tudományos dokumentációja. A kódex illusztrációk a numerológián alapuló rekordot mutatják, de az évszázados időszakos megfigyelés lebontását is. Valószínűleg alapos tudományos feljegyzés.

A Madridi kódex információs próféciával és mindennapi tevékenységekkel, például mezőgazdasággal, vadászattal, szövéssel, stb. rendelkezik. Úgy tűnik, hogy minden lefordított szöveg új ismeretet hordoz az ősi maja civilizáció rejtélyeiről.

Mexikói maja kódex

A  mai ismereteink szerint legrégebbi kódexet a hatvanas években találták meg. Fosztogatók botlottak bele egy barlangban Mexikó Chiapas nevű legdélibb államában. Ezután egy gazdag mexikói gyűjtő Josué Sáenz szerezte meg, majd a hetvenes években a New York-i Grolier Clubban állították ki, a neve is innen ragadt rá. Csak később került vissza Mexikóba, ahol ma is található.

A kalandos sorsú kódexet bő fél évszázadon át hamisítványnak hitték, amely ügyesen utánozta az igazi maja kódexek stílusát. Már az gyanússá tette, hogy nem régészek találtak rá, így bizonytalan volt, hogy egyáltalán honnan került elő. Nem segített Sáenz gyanúsan kalandos története se arról, hogyan jutott hozzá a kódexhez, titkolózó fosztogatókkal, letakart iránytűs magánrepülővel és távoli, elhagyatott leszállópályával. Pedig a kódex mellett más tárgyakat is találtak annak idején a barlangban, köztük egy famaszkot és egy áldozati kést, amelyekről már korábban bebizonyosodott, hogy valódiak.

A Brown Egyetem kutatói úgy döntöttek, hogy újra előveszik a kódexet, és sorra végig veszik az eddig felmerült tudományos kifogásokat, hogy eldőlhessen végre, mivel is van dolguk. Egyrészt tartalmilag elemezték, összevetve más ismert maja munkákkal, másrészt magát a műtárgyat karbonos kormeghatározásnak vetették alá. A vizsgálatot vezető Stephen Houston szerint az eredményeik alapján már nem lehet kétség afelől, hogy a kódexet valóban a maják készítették.

Sőt, az is kiderült, hogy a Grolier-kódex korábban készült, mint az eddig ismert maja szövegek, a szintén a kiállítási helyükről elnevezett Drezda-, Madrid- és Párizs-kódex, és ezzel ez a legrégebbi fennmaradt amerikai írásos emlék. Ezt egyrészt a kormeghatározás is megállapította, másrészt a kutatók szerint a hatvanas években még lehetetlen lett volna ilyen pontos hamisítványt készíteni, mert a meghamisítandó maja kultúra több jellemzőjét is csak később ismerte meg a tudomány

A háromkérgű, hajtogatós “könyv” fennmaradt 10 oldalát ezentúl Mexikói Maja Kódexnek nevezik, korábban Grolier-kódexként emlegették. Eredetileg 20 oldalas lehetett, de a századok során az oldalak fele odaveszett.

A vizsgált kódex lapjainak és tintájának korát egy sor kémiai teszttel állapították meg. Korábbi tanulmányok is kiálltak a kódex eredetisége mellett, az évtizedes kételyeket az új kutatás is cáfolta.

“A kódex bírálói hosszú időn át azt állították, hogy a stílus nem a majáké, a figurák és a színek csúnyábbak, mint a többi maja könyvé. A kódex egyszerűbb rajzolatát azonban megmagyarázza a kor, amelyben született: a korszakban a későbbi virágzáshoz képest szegénység uralkodott” – magyarázta Sofia Martinez del Campo, az INAH kutatója.

A spanyol hódítók az 1500-as években el akarták pusztítani a maja tárgyakat, a Mexikói maja kódexen kívül három, később írt “könyv” maradt csak fenn.

Drezdai kódex, 3D rekonstrukció

Madridi kódex

Párizsi kódex

Mexikói maja kódex (Grolier-kódex)

Az összeomlás, mindenhol – maják – aztékok – inkák – két évtized alatt

Spanyolország néhány évvel Portugália után, 1510 körül kezdte meg a gyarmatosítást, mégpedig az új kontinensen: Amerikában. Az akkoriban felfedezett kontinens kitűnő lehetőséget nyújtott a gyarmatosításra: a hegyek hatalmas mennyiségű, könnyen kibányászható nemesfémet (aranyat-ezüstöt) rejtettek, a trópusi területek pedig alkalmasak voltak ültetvények létesítésére. Emellett a helyi indián kultúrák katonai szempontból és védelmi képességeiket illetően csupán az egyiptomi Óbirodalom szintjén álltak, így a vas-, és tűzfegyverekkel rendelkező spanyoloknak nem jelentett nehézséget a kő-, és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása.

Amerikában több bennszülött nép is élt szétszórva a kontinensen. Közép-Amerikában, a Yukatán-félszigeten volt a maják központja. Városállamokban éltek, amely egy-egy helyi főnök közvetlen vallási és politikai vezetése alatt állt. A városállamokat összekötő kapocs volt a közös vallás, a nyelv és a kultúra. A majákat nagy műveltség, gazdag művészeti értékek, fejlett matematikai és csillagászati ismeretek jellemezték. Húszas számrendszert használtak, tőlük származik a fokok, a naptár beosztása, pontosan meg tudták határozni a napév és holdhónapok váltakozását. Birodalmukat Pedro de Alvarado igázta le 1519 és 1527 között .

Közép-Amerika másik bennszülött népe, az aztékok 1325-ben alapították fővárosukat, Tenochtitlánt, és 1428-ban hozták létre a Közép-Amerika nagy részét egyesítő független államukat. Intenzív földművelést folytattak: mocsarakban „úszókerteket”, mesterséges szigeteket építettek ki, így évente többször is be tudták takarítani a termést (kukorica, bab, tök, paradicsom, kakaó, gyapot és dohány). Élénk kereskedelmet folytattak, kézműiparuk és építészetük sokszínű volt. Államukat megtervezett városok sokasága, rabszolgaság és a helyi arisztokrácia öröklődő és szilárd hatalma jellemezte. A főpapok tömeges emberáldozatokat mutattak be isteneiknek az áldozati célokra épített piramistemplom csúcsán, ami egyben a városok központja is volt. 1502-1520. Montezuma volt az azték uralkodó, ő fogadta Hernando Cortezt is, aki 500 katonájával minden nehézség nélkül söpörte el az azték birodalmat, és 1535-ben kikiáltotta helyén az Új-Spanyolország Alkirályságot (ma: Mexikó). Cortez győzelmét segítették belső küzdelmek, illetve az a tény, fogy a megérkező spanyol conquistadort (hódítót) istenként fogadták (a mítosz szerint az aztékok legfőbb istene, a Tollaskígyó nyugatra távozott, és a megjelenő, addig ismeretlen fehér embert az istenség leszármazottjának tartották).

Dél-Amerikában, az Andok hegyei között jött létre az Inka Birodalom a XV. században. Gazdaságukat teraszos, öntözéses földművelés jellemezte, alpakát és lámát tenyésztettek, a hegyekben aranyat, ezüstöt, rezet és ónt találtak. Építészetük, matematikájuk és orvostudományuk fejlett volt, a Nap járásán alapuló naptárat és csomóírást (kipuàmáig nem tudták megfejteni) használtak. Az állam élén a Nap fiának nevezett inka állt, és birodalmának szimbolikus központjában, Cuzco-ban székelt. Vallásukat emberáldozat jellemezte, fegyvereik kőből és fából készültek. 1532-ben Francisco Pizarro 150 emberrel elfoglalta a birodalmat, és létrehozta Spanyolország Perui Alkirályságát.

A spanyol hódítok vagy más néven conquistadorok két évtized alatt elfoglalták és lerombolták a magasabb szintű indián kultúrákat kis létszámú csapataikkal, mert sokkal fejlettebb technológiával rendelkeztek (obszidián kés, fából készült nyilak és pajzsok ellen –  páncél, puskaporos lőfegyverek, fémkard, stb.) gyorsabb civilizációs fejlődési sebességük által.

Vallás – labdajáték – emberáldozat

A maja szövegek sokszor tömörítetten vannak leírva, és egy tömb egy vagy több jelet is tartalmazhat,  – amely jelenthet egy betűt, egy szót, vagy akár egy rövidebb mondatot is. Minden egyes kép egy történetet mesél el. Vannak olyan szimbólumok, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra, ám a jelentésük mégis teljesen más. Tehát eléggé bonyolult ez az írásrendszer.

A maják a csillagászatban és a matematikában olyan magas szinten álltak, amilyenre az európai civilizációk csak később érkeztek el. Tanulmányozták az égitestek mozgását, ismerték a napéjegyenlőséget és pontos naptárakat készítettek. A tudományos felismeréseket azonban a nép életében kevésbé hasznosították. Például ismerték a kereket, de csak gyerekjátékoknál használták, szállítási célokra nem. A nép nagy részének életfeltételei primitívek voltak. Kőkorszaki eszközökkel szántottak, az eke és az igavonó állat fogalma ismeretlen volt. Mégis létezett a luxuscikkek távolsági kereskedelme és a hétköznapi élet fejletlen technikája csodálatos iparművészettel párosult.

A maják vallásában az emberáldozatok teljesen szokványosak voltak. A rituális kivégzésekhez tartozott a lefejezés, akasztás, kövezés, mérgezés, csonkítás, de még az élve eltemetés is. A legkegyetlenebb megölési mód a has felmetszése és a még dobogó szív kitépése volt, amit a posztklasszikus korból fennmaradt kultusztárgyak is bizonyítanak. Áldozatként elsősorban hadifoglyok szolgáltak, de saját népükből, sőt a társadalom felső rétegéből (vagy az ellenség vezetői közül) is kerültek ki emberek eme feladatra. Még kutatják, hogy ki mikor, hogyan és hol, milyen körülmények között lett feláldozva.

Vallási, rituálés szerepet töltött be a labdajáték, amellyel a kozmosz működését akarták szemléltetni. Külön erre a célra szánt hosszúkás pályákon játszottak, amelyet földből építettek, kőfalakkal védve. A játék a kosárlabdához hasonlatos: gumiból készült labdát kellett a pálya végén elhelyezett 20–25 cm-es körgyűrűn átdobni. A játékosok bőr könyök-, térd- és fejvédőket hordtak. A játék, úgy ahogy a vallásuk is, a jó és rossz harcáról szólt. A vesztes csapat tagjait a játék végeztével feláldozták. Ezt az áldozatok megtiszteltetésként és dicsőségként kellett, hogy értelmezzék. Az áldozati szertartás meglehetősen kegyetlen volt: papok végezték a pályán vagy a templomban, melynek során obszidián pengével felvágták az áldozatokat, majd kiemelték még dobogó szívüket. A játék elterjedésével megjelentek az ún. tzompantlik, a koponyatartó állványok. A legnagyobb épen maradt labdajátéktér Chichén Itzában található.

A maja kultúra romjainak feltűnő jellegzetessége a vallási építmények dominanciája. Egyáltalán maga a vallás és annak működtetői (pl. papok) kimagasló fontosságú szerepet játszottak a klasszikus maják életében. A klasszikus idő városállamait többnyire királyok irányították, akik egyben a legmagasabb vagy az egyik legfontosabb vallási szerepet is betöltötték Ábrázolások alapján is látszik, hogy az uralkodóknak és a maja társadalom vezető rétegének is alá kellett magukat vetniük a gyakran kegyetlen vallási szertartásoknak.

Az még tisztázatlan, hogy a maják  – ugyanúgy mint az aztékok –  csak azért háborúztak-e, hogy legyen elég emberáldozatuk, vagy pedig azért áldozták őket fel, hogy a királyok a hatalmukat bizonyítsák és az istenek kegyét elnyerjék. Bár a maják harcos népnek számítottak, az aztékok vérszomját megközelíteni sem tudták. Mindenesetre a legújabb kutatási eredmények erősen megváltoztatták a majákról alkotott korábbi képet, miszerint az aztékokkal ellentétben békés nép voltak és csak ritkán áldoztak. E két nép megítélésének különbözősége onnan ered, hogy amikor a spanyolok meghódították Közép-Amerikát, még látták az aztékok vallási szertartásait, miközben a klasszikus maja-kultúra már eltűnőben volt. A Yucatán-félsziget északi oldalán azonban a posztklasszikus városokban erősen megváltozott a kultúra – a spanyol hódítás idején készült épületek romjaiból jól kiolvasható, hogy a vallás már nem azt a kimagasló szerepet játszotta, mint azelőtt, a klasszikus időkben.

Valahogy végig ez a kettősség jellemző a majákra

–  fejlett csillagászat, de kőkorszaki eszközökkel történő szántás
– ismerik a kereket, de csak néhány apró gyerekjátéknál használják
– nagyon nehezen megfejthető rendkívül bonyolult írás, de könnyedén és nagyon egyszerűen megfejthető matematikai számrendszer

– a csillagászatban és a matematikában olyan magas szinten álltak, amilyenre az európai civilizációk csak később érkeztek el, kiváló építészet, állandó ember áldozatok, kegyetlen háborúskodásokban edzett társadalom… és mégis…kikötött pár spanyol hajó, pár száz emberrel, és összeomlott minden 15-20 év alatt.

Újra kell írni a történelem majákról szóló fejezetét?

A Nat Geo filmje szerint igen, hisz a jelek szerint a maja civilizáció sokkal kiterjedtebb és fejlettebb volt a korábban gondoltnál – egy nemzetközi kutatócsoport ugyanis egy modern lézeres távérzékelő módszer segítségével egész városokat és 60 ezernél is több ember alkotta objektumot talált a guatemalai esőerdő mélyén.

A több ezer éves maja civilizáció után maradt épületeket eddig nagyon nehéz volt felfedezni a trópusi esőerdőkben. Sokszor csak egy magasabb halom jelzi őket az erdőben  a talaj és a sűrű növényzet alatt.

De van már egy technológiai újítás amit elkezdtek használni a régészek: ez a lézeres LIDAR-technológia. Alkalmazták már Kambodzsában is, a Pacunam non-profit szervezet által támogatott kutatócsoport azonban az utóbbi években megvalósította az eddigi legnagyobb LIDAR-t használó kutatást. 800 négyzetmérföldnyi területet térképeztek fel Guatemala északi részén.

Megállapították hogy a maja civilizáció jóval nagyobb és fejlettebb volt annál, amit eddig gondoltak róla. És bizony ezt a civilizációt az egyiptomival és a kínaival lehet egy lapon emlegetni, és a korabeli Európát felülmúlja.

A lézer a legeldugottabb piramist is megtalálja, működése egyszerű: a lézert felrakják egy repülőre, és berepülik vele a feltérképezni kívánt területet. A lézersugarat a talajra irányítják, és mérik az időt, amíg az onnan visszaverődik. Az eredmény alapján pedig a számítógép térképet készít az adott területről.

A lézer átlát a fák levelein és az aljnövényzeten, így képes megrajzolni mi van a fák alatt. Ott ahol szabad szemmel nézve a levegőből csak egybefüggő sűrű zöld szőnyeget látunk,  a lézer alkalmazásával komplett építményeket és utakat mutató térkép lesz.

Sok objektum rejtve marad a dzsungelben, és csak a modern technológiával látható, mint például az El Zotz régészeti lelőhelyén. /  Kép: PACUNAM / Garrison / Proyecto Arqueológico El Zotz

A National Geographic bemutatja miért jelent hatalmas előrelépést egy ilyen technológia használata

Az egykori épületek maradványait olyannyira képes eltüntetni a dzsungel, hogy egy magas piramis is észrevehetetlenné válik alig harminc méterről.

A LIDAR-képek alapján viszont készíthető egy háromdimenziós térkép, amelyet a tudósok  egy tableten magukkal vihetnek lent az adott terepen, erdőben, így minden láthatóvá válik számukra.

3D-s nézet Tikal délkeleti részén  / Kép: PACUNAM / Garrison / Proyecto Arqueológico El Zotz

Elképesztő, fél európányi méretű  civilizációra bukkantak

A kutatás jelentőségét illetően a műsorban elhangzik “Az elmúlt 100 év legfontosabb maja felfedezése” – mondják a kutatók. A LIDAR-képek alapján ugyanis olyan következtetésekre jutottak, amelyeket eddig nem tudtak a majákról. A térképek segítségével a műsor szerint közel 60 ezer maja építményre bukkantak a dzsungelben.

Átvizsgálták például Tikalt és a környezetét, és hiába az ország egyik legnépszerűbb turistahelye, és az egyik legjobban feltárt lelőhelye, még ott is találtak egy korábban ismeretlen piramist, amelyet egészen addig természetes képződménynek hittek.

A legnagyobb felfedezés viszont az, hogy a maja városok sokkal-sokkal kiterjedtebbek voltak, mint azt korábban gondolták. Az egyik kutató erről úgy fogalmazott, hogy amit eddig magának a városnak gondoltak, az valójában csak a városközpont.

Tikal például háromszor-négyszer nagyobb is lehetett az eddig gondoltnál, a lakossága pedig az eddig feltételezett 60 ezer főnél jóval nagyobb, akár 250 ezres is lehetett.

A LIDAR-képek utakat, lakóházakat, palotákat rajzoltak fel a térképre, mindez pedig azért fontos, mert egészen eddig a tudósok azt mondták a majákról, hogy egy maréknyi, látszólag elszigetelt városban éltek.

Most azonban a kutatók, és rájuk a hivatkozva a műsor is azt állítja, hogy jóval nagyobb területű és lakosságú volt a maja civilizáció. A számuk akár a húszmillió főt is elérhette, amely az akkori Európa népességének közel fele volt, de csupán harmincad akkora területen.

El Palmar régészeti lelőhelye. A LIDAR azt mutatja, hogy El Palmar a város központjától 40-szer nagyobb, mint azt gondolták. / Kép: PACUNAM / Garrison

És ami még nagyon lényeges

A felvételek erődítményeket, városfalakat mutattak, amelyek olyan fejlett harcászati képességekre utalnak, amelyeket eddig nem feltételeztek a majáktól. A dzsungelben utakat fedett fel a lézer, amelyek összekötötték a városokat.

Mezőgazdasági tevékenységre utaló jeleket is találtak, például csatornákat, az egyik városuk mellett például egy teljes mocsaras területet megműveltek, öntöztek.

“A történet amely most kezd alakot ölteni előttünk tejesen átírja a történelemkönyveket, és a majákat a kínaiak és az egyiptomiak szintjére emeli” – mondta Albert Lin, a National Geographic felfedezője. Kutatnivaló van még bőven, további 20 ezer négyzetkilométer vár még feltárásra.

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ. Látogasd meg ezeket a további  oldalakat is! 

Akakor, a titokzatos elveszett város Amazóniában

Egy biztos: ezt ember nem építhette – vagy mégis?

Az Időkapszulák Nyomában

A Föld elveszett kontinensei, eltűnt civilizációk

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 THANK YOU FOR VIEWING!