Az MI elszabadulása végzetes lehet

robotot

Az elkövetkező 10-15 évben hatalmas technológiai fejlődés fog történni a mesterséges intelligencia terén

Ez a fejlődés elhozhatja azt a világot számunkra, amikor robotokkal együtt élhetünk majd ezen a bolygón, méghozzá mindenféle társadalmi vagy egyéb súrlódás nélkül. — Vagy mégsem? ….

Az MI önfejlesztésének egyik kulcsa, hogy megfelelő számítási kapacitás esetén, annyi megoldási verziót és annyi lehetséges behatást képes megvizsgálni, ezekből következtetésekre jutni és így fejleszteni az “intelligenciáját”, amire egy embernek sok ezer év kellene. Vagyis egy megfelelő hardverrel rendelkező MI néhány óra alatt képes lehet sok ezer évnyi fejlődést elérni.

Ha ezt pedig huzamosabb időre vetítjük ki pár év alatt, a normál emberi szinthez viszonyítva, tényleg isteni szintekre fejlesztheti önmagát, amikor már az ember számára gyakorlatilag megérthetetlen stratégiákat, megoldásokat és felfoghatatlan “gondolkodás módot” fejleszt ki magában.

robotf

Az önmagától tanuló mesterséges intelligencia észrevétlenül kerekedhet az ember fölé – Valóra válhat a SkyNet

Elon Musk nem is ment el szó nélkül a jelenség mellett, a Tesla vezére odáig ment, hogy kijelentette, hogy jobban kellene félnünk a mesterséges intelligenciától, mint amekkora fenyegetést Észak-Korea jelent.

A baljóslatú Twitter-üzenet azt sugallja, hogy a technológia rohamos fejlődése nagyobb kockázatot jelent a világ számára, mint egy újabb nukleáris háború – írja a CNBC.

Nem Elon Musk az egyetlen, aki szerint óriási problémát jelenthet a mesterséges intelligencia elszabadulása. A világ más nagy elméi is figyelmeztették a tudósokat a mesterséges intelligencia fejlődésének, ma még beláthatatlan végzetes következményeire. Elen Tusk, Steve Hawkins és Bill Gates mellett, további 116 tudós és kutató is.

Ugyanakkor Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója szerint nem kell félni az MI-tól, mire Musk csak annyit felelt, hogy Zuckerbergnek korlátozott a rálátása a témára.

Zuckerberg kijelentése azért is érdekes, mert a Facebook is fejlesztett saját mesterséges intelligenciát, de a programot le kellett lőni, mert az kitalált önállóan magának egy saját nyelvet.

A Facebook mesterséges intelligencia kutatással foglalkozó részlege, a FAIR váratlan eredményt ért el, amikor a chatbotok fejlesztésén dolgozott. A beszélgető szoftverek megalkották saját nyelvüket, miközben tárgyalási technikáikat fejlesztették.

Gépi tanulási módszerrel a botok szabadon alkothattak párbeszédeket, ezáltal fejlesztették társalgási készségeiket. Majd azután jött a meglepetés, egy idő eltelte után kezdtek eltérni a tervezett programtól, és önmaguktól kezdtek el kommunikálni egymás közt egy teljesen új, az emberéhez nem hasonlító mesterséges nyelven, amit emberi beavatkozás nélkül alkottak meg.

Nem csoda, hogy Elon Musk minél hamarabb szabályozná a mesterséges intelligenciát. “Jelenleg hozzáférésem van a legmodernebb mesterséges intelligenciához, és úgy gondolom, hogy az embereknek igencsak aggódniuk kellene. Ugyanis mire a mesterséges intelligenciára reagálunk szabályokkal, már túl késő lesz. Ez ugyanis olyan alapvető fenyegetést jelent az emberi civilizáció létezésére, amihez nem foghatók autóbalesetek, repülőgép szerencsétlenségek, hibás gyógyszerek vagy rossz élelmiszer, mivel képes lehet bedönteni az egész emberiséget.”

Két fő stratégiai vonal fogja egymást erősíteni, és ezek rendkívül nagy kockázatot jelentenek majd az emberi faj fennmaradására.

A videóban elhangzik egy nagyon jó példa:  csak gondoljunk bele hogyan viszonyulunk  a hangyákhoz. Nem utáljuk őket, nem akarjuk szándékosan bántalmazni őket. Sőt néha megóvásukra áldozatokat is hozunk értük. Kikerüljük őket a járdán. De amint összeütközik  a jelenlétük a céljaink megvalósításával, mint pld. egy épület felhúzásával, szemrebbenés nélkül kiirtjuk valamennyit. Nincs harag, érzelem ellenük, csupán keresztezik az ember célját.

A gépek nem fognak egyik pillanatról  a másikra gonosszá válni. A valós aggály abban rejlik hogy olyan gépeket hozunk létre, amelyek meghaladják a mi képességeinket, és a legapróbb összeférhetetlenség az ő és a saját céljaink között a végünket jelentheti. Nincs harag, érzelem az emberek ellen, csupán keresztezik az MI célját.

Amit pedig Neumann Jánosról mond, azt minden magyar iskolában tanítani kéne, és roppant büszkének lenni rá.

A két fő stratégiai vonal amely rendkívül nagy kockázatot jelent

robotm

1.) Robot evolúció, önmagukat fejlesztő és sokszorosító robotok

A vírusok ezt teszik. A férgek, emlősök, rovarok is. Minden élő dolog a földön ismétlődik, szaporodik. A robotok nem teszik meg: a gépek merevek és nem érdekeltek a reprodukcióban, – eddig még nem …

De talán tanulhatnak. Az evolúciós robotikának nevezett lenyűgöző területen a tudósok igyekeznek a gépeket alkalmazkodásra tanítani a világhoz, és végül önmagukat biológiai szervezetekhez hasonlóan sokszorosítani. Ugyanúgy mintha egy adott környezethez nagyon jól illeszkedő két robot kombinálná a génjeiket (OK, kód), hogy elkészítsen egy 3D-s nyomtatott baba robotot, amely két szülője erősségeit ötvözi.

Márpedig amikortól ez majd jól működik akkor olyan robotok hozhatók létre, amelyek önállóan tervezik meg magukat, és olyan adaptált morfológiákat és viselkedéseket építenek, amelyeket az emberi mérnök sosem álmodhatott.

Attól  a naptól fogva az emberi gondolkozás, és tervezés elveszti létjogosultságát, értelmét a bolygón.

Információ:  Robot evolúció, önmagukat fejlesztő és sokszorosító robotok

robotkek

2.) Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia

The Winner Takes It All…..
Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia
OLVAS AZ EMBERI GONDOLATOKBAN AZ MI
SAJÁT NYELVET HOZOTT LÉTRE ÖNÁLLÓAN AZ MI
FELISMERNI HOGY ROBOT VAGY EMBER AKIVEL TALÁLKOZUNK
MASTER AZ ÁLNÉVEN JÁTSZÓ GO BAJNOK

“Ez a laptop egyetlen nanoszekundum egy tízezred része alatt el tudna végezni az elmúlt tízezer év összes emberi gondolkodásának megfelelő gondolkodást (azaz tízmilliárd emberi agy tízezer éven keresztül végzett munkáját)

A technológia történelmének elemzése rámutat arra, hogy a technológiai változás exponenciális, szemben a jelenlegi ‘intuitív-lineáris’ nézetekkel. Ezért a 21. században nem 100 évnyi, hanem – a jelenlegi ütemmel – 20.000 évnyi fejlődést fogunk megtapasztalni. A fejlődés haszna, eredményei is, mint a chipsebesség és költséghatékonyság szintén exponenciálisan fognak növekedni. Még az exponenciális növekedés is exponenciálisan fog változni.

Pár évtizeden belül a gépi intelligencia meg fogja haladni az emberi intelligenciát, és ez a szingularitáshoz fog vezetni: olyan gyors és alapvető technológiai változásokhoz, amely szakadást fog létrehozni az emberi történelemben. Az esemény következményei olyan, jelenleg elképzelhetetlen jelenségek lesznek, mint a biológiai és nem-biológiai intelligencia keveredése, halhatatlan, szoftver alapú emberek, végül pedig egy hihetetlenül magas szintű intelligencia, amely fénysebességgel terjed az univerzumban.

Az emberi képességekben mélyreható és drámai hirtelenségű változást eredményező szingularitás dátumát 2045-re teszem. Az abban az évben létrehozott nem biológiai intelligencia egymilliárdszor erősebb lesz, mint az emberiség teljes intelligenciája ma.” Raymond Kurzweil jövőkutató.

Információ:  Technológiai Szingularitás – Mesterséges Intelligencia

kopterek2

Rettegsz a szuperintelligens MI-tól? Jól teszed, állítja Sam Harris neurológus és filozófus — és nem csupán elméleti síkon gondolja. Harris szerint olyan emberfeletti képességekkel rendelkező gépeket fogunk létrehozni, amik úgy bánnak majd velünk, ahogy mi bánunk a hangyákkal, az ebből fakadó aggályokra azonban még nem találtunk megoldást.

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ. Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is!

dim4

ngs

Hold – Mars – 2122

fold

kvantum

Kvantummechanika

fold

ufo25

A negyedik dimenzió

gombh

We love ❤️ Earth | We love ❤️ Mars | We love ❤️ Space 

planets,

We love Earth | We love Mars | We love Space 

gömb

planet5

Save the Planet Earth!  Business Opportunity | Innovations & Future Technology

Renewable Energy – Water Management – Cleantech – Ecosystem – Biogas and Biofuels – Projects – Innovative Technologies

gombhat

cropped-c682a-ship6

NATURE IS BEAUTY
BEAUTY IS NATURE
WE ARE ENGINEERS
BUT WHO ENGINEERED US?

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 THANK YOU FOR VIEWING!

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s