A Föld ősi civilizációs történelme – Egy földönkívüli szemszögéből

future2

Több száz millió ember hallott már róla – azonban közülük csak páran tudják a konkrét igazságot

Rohan az idő, idén van már 75 éve hogy megtörtént ez az esemény. A mostanáig eltelt idő alatt már több száz millió ember tudott és hallott már róla – azonban közülük csak páran tudják a konkrét igazságot. Az ilyen esetekre jól illik a mondás: Ebben az ügyben egy biztos – hogy semmi sem biztos.

Illetve azért van még egy dolog, ami 100%-ban biztos: 1947-ben valami lezuhant az amerikai Roswellben, ez kétségtelen, és tény. Az eset azóta a történelem leghíresebb ufóészlelésévé vált, ám az amerikai hadsereg tagadta, hogy egy földönkívüli űrhajó zuhant volna le. Az első újságcikkek még arról szóltak, hogy a légvédelemnek sikerült lelőnie egy repülő csészealjat Roswell határában, de a légierő később azt állította, hogy a lezuhant objektum egy nagy magasságban haladó léggömb volt.

A hivatalos magyarázat szerint ez egy nagyméretű, különleges műszereket hordozó, nagy magasságba emelkedő ballon volt, feladata pedig az, hogy a szovjet nukleáris tevékenységre utaló jeleket keressen a sztratoszférában. A roswelli tiszteket nem avatták be, ezért azonosították repülő csészealjként a maradványokat. Ne felejtsük el, hogy akkoriban még csak két évvel voltunk a 2. Világháború után.

Logikailag két lehetőség van : igaz a riport 1947-ből – vagy pedig egy jól megírt sci-fi könyv a 2009-es évből. Valamint ha csak 4-5 % igaz abból amit benne olvasunk – az már önmagában véve is nagyon elgondolkoztató.

space.

A jövő idővonalán pld. gyakorlatilag egy VI. szintű szupercivilizáció bemutatása, avatarok, robotok, bábtestek, lézerfegyvertől ezerszer erősebb részecskegyorsító sugárfegyver (amely 1 mp. alatt atomjaira bontja az élő szervezetet), technológiai szingularitás (amikor már minden lehető dolog az AI vezérlésével fel van találva, és megvalósítva), szimulált bolygók – és szimulált világok (ahol egy olyan nagy és kiterjedt láncolatban vagyunk egy láncszem, amely szimulációkban létező szimulációkban létrehozott szimulációkból áll) stb. Ezek mind jelen vannak a könyvben, a sorok között, és aki figyelmesen olvas az egyből látja, hogy van háttértudás, és sok magas szintű információ a tartalomban.

A múlt idővonalán is van számos olyan dolog közölve, aminek ha szintén csak a 4-5 %-a igaz, akkor gondok vannak az eddig nekünk tudományosan tanított Föld múltjával kapcsolatban – a hiányzó láncszemről már nem is beszélve, de az egy másik történet és blog.

Jelenleg a Föld és az emberiség múltjával kapcsolatos titkokat hét lakat alatt őrzik és jó esetben csak visszatartják bizonyos régészek csoportjai, vagy pedig rossz esetben meg is semmisítik nehogy kiderüljön, hogy valójában honnan és hogyan került az emberiség a Földre. És ez nem túlzás – gondoljunk csak a dinoszaurusz leletekre, amelyeket sok évtizeden át letagadtak, és bezúztak, elégettek, stb. Mert nagy sárkányok ugye nem léteztek, csak a mesékben… (mármint az ő nagyon tudományos dogmatikus fejükben ez kattogott ezerrel).

De azután kis idő múlva mi is történt? Hm… valahogy áttört a dogma gátja, – lépni kellett, és ugyanezek a tisztelt “tudós prof.” körök elkezdtek szépen dino leleteket hamisítani, hogy ezáltal beírják magukat a kutatás – régészet östörténelmi lexikonokba, mint nagy felfedezők. Gipsz – cement – zúzott ló és marhacsont keverékből produkálták a “szenzációs ősrégi régészeti leleteket”. Speciel néhány nagyobbacska dinó esetében azért pár mázsa építőanyagot meg kellett sportosan mozgatniuk. – Nos, finoman fogalmazva: ezt a témát is jól kicsontoztuk. -:)

Félreértés ne essék, tiszteljük a régészetet és a régészeket– a nyitott, fiatal és korrekt szakembereket, pld. az új feltörekvő generáció számos tagja már Dél-Amerikában végez nagyon komoly feltárásokat, és a LIDAR rendszerét is alap szinten alkalmazzák már.

Megállapították hogy a maja civilizáció jóval nagyobb és fejlettebb volt annál, amit eddig gondoltak róla. És bizony ezt a civilizációt az egyiptomival és a kínaival lehet egy lapon emlegetni, és a korabeli Európát felülmúlja.

A lézer a legeldugottabb piramist is megtalálja, működése egyszerű: a lézert felrakják egy repülőre, és berepülik vele a feltérképezni kívánt területet. A lézersugarat a talajra irányítják, és mérik az időt, amíg az onnan visszaverődik. Az eredmény alapján pedig a számítógép térképet készít az adott területről.

A lézer átlát a fák levelein és az aljnövényzeten, így képes megrajzolni mi van a fák alatt. Ott ahol szabad szemmel nézve a levegőből csak egybefüggő sűrű zöld szőnyeget látunk,  a lézer alkalmazásával komplett építményeket és utakat mutató térkép lesz.

Ugyanígy lehet(ne) alkalmazni Afrikában is, a Szahara régen olyan volt mint Amazónia. Sűrű trópusi dzsungel borította, és hatalmas folyamok medrei láthatók majd a homok alatt. Valamint sok-sok ősrégi település, és több száz piramis van még a homokba mélyen eltemetve. De jelenleg ott még összezár a tudomány, várni kell, lehet hogy akár 2 generációt is, mire eljön az idő és megváltoznak a dolgok.

maja19

Visszatérve a roswelli esetre és a könyvre, nem rövid és könnyű pár soros olvasmány, de mindenképpen érdemes végigolvasni figyelmesen és türelmesen. Majd azután elgondolkozni a dolgokon — lesz pár dolog…

Azonban, mint minden más témakörben, úgy most sem foglalunk állást – sem pro –sem kontra a roswelli eset kapcsán. Itt is – ez esetben is mindenkinek saját maga kell eldöntenie, hogy mit gondol róla.

Minden nyitott gondolkozású, és a világ dolgai iránt érdeklődő embernek a szíves figyelmébe ajánljuk tehát ezt a nagyon figyelemfelkeltő és elgondolkoztató könyvet.

Lawrence R. Spencer könyvéből pár részlet olvasható. A cikk végén az angol nyelvű teljes változat linkje is elérhető.

Következzék tehát a történelem leghíresebb, a földönkívüliek létezésével kapcsolatba hozható balesete. Interjú egy földönkívülivel.

Bemelegítés 3000 km. Azután START – Térben is Időben határok nélkül

galaxy12

A Föld ősi civilizációs történelme – egy földönkívüli szemszögéből

Mivel soha nem találkoztam személyesen Mrs. MacElroyal, és csupán egyszer beszéltem vele úgy 20 percet telefonon keresztül, én személy szerint nem tudom azt állítani, hogy ö egy hiteles információforrás. Sőt. Nem tudom tényszerűen bizonyítani, hogy ilyen személy valaha is létezett; fogadjuk el azt, hogy telefonon beszéltem vele és hogy postán kaptam egy kézzel írott anyagot, amelyet egy fizikailag Írországban található címről adtak fel.

1998-ban beszéltem vele telefonon. Rövid telefonos interjúnk idején Mrs. MacElroy a Scotty Pride Drive-on lakott Glasgow-ban, Montana államban. Ezt onnan tudom, hogy postáztam neki egy példányt ajándékként az Oz Factors (Oz tényezők) című könyvemből, az 1999-es kiadása után. Biztos vagyok benne, hogy megkapta a könyvet, mert név szerint tesz rá utalást a levelében, amelyet Írországból kaptam, és amelyben azt állítja olvasta.

Saját érdeklődésem kielégítésére végeztem egy kis kutatást az interneten a Montana állambeli Glasgow után. Glasgowt 1887 -ben alapították vasúti városként, és az 1930-as években lett közkedvelt, mivel Franklin Delano Roosevelt elnök úgy kívánta, hogy a Fort Peck gátat ott építsék meg, amely nagyban növelte a környék foglalkoztatottságát. A lakosság az 1960-as évek során 12000-re nőtt a Glasgow Légierő bázisnak köszönhetően, amelyet a vietnami konfliktus során és a hidegháború elején használtak. A bázist 1969-ben leszerelték és bezárták.

Amikor Mrs. MacElroy-al beszéltem telefonon, azt mondta, hogy az USA Légiereje helyezte át őt oda, miután teljesítette a szolgálatát, és hogy ott ismerte meg a férjét, aki mérnök. Azt hiszem nem említette a keresztnevét. De annyit igen, hogy a Fort Peck gát megépítésén dolgozott, amely létrehozta a hatalmas Fort Peck-tavat. Bár a gát 1940-ben elkészült, a férfi nagy horgász volt és imádta a természetet, ezért a környéken maradt. Úgy következtettem, hogy a hely ír örökségének is volt valami köze hozzá, de ezt nem vitattam meg vele. Nem találtam feljegyzést semmilyen Macfilroy” nevű emberről, aki a gáton dolgozott volna, azonban abból az időszakból nincsenek virtuális feljegyzések, amennyire meg tudtam állapítani.

Matildával a The Oz Facfors c. könyvemhez végzett kutatások során vettem fel a kapcsolatot, mert egy nagyon tekervényes vizsgálódás következtében arra kellett következtetnem, hogy ennek a nőnek köze volt egy idegennel való találkozáshoz az 51-es körzetben, vagy a Roswelli ütközésnél vagy hasonlónál.

Egy sor, a körülményekkel kapcsolatos következtetés és véletlen utalások után végül találtam egy számot a telefonkönyvben és egyszerűen csak felhívtam, hátha valóban létezik ilyen személy. Mondanom sem kell, hogy amikor felhívtam, nem volt kifejezetten együttműködő a kérdéseimre adott válaszaival. Azonban úgy vélem lenyűgözte nyílt és ártatlan őszinteségem, amivel információt gyűjtöttem a könyvemhez, és rájött, hogy nincs semmilyen aljas vagy pénzügyi célom vagy okom arra, hogy bármilyen módon is kihasználjam őt.

Mindazonáltal akkor semmilyen hasznos információval nem szolgált nekem, kivéve, hogy elmondta, hogy a hadseregnél volt és 1947-ben vezényleték Új-Mexikóba.

Nem vitathatott meg semmit semmiféle eseménnyel kapcsolatosan, mivel az élete azon múlt, hogy csendben maradjon.

Noha ez még jobban piszkálta a kíváncsiságom, hasztalan volt azzal próbálkoznom, hogy ennél jobban erősködjek vele, így feladtam a dolgot és meg is feledkeztem róla, egészen tavaly szeptemberig, amikor a csomagot kaptam Írországból. Megpróbáltam kapcsolatba lépni vele a csomagon szereplő válaszcímen, de nem kaptam tőle választ, és nem találtam senkit Meath megyében, Írországban, aki ismerte volna őt vagy a férjét, kivéve a házinénit, akitől egy szobát béreltek néhány héttel a haláluk előtt, amiről úgy tűnt, hogy egyidejűleg történt, noha erre nincs valódi bizonyítékom.

Mindazonáltal, a postabélyegző a borítékon, amelyet nekem küldött azt mutatta, hogy azt Írországban, Meath megyében, Navan városában adták fel, a fent említett dátumon. Mivel (a Google térkép szerint) a borítékon szereplő válaszcímen tényleg van lakóhely, ezért írtam arra a címre, és a háztulajdonostól értesültem arról, hogy Mrs. MacElroy és a férje is, akiről kiderült, hogy a Paul nevet viselte, nemrég elhalálozott. Mrs. MacElroy és férje hamvait a Szent Finian temetőben, az Athboy Road-on helyezték el.

Ezt követően nem találtam semmilyen feljegyzést róla O’Donell leánykori néven, és nem jártam sikerrel abban, hogy megtaláltam bármilyen személyes barátját, családtagját vagy dokumentumot, aki vagy ami igazolhatná a születési idejét, az orvosi tanulmányait vagy azt, hogy szolgált a hadseregnél, a házasságát illetve a halálát, leszámítva a házinénit írországban (aki nem rokona),  közvetlenül a halála előtt. Gyanítom, hogy ez az a hamis identitás, amelyet a hadsereg adott neki, amikor elhagyta Roswellt, amint azt a feljegyzéseiben említi.

Akárhogy is, nagyon úgy tűnik, hogy az identitását és minden róla szóló bizonyítékot kitöröltek a nyilvános archívumokból. Megértem, hogy bizonyos kormányügynökségek szakértök abban, hogy bizonyítékot leplezzenek el, vagy hogy feljegyzéseket (és embereket) tüntessenek el. Nagyon úgy tűnik, hogy az ö esetében ez történt, a roswelli esemény és a többi állítólagos “álcázás” kényes természetének köszönhetően.

Minthogy az említetteken felül nem rendelkezem további információval, ami igazolná vagy bizonyítaná, hogy a Mrs. MacElroy által küldött feljegyzések ezekről az .Jnterjúkról” bármilyen módon is tényszerűek lennének, az olvasó legyen óvatos,-és ennek megfelelően figyeljen oda.

fut

Matild nővér első levele
Kedves Lawrence,
Ezt a levelet a jó öreg Underwood írógépemen írom önnek, amelyet azután vásároltam, hogy leszereltem a hadseregből. Valahogy találó kontraszt van e között és a levél tárgya valamint a borítékban csatolt dokumentumok közt. Legutóbb úgy nyolc éve beszéltünk. Rövid telefonos interjúja során arra kért legyek a segítségére a “The Oz Factors” című könyvéhez végzett kutatásban, mert úgy sejtette esetleg tudok valamit, ami segíthetne önnek a kutatást illetően, hogy vajon befolyásolták-e a Föld történelmét földönkívüli lények. Amikor beszéltünk, azt mondtam nincs semmiféle információm semmiről, amit megoszthatnék önnel.

Azóta elolvastam a könyvét, és nagyon érdekesnek és lenyűgözőnek találtam. Ön nyilvánvalóan olyan ember, aki utánajár a dolgoknak és aki megértheti a tapasztalataimat. Sokat gondolkodtam azon, amit a telefonbeszélgetésünk során mondott, utalva a régi filozófusra: “A nagy hatalom nagy felelősséggel jár.” Habár nem gondolom, hogy az életemhez vagy a csatolt dokumentumok elküldéséhez hatalom fűződik, ön bizony elgondolkodtatott a felelősségemről.

Számos okból kifolyólag újraértékeltem a pozíciómat , nem utolsósorban azért, mert rájöttem, hogy igaza volt. Felelősséggel tartozom – legalább – önmagamért. Nem tudom önnek elmondani az etikai tétovázás és a szellemi bizonytalanság érzésének személyes poklát, amelyet 1947 óta megjártam. Nem akarom tovább folytatni azt a játszmát, hogy “talán kellett volna, vagy talán nem kellett volna”, az örökkévalóságig.

Számos embert öltek meg azért, hogy elfojtsák a lehetőségét annak, hogy feltárják azt a tudást, amelyet én magam is segítettem eltitkolni a társadalom elől – egész mostanáig. Csupán egy maréknyi ember van a Földön, aki látta és hallotta, amit én. Hatvan évig viseltem annak terhét, hogy ezt titokban tartsam. Az évek során úgy hittem, hogy a kormányunk “legfőbb hatalma” igencsak nagy bizalmat vetett belém, noha sokszor az volt az érzésem, hogy ez a hatalom nagymértékben félrevezető, azért, hogy megvédje az emberiséget bizonyos tudástól: nem csupán attól, hogy léteznek intelligens, földönkívüli életformák, hanem hogy azok erőszakosan felügyelik mindenki életét a Földön és betörnek abba nap mint nap.

Ezért úgy vélem elérkezett az ideje annak, hogy továbbadjam a titkos tudásom valakinek, aki úgy érzem megérti azt. Úgy gondolom nem lenne felelősségteljes a részemről, ha magammal vinném ezt a tudást a csendes túlvilágra, a megismerés határain túlra. Úgy érzem nagyobb jót is lehet szolgálni annál, mint hogy azokat az “érdekeket” védjük, amelyek ezt az információt nemzetbiztonsági” kérdésnek tekintik, bármit is jelentsen ez, és ezért ezt használják indokul arra, hogy a “SZIGORÚAN BIZALMAS” kategóriába sorolják.

Emellett, most 83 éves vagyok. Elhatároztam, hogy elhagyom ezt a testet, amely egy fájdalommentes, önmaga általi eutanázia révén túlhaladott a hasznosságán. Alig pár hónapom van hátra, és nincs semmi félnivalóm vagy veszítenivalóm. Szóval, elköltöztem Montanából, ahol a férjemmel életünk java részét töltöttük, hogy az életem hátralévő részét egy csodálatos bérelt, emeleti szobában töltsem, a férjem családjának hazájában, County Meathben, Írországban. A Knowth és a Dowth körüli “Nagy domb”, “a Sötétség nagy dombja” közelében fogok meghalni. Ezek súlyos, szent “kőhalmok”, amelyeket i.e. 3700 körül emeltek, és amelyekbe kibetűzhetetlen hieroglifákat véstek – nagyjából akkor, amikor a piramisokat és más megmagyarázhatatlan kő emlékműveket építettek szerte a Földön.

A Tara-hegy sincs messze tőlem, ami egykor a hatalom ősi központja volt Írországban, ahol úgy mondják 142 király uralkodott a történelem előtti időkben és a történelem során. Az ősi ír vallásban és mitológiában ez volt az “istenek” szent lakhelye és a kapu a “másvilág” felé.

Szent Patrik azért jött Taraba, hogy legyőzze a pogányok ősi vallását. Lehet, hogy a területen folytatott vallási gyakorlatokat elnyomta, azonban biztos, hogy semmilyen hatást nem fejtett ki azokra az “istenekre”, akik ezeket a civilizációkat a Földre hozták. Ezt ön is így fogja találni a csatolt dokumentumok elolvasását követően. Ennek következtében ez megfelelő hely arra, hogy távozzak ebből az istentelen világból, és végleg megszabaduljak ennek az életnek a terheitől.

Az események utólagos, kristálytiszta áttekintése egy magasabb rendű célt tárt fel számomra: segíteni a bolygó túlélését és minden élőlény és életforma túlélését a galaxisunkban!

A kormányunk által lefektetett álláspont az, hogy “védjük meg az embereket” attól, hogy tudjanak az efféle dolgokról. Tulajdonképpen az egyetlen védelem, amit a tudatlanság és a titkosság nyújt az, hogy elrejti a hatalmon lévők programját, hogy rabszolgasorba döntsenek másokat. És azáltal, hogy a hatalmon lévők így tesznek, fegyvertelenné tesznek minden érzékelt ellenséget, és szövetségre lépnek a babona és ostobaság által.

Ezért csatoltam a személyes feljegyzéseim és észrevételeim eredeti, és egyetlen létező példányát egy olyan ügyről, amelyet mindenki elől rejtve tartottam, beleértve a saját családomat is. Csatoltam a gépelt átiratokat is, amelyeket a gyorsíró készített minden interjú végeztével, amelyet a csészealj pilótájával készítettem. Nincsenek másolataim az interjúim jelentéseiről készített hangfelvételekről. Mostanáig senki sem tudta, hogy titokban hozzájutottam a hivatalos interjúátiratok másolataihoz.

Ezennel az ön belátására bízom ezeket a dokumentumokat, hogy a világ tudomására hozza bármilyen formában, vagy módon, ahogy azt megfelelőnek látja. Az egyetlen kérésem csupán az, hogy – amennyiben lehetséges – ezt olyan formában tegye, amely nem veszélyezteti az életét vagy jóllétét. Ha a tapasztalataimról készült feljegyzéseket egy kitalált műbe, például egy regénybe foglalná bele, akkor az anyag tényszerű természetét könnyedén elutasíthatná vagy kétségbe vonhatná bármely ügynökség, amely a “nemzetbiztonság” jelzőt személyes pajzsnak használja a vizsgálódással és az igazsággal szemben.

Azzal, ha így tenne, “megtagadná” azt, hogy bármit is tud azok valódi eredetéről, és azt állítaná, hogy az a képzelete szüleménye. Bárki is mondta, hogy “az igazság furcsább, mint a koholmány”, annak teljesen igaza volt. Mivel a legtöbb ember számára ez egész “hihetetlen” lesz. Sajnos az, hogy mit hisz valaki, nem egy megbízható ismertetőjele a valóságnak. Abban is biztos vagyok, hogy ha ezeket a feljegyzéseket egy olyan embernek mutatná meg, aki a fizikai, gazdasági vagy szellemi rabszolgaságot részesíti előnyben a szabadsággal szemben, akkor ezek tartalma igencsak nemkívánatosnak tűnne számára. Ha a dokumentumokat egy tényszerű beszámolóként jelentetné meg egy újságban vagy az esti tévéhíradóban, akkor azokat azonnal visszautasítanák, mondván egy őrült műve az egész.

A dokumentumoknak a puszta természete hihetetlenné teszi azokat, és ezáltal kétségessé is. Viszont ennek az információnak a megjelenése valószínűleg katasztrofális lenne bizonyos politikai, vallási és gazdasági érdekeltségek számára. Ezek a dokumentumok olyan információt tartalmaznak, amely szorosan kapcsolódik az ön érdeklődési köréhez és vizsgálataihoz az idegenekkel való találkozásokat és paranormális tapasztalatokat illetően. Az ön analógiájával élve a “The Oz Factors” című könyvből, őszintén mondhatom, hogy az a néhány jelentés, amelyet mások tettek az “idegenek” befolyásáról, csupán egy gyengéd szellő egy Apokaliptikus Hurrikán szemében, amely végigsöpör a Földön. Tényleg léteznek varázslók és gonosz boszorkányok és repülő majmok ebben az univerzumban! Ezt az információt, amelyet oly sokan oly régóta gyanítottak és/vagy találgattak, a főbb média, az akadémia, a hadi-ipari komplexum, amelyre Eisenhower elnök búcsúbeszédében figyelmeztetett bennünket, folyamatosan tagad.

ros

Mint tudja 1947 júliusában a RosweIl légitámaszpont kiadott egy sajtóközleményt, amely azt állította, hogy a támaszpont 509. bomba-osztaga helyreállított egy lezuhant “repülő csészealjat” egy birtokon RosweIl közelében, Új-Mexikóban, amely élénk média érdeklődést váltott ki. Ugyanaznap később, a Nyolcadik Légierő parancsnoka azt állította, hogy Jesse Marcel őrnagy, aki az eredeti roncsok helyreállításával foglalkozott, csupán egy meteorológiai ballon lyuggatott
maradványait állította helyre. Onnantól kezdve az esemény valódi tényeit elnyomta az Egyesült Államok kormánya.

Valószínűleg nem tudja, de én akkor az Egyesült Államok női hadseregének (WAC) egészségügyi alakulatában szolgáltam, amely akkoriban az Egyesült Államok hadseregének része volt. Az esemény idején az 509. bomba-osztagához voltam beosztva nővérként. Amikor a hír, hogy valami lezuhant, eljutott a támaszpontra, megkértek, hogy kísérjem el Mr. Cavittet, a kémelhárítót, a baleset helyszínére mint az autója sofőrje, és hogy szükség esetén orvosi segítséget nyújtsak bármilyen túlélőnek. Ezért röviden szemügyre vettem egy idegen űrhajó roncsait, és a fedélzeten lévő néhány idegen maradványait is, akik már halottak voltak.

Amikor megérkeztünk, megtudtam, hogy a hajón lévő személyzet egyik tagja túlélte az ütközést, és öntudatánál volt, és szemmel láthatólag sértetlen volt. Az öntudatánál lévő idegen kinézetében hasonlított a többire, de nem volt ugyanolyan, mint azok. A jelen lévő személyzet egyetlen más tagja sem tudott kommunikálni a túlélővel, mivel a lény nem szavakkal vagy felismerhető jelekkel kommunikált. Azonban, mialatt a “pácienst” vizsgáltam, hogy vannak-e sérülései, azonnal érzékeltem, hogy az idegen lény megpróbál velem kommunikálni “mentális képek” vagy “telepatikus gondolatok” által, amelyek közvetlenül a lényelméjéből vetültek ki. Azonnal jelentettem ezt a jelenséget Mr. Cavittnek.

Mivel a jelenlévő személyek közül senki más nem tudta érzékelni ezeket a gondolatokat, és úgy tűnt, az idegen képes és hajlandó velem kommunikálni, egy felettessel történő rövid egyeztetés után az a döntés született, hogy én kísérjem vissza a túlélő idegent a támaszpontra. Ez részben amiatt volt, mert én nővér voltam és fizikailag el tudtam látni az idegent, és egy fenyegetésmentes kommunikátor és kísérő lehettem az idegen számára. Végül is, én voltam az egyetlen nő a helyszínen, és az egyetlen, aki nem volt felfegyverkezve.

Onnantól fogva kijelöltek az idegen állandó “kísérőjének”. Az volt a kötelességem, hogy kommunikáljak és interjút készítsek az idegennel, és teljes jelentést tegyek a parancsnokaimnak mindenről, amit felfedeztem. Később katonai és polgári személyek különféle kérdések listáival láttak el, amelyeket “tolmácsolnom” kellett az idegennek, és felvennem a kérdésekre adott válaszokat.

Minden alkalommal elkísértem az idegent az orvosi tesztekre és számos más vizsgálatokra is, amelynek a különféle kormányügynökségek vetették őt alá. Előléptetést kaptam, rangidős törzsőrmester lettem, hogy növeljék a biztonsági besorolásomat, és hogy megemeljék a fizetésemet havi 54 dollárról 138 dollárra, ezért a nagyon is különleges megbízatásért. Ezeket a feladatokat 1947. július 7-től 1947 augusztusáig láttam el, amikor is az idegen “meghalt” vagy elhagyta a “testét”, ahogyan majd a feljegyzéseimben olvasni fogja.

Habár soha nem hagytak teljesen magamra az idegennel, mivel állandóan jelen volt valamilyen katonai vagy hírszerző személyzet, időnként pedig különféle más tisztek, közel hat héten keresztül megszakítatlanul hozzáférhettem és kommunikálhattam az idegennel. A továbbiakban egy áttekintést és összegzést talál az idegen űrhajó pilótájával – akit úgy ismertem meg mint Airl – történt “beszélgetéseim” “emlékeiről. Úgy érzem kötelességem, a Föld lakóinak jól felfogott érdekében, hogy most, “halálának” vagy eltávozásának hatvanadik évfordulóján feltárjam azt, amit megtanultam az “Airl”- lel folytatott beszélgetéseim során az alatt a hat hét alatt.

Habár nővérként a Légierőnél szolgáltam, nem vagyok pilóta, sem műszaki ember. Továbbá nem volt közvetlen kapcsolatom az űrhajóval illetve más, az ütközés helyszínéről származó anyagokkal sem akkor, sem azt követően. Így tehát figyelembe kell venni, hogy az “Airl”-lel folytatott kommunikációm megértése a saját, szubjektív képességemen alapult, hogy értelmezzem az általam érzékelt gondolatok és mentális képek jelentését.

A kommunikációnk nem “beszélt nyelvből” állt, a hagyományos értelemben. Sőt, az idegen “testén” nem volt “száj”, amivel beszéljen. A kommunikációnk telepátia által történt. Először nem értettem nagyon tisztán Airl-t. Képeket, érzéseket és benyomásokat érzékeltem, de nehéz volt ezeket szavakba önteni. Amint Airl megtanulta az angol nyelvet, sokkal pontosabban tudta összpontosítani a gondolatait olyan szimbólumok és szavak jelentésével, amelyeket értettem. Az angol nyelv megtanulásával nekem tett szívességet. Inkább az én javamat szolgálta, mint az övét. Az interjúink végére, azután pedig még inkább, sokkal kényelmesebb lett számomra a telepatikus kommunikáció.

Sokkal hozzáértőbb lettem Airl gondolatainak megértésében, mintha azok az enyémek volnának. Az ő gondolatai valahogy az én gondolataim lettek. Az érzései az én érzéseim. Azonban ezt korlátozta a hajlandósága és szándéka azt illetően, hogy megossza a saját, személyes univerzumát velem. Képes megválogatni milyen kommunikációnak engedi meg, hogy én fogadjam tőle. Hasonlóképpen, a tapasztalata, a képzése, az oktatása, kapcsolatai és céljai egyedül az övéi.

Ez a Domain szimbóluma: ® A Domain (magyarul: terület, uralom, birtok, uradalom) egy olyan faj vagy civilizáció, amelynek Airl, az idegen, akivel interjút készítettem, a tisztje, pilótája és mérnöke, és a Domain Felderítő Erőinél teljesít szolgálatot. A szimbólum az ismert univerzum kezdetét és határtalan kiterjedését jelenti, amely a Domain irányítása alatt kapcsolódik össze és
egyesül egy óriási civilizáció alatt. Airl jelenleg az aszteroida öv egy bázisán állomásozik, amelyre úgy utal, hogy “űrállomás”, a Föld naprendszerében. Először is, Airl önmaga. Másodszor, önként teljesít szolgálatot a A Domain Felderítő Erőinél mint tiszt, pilóta és mérnök. Ebben a minőségében vannak kötelességei, de tetszése szerint jöhet vagy mehet, amikor csak szeretne.

Kérem fogadja el ezt az anyagot és ismertesse meg annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges. Ismétlem, nem áll szándékomban veszélyeztetni az ön életét azzal, hogy a tulajdonában van ez az anyag, és azt sem várom el igazából, hogy akár egy részét is elhiggye. Azonban úgy érzem ön méltányolja, milyen értéke lehet ennek a tudásnak azok számára, akik hajlandóak és képesek szembenézni ennek valóságával. Az emberiségnek szüksége van rá, hogy tudja a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek ezekben a dokumentumokban szerepelnek. Kik vagyunk? Mi a célunk a Földön? Az emberiség egyedül van az univerzumban? Ha létezik intelligens élet máshol is, miért nem léptek velünk kapcsolatba?

Életbevágó, hogy az emberek megértsék a szellemi és fizikai túlélésünk szempontjából pusztító következményeit annak, ha nem teszünk hatékony lépéseket arra, hogy visszafordítsuk az idegenek földi beavatkozásának régóta tartó és átható hatásait. Talán az információ ezekben a dokumentumokban ugródeszkaként fog szolgálni egy jobb jövő számára az Emberiségnek. Remélem ön okosabb, kreatívabb és bátrabb lesz ezeknek az információknak a terjesztésében, mint én voltam.
Az istenek áldják és védjék önt.
Mrs. Matilda O’Donnell MacElroy
rangidős törzsőrmester
Női hadsereg, légierő, orvosi alakulat, nyugalmazott.

ufo2

Első fejezet
Az első interjúm az idegennel
(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
Mire az idegent visszavitték a támaszpontra, már jó néhány órát “töltöttem vele. Ahogy említettem, Mr. Cavitt azt mondta maradjak az idegennel, mivel én voltam az egyetlen közülünk, aki értette a kommunikációját. Nem értettem a képességemet, amivel “kommunikálni” tudtam a lénnyel. Korábban soha nem tapasztaltam meg telepatikus kommunikációt senkivel. A nem-verbális kommunikáció, amit tapasztaltam olyan volt, mint amit az ember akkor tapasztalhat, amikor megérti, amit egy gyerek vagy egy kutya próbál vele megértetni, de sokkal, sokkal határozottabb és erőteljesebb! Noha nem voltak kimondott “szavak”, vagy alkalmazott jelek, a gondolatok szándéka félreérthetetlen volt számomra. Később rájöttem, hogy bár fogadtam a gondolatot, nem feltétlenül pontosan továbbítottam annak jelentését. Azt hiszem az idegen lény nem volt hajlandó technikai ügyekről beszélni, tekintettel pozíciójának természetére. Mint tiszt és pilóta az a kötelessége, hogy fenntartsa az “egysége” vagy szervezete által megkívánt biztonságot és titoktartást. Bármely katonának, akit elfog az “ellenség”, a kötelességei közt szerepel, hogy visszatartson létfontosságú információkat, természetesen még vallatás vagy kínzás alatt is.

Ezzel szemben azonban én mindig úgy éreztem, hogy az idegen lény nem igazán igyekszik elrejteni semmit előlem. Egyszerűen soha nem volt ez az érzésem. A kommunikációja mindig őszintének és egyenesnek tűnt számomra. De, gondolom sosem lehet tudni. határozottan úgy érzem valamiféle egyedi “kapocs” kötött az Idegenhez. Ez valamiféle “bizalom” vagy empátia volt, amit egy pácienssel vagy gyerekkel szemben érez az ember. Azt hiszem ez annak köszönhető, hogy az idegen megértette, hogy engem tényleg “ő” érdekel, és nincs ártó szándékom, illetve ha meg tudnám akadályozni, akkor nem is engedném, hogy bárki ártson neki. És ez igaz is volt. Az idegenről nőnemű lényként beszélek.

Tulajdonképpen a lény semmilyen nemi jelleget nem mutatott, sem fizikailag, sem pszichológiailag. Volt egy elég erős, női jelenléte és magatartása. Azonban fiziológiai értelemben a lény “aszexuális” volt és nem volt semmilyen belső vagy külső nemi szerve. A teste inkább olyan volt, mint egy “báb” vagy “robot” teste. Nem voltak belső “szervei”, mivel a testet nem biológia sejtek alkották. Valamiféle “áramkör” rendszer vagy elektromos idegrendszer futott szerte a testben, de nem értettem hogyan működik. Méretét és kinézetét tekintve a test elég alacsony és kicsi volt. Úgy egy méter magas volt. A fej aránytalanul nagy volt, a kezekhez, lábakhoz és a törzshöz képest, ami vékony volt. Három “ujj” volt mindkét “kézen” és “lábon”, ami valahogy kapaszkodásra alkalmas volt. A fejen nem volt “orr”, “száj” vagy “fül”. Megértettem, hogy egy tisztnek az űrben nincs szüksége ezekre, mivel az űrnek nincs légköre, hogy vezesse a hangot. Ezért nincsenek hanggal kapcsolatos érzékelő szervek a testbe építve. A testnek ételt sem kell fogyasztania, ezért hiányzik a száj.

A szemei elég nagyok voltak. Soha nem tudtam pontosan meghatározni mekkora mértékű éleslátásra képesek a szemei, de megfigyeltem, hogy a látása biztos, hogy rendkívül pontos. Azt hiszem a szemlencséi, amik nagyon sötétek és átlátszatlan ok voltak, képesek voltak a fény látható tartományán kívüli hullámokat vagy részecskéket is érzékelni. Gyanítom, hogy ez magában foglalta az elektromágneses spektrum teljes tartományát, vagy még többet, de ezt nem tudom biztosan. Amikor a lény rám nézett, úgy tűnt a tekintete pont úgy hatol át rajtam, mintha “röntgenlátása” lenne. Ezt egy kissé zavarba ejtőnek találtam, amíg rá nem jöttem, hogy nincsenek szexuális szándékai. Sőt, nem hiszem, hogy valaha is gondolt arra, hogy én férfi vagyok-e vagy nő.

Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált a lénnyel kapcsolatban, hogy a teste nem igényel oxigént, ételt vagy italt, vagy bármilyen más külső táplálékot vagy energiát. Ahogy később tudomásomra jutott, ez a lény saját maga állította elő az “energiát”, amely megelevenítette és működtette a testet. Ez először egy kicsit kísértetiesnek tűnt, de aztán megszoktam a dolgot. Ez valójában egy nagyon-nagyon egyszerű test. A mi testünkhöz képest nem sok minden van benne. Airl elmagyarázta nekem, hogy nem mechanikus, mint egy robot, és nem is biológiai.

Közvetlenül ő, mint szellemi lény eleveníti azt meg. Technikailag, orvosi szemszögből, azt mondanám, hogy Air! testét nem lehetne “élőnek” nevezni. Az ő “báb” teste nem egy biológiai életforma, sejtekkel, és így tovább. Sima, szürke bőre vagy bevonata volt. A test nagyon ellenálló volt a hőmérséklet-ingadozásokkal, a légköri körülményekkel és a légnyomással szemben. A végtagok elég törékenyek voltak, és nem volt izomzatuk. Az űrben nincs gravitáció, ezért nagyon kis izomerőre van szükség. A testet majdnem teljes mértékben az űrhajón használták alacsony gravitációjú vagy nulla gravitációjú körülmények között.

Mivel a Földnek nehéz a gravitációja, a test nem tudott olyan könnyen sétálni, mivel a lábak nem igazán feleltek meg erre a célra. Ugyanakkor a kezek és a lábak elég rugalmasak és ügyesek voltak. Az idegennel történt első interjúm előtti estén a hely egy felbolydult méhkassá változott. Egy tucat ember világítást és kamerákat szerelt fel. Mozgóképfelvevőt, mikrofont és kazettás felvevőt is üzemeltek be az “interjúszobába”. (Nem értem miért volt szükség mikrofonra, mivel nem volt lehetséges szóbeli kommunikációt létesíteni az idegennel.) Volt egy gyorsíró is, és számos ember buzgón gépelt az írógépeken. Közölték velem, hogy az éjszaka során egy tapasztalt idegen nyelvi tolmács és egy Kódfeltörő” csapat repült a bázisra, hogy segítse a kommunikációra tett erőfeszítéseimet az idegennel.

Számos orvos is jelen volt, különböző területek specialistái, hogy megvizsgálják az idegent. Valamint egy pszichológia professzor, hogy segítsen kérdéseket feltenni és “értelmezni” a válaszokat. Mivel én csak egy nővér voltam, engem nem tekintettek .Kvalifikált” tolmácsnak. Még úgy sem, hogy én voltam ott az egyetlen, aki meg tudott érteni bármit is, amire az idegen gondolt. Számos, egymást követő beszélgetés zajlott le köztünk. Minden egyes interjú hatványozottan növelte a köztünk lévő megértést, ahogy azt később kifejtem majd a feljegyzéseimben. Ez az első átirat, amely egy olyan kérdéssorra adott válaszokat tartalmaz, amelyet a hírszerző ügynök adott át nekem a bázison, és amelyeket az interjút követően azonnal elmondtam a gyorsírónak.”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT) SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 9.
Kérdés . Megsérült ?
Válasz . Nem
Kérdés . Milyen orvosi segítségre van szüksége?
Válasz . Semmilyenre
Kérdés . Szüksége van ételre, italra vagy más tápanyagra?”
Válasz . Nem
Kérdés . Van bármilyen speciális környezeti igénye, például a hőmérsékletet, az atmoszféra kémiai összetételét, a légnyomást vagy bármilyen szennyeződés kiküszöbölését illetően?
Válasz . NEM . NEM BIOLÓGIAI LÉNY VAGYOK
Kérdés . Van a testében vagy a hajójában bármilyen baktérium vagy szennyeződés, ami ártalmas lehet az ember vagy más földi életformák számára?
Válasz . Nincsenek baktériumok az űrben
Kérdés . Kormánya tudja, hogy itt van?
Válasz . Most nem
Kérdés . Fognak önhöz hasonlók jönni és keresni önt?
Válasz . Igen
Kérdés . Milyen kapacitású fegyverei vannak a népének?
Válasz . Nagyon pusztító

Nem értettem a fegyverek pontos természetét, amivel rendelkezhetnek, de nem éreztem semmilyen rosszindulatú szándékot a válaszában. Egyszerű ténymegállapítás volt.

Kérdés . Miért ütközött az űrhajója?
Válasz . Egy elektromos kisülés találta el az atmoszférából, ezért elveszítettük az irányítást
Kérdés . Miért volt az űrhajója ebben a térségben?
Válasz . Égő felhők/ Sugárzás / Robbanások vizsgálata
Kérdés . Hogyan repül az űrhajója?
Válasz . AZ ELME IRÁNYÍTJA. GONDOLAT IRÁNYÍTÁSRA REAGÁL.

Az “elme” vagy “gondolat irányítás” az egyetlen szavak , amelyekre az angol nyelvben gondolni tudok, hogy leírjam a gondolatot. A testük és azt hiszem az űrhajójuk közvetlenül kapcsolódik hozzájuk valamiféle elektromos “idegrendszeren” keresztül, amelyet a saját gondolataikkal irányítanak.

Kérdés . Hogyan kommunikálnak önök egymással?
Válasz . AZ ELME / GONDOLAT ÁLTAL

Az “elme” és a “gondolat” szavak kombinációja a legközelebbi szavak az angol nyelvben, amelyekre gondolni tudok, hogy jelen pillanatban leírjam az elképzelést. Azonban az nagyon is egyértelmű volt számomra, hogy ők közvetlenül az elméből kommunikálnak, épp úgy, ahogy ő kommunikál velem.

Kérdés . Van írott nyelve vagy szimbólumai a kommunikációhoz?
Válasz . Igen
Kérdés . Melyik bolygóról jött?
Válasz . A DOMAIN VILÁGÁNAK OTTHONA / SZÜLŐHELYE

Mivel nem vagyok csillagász, semmiképp nem tudok űrbeli csillagok, galaxisok, csillagképek és irányok viszonylatában gondolkodni. A benyomás, amit érzékeltem egy bolygó volt, egy nagy galaxiscsoport közepén, ami olyan számára mint az “otthon” vagy “szülőhely”. A “domain” magyarul: terület, uralom, birtok, uradalom szó áll a legközelebb ahhoz, hogy leírja azt a fogalmat, képeket és gondolatokat, hogy honnan is származik. Könnyen hívhatnák ügy is, hogy “térség” vagy “tartomány”. Azonban biztos vagyok benne, hogy az nem csak egy bolygó, naprendszer vagy csillaghalmaz volt, hanem rengeteg galaxis!

Kérdés . Fog a kormánya képviselőket küldeni, hogy találkozzanak a mi vezetőinkkel?
Válasz . Nem
Kérdés . Mik a szándékai a Földet illetően?
Válasz . MEGŐRIZNI / MEGVÉDENI A DOMAIN TULAJDONÁT
Kérdés . “Mit tanult a Föld kormányairól és hadi létesítményeiről?”
Válasz . GYENGE / KICSI. LEROMBOL BOLYGÓ
Kérdés . Miért nem fedték fel az emberei a létezését a földlakók előtt?
Válasz . FIGYEL / MEGFIGYEL . NEM LÉP KAPCSOLATBA

Az volt a benyomásom, hogy a kapcsolatfelvétel a földlakókkal nem volt megengedett, de nem jutott eszembe olyan szó vagy gondolat, ami pontosan kommunikálná a benyomást, amit kaptam. Csak megfigyelnek bennünket.

Kérdés . A népe már korábban is látogatást tett a Földön?
Válasz . PERIODIKUS / ISMÉTLŐDŐ MEGFIGYELÉSEK.
Kérdés . Mióta tud a Földről?
Válasz . JÓVAL AZ EMBEREK ELŐTT ÓTA

Nem vagyon biztos benne, hogy az a szó, hogy “történelem előtti” pontosabb lenne-e, de az biztos, hogy egy nagyon hosszú időszak volt, jóval azelőtt, hogy az emberi lények ide kerültek volna.

Kérdés . Mit tud a földi civilizáció történelméről ?”
Válasz . KIS ÉRDEKLŐDÉS / FIGYELEM. KIS IDŐ
Kérdés . Le tudja írni nekünk az otthoni világát?
Válasz . A CIVILIZÁCIÓ / KULTÚRA / TÖRTÉNELEM HELYE. NAGY BOLYGÓ, MINDIG GAZDAGSÁG / ERŐFORRÁSOK. REND. ERŐ. TUDÁS/ BÖLCSESSÉG. KÉT CSILLAG. HÁROM HOLD
Kérdés . Mi a fejlettségi foka a civilizációjának?
Válasz . ŐSI. TÖBB MILLIÁRD ÉV. MINDIG. MINDEN MÁS FELETT. TERV. IDŐBEOSZTÁS. FEJLŐDÉS. NYER. NAGY CÉLOK / ELKÉPZELÉSEK

Azt a számot használom, hogy “milliárd”, mert biztos vagyok benne, hogy a jelentése sokkal nagyobb volt, mint sok millió. Az idő hossza, amelyet kommunikált, túlmutat rajtam. Földi években kifejezve valójában közelebb áll ahhoz, hogy “végtelen”.

Kérdés . Hisz Istenben?
Válasz .  MI GONDOL . VAN . FOLYTAT . MINDIG
Kérdés . Milyen típusú társadalma van?
Válasz . REND. ERŐ. JÖVŐ MINDIG. IRÁNYÍTÁS. NÖVEKEDÉS

Ezek a szavak állnak a legközelebb ahhoz, amivel le tudnám írni az elképzelését a saját társadalmáról. Amikor megválaszolta ezt a kérdést, akkor az “érzése” nagyon erőteljes lett, nagyon tiszta és empatikus! A gondolatait egy olyan érzés töltötte meg, amitől örvendezés vagy öröm érzésem lett. De egyúttal nagyon idegessé is tett.

Kérdés . Van más intelligens életforma is az önökén kívül az univerzumban?
Válasz . MINDENHOL . MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK / LEGMAGASABB SZINTŰEK MINDEGYIK KÖZT

Kis termete miatt biztos vagyok benne, hogy nem úgy értette, hogy a “legmagasabb” vagy “legnagyobb” termetű. Büszke “természete” ismét megmutatkozott abban az érzésben, amit fogadtam tőle.

(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Ez volt az első interjú vége. Amikor a kérdések első listájára adott válaszokat legépelték és átadták azoknak, akik várták, nagyon izgatottak lettek attól, hogy képes voltam elérni, hogy az idegen mondjon bármit is! Azonban miután elolvasták a válaszokat csalódottak voltak, hogy nem tudtam azokat tisztábban megérteni. Most az első lista kérdéseire adott válaszok alapján még több további kérdésük lett. Egy tiszt azt mondta, várjak további instrukciókra. Több órán át várakoztam a szomszédos irodában. Nem engedték, hogy folytassam az “interjúmat” az idegennel. Azonban mindig jól bántak velem, és megengedték, hogy pihenjek, egyek és használjam a fürdőszobát, amikor csak akartam. Végül egy új kérdéssort írtak nekem, hogy azt tegyem fel az idegennek. Arra következtettem, hogy ekkorra számos más ügynök és tiszt érkezett a bázisra a kormány illetve a hadsereg részéről. Azt mondták nekem, hogy a következő interjú alatt sokan mások is lesznek bent velem a szobában, hogy így tudjanak majd buzdítani, hogy még további részleteket kérjek az interjú során.

Azonban amikor úgy próbáltam lefolytatni az interjút, hogy ezek az emberek a szobában voltak, nem kaptam semmilyen gondolatot, érzést vagy bármilyen más érzékelhető kommunikációt az idegentől. Semmit. Az idegen csak ült mozdulatlanul a székben. Mindannyian elhagytuk az interjúszobát. A hírszerző ügynök nagyon nyugtalan lett emiatt. Azzal vádolt, hogy hazudok, illetve kitaláltam a válaszokat az első kérdésekre. Én ragaszkodtam hozzá, hogy a válaszaim őszinték voltak, és olyan pontosak, amennyire csak tőlem telt. Aznap később az a döntés született, hogy sok más ember is megpróbál majd kérdéseket feltenni az idegennek. Azonban a különböző “szakértők” számos próbálkozása ellenére, soha senki más nem volt képes semmilyen kommunikációt fogadni az
idegentől.

A következő napokban egy lélekkutató tudós érkezett a bázisra valahonnan északról, hogy interjút készítsen az idegennel. Valamilyen Gertrude volt a neve. Nem emlékszem a vezetéknevére. Egy másik alkalommal egy Krishnamurti nevű indiai tisztánlátó jött a bázisra, hogy megpróbáljon kommunikálni az idegennel. Egyikük sem járt sikerrel abban, hogy elérje, hogy az idegen bármit is kommunikáljon. Én személy szerint nem voltam képes arra, hogy telepatikusan kommunikáljak ezekkel az emberekkel, annak ellenére sem, hogy szerintem Mr. Krishnamurti nagyon kedves és intelligens úriember volt. Végül az a döntés született, hogy egyedül kell hagyni engem az idegennel, hogy meglássuk kapok-e bármilyen választ.”

ufo25

Második fejezet
A második interjúm
“Azt mondták, hogy a következő interjúban csak egyetlen kérdést tegyek fel az idegennek.”
(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
RosweIl Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 10.

Kérdés . “Miért hagytad abba a kommunikációt?”
Válasz . NEM ABBAHAGY. MÁSOK. REJTETT / ÁLCÁZOTT. TITKOS FÉLELEM
Az idegen nem tud velük kommunikálni, mert féltek tőle, vagy nem bíztak benne. és számomra világos, hogy az idegen nagyon is tudatában van annak, hogy néhány embernek titkos szándékai vannak vele és elrejtik a valódi gondolataikat.az is teljesen nyilvánvaló számomra, hogy az idegen a legkisebb mértékben sem fél tőlünk, és ami azt illeti, semmi mástól sem!”

(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Nagyon alaposan megválogattam a szavakat ahhoz, hogy az idegen gondolatát közvetítsem a gyorsírónak és az embereknek, akik izgatottan várták azokat a másik szobában. Én személy szerint sosem féltem az idegentől illetve sosem értettem őt félre. Nagyon-nagyon kíváncsi és izgatott voltam, hogy megtanuljak valamit és mindent, amit csak lehetett róla és tőle. És az idegenhez hasonlóan én sem nagyon bíztam az ügynökökben vagy a “szaktekintélyekben”, akik irányították az interjúimat.

Fogalmam sem volt róla mik lehettek a szándékaik vele kapcsolatban. De biztos voltam benne, hogy a katonák nagyon nagyon idegesek voltak amiatt, hogy egy idegen űrhajó és pilóta van a tulajdonukban. Abban a pillanatban a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy hogyan értsem meg tisztábban az idegen gondolatait és elképzeléseit. Azt hiszem elég jó telepatikus .fogadó” voltam, de nem annyira ó, mint telepatikus “küldő”. Kétségbeesetten próbáltam kitalálni egy jobb módot arra, hogy úgy kommunikáljak az idegennel, hogy a kormányügynökök növekvő serege még közvetlenebb módon érthesse őt meg, anélkül, hogy az én értelmezésemre kellene ebben támaszkodnia.

Nem éreztem magam igazán kvalifikáltnak arra, hogy tolmácsként működjek, mégis én voltam az egyetlen, akivel az idegen hajlandó volt kommunikálni, tehát rajtam múlt, hogy elvégezzem a munkát. Annak is erősen tudatában voltam, hogy valószínűleg ez a legnagyobb “szenzáció” a Föld történetében, és hogy büszkének kell lennem arra, hogy részem van benne. Természetesen ekkorra már az egész eseményt hivatalosan tagadták a sajtóban, és megkezdődött a hihetetlen méretű álcázás a hadsereg és a “hatalmon lévők” által.

Azonban elkezdtem érezni a felelősség súlyát, hogy tudomásom szerint én vagyok az első ember a Földön, aki egy földönkívüli életformával kommunikál! Azt hiszem tudom, hogyan érezhette magát Kolombusz, amikor egy kontinens nagyságú “új világot” fedezett fel egy kis bolygón. Én azonban egy teljesen új, feltáratlan univerzum felfedezésének küszöbén álltam. Amíg a feletteseimtől a következő utasításaimra vártam, a szobámba mentem, ahová számos alaposan felfegyverzett katona kísért. Sok másik, fekete öltönyös és nyakkendős férfi is kísért engem. Akkor is ott voltak, amikor reggel felébredtem. A reggeli után, amit a szobámba hoztak, visszakísértek a bázisra az irodába, amelyet az interjúkhoz használtunk.”

galaxy

Harmadik fejezet
A harmadik interjúm
(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Az idegennel történt harmadik interjúmat, és az összes azt követőt több tucat ember figyelte meg és rögzítette, ahogy már említettem. Bár ők nem voltak jelen fizikailag, mert egy speciális szobát építettek, amelyben egy irányból átlátszó üveg volt, amin keresztül anélkül figyelhették meg az interjút a szomszédos szobából, hogy az idegen ezt észrevette volna. Az idegent az újonnan épített szobába vitték, és egy virágos huzattal bevont, hétköznapi, nappaliba való karosszékbe ültették. Biztos vagyok benne, hogy elküldtek valakit a városba, hogy vegyen egy széket a legközelebbi bútorboltban.

Az idegen teste nagyjából akkora volt, mint egy nagyon vékony 5 éves gyereké, így a szék miatt törpének nézett ki. Mivel a teste nem biológiai volt, nem volt szüksége ételre, levegőre vagy hőre, és szemmel láthatólag, alvásra sem. Szeme fölött nem volt szemhéj vagy szempilla, így a szeme nem csukódott be. Nem hiszem, hogy bárki is meg tudta volna mondani, hogy ébren van-e vagy alszik, amíg egyenesen ült a székben. Hacsak nem mozgatta a testét vagy gesztikulált a kezével, nehéz lett volna megmondani, hogy egyáltalán él-e vagy sem, kivéve persze ha érzékelni lehetett a gondolatait.

Végül megtudtam, hogy az idegent nem a teste alapján azonosítják, hanem mondjuk úgy, a “személyisége” alapján. Idegen társai úgy ismerték őt, hogy “Airl”, Ez a szó áll a legközelebb ahhoz, hogy az angol ábécé használatával leírjam a nevét. Éreztem, hogy a női nemet részesíti előnyben. Azt hiszem volt köztünk egy természetes, női empátia és egy gondoskodó hozzáállás az élet és egymás iránt. Biztos vagyok benne, hogy nem érezte kényelmesen magát a férfi tisztek és ügynökök harcias, agresszív, uralkodó hozzáállása miatt, akiket egytől-egyig jobban” érdekelt a saját személyes önfontossága és hatalma, mint az univerzum titkainak feltárása!

Amikor be léptem a szobába, örült, hogy meglátott. Őszinte megismerést, megkönnyebbülést és .melegség” érzést éreztem a részéről. Olyan volt, mint a lelkes izgatottság és feltétel nélküli plátói vonzalom, amit az ember egy kutya vagy egy gyerek részéről érez, csak nyugodt és óvatos kontrollal. Meg kell mondanom meglepett, hogy én ugyanazt a vonzalmat éreztem az idegen lény iránt, főleg azért, mert olyan kis időt töltöttünk együtt. Örültem, hogy képes voltam folytatni az interjúimat vele, annak ellenére, hogy azok mekkora figyelmet kaptak a bázisra érkező rengeteg kormány- és katonai személyzettől. Nagyon is nyilvánvaló volt, hogy azok, akik a következő kérdés sort írták, azt akarták megtudni, hogy hogyan kommunikáljanak az idegennel saját maguk, anélkül, hogy azt rajtam keresztül kellene tenniük. Itt vannak a válaszok az újabb kérdéssorra:”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 11.

Kérdés . Tud írni vagy olvasni bármilyen földi nyelven?
Válasz . Nem
Kérdés . Érti a számokat vagy a matematikát?
Válasz . IGEN. ÉN TISZT / PILÓTA / MÉRNÖK VAGYOK
Kérdés . Tud írni vagy rajzolni olyan szimbólumokat vagy képeket, amiket le tudnánk fordítani a saját nyelvünkre?
Válasz . BIZONYTALAN
Kérdés . Van bármi más kommunikációs jel vagy eszköz, amelyet használni tud, hogy segítsen nekünk jobban megérteni a gondolatait?
Válasz . Nem

(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Nagyon biztos voltam benne, hogy ez nem igaz. De azt tökéletesen értettem, hogy Airl nem volt hajlandó írásban, rajzokkal vagy jelnyelven kommunikálni. Az volt az érzésem, hogy parancsot teljesít, mint minden más katona, akit elfognak, hogy ne tárjon fel semmilyen információt, ami esetleg hasznos lehet az ellenség számára, még kínzás alatt se. Csak nem bizalmas vagy személyes információkat volt képes és hajlandó felfedni, illetve “név, rang és sorozatszám” jellegűeket.”

SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 11.
2. rész
Kérdés . Meg tudja mutatni nekünk egy csillagtérképen, hogy melyik az otthonbolygójának csillaga?
Válasz . Nem
“Ez nem azért van, mert nem tudja az irányt a Földtől az otthonbolygója felé. Nem volt hajlandó felfedni a helyét. És köszönhető ez annak a ténynek is, hogy az otthonbolygója nem szerepel egyetlen földi csillagászati térképen sem. Az túl messze van.”
Kérdés . Mennyi idő alatt fogják itt megtalálni az emberei?
Válasz . ISMERETLEN
Kérdés . Mennyi időt venne igénybe, hogy ide utazzanak megmenteni önt az emberei?
Válasz . PERCEK VAGY ÓRÁK
Kérdés . Hogyan tudjuk a tudomásukra hozni, hogy nem áll szándékunkban bántani önt?
Válasz . A SZÁNDÉKOK TISZTÁK. LÁTJÁK AZ ELMÉBEN / KÉPEKBEN / ÉRZÉSEKBEN
Kérdés . Ha nem biológiai egyed, miért utal magára nőként?
Válasz . TEREMTŐ VAGYOK. ANYA. FORRÁS

Negyedik fejezet
A nyelvi akadály
(MATILDA O’DONNELL :MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Miután elmagyaráztam a hírszerző ügynököknek, hogy szerintem mi volt az oka a “nem válasz” válaszoknak, nagy kavarodás és zűrzavar támadt. Heves vita kerekedett néhány hírszerző tiszt, katonatiszt, pszichológus és a nyelvtolmácsok között. Ez több órán át tartott. Végül az a döntés született, hogy megengedik, hogy folytassam az interjúk készítését az idegennel, feltéve, hogy kielégítő választ tudok kapni a következő kérdésre:”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 11.
3. rész
Kérdés . Milyen biztosítékra vagy bizonyítékra van szüksége, ami elég biztonságot adna ahhoz, hogy válaszoljon a kérdéseinkre?
Válasz .  CSAK Ő (NŐ) BESZÉL. CSAK Ő HALL. CSAK Ő KÉRDEZ. MÁS NEM. MEG KELL TANULNI/ISMERNI / ÉRTENI

(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Amikor visszatértem az interjúszobából, hogy jelentsem az idegen válaszát erre a kérdésre, zord és szkeptikus fogadtatásban volt részem az összegyűlt hírszerző ügynökök és katonai személyzet részéről. Nem értették mit akar mondani ezzel az idegen. Bevallottam, hogy én sem igazán értettem mit akar mondani ezzel, de megtettem minden tőlem telhetőt, hogy tisztán mondjam el a telepatikus szándékait. Elmondtam a tiszteknek, hogy a kommunikációs problémának talán ahhoz van köze, hogy képtelen vagyok annyira tisztán megérteni az idegen nyelvét, hogy az kielégítő legyen. Annyira csalódott voltam ezen a ponton, hogy úgy éreztem mindjárt feladom! Most pedig még több vita volt, mint korábban! Biztos voltam benne, hogy el fognak távolítani a pozíciómból, annak ellenére, hogy az idegen visszautasította, hogy rajtam kívül bárkivel is kommunikáljon, illetve hogy nem találtak senki mást, aki tudott volna kommunikálni vele.

Szerencsére egy igen intelligens férfi, John NewbIe, a Haditengerészet egyik japán nyelv specialistája, rendelkezett magyarázattal és egy megoldással a problémára. Elmagyarázta, hogy először is, a problémának nagyon kevés köze van az idegen kommunikációra való képtelenségéhez. Sokkal inkább ahhoz van köze, hogy nem hajlandó kommunikálni mással, csak velem. Másodszor, ahhoz, hogy tiszta, érthető kommunikáció történjen, arra van szükség, hogy mindkét fél értsen egy közös nyelvet és azon keresztül kommunikáljon. A nyelvben a szavak és a szimbólumok nagyon pontos fogalmakat és jelentéseket hordoznak. Elmondta, hogy a japán nyelvben rengeteg homonima* van, ami rengeteg zűrzavart okoz a mindennapi kommunikáció során. Úgy oldják meg ezt a problémát, hogy standard kínai karakterekkel leírják annak a szónak a pontos jelentését, amelyet használnak. Ez egyértelműsíti a dolgot számukra.

Egy meghatározott nómenklatúra* nélkül nem volt lehetőség kommunikációra azon a csökkent megértésen túl, ami egy ember és egy kutya vagy két kisgyerek között történik. Minden ember, csoport vagy nemzet kommunikációjában a korlátozó tényező az egyértelműen meghatározott szavak szótárának hiánya volt, amelyet mindkét fél folyamatosan használni tudott volna. Ezért, ahogy javasolta, csupán két választás volt. Vagy nekem kell megtanulnom az idegen nyelvét beszélni, vagy az idegennek kell megtanulnia angolul. Tulajdonképpen csak egy lehetséges választás volt: az, hogy rábírom Airl-t, hogy tanuljon meg angolul, és hogy megtanítom őt anyanyelv specialista iránymutatásai alapján. Senkinek nem volt kifogása ezen megközelítés ellen, mivel nem volt más javaslat.

A nyelvspecialista azt javasolta, hogy vigyek be magammal számos gyerekkönyvet, alapvető olvasókönyvet és nyelvtan könyvet az interjúszobába. Az volt a terv, hogy odaülök az idegen mellé és hangosan felolvasok neki a könyvekből, miközben az ujjammal mutatom, amit olvasok, hogy ő tudja követni. Az elmélet az volt, hogy az idegent végül meg lehet majd tanítani olvasni, épp úgy, ahogy egy gyereket tanítanak meg olvasni a leírt szó és annak hangzásának asszociációja által, és a nyelvtan alapjaira vonatkozó útmutatás ok által. Azt hiszem azt is feltételezték, hogy ha az idegen elég intelligens ahhoz, hogy telepatikusan kommunikáljon velem, és hogy átrepítsen egy űrhajót a galaxison, akkor valószínűleg olyan gyorsan meg fog tanulni egy nyelvet, mint egy 5 éves gyerek, vagy még gyorsabban. Visszamentem az interjúszobába és felvetettem Airl-nek ezt az ötletet. Nem volt ellenvetése a nyelvtanulással kapcsolatban, ugyanakkor nem is kötelezte el magát arra, hogy kérdésekre válaszoljon. Mivel senkinek nem volt jobb ötlete, belevágtunk.” homoníma – azonos alakú, de több jelentéssel bíró szó nórnentklatúra – szaknyelvi szókincs.”

ufo20

Ötödik fejezet
Olvasóleckék
(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Az olvasóleckéket egy iskolai tankönyv első lapjaival kezdtem, amelyekkel a pionír gyerekeket tanították az 1800-as években az amerikai határon. A neve “McGuffey’s Eclectic Reader, Primer Through Sixth”. Mivel nővér vagyok, és nem tanár, a nyelvszakértő, aki a könyvet adta nekem, alapos tájékoztatást is adott – egy tanfolyamot, ami egy napig tartott – arról, hogy hogyan használjam a könyvet az idegen tanítására. Azt mondta azért ezt a bizonyos könyvet választotta, mert ennek a könyvnek az 1836-os, eredeti változatát háromnegyed évszázadon át használták arra, hogy az amerikai iskolás gyerekek négyötödét megtanítsák olvasni. Soha semmilyen más könyvnek nem volt ekkora hatása az amerikai gyerekekre. McGuffey tantervének eleje “Az ábécé”. Ez sorrendben mutatja be az ábécé betű it, hogy memorizálni lehessen. Ezután lépésről lépésre tanítja meg a gyerekeket a nyelv építőköveinek használatára, hogy azokból formáljanak és mondjanak ki szavakat, és a fonetikus módszer segítségével megtanítja nekik összekötni a hangokat a betűkkel.

Minden lecke úgy kezdődik, hogy megtanulják az olvasási feladatban szereplő szavakat, és jelekkel megmutatja minden szó helyes kiejtését. Felfedeztem, hogy az “Első és Második olvasókönyv” képeskönyveinek történetei a gyerek családi, tanári, baráti és állatokkal való kapcsolatát mutatja be. A “Harmadik, Negyedik és Ötödik olvasókönyv” ezekre a gondolatokra építkezett. Az instrukcióknak megfelelően leültem Airl mellé az interjúszobában, és hangosan felolvastam neki sorban az összes McGuffey olvasókönyvből. Minden könyvben kiváló, egyszerű illusztrációk voltak a történetekhez és az éppen tanított tárgyakhoz, noha ezek a mai normákhoz képest elég elavultak. Ennek ellenére úgy tűnt, Airl minden betűt, hangot, szótagot és jelentést megértett és magába szívott, ahogy haladtunk.

Ezt napi 14 órán át csináltuk, 3 egymást követő napon keresztül, megszakítás nélkül, leszámítva néhány étkezést és kisebb pihenőt az én részemről. Airl nem tartott szünetet semmilyen okból. Nem aludt. Sőt, ott maradt ülve a karosszékben az interjúszobában, és átnézte a leckéket, amelyeket átvettünk. Minden reggel mire visszatértem, hogy ott kezdjük, ahol abbahagytuk, addigra memorizálta a korábbi leckéket, és már jócskán a következő oldalakon tartott. Ez a minta egyre csak gyorsult, amíg már lényegtelenné vált, hogy én olvassak fel neki.

Noha Airl-nek nem volt szája, amivel beszélhetett volna, most már képes volt angolul “gondolni” rám. Ezeknek a leckéknek a végén Air! képes volt egyedül olvasni és tanulni. Ezt követően Air! folyamatosan a szótárhoz fordult. Ezek után a munkám az volt, hogy mint egy futár, kézikönyveket igényeljek meg, amelyeket folyamatosan a szobájába hoznak. Következőnek Mr. Newbie az Encyclopedia Britannica sorozatot hozta be. Airl ezt kifejezetten élvezte, mivel sok kép volt benne. Ezután Airl sokkal több fényképekkel és rajzokkal ellátott képeskönyvet és kézikönyvet kért, mert sokkal könnyebb volt megértenie valaminek a jelentését, ha látott egy képet arról, amit éppen tanult.

A következő hat napban számos könyvtárból hoztak könyveket, gondolom az ország minden területéről, mert néhány nap alatt több százat végigolvasott. Minden tárgyat tanulmányozott, amit csak el tudtam képzelni, és számos más olyan technikai dolgot, amiről még csak tudni sem akartam, mint a például a csillagászat, fémöntés, mérnöki tudományok, matematika, különféle technikai kézikönyvek, és így tovább. Később elkezdett szépirodalmat, regényeket, verseket és irodalmi klasszikusokat olvasni. Airl számos könyvet kért a humán tudományokról is, főleg a történelemről. Azt hiszem legalább 50 könyvet olvasott az ember történelméről és a régészetről. Természetesen gondoskodtam róla, hogy kapjon egy példányt a Szent Bibliából is, amelyet borítótól borítóig elolvasott, megjegyzés vagy kérdés nélkül.

Sok kérdésére nem tudtam válaszolni, ezért konzultáltam a külső szobában lévő emberekkel válaszért. Ezek legtöbbje technikai és tudományos kérdés volt. Néhány kérdés a humán tudományokra vonatkozott. Átfogó megértésének mélysége és kérdéseinek finomsága azt mutatta, hogy igen átható értelemmel rendelkezik. Személy szerint úgy gondolom, hogy amikor elkezdtük, már sokkal többet tudott a földi kultúráról és történelemről, mint amennyit be ismert. Hamarosan rájöttem, mennyivel többet.”

4c896-futurekr

Hatodik fejezet
Megkezdődik az oktatásom
(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Airl ütközés utáni “megmentésének” 15. napján folyékonyan és megerőltetés nélkül tudtam vele angolul kommunikálni. Ekkorra annyi írott anyagot szívott magába, hogy az akadémiai oktatása messze meghaladta az enyémet. Noha a középiskolát 1940-ben, Los Angelesben fejeztem be, és négy éves orvosi előkészítő illetve nővéri főiskolai oktatásban részesültem, az olvasottságom elég korlátozott volt. A legtöbb tárgyat, amely most Airl számára feltárult, én nem tanultam. Nem is beszélve az éles megértéséről, az alapos tanulási szokásairól és a majdhogynem fotografikus memóriájáról! Képes volt hosszú szakaszokat felidézni azokból a könyvekből, amelyeket olvasott.

Ekkorra Airl lett a tanár, én pedig a diák. Hamarosan megtanultam, amit a földi emberek nem tudtak, és nem állt módjukban megtudni! A tudósok és ügynökök sokasága, akik az interjúszobánk üvegén át néztek bennünket, és akikre Airl és én úgy utaltunk, hogy a “galéria”, egyre türelmetlenebb lett, hogy kérdéseket tehessen fel neki. De Airl visszautasította, hogy rajtam kívül bárki is kérdéseket tegyen fel neki, akár úgy, hogy engem közvetetten használ tolmácsnak, akár írásban teszi azt.

A 16. nap délután Airl és én egymás mellett ültünk, miközben olvasott. Becsukta a könyv legutolsó oldalát; amelyet olvasott, és félretette. Készültem odaadni neki a következő könyvet egy nagy kupacból, amely arra várt, hogy elolvassa, amikor odafordult és azt mondta vagy “gondolta” nekem, hogy “Most készen állok arra, hogy beszéljek.” EIőször egy kicsit zavarba ejtett a megjegyzése. Egy gesztussal jeleztem neki, hogy folytassa, ő pedig elkezdte az első leckémet.”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 24.
1. rész
“Mit szeretnél mondani, Airl?” – kérdeztem.
“Több ezer éve vagyok tagja a Domain Felderítő Erőinek az űr ezen szektorában.
Azonban személy szerint én nem álltam szoros kapcsolatban a Földön lévő lényekkel i.e. 5965 óta. Nem az az elsődleges feladatom, hogy a Domain bolygóin élő lakosokkal kapcsolatba lépjek. Tiszt, pilóta és mérnök vagyok, számos kötelességgel. Annak ellenére, hogy a Domain 347 más nyelvén beszélek folyékonyan, nem találkoztam a te angol nyelveddel. Az utolsó földi nyelv, amelyben jártas voltam, az a védikus himnuszok szanszkrit nyelve volt. Akkoriban egy olyan expedíció tagja voltam, amelyet azért küldtek, hogy kivizsgálja a Domain egy Himalája hegységbeli bázisának veszteségét. Egy egész seregnyi tiszt, pilóta, kommunikációs és adminisztratív személyzet tűnt el, a bázist pedig lerombolták.

Sok millió évvel ezelőtt a Domain Kivizsgáló, Adatkiértékelő és Programfejlesztő tisztjének képeztek ki, és akként szolgáltam. Mivel jártas voltam ebben a technológiában, a keresőcsapat részeként a Földre küldtek. Az egyik feladatom az volt, hogy az akkori, környékbeli emberi lakosságot kikérdezzem. Azon a területen sok ember számolt be arról, hogy látott “vimanákat” vagy űrhajókat a környéken. A bizonyítékok, tanúvallomások és bizonyos bizonyítékok hiányának logikai kiterjedését követve azt fedeztem fel a csapatommal, hogy még mindig vannak olyan “Régi Birodalmi” hajók és jól elrejtett “Régi Birodalmi” berendezések ebben a naprendszerben, amelyeknek egyáltalán nem voltunk tudatában.

Te és én azért nem tudtunk a te nyelveden kommunikálni, mert én, személy szerint, sosem találkoztam a te nyelveddel. De most, hogy letapogattam a könyveket és anyagokat, amelyeket hoztál nekem, továbbítottam ezeket az adatokat az itteni régió űrállomására, ahol a számítógépeink kommunikációs tisztjei feldolgozták azokat. Lefordították az én nyelvemre és egy olyan szövegkörnyezetbe ágyazva küldték vissza nekem, amellyel tudok gondolkodni. További információt is kaptam a számítógépeinken tárolt aktáinkból az angol nyelvről és a Domain feljegyzéseiről a földi civilizációt illetően.”

“Felkészültem rá, hogy megosszak veled olyan információkat, amelyekről úgy gondolom, nagyon értékesek lesznek a számodra. Az igazat fogom elmondani neked. Bár az igazság relatív minden más igazsághoz képest, szeretném annyira őszintén és pontosan megosztani veled, amennyire csak lehetséges. Az igazságot, ahogy én látom, tartva magam saját magam és fajom becsületéhez, és anélkül, hogy megszegném a kötelezettségeim a szervezet felé, amelynek elköteleztem magam, és amelynek fenntartására és védelmére esküdtem fel. – Oké, gondoltam. Most fogsz válaszolni kérdésekre a galériából? –  Nem. Nem fogok kérdésekre válaszolni. Olyan információkat fogok megosztani veled, amelyekről úgy gondolom, hogy a javára válik azoknak a halhatatlan szellemi lényeknek, akik az emberiséget alkotják, és amelyek előmozdítják a Föld környezetének és számtalan életformájának túlélését, mivel küldetésem része, hogy biztosítsam a Föld fenntartását.”

“Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy minden érző lény halhatatlan szellemi lény. Ez magában foglalja az emberi lényeket. A pontosság és egyszerűség kedvéért egy kitalált szót fogok használni: “IS-BE”. Mivel egy halhatatlan lény legfőbb sajátossága, hogy egy időtlen állapotban létezik [angolul: “is”], és létezésének egyetlen oka az, hogy úgy döntött létezik [angolul: “be”]. Nem számít milyen alacsony állapotban van egy társadalmon belül, minden IS-BE megérdemli azt a tiszteletet és bánásmódot, amelyet én szeretnék kapni másoktól. Minden személy a Földön továbbra is IS-BE, akár tudatában vanennek, akár nem.”

(MATILDA O’DONNELL MACELROY SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Soha nem fogom elfelejteni ezt a beszélgetést. A hangulata nagyon tárgyilagos és érzelemmentes volt. Mindazonáltal első ízben érzékeltem egy meleg és igazi “személyiséget” Airl-ben. Az, ahogy a “halhatatlan szellemi lényekre” utalt olyan volt számomra, mint a villámcsapás egy sötét szobában. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy egy emberi lény halhatatlan lény lehet.

Úgy gondoltam, hogy a státusz és a hatalom csak az Atya, a Fiú és a
Szentlélek számára van fenntartva. És, mivel hithű katolikus vagyok, és engedelmeskedem az Úr Jézus és a Szentatya szavának, a nőre sem tekintettem úgy soha, mint halhatatlan szellemi lény – még Szűz Máriára sem. Mégis, amikor Air! ezt a gondolatot gondolta, életembe először élénken belém hasított a tudat, hogy ő egy halhatatlan szellemi lény, és mindannyian azok vagyunk! Airl azt mondta, érezte, hogy össze voltam zavarodva ezzel kapcsolatban. Azt mondta, megmutatja nekem, hogy én is halhatatlan szellemi lény vagyok.

Azt mondta: “Legyél a tested fölött!” Azonnal észrevettem, hogy a testemen “kívül” vagyok, és a mennyezetről nézek le a fejem tetejére! A szobát is láttam magam körül, beleérve Airl testét is, ahogy a széken ül, az én testem mellett. Egy pillanattal később tudatába kerültem az egyszerű, de sokkoló valóságnak: “én” nem egy test vagyok. Abban a pillanatban, életemben először, egy fekete függöny emelkedett fel, és hosszú idő után ráébredtem, hogy én nem a “lelkem” vagyok, hanem én “én” vagyok – egy szellemi lény. Ez egy megmagyarázhatatlan megvilágosodás volt, és olyan örömmel és megkönnyebbüléssel töltött el, amilyenre nem emlékszem, hogy valaha is tapasztaltam volna azelőtt. Mivel a “halhatatlan” részét illetően nem értettem mire gondol. Nekem mindig is azt tanították, hogy nem vagyok halhatatlan. Talán szellem vagyok – de biztos, hogy nem halhatatlan!

Egy pillanattal később – nem tudom mennyivel később – Air! megkérdezte, hogy most már jobban értem-e ezt a gondolatot. Hirtelen ismét a testemen belül voltam és hangosan azt mondtam: “Igen, értem mire gondolsz!”
Annyira elképedtem a tapasztal attól, hogy fel kellett állnom a székből, és egy pár percig sétálnom kellett a szobában. Kimentettem magam azzal, hogy innom kell egy kicsit, és ki kell mennem a mosdóba, amit meg is tettem. A mosdóban megnéztem “magam” a tükörben.

Használtam a mosdót, megigazítottam a sminkem és az egyenruhám. 10-15 perccel később újra “normálisabban” éreztem magam és visszamentem az interjúszobába. Ezután úgy éreztem nem csak Air! tolmácsa vagyok. Úgy éreztem, mintha “rokon lelkek” lennénk. Úgy éreztem biztonságban vagyok, otthon vagyok egy megbízható baráttal vagy családtaggal, aki olyan közel áll hozzám, mint a legközelebbi barátom vagy családtagom. Air! érzékelte és megértette a “személyes halhatatlansággal” kapcsolatos zavarodottságomat. Azzal kezdte az első “leckét”, hogy ezt elmagyarázta nekem.”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT FOLYTATÁS)
Airl elmondta az okokat, amiért a Földre jött és amiért az 509. bomba-osztag területén járt. A felettes tisztjei küldték, hogy kivizsgálja a nukleáris fegyverek robbanásait, amelyeket Új-Mexikóban teszteltek. A felettesei elrendelték, hogy információt gyűjtsön az atmoszféráról, amely alapján meg lehet határozni a sugárzás mértékét, és a lehetséges károsodást, amit az a környezetnek okozhat. A küldetése során az űrhajójába belecsapott egy villám, emiatt elveszítette felette az irányítást és lezuhant.

Az űrhajót olyan IS-BE-k működtetik, akik “bábtesteket” használnak. Nagyjából úgy, mint ahogy egy színész álarcot és jelmezt használ. Ez olyan, mint egy mechanikai eszköz, amellyel a fizikai világban működnek. Ő és a többi IS-BE a tiszti osztályból, és a feletteseik, ezeket a “bábtesteket” foglalják el, amikor szolgálatot teljesítenek az űrben. Amikor nincsenek szolgálatban, akkor “elhagyják” ezt a testet és test használata nélkül működnek, gondolkodnak, kommunikálnak, utaznak és léteznek.

A testek szintetikus anyagból épültek, és tartalmaznak egy nagyon érzékeny elektromos idegrendszert, amelyhez minden IS-BE hozzáigazodik, vagy “behangolja” azt, hogy megegyezzen azzal az elektronikus hullámhosszal vagy frekvenciával, amelyet minden egyes IS BE egyedileg bocsát ki. Minden IS-BE képes arra, hogy egy sajátos frekvenciát bocsásson ki, amely azonosítja őt, mint egy rádiójel frekvenciája. Ez részben azonosításra szolgál, mint egy ujjlenyomat. A bábatest egy rádióvevőként működik az IS-BE számára. Semelyik két rádió frekvencia vagy bábtest nem pontosan ugyanolyan.

A legénység mindegyik IS-BE tagjának teste szintén rá van hangolva és csatlakoztatva az űrhajóba beépített “idegrendszerre”. Az űrhajó ugyanúgy épült, mint a bábtest. Kimondottan az IS-BE legénység egyes tagjainak frekvenciájához igazodik. Ezért az űrhajót az IS-BE-k “gondolatai” vagy általuk kibocsátott energia működteti. Ez valójában egy nagyon egyszerű, közvetlen irányítási rendszer. Ezért nincsenek bonyolult irányítási vagy navigációs berendezések az űrhajó fedélzetén. Azok az ISBE-k kiterjesztéseként működnek. Amikor a villám belecsapott az űrhajóba, zárlatot okozott, és ennek következtében pillanatnyilag “lekapcsolta” őket a hajó irányításáról, és emiatt zuhantak le. Airl annak az űropera civilizációnak a felderítő erőinél volt tiszt, pilóta és mérnök -és jelenleg is az -, amely úgy hivatkozik magára, hogy “a Domain”. Ez a civilizáció igen nagyszámú galaxist, csillagot, bolygót, holdat és aszteroidát irányít egy akkora kiterjedésű területen az űrben, amely nagyjából az egész fizikai univerzum egynegyede! A szervezetének folyamatos küldetése “Biztosítsa, irányítsa és növelje a Domain területét és erőforrásait.”

A Föld megszerzésével kapcsolatban a Domain vezetői úgy döntöttek, nem tárják fel nyíltan a szándékaikat a Föld “őslakosai” előtt egészen addig a későbbi pillanatig, amikor lehet, hogy érdekükben áll, de lehet, hogy mégsem, felfedni magukat. Jelen pillanatban stratégiailag nem szükséges, hogy a Domain felderítő erőinek jelenléte tudott legyen az emberiség számára. Sőt, tulajdonképpen egészen mostanáig nagyon is titkolták azt, a későbbiekben kifejtett okoknál fogva.

A Föld körüli aszteroidaöv egy nagyon kicsi, de fontos hely a Domain számára az űr ezen részében. Tulajdonképpen néhány objektum a naprendszerünkben igen értékes alacsony gravitációjú “űrállomásként”. Ebben a naprendszerben elsősorban az alacsony gravitációjú szatellitek érdeklik őket: főként a holdnak a Földtől távolabbi oldala és az aszteroida öv, amely egy bolygó volt, amit több milliárd éve pusztítottak el, továbbá kisebb részben a Mars és a Vénusz. A gipszből szintetikusan előállított kupolás szerkezetek vagy az elektromágneses erőernyőkkel eltakart földalatti bázisok könnyen megépíthetőek, hogy otthont adjanak a Domain erőinek. Amint megszerez a Domain egy területet az űrben, és az az irányítása alatti területté válik, úgy kezelik, mint a Domain “tulajdonát”. A Föld közelében lévő űrállomás csak azért fontos, mert a Domain terjeszkedési útvonala mentén fekszik a Tejútrendszer közepe felé és azon túl. A Domain-ben ezt természetesen mindenki tudja – kivéve a földi emberek.”

holoport

Hetedik fejezet
Lecke az ősi történelemről
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Az oktatásom Airl-lel egész éjjel folytatódott, másnap hajnalig. Lelkes, szkeptikus, megdöbbent, ijedt, rémült és elégedetlen voltam a “leckék” miatt, amiket Airl-től kaptam. Soha el nem tudtam képzelni, amiről beszélt nekem – még a legvadabb álmaimban és rémálmaimban sem! A következő délután, miután aludtam, lezuhanyoztam és ettem, a galéria tagjai, akik felvették a beszámolómat arról, amit Airl mondott, kifaggattak az előző esti interjúmról. Ez alkalommal, szokás szerint, jelen volt egy gyorsíró, akit minden interjú után tájékoztattam, és jelen volt még 6-7 férfi, aki az állításaim tisztázását kérte. Mint mindig, most is folyamatos nyomást gyakoroltak rám, hogy használjam a befolyásom Airl-re és érjem el, hogy válaszoljon bizonyos kérdésekre, amelyeket a galéria tagjai sürgettek. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy mindenkit megnyugtassak afelől, hogy mindent el fogok követni azért, hogy ezt megtegyem.

Mindazonáltal onnantól kezdve csupán három dolog történt minden nap:
1) Airl határozottan visszautasította, hogy olyan kérdésre válaszoljon, amelyről érezte, hogy a galéria vetette fel vagy javasolta nekem
2) Airl folytatta az “oktatásomat” az általa választott témában
3) Minden este, az Airl-Iel történt interjúm vagy oktatásom után, egy újabb listát adott nekem azokról a témákról, amelyekről több információt szeretett volna tudni.

Minden este átadtam a listát a galériának. Másnap Airl egy nagy kupac könyvet, magazint, cikket, stb. kapott. Az éjszaka során, amíg én aludtam, ő tanulmányozta azokat. Ez a minta ismétlődött minden nap, amíg vele voltam. A következő interjú vagy lecke témája, amit Airl adott, a Föld, a naprendszerünk és a környező világűr rövid történelme volt a Domain szemszögéből.”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
AZ USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba szakasz
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 25.
1. rész Mielőtt megérthetnéd a történelmet, meg kell értened az időt. Az idő egyszerűen a tárgyak térben történő mozgásának önkényes mérése. A tér nem lineáris. A teret az IS-BE nézőpontja határozza meg, amikor a tárgyat nézi. A tárgy és az IS-BE közti távolságot úgy nevezzük, hogy “tér”.

A tárgyak vagy energiatömegek nem feltétlenül lineáris módon mozognak a térben. Ebben az univerzumban a tárgyak véletlenszerűen, vagy görbe illetve körkörös minta alapján mozognak, illetve a megegyezésen alapuló szabályoknak megfelelően. A történelem nem csak az események lineáris felvétele, ahogy sok földi történelemkönyv írója sugallja, mert nem egy szál, amit ki lehet nyújtani és megjelölni rajta valamit, mint egy mérőeszközön. A történelem a tárgyak térben történő mozgásának szubjektív megfigyelése, amelyet inkább a túlélők, mint az elpusztulók szemszögéből rögzítenek.

Az események egymással kölcsönhatásban és egyidejűleg történnek, mint ahogy a biológiai testben a szív a vért pumpálja, miközben a tüdők oxigént biztosítanak a sejteknek, amelyek a napból nyert energia és a növényekből nyert kémiai anyagok felhasználásával reprodukálódnak, ugyanakkor a máj kiszűri a mérgező anyagokat a vérből, és a húgyhólyagon és a beleken át kiüríti azokat. Ezek a kölcsönhatások egyidejűleg és párhuzamosan történnek. Bár az idő egymás után történik, az események nem egy független, lineáris folyamban zajlanak.

Azért, hogy megértsük a múlt valóságát vagy történelmét, minden eseményt egy kölcsönhatásban lévő egész részének kell tekinteni. Az időt olyan rezgésként is lehet érzékelni, amely az egész fizikai univerzumban egységes. Airl elmagyarázta, hogy az IS-BE-k az univerzum kezdete előtt óta itt vannak. Azért nevezik őket “halhatatlannak”, mert egy “szellem” nem születik és nem tud meghalni, hanem egy általa gondolt “van-lesz” érzékelésben létezik. Gondosan elmagyarázta, hogy minden szellem különböző. Mindegyik teljesen egyedi az identitását, erejét, tudatosságát és képességét tekintve.

A különbség egy olyan IS-BE mint Airl és a legtöbb, itt a Földön egy testet elfoglaló ISBE között az, hogy Airl tetszése szerint képes kilépni a “bábtestéből”. Képes szelektív mélységben érzékelni az anyagon keresztül. Airl és a Domain más tisztjei telepatikusan tudnak kommunikálni. Mivel egy IS-BE nem fizikai univerzumbeli egyed, nincs térbeli vagy időbeli elhelyezkedése. Egy IS-BE szó szerint “anyagtalan”. Képes azonnal áthidalni nagy távolságokat a térben. Fizikai érzékelő mechanizmusok használata nélkül képes érzéseket megtapasztalni, intenzívebben, mint egy biológia test. Egy ISBE ki tudja zárni a fájdalmat az érzékeléséből. Airl vissza tud emlékezni az úgynevezett “identitására” az idők homályos ködébe veszően, évmilliárdokra visszamenően!

planetgalax

Azt mondja, hogy az univerzum közvetlen közepén lévő jelenlegi napok az utóbbi 200 billió évben égnek. A fizikai univerzum kora majdnem végtelen, de valószínűleg legalább négy kvadrillió éves, a legkorábbi kezdetét tekintve. Az idő egy olyan tényező, amit nehéz mérni, mivel az IS-BE-k szubjektív emlékezetétől függ, és nem létezik egységes felvétel az eseményekről a fizikai univerzum kezdete óta. Ahogy a Földön is sok különböző időmérő rendszer létezik, amelyet számos kultúra határozott meg, mozgási ciklusokat és kezdőpontokat használva a kor és az időtartam megállapítására.

Maga a fizikai univerzum számos más, egyéni univerzum összetartásából és egyesüléséből alakult ki, amelyeket mind egy-egy IS-BE vagy IS-BE-k egy csoportja alkotott meg. Ezeknek a látszólagos univerzumoknak az ütközése összekeveredett, egybeolvadt és megszilárdult, hogy egy kölcsönösen teremtett univerzumot hozzon létre. Mivel megegyezés született arról, hogy az energiát és a formákat teremteni lehet, de elpusztítani nem, ez a teremtő folyamat egy majdnem végtelen méretekkel rendelkező, örökké táguló univerzumot alakított ki.

A fizikai univerzum kialakulása előtt volt egy rendkívül hosszú időszak, amikor az univerzumok nem szilárdak voltak, hanem teljesen látszólagosak. Azt lehetne mondani, hogy az univerzum egy mágikus illúzió univerzuma volt, amely a mágus tetszése szerint tűnt fel vagy el. A “mágus” minden esetben egy vagy több ISBE volt. Számos IS-BE a Földön még mindig képes halvány képeket felidézni abból az időszakból. A varázslatos mesék, a boszorkányságról és bűvöletről szóló mesék, a tündérmesék és a mitológiai történetek nyers formában ugyan, de erről szólnak. Minden IS-BE akkor lépett be a fizikai univerzumba, amikor elveszítette a saját, “otthon” univerzumát. Azaz, amikor az IS-BE “otthon” univerzumát lehengerelte a fizikai univerzum, vagy amikor az IS-BE más IS-BE-kel társult, hogy megteremtse vagy meghódítsa a fizikai univerzumot.

A Földön két okból is nehéz megállapítani, hogy egy IS-BE mikor lépett be a fizikai univerzumba: 1. a Földön az IS-BE-k memóriáját kitörölték és 2. az IS-BE-k érkezése vagy behatolás a a fizikai univerzumba különböző időpontokban történt: néhányan 60 billió évvel ezelőtt, néhányan csak 3 billió éve érkeztek. Időnként, néhány millió évente, egy másik csoport IS-BE elfoglal egy területet vagy bolygót, ahogy belép arra a területre. Néha elfognak más IS-BE-ket, és rabszolgává teszik őket. Arra kényszerítik őket, hogy testeket foglaljanak el és szolgamunkát, vagy kézi munkát végezzenek: főleg ásványokat bányásszanak olyan nehéz gravitációjú bolygókon, mint például a Föld. Airl azt mondja, több mint 625 millió éve tagja a Domain felderítő erőinek. Akkor lett egy biológia kutató küldetés pilótája, amelynek keretein belül néha a Földre látogatott. Emlékszik az egész ottani karrierjére, és nagyon sok időre azt megelőzően is.

Elmondta nekem, hogy a földi tudósoknak nincs pontos mérési rendszerük ahhoz, hogy megmérjék az anyag korát. Azt feltételezik, hogy mivel bizonyos anyagok elég gyorsan bomlanak, például a szerves vagy szén alapú anyagok, ezért az anyag bomlik. A kő korát nem lehet pontosan megmérni a fa vagy a csont korának megmérése alapján. Ez az alapvető hiba. Az anyag tulajdonképpen nem bomlik. Nem lehet elpusztítani. Az anyag formája megváltozhat, de valójában soha nem lehet elpusztítani. A Domain, miután úgy 80 billió évvel ezelőtt kifejlesztette az űrutazás technológiáját, időszakos ellenőrzéseket végez az univerzum ezen szektorának galaxisain. A Föld arculatának változásait áttekintve felfedezték, hogy a hegységek emelkednek és süllyednek, a kontinensek vándorolnak, a bolygó pólusai, megcserélődnek, jégsapkák jönnek-mennek, óceánok jelennek meg és tűnnek el, folyók, völgyek és kanyonok változnak meg. Az anyag minden esetben ugyanaz. Mindig ugyanaz a homok. Minden forma és anyag ugyanabból az alap anyagból van, amely soha nem bomlik le.

(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Elképzelni sem tudom mennyire fejletté válhat egy civilizáció, technikailag és szellemileg, billió évek alatt! Csak abba gondoljon bele, milyen fejlett a mi országunk 150 évvel ezelőttihez képest. Csupán néhány generációval ezelőtt az emberek gyalog, lóháton vagy hajón közlekedtek, gyertyafénynél olvastak, kályhával fűtöttek és azon főztek, és nem volt belső vízvezeték hálózat!”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
Airl leírást adott nekem egy IS-BE képességeiről, aki a Domain tisztje, és be is mutatta az egyiket, amikor – telepatikusan – kapcsolatba lépett a Domain egyik kommunikációs tisztjével, aki az aszteroida övben állomásozott. Az aszteroida öv egy korábbi bolygó több ezer összetört darabkájából áll, amely egyszer a Mars és Jupiter közt létezett. Jó alacsony gravitációjú “ugródeszkaként” szolgál a galaxisunk középpontja felé történő utazás során. Kérte, hogy ez a tiszt nézzen utána a Domain aktáiban a Föld történetéről tároIt információknak. Megkérte a kommunikációs tisztet, hogy “táplálja” bele Airl-be ezeket az információkat. A kommunikációs tiszt azonnal teljesítette a kérést. A Domain aktáiban tárolt adatok alapján Airl egy rövid áttekintést tudott adni nekem, egy történelemleckét”.

Airl azt mondta, hogy a Domain a következőket figyelte meg a Föld történetével kapcsolatban: Elmondta, hogy a Domain felderítő erői csak mostanában léptek be a Tejútrendszerbe első ízben – csupán úgy 10000 évvel ezelőtt. Az első teendőjük az volt, hogy meghódították a “Régi Birodalom” (ez nem hivatalos név, a Domain adta ezt a kitalált nevet a meghódított civilizációnak) otthon bolygóit, amelyek e galaxis és a környező régiók központi kormányának adtak otthont.

Ezek a bolygók a Nagy Medve csillagkép farkán elhelyezkedő csillagrendszerekben helyezkednek el. Úgy 1500 évvel később a Domain megkezdte saját bázisainak megalapozását a behatolás vonala mentén, amely ennek a galaxisnak a közepébe és azon túlra vezet.

planet20

Úgy 8200 évvel ezelőtt a Domain erői felállítottak egy bázist a Földön a Himalája-hegységben, a mai Pakisztán és Afganisztán határának közelében. Ez egy bázis volt a Domain felderítői erő – egy nagyjából 3000 tagot számláló sereg – számára. Felállítottak egy bázist egy hegy alatt vagy belsejében. Belefúrtak a hegy tetejébe és egy mélyedéssé alakították, hogy elég nagy legyen ahhoz, hogy elférjenek benne a felderítő erők hajói és legénysége. Aztán létrehozták a hegytető elektronikus illúzióját, hogy elrejtsék a bázist úgy, hogy kivetítenek egy hamis képet a hegy belsejéből egy “erő ernyőre”. A hajók ezután ki és be tudtak lépni az erő ernyőn keresztül, noha az láthatatlan maradt a Homo sapiensek számára.

Röviddel a bázis odatelepítése után egy váratlan támadás érte azt a “Régi Birodalom” haderejének maradványai részéről. A Domain tudta nélkül igen régóta egy rejtett, földalatti bázis létezett a Marson, amelyet a “Régi Birodalom” működtetett. A Domain bázisát megsemmisítette egy Marsról érkező katonai támadás, a Domain felderítő erőinek IS-BE-jeit pedig elfogták. Képzelheted, hogy a Domain nagyon zaklatott volt egy ekkora tiszti és legénység veszteség miatt, így küldtek egy másik csapatot a keresésükre. Ezt a csapatot is támadás érte. A Domain erőinek elfogott IS-BE-jeit ugyanúgy kezelték, mint az összes többi IS-BE-t, akit a Földre küldtek. Mindegyiket amnéziában részesítették, az emlékeiket hamis képekre cserélték, hipnotikus parancsokat adtak nekik, és a Földre küldték őket, hogy biológiai testeket foglaljanak el. A mai napig részei az emberi lakosságnak.

A csapataik után folytatott kitartó és kiterjedt vizsgálódás után a Domain felfedezte, hogy a “Régi Birodalom” egy nagyon kiterjedt, és alaposan elrejtett bázist működtet a galaxis ezen részében, évmilliók óta. Senki nem tudja milyen rég óta. Végül aztán a “Régi Birodalom” és a Domain hajói egy nyílt csatába kezdtek az űrben, a naprendszerben. Airl szerint a “Régi Birodalom” és a Domain között a csata i.sz. 1235-ig zajlott, amikor a Domain erői végül elpusztították a “Régi Birodalom” erőinek utolsó űrhajóját ezen a területen. Ebben az időszakban a Domain felfedező erői is számos hajót veszítettek ezen a területen. Később, i.sz. 1914 tavaszán véletlenül fel fedezték a “Régi Birodalom” egy bázisát. A felfedezés akkor történt, amikor Ausztria főhercegének testét “átvette” a Domain felderítő erőinek egy tisztje. Ezt a tisztet, aki az aszteroida övben állomásozott, a Földre küldték egy rutin, felderítő küldetésre.

Ennek az “átvételnek” a célja az volt, hogy a testet “álcaként” használva beszivárogjon az emberi társadalomba, hogy információt gyűjtsön az akkori eseményekről a Földön. A tisztnek, mint IS-BE, nagyobb ereje volt, mint annak a lénynek, aki a főherceg testét foglalta el, így egyszerűen “kilökte” a lényt és átvette az irányítást a test felett. Azonban ez a tiszt nem tudta, mennyire nem szeretik a Habsburgokat az országban a vérontások miatt, így váratlanul érte őt, amikor a főherceg testét meggyilkolta egy boszniai tanuló. Amikor a merénylő lelőtte a testet, azzal hirtelen “kiütötte” a tisztet, vagy IS-BE-t, a testből. Az IS-BE megzavarodva véletlenül átment az egyik “amnézia erő ernyőn” és elfogták.

Végül a Domain felfedezte, hogy az ür nagy részét egy “elektronikus erő-mező” felügyeli, amely minden IS-BE-t az irányítása alatt tart a galaxisnak ebben a végében, beleértve a Földet is. Az elektronikus erő mezőt arra tervezték, hogy észlelje az IS-BE-ket és megakadályozza őket abban, hogy elhagyják a térséget. Ha bármely IS-BE megpróbál áthatolni az erő ernyőn, az egyfajta “elektromos hálóval” “elfogja” őt.

A végeredmény az, hogy az elfogott IS-BE egy nagyon komoly “agymosáson” esik át, amely kitörli az IS-BE memóriáját. Ez az eljárás óriási elektrosokkot használ, épp úgy, ahogy a pszichiáterek használják a Földön az “elektrosokk terápiát”, hogy kitöröljék a “páciens” emlékezetét és személyiségét, és hogy “együttműködőbbé” tegyék őket. Ez a “terápia” a Földön csak pár száz volt elektromosságot használ. Azonban a “Régi Birodalom” milliárdos nagyságrendű volt elektromos feszültséget használ az IS-BE-k ellen!

Ez a hatalmas sokk teljesen kisöpri az IS-BE egész emlékezetét. A memóriatörlés nem csak egy életre vagy egy testre hat ki. Egy majdnem végtelen múlt minden felhalmozott tapasztalatát kisöpri, éppúgy, mint az IS-BE identitását. A sokk célja, hogy lehetetlenné tegye az IS-BE számára, hogy emlékezzen arra, hogy kicsoda, honnan jött, a tudására vagy jártasságára, múltbeli emlékeire, és a képességére, hogy spirituális egyedként működjön. Egy buta, robotikus állapotba hengerlik le, ahol már nem is egyén. A sokk után egy sor poszthipnotikus szuggesztiót használnak, hogy hamis emlékeket és egy hamis idő tájolást ültessenek be minden IS-BE-be. Ez magában foglal egy olyan parancsot, hogy a test halála után “térjen vissza” a bázisra, így ugyanazt a fajta sokkot és hipnózist el lehet végezni újra, és újra, és újra – örökké.

A hipnotikus parancs azt is mondja a “páciensnek”, hogy felejtsen el emlékezni. A Domain azt tudta meg ennek a tisztnek a tapasztalataiból, hogy a “Régi Birodalom” hosszú ideje “börtön bolygóként” használja a Földet. Azt, hogy pontosan mióta, nem tudni, talán évmilliók óta. Így amikor egy IS-BE teste meghal, ő elhagyja a testet. Az “erő ernyő” érzékeli őt, elfogják és hipnotikus paranccsal “utasítják”, hogy “térjen vissza a fénybe”. A “mennyország” és “a halál utáni élet” elképzelése része a hipnotikus szuggesztiónak; része annak az árulásnak, ami az egész mechanizmust működteti. Közvetlenül azután, hogy az IS-BE-t sokkolták és hipnotizálták, hogy kitöröljék annak az életnek az emlékét, amelyet legutóbb élt, arra “utasítják”, hogy “jelentkezzen le” újra a Földön és mintha egy titkos küldetésen lenne, foglaljon el egy új testet. Minden IS-BE-nek azt mondják, hogy egy speciális okból van a Földön. De persze nincs ok arra, hogy valaki börtönben legyen – legalábbis ami a fogvatartottat illeti.

A “Régi Birodalom” minden nemkívánatos IS-BE-t, akit a Földre ítélt, “érinthetetlennek” sorolt be. Ez magában foglalt bárkit, akit a “Régi Birodalom” bűnözőnek ítélt: azt, aki túl romlott ahhoz, hogy meg lehessen javítani vagy fékezni, és az olyan bűnözőket is, mint a szexuálisan perverzek, és az olyan lények, akik nem hajlandók semmilyen eredményes munkát végezni. Az “érinthetetlennek” besorolt IS-BE-k közé tartozik a “politikai foglyok” széles skálája is. Ez olyan IS-BE-ket jelent, akiket nem megfelelő “szabadgondolkodónak” vagy “forradalmárnak” tartottak, akik bajt okoztak a kormányoknak a “Régi Birodalom” számos bolygóján. Természetesen bárkit, akinek “Régi Birodalom”-ellenes katonai múltja volt, szintén a Földre szállítottak. Az “érinthetetlenek” listáján mindenféle művész, festő, énekes, zenész, író, színész és előadó szerepel. Ezért a Földön több művész jut egy főre, mint bármely más bolygón a “Régi Birodalomban”. Az “érinthetetlenek” közé tartoznak értelmiségiek, feltalálók és zsenik szinte minden területről.

Mivel mindent, amit a “Régi Birodalom” értékesnek tart, már rég feltaláltak vagy megteremtettek az elmúlt néhány billió év során, nincs szükségük az ilyen lényekre. És közéjük tartoznak a jó menedzserek is, akikre nincs szükség egy engedelmes, robotikus állampolgárokból álló társadalomban. Bárki, aki nem hajlandó vagy nem képes engedelmeskedni az értelmetlen gazdasági, politikai és vallási rabszolgaságnak mint adófizető munkás a “Régi Birodalom” osztályrendszerében, azt “érinthetetlennek” nyilvánítják, és memória kisöprésre ítélik, illetve állandó bebörtönzésre a Földön. A végeredmény az, hogy az IS-BE képtelen elmenekülni, mert nem emlékszik ki ő, honnan jött, hol van. Hipnotizálták, hogy azt gondolja ő valaki más, valami más, máskor és máshol van, mint valójában.

A Domain tisztjét, akit “meggyilkoltak” amíg az ausztriai herceg testében volt, szintén a “Régi Birodalom” erői fogták el. Mivel ennek a bizonyos tisztnek nagyobb ereje volt, mint a legtöbb IS-BE-nek, őt a “Régi Birodalom” egy titkos földalatti bázisára vitték a Mars felszíne alatt. Egy speciális elektronikus börtöncellába tették, és ott tartották. Ez a Domain tiszt szerencsére meg tudott szökni a földalatti bázisról 27 év fogság után. Amikor megszökött a “Régi Birodalom” bázisáról, azonnal visszatért a saját bázisára az aszteroida övben. A felettese elrendelte, hogy küldjenek egy hadihajót a bázisra, amelynek koordinátáit megadta a tiszt, és rombolják le teljesen a bázist. Ez a “Régi Birodalom” bázis a Mars egyenlítőjétől néhány száz méterre északra volt, a Cydonia térségben.

Bár a “Régi Birodalom” katonai bázisát lerombolták, sajnos az IS-BE erő-mezők hatalmas szerkezetének nagy része, az elektrosokk / amnézia / hipnózis szerkezetek eddig felfedezetlen helyeken továbbra is működnek, mind a mai napig. Ennek az “elmekontroll börtönnek” a központi vagy irányító bázisát sosem találták meg. Tehát a bázis vagy bázisok hatása még mindig tart. A Domain megfigyelte, hogy amióta a “Régi Birodalom” űrbeli erőit megsemmisítették, nem maradt ott senki, hogy tevékenyen megakadályozza, hogy más bolygórendszerek idehozzák a Földre a saját “érinthetetlen” ISBE-jeiket ebből a galaxisból és a környező galaxisokból. Ezért a Föld az űr ezen egész részének az univerzális szeméttelepévé és börtönbolygójává  vált.

Ez részben megmagyarázza a fajok, kultúrák, nyelvek, erkölcsi kódexek, vallási és politikai hatások nagyon szokatlan keverékét a Föld IS-BE népessége közt. A társadalmak olyan mértékű különbözősége, száma és változatossága, mint ami a Földön megfigyelhető, rendkívül szokatlan egy normális bolygón. A legtöbb “12-es Nap típusú, 7-es osztályú” bolygót csak egy típusú vagy fajtájú humanoid test népesíti be. Már ha van rajta egyáltalán ilyen.

Sőt, a Föld legtöbb ősi civilizációját, és sok földi eseményt befolyásolta a “Régi Birodalom” bázisának rejtett, hipnotikus művelete. Ezidáig senki nem jött rá, hogy hol és hogyan működik ez a művelet, vagy ki működteti, mert annyira védik az ernyők és csapdák. Továbbá eddig még nem vállalkoztak arra, hogy műveletet indítsanak az óriási és nagyon régi elektromos gépezetek hálózatának felkutatására, felfedezésére és lerombolására, amelyek az ISBE erőernyőket hozzák létre a galaxisnak ebben a végében. Amíg ezt meg nem teszik, nem vagyunk képesek megakadályozni vagy megszakítani a “Régi Birodalom” börtönbolygójának elektrosokk, hipnózis és távirányítású elmekontroll műveletét. Természetesen a Domain felderítő erőinek és legénységének minden tagja állandóan tudatában van ennek a jelenségnek, amikor a naprendszer ezen területén tevékenykedik, hogy így elkerülje, hogy a “Régi Birodalom” csapdái észleljék vagy elfogják őt.”

space3

Nyolcadik fejezet
Lecke a jelenkor történelméről
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYESFELJEGYZÉSEI)
“Ez az interjú egy olyan történelem leckét adott nekem, amelyet soha nem fogok egy Földön írt történelemkönyvben olvasni. A Domain egészen más nézőponttal rendelkezik az eseményekről, mint mi.”
(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL,1947. július 26.
1. rész “A Domain felderítő erői egy tudományos és kulturális újjáéledést figyeltek meg a nyugati világban i.sz. 1150 óta, amikor a “Régi Birodalom” űrhajó-hadának utolsó maradványait is lerombolták ebben a naprendszerben. A távirányítású hipnózis tevékenység azt követően csökkent egy kissé, de még mindig elég erőteljes. Szemmel láthatólag egy kis sérülés érte a “Régi Birodalom” távirányítású elmekontroll tevékenységét, ami valamennyire csökkentette ennek a mechanizmusnak az erejét. Ennek eredményeként az IS-BE-k elkezdtek emlékezni néhány technológiára, amelyet a Földre érkezésük előtt tudtak.

Onnantól kezdve a tudás elnyomása, amelyet Európában a “sötét középkornak” neveztek, enyhülni kezdett. Ezt követően a fizika és az elektromosság alaptörvényeinek ismerete majdnem azon nyomban forradalmasította a kultúrát a Földön. Az a képesség, hogy a Föld IS-BE népességének számos zsenije képes legyen emlékezni a technológiára, részben helyreállt, amikor nem nyomták azt el annyira tevékenyen, mint i.sz. 1150 előtt. A legjobb példa erre Isaac Newton. Mindössze néhány évtized alatt ő egymaga újra felfedezett számos főbb és alapvető tudományos és matematikai alapelvet. Az emberek, akik “emlékeztek” ezekre a tudományokra, már az előtt tudták azokat, mielőtt a Földre küldték őket.

Rendes körülmények közt soha senki nem tudna megfigyelni vagy felfedezni ennyi mindent a tudományról és a matematikáról csupán egy élet alatt, vagy néhány száz élet alatt. A civilizációknak több milliárd évet vett igénybe, hogy megalkossák ezeket a tárgyakat! Az IS-BE-k a Földön épp csak elkezdtek emlékezni a szerte az univerzumban létező tudás kis darabjaira. Elméletileg, ha a Föld ellen használt amnézia mechanizmusokat teljesen meg lehetne törni, akkor az IS-BE-k visszanyernék a teljes emlékezetüket! Sajnos a humán tárgyak területén nem voltak láthatóak hasonló előrelépések, mivel az IS-BEk a Földön továbbra is elég csúnyán bántak egymással. Bár ezt a viselkedést nagymértékben befolyásolják azok a “hipnotikus parancsok”, amelyeket minden IS-BE-nek adnak az életei közt.

Emellett a Föld “lakosainak” igen szokatlan kombinációja – bűnözők, perverzek, művészek, forradalmárok és zsenik – egy nagyon ideges és izgatott környezetet teremt. A börtönbolygó célja, hogy az IS-BE-ket a Földön tartsa, örökre. A tudatlanság, a babona és a háborúk népszerűsítése az IS-BE-k közt segít bénán és csapdába esetten tartani a népességet az elektronikus erő ernyők “falai” mögött. A Földre szerte a galaxisból, a környező galaxisokból és az egész “Régi Birodalom” bolygórendszereiről, például a Siriusról, Aldebaranról, a Pleiadesről, az Orionról, a Draconisról és számtalan másikról hordtak ISBE-ket. A Földön névtelen rasszokból, civilizációkból, kulturális hátterekből és bolygókról származó IS-BE-k vannak.

Minden IS-BE populációnak megvan a maga nyelve, hitrendszere, erkölcsi értékrendszere és vallásos hite, képzettsége, illetve megvannak az ismeretlen és el nem mondott történetei. Ezek az IS-BE-k keveredtek a Föld korábbi őslakosaival, akik több, mint 400.000 éve érkeztek egy másik csillagrendszerből, hogy megalapítsák a lemúriai és az atlantiszi civilizációt. Azokat a civilizációkat elmosták a bolygó “pólusváltozása” miatti árapály hullámok sok ezer évvel azelőtt, hogy a jelenlegi “börtön” népesség elkezdett megérkezni. Úgy tűnik azokból a csillagrendszerekből érkező IS-BE-k voltak a Föld eredeti, keleti rasszai, akik Ausztráliából indultak. Másrészről azonban a Földön lévő civilizációk, amelyeket a “Régi Birodalom” állított fel, nagyon különböztek magának a “Régi Birodalomnak” a civilizációitól, amely egy elektronikus űropera civilizáció, olyan korábbi atommeghajtású civilizációk együttese, amelyeket egy másik galaxisból származó IS-BE-k nukleáris fegyverekkel hódítottak meg és gyarmatosítottak.

A bürokrácia, amely a korábbi “Régi Birodalmat” irányította, egy olyan ősi, űropera civilizációból származott, amelyet a bolygószintű kormányok egy teljhatalmú konföderációja vezetett, amit egy kegyetlen társadalmi, gazdasági és politikai hierarchia szabályozott, és amelynek élén egy királyi uralkodó állt. Az effajta kormány gyakran tűnik fel olyan bolygókon, ahol a népesség a személyes felelősséget egy külső, független irányításnak adja át. Gyakran elveszítik a szabadságukat olyan tébolyodott IS-BE-k miatt, akik egy olyan lehengerlő paranoiában szenvednek, hogy minden más IS-BE az ellenségük, akit irányítani kell vagy elpusztítani. A legközelebbi barátaikat és szövetségeseiket, akiket szeretnek és dédelgetnek, azokat szó szerint “halálra szeretik”. Mivel léteznek ilyen IS-BE-k, a Domain megtanulta, hogy a szabadságot el kell nyerni és állandó éberséggel fenn kell tartani, és képesnek kell lenni erővel megvédeni. Ennek eredményeként a Domain már meghódította a “Régi Birodalom” uralkodó bolygóját.

Miután a “Régi Birodalomból” kiűzött IS-BE-k megérkeztek a Földre, amnéziában részesítették és hipnotikusan becsapták őket azzal, hogy azt higgyék, valami más történt velük. Következő lépésként biológiai testekbe implantálták őket a Földön. A testek lettek a “hamis civilizációk” emberi népessége, amelyet azért terveztek és implantáltak az IS-BE-k elméjébe, hogy teljesen másképp nézzen ki, mint a “Régi Birodalom”. India, Egyiptom, Babilon, Görögország, Róma és a középkori Európa minden IS-BE-je olyan útmutatást kapott, hogy kövesse és építse fel ezeknek a társadalmaknak a szabványos kulturális elemeit, amelyeket a számos korábbi, hasonló ,,12-es Nap típusú, 7-es osztályú” bolygók IS-BE jei fejlesztettek ki. Ezek a bolygók évbilliók óta léteznek univerzum szerte.

A legkorábbi időkben a Föld börtönre küldött IS-BE-k Indiában éltek. Fokozatosan terjedtek szét Mezopotámia, Egyiptom, Közép-Amerika, az Akháj fejedelemség, Görögország, Róma a középkori Európa és az Újvilág területeire. A “Régi Birodalom” börtönirányítói hipnotikusan arra “utasították” őket, hogy egy adott civilizáció mintáját kövessék. Ez hatékony módszer ara, hogy elrejtsék a valódi időt és elhelyezkedést a Földön bebörtönzött IS-BE-k elől. Minden hamis civilizáció nyelvei, öltözéke és kultúrája az amnéziát igyekeznek megerősíteni, mert ezek nem emlékeztetik a Földön lévő IS-BE-ket az eredeti “Régi Birodalom” bolygókra, ahonnan deportálták őket. Réges-régen ezek a fajta civilizációk hajlamosak voltak ismételni önmagukat újra és újra, mert az őket létrehozó IS-BE-k megismertek bizonyos mintákat és stílusokat, és ragaszkodtak azokhoz. Nagy munka kitalálni egy egész civilizációt, a teljes kultúrával, építészettel, nyelvvel, szokásokkal, matematikával, erkölcsi értékekkel, stb. együtt.

Sokkal könnyebb lemásolni egy ismerős és sikeres mintát. A ,,12-es Nap típusú, 7-es osztályú” bolygó megnevezés a szén-oxigén alapú életformákkal benépesített bolygót jelenti. A bolygó osztálya a csillag méretén és sugárzásának intenzitásán, pályájának a csillagtól való távolságán és a bolygó méretén, gravitációján és kémiai összetételén alapul. A növény- és állatvilágot szintén az általuk benépesített csillag típusának és a bolygó osztályának alapján azonosítják be. Azoknak a bolygóknak az aránya a fizikai univerzumban, ahol az atmoszféra belélegezhető, általában véve elég kicsi. A legtöbb bolygónak nem olyan atmoszférája van, amiből az életformák “táplálkoznak”, mint a Földön, ahol az atmoszféra kémiai összetevői táplálékul szolgálnak a növényeknek és más organizmusoknak, amelyek cserébe más életformákat táplálnak.

himal

Amikor a Domain erői több mint 8200 évvel ezelőtt elhozták a védikus himnuszokat a Himalája térségébe, már léteztek emberi civilizációk. Az árják elfoglalták és meghódították Indiát, és elvitték a védikus himnuszokat arra a területre. Megtanulták, memorizálták és több mint 7000 éven keresztül szájhagyomány útján adták tovább a védákat, mielőtt írásban rögzítették volna őket. Ez alatt az idő alatt a Domain felderítő erőinek egyik tisztje testet öltött a Földön mint Visnu. A Rig-Véda számos alkalommal említi őt. A hinduk továbbra is istennek tekintik. Visnu harcolt a “Régi Birodalom” erői ellen vívott vallási háborúkban. Egy nagy képességekkel rendelkező és támadó IS-BE, aki egyben eredményes tiszt is. A Domain azóta más feladatra jelölte ki őt. Ezt az egész jelenetet úgy komponálták meg, mint egy támadás és felkelés a “Régi Birodalom” adminisztrátorai által létesített egyiptomi panteon ellen. A viszály megpróbált segíteni az embereknek, hogy megszabaduljanak a hamis civilizáció implantált összetevőitől, amelyek a figyelmet számos “istenre” és olyan babonás, rituális imádságra irányította, amelyeket azok a papok követeltek meg, akik azokat “működtették”

Ez mind része a “Régi Birodalom” mentális manipulációjának, hogy elrejtsék a Földön lévő IS-BE-k elleni bűnös tevékenységeiket. Egy papságot vagy börtönőrséget tartottak fenn, hogy segítsenek megerősíteni azt az elképzelést, hogy az egyén csupán egy biológiai test, nem pedig egy halhatatlan szellemi lény. Az egyénnek nincs identitása. Az egyéneknek nincsenek előző életeik. Az egyénnek nincs ereje. Csak az isteneknek van erejük. Az istenek eszközei pedig a papok, akik közbenjárnak az emberek és az általuk szolgált istenek között. Az emberek a papok parancsainak rabszolgái, akik örök szellemi büntetéssel fenyegetnek, amennyiben az emberek nem engedelmeskednek nekik. Mi mást várhatna az ember egy börtönbolygón, ahol minden fogvatartott amnéziában szenved, a papok pedig maguk is fogvatartottak?

A Domain erőinek közbelépése a Földön nem volt teljes mértékben sikeres a “Régi Birodalom” titkos elmekontroll műveletének köszönhetően, amely továbbra is működésben van. A “Régi Birodalom” erői és a Domain közt háború folyt, vallási hódítás formájában. I.e. 1500 és i.e. 1200 közt a Domain erői a Földön próbáltak megtanítani egy elképzelést egy egyénről, egy halhatatlan szellemi lényről, számos befolyásos lénynek. Az egyik ilyen eset a fogalom nagyon tragikus félreértését, félreértelmezését és rosszul alkalmazását eredményezte. Az elképzelést elferdítették és úgy alkalmazták, hogy azt jelentse, hogy csak egy IS-BE van, holott az igazság az, hogy mindenki egy IS-BE! Ez szemmel láthatólag azt mutatta, hogy az illető egyáltalán nem értette meg és egyáltalán nem volt hajlandó felelősséget vállalni a saját erejéért.

A “Régi Birodalom” papjainak sikerült lerontani az egyéni halhatatlanság fogalmát azzá az elképzeléssé, hogy csak egy mindenható IS-BE van, és hogy nincs más IS-BE, és senki másnak nem megengedett, hogy IS-BE legyen. Ez nyilvánvalóan a “Régi Birodalom” amnézia műveletének műve. Ezt a megváltoztatott elképzelést könnyű megtanítani olyan lényeknek, akik nem akarnak felelősek lenni a saját életükért. A rabszolgák ilyen lények. Amíg az ember úgy dönt, hogy áthárítja a felelősséget saját gondolatainak és tetteinek teremtéséért és létezéséért, illetve a személyes számadási kötelezettségéért, addig az illető rabszolga.

Ennek eredményeként egy egyistenhívő, egyetlen “isten” fogalom alakult ki, és számos önjelölt próféta hirdette ezt, például a zsidó rabszolgavezető (Mózes), aki Ill. Amenhotep és fia, Ehnaton, annak felesége Nefertiti, illetve az ő fiuk, Tutanhamon háztartásában nőtt fel. Az arra tett kísérlet, hogy megtanítsák az igazságot bizonyos lényeknek a Földön, hogy ők maguk IS-BE-k, egy terv része volt, amellyel a “Régi Birodalom” rejtélyes kultusza, a “Kígyó testvérisége” (Egyiptomban “Ámon papjai”) által teremtett képzelt, metaforikus, megszemélyesített istenek teljes tárházát akarták megdönteni. Ez egy nagyon ősi, titkos társaság volt a “Rési Birodalmon” belül.

Ehnaton fáraó nem volt egy túl intelligens lény, és nagyon befolyásolta őt személyes ambíciója, hogy önmagát dicsőítse. Megváltoztatta az önálló szellemi lény fogalmát és a napistenben, Atonban testesítette meg azt. Szánalmas léte hamar véget ért, ugyanis Maja és Parennefer meggyilkolták őt. Ők Ámon vagy más néven Ámen papjai voltak, amit a keresztények (akik a “Régi Birodalom” érdekeit képviselték) még mindig mondanak. Az “egy isten” elképzelését a zsidó vezető, Mózes állandósította, mialatt Egyiptomban volt. Egyiptomot a “sajátjává” fogadott embereivel, a zsidó rabszolgákkal hagyta el. Miközben átszelték a sivatagot, Mózest elkapta a “Régi Birodalom” egy ügynöke a Sínai-hegy közelében. Mózest hipnotikus parancsokkal és technikai illetve esztétikai trükkökkel – amiket a “Régi Birodalom” gyakran használ az IS-BE-k csapdába ejtésére – becsapták, hogy azt higgye ez az ügynök az egy isten. Ezt követően a zsidó rabszolgák, akik feltétel nélkül bíztak Mózes szavában, egyetlen istent imádtak, akit ők úgy hívtak, hogy Jahve. A Jahve név azt jelenti, hogy névtelen, mivel az IS-BE, aki “Mózessel dolgozott” nem használhatott egy tényleges nevet vagy bármi olyat, ami azonosíthatta volna őt, vagy lerántotta volna a leplet az amnézia / börtön műveletről. Az utolsó dolog, amit a rejtett amnézia / hipnózis / börtön rendszer meg akar tenni az, hogy nyíltan felfedi magát az IS-BE-k előtt a Földön. Úgy érzik ezzel visszaállítanákaz itt lakók memóriáját!

Ez az oka annak, hogy minden ember és űrcivilizáció-ügynök közti fizikai találkozás nyomát nagyon alaposan elrejtik, álcázzák, tagadják vagy megtévesztenek azzal kapcsolatban. Ez a “Régi Birodalom” ügynök a sivatagban, egy hegytetőn lépett kapcsolatba Mózessel és adta át neki a “Tíz hipnotikus parancsot”. Ezek a parancsok nagyon erőteljes szövegűek, és ráveszik az IS-BE-t, hogy tökéletesen engedelmeskedjen az ügynök akaratának. Ezek a hipnotikus parancsok még mindig működésben vannak és évezredekkel később is IS-BE-k millióinak a gondolkodási mintáját befolyásolják! Később történetesen felfedeztük, hogy az úgynevezett Jahve írta, tervezte meg és kódolta a Tórát is, amely ha szó szerint olvassák, vagy a kikódolt formájában, sokkal több hamis információval látja el azt, aki olvassa.

Végül a védikus himnuszok váltak majdnem minden keleti vallás forrásává, és ezek voltak Buddha, Lao-ce, Zarathustra és más filozófusok közös gondolatainak forrásai. Ezeknek a filozófiáknak a civilizáló hatásai végül leváltották a “Régi Birodalom” vallásainak kegyetlen bálványimádását, és ezek voltak a kedvesség és könyörület valódi eredetei. Azt kérdezted korábban, hogy a Domain és más űrcivilizációk miért nem szállnak le a Földön vagy miért nem fedik fel a jelenlétüket. Leszállni a Földön? Azt hiszed őrültek vagyunk vagy meg akarunk őrülni? Nagyon bátor IS-BE-re vall, ha valaki keresztül jön az atmoszférán és leszáll a Földön, mert ez egy börtönbolygó, egy nagyon kontrollálatlan, pszichotikus népességgel.

És egyetlen IS-BE sem teljesen védett a csapdába esés kockázata ellen, ahogy az a Domain felderítői erőivel is megtörtént, akiket a Himalája hegységben fogtak el 8200 évvel ezelőtt. Senki sem tudja mit fognak tenni az IS-BE-k a Földön. Jelenleg nem tervezzük, hogy befektessük a Domain erőforrásait arra, hogy teljesen irányítás alá vegyük a térséget körbevevő űrszektort. Ez a nem túl távoli jövőben – úgy 5000 földi év múlva – fog bekövetkezni, a Domain időbeli tervei szerint. Jelenleg nem akadályozzuk meg, hogy más bolygórendszerekből vagy galaxisokból ideszállítsák és továbbra is beleejtsék az ISBE-ket az amnézia erőmező térségbe. Ez végül majd változni fog.

Ezen kívül a Föld tulajdonképpen egy igencsak instabil bolygó. Egyetlen maradandó civilizáció számára sem alkalmas arra, hogy letelepedjen vagy tartósan rajta tartózkodjon. Részben ez az oka annak, hogy börtönbolygóként használják.

planet5

Senki más nem gondolna komolyan arra, hogy itt lakjon, a következő egyszerű és kényszerítő okoknál fogva:
1) A Föld kontinentális földtömegei egy olyan tengeren úsznak, amelynek felszíne alatt olvadt láva van, ezért a földtömegek állandóan szétnyílnak, szétmorzsolódnak és sodródnak.
2) A mag folyékony természete miatt a bolygó nagymértékben vulkanikus, és földrengéseknek illetve vulkánkitöréseknek van kitéve.
3) A bolygó mágneses pólusai 20000 évente radikálisan megváltoznak. Ez kisebb-nagyobb pusztulást eredményez a szökőárak és a klímaváltozás miatt.
4) A Föld nagyon messze van a galaxis közepétől és más jelentős galaktikus civilizációktól. Ez az elszigeteltség alkalmatlanná teszi arra, hogy másra használják, mint egy “kiálló” vagy egy elrugaszkodási pont a galaxisok közti úton. A hold és az aszteroidák sokkal alkalmasabbak
erre a célra, mert azoknak nincs jelentős gravitációjuk.
5) A Föld egy nagy gravitációjú bolygó, nehéz, fémes talajjal és sűrű a légkörrel. Ez veszélyessé teszi a navigációt. A tény, hogy én itt vagyok ebben a szobában, egy repülőben szenvedett baleset után, a hajóm technológiája és átfogó szakértelmem ellenére, mint pilóta, bizonyítja ezeket a tényeket.
6) Nagyjából hatvanmillió olyan bolygó van, mint a Föld (12-as Nap, 7-es osztály) csak a Tejútrendszer galaxisban, nem is szólva a Domain óriási kiterjedéséről, és azokról a területekről, amelyekre a jövőben fogunk igényt tartani. Nehéz úgy szétteríteni az erőforrásainkat, hogy egy időnkénti felderítésnél többet tegyünk a Földön. Főleg akkor, amikor nincs azonnali haszna annak, hogy erőforrást fektessünk itt be.
7) A Földön a legtöbb lény nincs tudatában annak, hogy ő egy IS-BE vagy hogy létezik bármiféle szellem.Föld kontinentális földtömegei egy olyan tengeren úsznak, amelynek felszíne alatt olvadt áva van, ezért a földtömegek állandóan szétnyílnak, szétmorzsolódnak és sodródnak.

Ennek egyik oka az, hogy az IS-BE-k állandóan háborút folytattak egymással, az idők kezdete óta. Ezeknek a célja az volt, hogy egy IS-BE vagy IS-BE-k egy csoportja uralkodhasson egy másikon. Mivel egy IS-BE-t nem lehet “megölni”, a cél az volt, hogy elfogjanak és mozdulatlanná tegyenek más IS-BE-ket. Ezt majdnem végtelen számú módon tették. Az IS-BE-k elfogásának és mozdulatlanná tételének legalapvetőbb módja a különféle “csapdák” használata. Számos megszálló társadalom, például az is, amely a “Régi Birodalmat” alapította, készített és helyezett el IS-BE csapdákat, nagyjából hatvannégy billió évvel ezelőtt kezdve. A csapdákat gyakran a megtámadott IS-BE “területén” helyezik el. Általában a “szépség” elektronikus hullámhosszával állítják fel, amely vonzza az IS-BE érdeklődését és figyelmét. Amikor az IS-BE az esztétikus hullám forrása, például egy gyönyörű épület vagy gyönyörű zene felé mozog, a csapda aktiválódik az IS-BE által kibocsátott energiától.

Az egyik leggyakoribb csapda mechanizmus az ISBE saját gondolati-energia kibocsátását használja, amikor az IS-BE megpróbálja megtámadni a csapdát vagy megpróbál küzdeni ellene. A csapdát az IS-BE saját gondolati energiája aktiválja és tölti fel energiával. Minél keményebben küzd az IS-BE a csapda ellen, az annál jobban húzza maga felé az IS-BE-t és tartja őt “beleragasztva” abba. A fizikai univerzum teljes történelme során hatalmas kiterjedésű teret foglaltak el és gyarmatosítottak olyan IS-BE társadalmak, akik ezen a módon szálltak meg és foglaltak el új területeket.

A múltban ezeknek a megszállásoknak az alábbi közös elemeik voltak:
1) Fegyverek, általában nukleáris vagy elektronikus fegyverek lehengerlő használata.
2) Az IS-BE-k elmekontrollja a megszállt területen elektrosokk, drogok, hipnózis, memóriakitörlés használatával és hamis emlékek beültetésével, amelyeknek az a szándéka, hogy leigázza és rabszolgaságba döntse a helyi IS-BE népességet.
3) A természeti erőforrások átvétele a megszálló IS-BE-k által.
4) A helyi népesség politikai, gazdasági és társadalmi rabszolgasága. Ezek a tevékenységek folytatódnak a jelenben.

Minden IS-BE a Földön részese volt egy vagy több ilyen tevékenységnek a múltban, mind megszállóként, mind a megszállt lakosság tagjaként. Nincsenek “szentek” ebben az univerzumban. Nagyon kevesen kerülték el az ISBE- k közötti háborúskodást vagy mentesültek az alól. Az IS-BE-k a Földön még mindig ennek a tevékenységnek az áldozatai jelen pillanatban is. Az életek között az IS-BE-knek adott amnézia a “Régi Birodalom” IS-BE csapdarendszerének egyik mechanizmusa, ami meggátolja az IS-BE-t abban, hogy elmeneküljön. Ezt a műveletet a “Régi Birodalom” egy törvénytelen, renegát titkosrendőrségi ereje vezeti, amely hamis provokációkat használ, hogy álcázza a tevékenységeit azért, hogy megakadályozza, hogy a saját kormánya, vagy a Domain illetve a tevékenységeinek áldozata felfedezze őt. Ezek elmekontroll módszerek, amelyeket kormányzati pszichiáterek fejlesztettek ki. A Föld egy “gettó” bolygó. Egy intergalaktikus Holokauszt” eredménye.

Az IS-BE-ket a következők valamelyikéért ítélték a Földre:
1) Túl erkölcstelenül elmebetegek vagy perverzek ahhoz, hogy bármely civilizáció részeként működjenek, nem számít mennyire degradált vagy korrupt is az.
2) Vagy forradalmi fenyegetést jelentenek a társadalmi, gazdasági és politikai kasztrendszerre, amelyet oly gondosan építettek fel és kegyetlenül erőltettek a “Régi Birodalomban”. A biológiai testeket kimondottan úgy tervezték, mint a legalacsonyabb rendű entitás a “Régi Birodalom” kasztrendszerében. Amikor egy IS-BE-t a Földre küldenek, majd becsapják vagy arra kényszerítik, hogy biológiai testben működjön, akkor valójában börtönben van, egy börtönön belül.
3) Azért, hogy tartósan és visszafordíthatatlanul megszabaduljanak a “Régi Birodalom” effajta “érinthetetlenjeitől”, minden IS-BE identitását, memóriáját és képességeit erővel kitörlik. Ezt a “végső megoldást” azok a pszichopata bűnözők gondolták ki és hajtották végre, akik a “Régi Birodalom” irányítása alatt álltak.

A Föld kedves és kreatív őslakosait folyamatosan kínozzák azok a mészárosok és elmebetegek, akik a “Régi Birodalom” börtönének működtetőinek irányítása alatt állnak. A Föld úgynevezett “civilizációja”, a haszontalan piramisok korától a nukleáris holokauszt idejéig, a természeti erőforrások rettenetes mértékű pazarlása, az intelligencia elferdült használata, és minden egyes IS-BE szellemi lényegének tudatos elnyomása a bolygón. Ha a Domain hajókat küldene a “Pokol” keresésére az univerzum minden szegletébe, akkor a kutatás véget érhetne a Földdel. Mi lehet annál brutálisabb tett valakivel szemben, hogy kitörlik vagy megtagadják a szellemi tudatosságát, identitását, képességeit és memóriáját, amely az illető lényege?

A Domain ezidáig felderítő erőinek 3000 fős seregének IS-BE-jeit sem tudta megmenteni. Arra kényszerítik őket, hogy biológiai testeket foglaljanak el a Földön. Az elmúlt 8000 év során legtöbbjüket fel tudtuk ismerni és nyomon tudtuk követni. Azonban a kommunikációra tett kísérleteink általában hasztalannak bizonyultak, mivel ők képtelenek emlékezni a valódi identitásukra. A Domain erőinek elveszett tagjai közül a legtöbben a nyugati civilizáció általános haladási útvonalát követték: Indiától a Közép-Keletre, majd Káldeába, és Babilonba, Egyiptomba, az Akháj fejedelemségen, Görögországon, Rómán keresztül Európába, a nyugati féltekére, aztán szerte a világba. Az elveszett sereg tagjai és számos IS-BE a Földön a Domain értékes állampolgára lehetne. Az erőszakos bűnözők vagy perverzek nem. Sajnos azonban még nem gondolták ki a módszert, amivel egyenjogúvá lehetne tenni a földi IS-BE-ket. Így az általános logika és a Domain irányelveinek értelmében biztonságosabb és ésszerűbb elkerülni a kapcsolatfelvételt a Föld IS-BE népességével addig, amíg el nem lehet különíteni a megfelelő erőforrásokat arra, hogy behatárolják és megsemmisítsék a “Régi Birodalom” erőernyőit és amnézia gépezeteit, és kifejlesszenek egy terápiát arra, hogy helyreállítsák egy IS-BE memóriáját.”

fold,

Kilencedik fejezet
Az események időrendje
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Ehhez az interjúhoz írott jegyzeteket használtam, mert Airl rengeteg dátumot és nevet mondott nekem, amire valószínűleg nem emlékeztem volna, ha nem írom le. Általában nem szoktam jegyzetelni, de ez alatt a lecke alatt úgy gondoltam fontos, hogy pontosan úgy értsem meg az információkat, ahogy átadta nekem. Azonban úgy vettem észre, hogy a jegyzetelés nagyon megnehezítette, hogy Airl kommunikációjának a fogadására fókuszáljak. Néha annyira elvonta a figyelmem a saját jegyzetelésem, hogy elveszítettem a gondolatainak a fonalát, és így
többször meg kellett kérnem, hogy “ismételje” meg magát. Airl kommunikációban maradt a kommunikációs tiszttel az aszteroida öv űrállomásán, ahonnan ezeknek az információknak a zömét kapta. Mivel Airl a Domain tisztje / pilótája / mérnöke volt, nem pedig történész, ezeket az információkat a Domain felfedező erőinek más tisztjei által vezetett felfedező küldetések feljegyzéseiből vette. ”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
RosweIl Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 27.
1. rész
” A Föld tényleges történelme nagyon különös. Annyira abszurd, hogy hihetetlennek tűnik bárki számára, aki megpróbálja kivizsgálni. Tengernyi létfontosságú információ hiányzik belőle. Egy halom logikátlan relikviát és mitológiát adtak hozzá önkényesen. Magának a Földnek a változékony természete ciklikusan beborítja, elárasztja, összekeveri és darabokra tépi a fizikai bizonyítékokat. Ezek a tényezők, amnéziával és poszthipnotikus szuggesztiókkal, hamis látszatokkal és burkolt manipulációkkal keveredve gyakorlatilag kivehetetlenné teszik a földi civilizációk tényleges eredetének és történelmének rekonstrukcióját. Minden vizsgálódó, nem számít mennyire zseniális, arra van ítélve, hogy feltevésekben, működésképtelen feltételezésekben és örök rejtélyben dagonyázzon. Mivel a Domain nem szenved ezektől, és emlékezettel illetve hosszú élettartammal rendelkezik, valamint egy külső nézőponttal, tisztázni fogok néhány dolgot a Föld történelmét illető részleges tudásoddal kapcsolatban.

Ez néhány olyan évszám és esemény, amelyet nem említenek a földi történelemkönyvek. Ezek a dátumok azért jelentősek, mert némi információval szolgálnak a “Régi Birodalom” és a Domain Földre gyakorolt hatását illetően. Noha az elmúlt pár száz évben számos tájékoztatón vettem részt a Föld általános hátterével kapcsolatosan, amelyet a küldetésirányító személyzetünk tartott, főleg azoknak a feljegyzéseknek az adataira fogok támaszkodni, amelyeket a “Régi Birodalom” bolygószintű parancsokságainak elfoglalása után szereztünk meg. Onnantól fogva a Domain felderítői erői nyomon követik a Föld eseményeinek általános alakulását. Ahogy már említettem, néhány esetben a Domain azt választotta, hogy beavatkozik bizonyos ügyekbe a Földön azért, hogy biztosítsa a hosszú távú terjeszkedési terveink sikerét.

Bár a Domainnek nincsenek érdekeltségei önmagában véve a Földön, vagy ennek a bolygónak az IS-BE populációjában, az viszont érdekünkben áll, hogy biztosítsuk, hogy a Föld erőforrásait ne pusztítsák el vagy tegyék tönkre. Ebből a célból a Domain időről-időre tiszteket küldött a Földre, felderítő küldetésre, hogy információt gyűjtsenek.

Mindazonáltal a következő dátumok és események a Domain adattárainak információiból lettek kikövetkeztetve. Legalábbis azokból, amelyek az űrállomás kommunikációs központján keresztül elérhetőek számomra.

I. e. 208000 —
A “Régi Birodalom” megalapítása, amelynek a székhelye ebben a galaxisban van, közel a Nagy Medve csillagkép “farkának” egyik csillagához. A “Régi Birodalom” megszálló ereje valamikor korábban nukleáris fegyverekkel hódította meg a térséget.

atom

Miután a radioaktivitás elült, és befejeződött a takarítás és a helyreállítás, befogadták a más galaxisból érkező, bevándorló lényeket. Ezek a lények egy olyan társadalmat alkottak, amely 10000 évvel ezelőttig állt fenn, amikor is a Domain felváltotta azt. A nagyon közeli múltban a földi civilizáció (most, hogy kiesett annak közvetlen irányítása alól,) bizonyos vonásaiban elkezdett hasonlítani arra a civilizációra. Főleg az olyan szállítóeszközök, mint a repülők, vonatok, hajók, tűzoltóautók és autók kinézete és technológiája, és mindaz, amit úgy tekintenek, mint “modern” vagy “futurisztikus” építészet, amely a “Régi Birodalom” nagyobb városaiban lévő épületek formatervezésével vetekszik.

I. e. 75000 —
A Domain feljegyzései nagyon kevés információt tartalmaznak az Atlantisz és Lemúria kontinense in élt civilizációkról, azt leszámítva, hogy azok nagyjából egy időben léteztek. Mindkét civilizációt nyilvánvalóan olyan elektronikus, űropera kultúrák maradványai alapították, akik a saját bolygórendszerükből politikai vagy vallási üldözés elől menekültek el. A Domain tudja, hogy a “Régi Birodalom” egy hosszú ideje meglévő rendelete tiltja a bolygók engedély nélküli gyarmatosítását. Ezért lehetséges, hogy az ő pusztulásukat rendőri vagy katonai erők okozták, akik úgy üldözték a gyarmatosítókat mint bűnözőket, és elpusztították őket. Noha ez valószínű feltevésnek tűnik, a két teljesen elektronikus civilizáció elpusztítására és eltűnésére vonatkozóan nincs perdöntő bizonyíték.

Egy másik lehetőség az, hogy Lemúria pusztulását egy súlyos, tengeralatti vulkánkitörés okozta a Toba-tó körzetében, Szumátrában, és Jáva szigetéhez tartozó Krakataun. A kitörés következtében a víz elárasztott minden szárazföldet, beleértve a legmagasabb hegyeket is. A civilizáció pusztulásának túlélői, a lemúriaiak, a kínaiak legkorábbi elődei. Ausztrália és az attól északra lévő óceáni területek alkották a lemúriai civilizáció központját és a keleti fajok forrását. Mindkét civilizáció rendelkezett elektronikával, repüléssel és hasonló, űropera kultúrákra jellemző technológiával.

A vulkanikus kitörés nyilvánvalóan egy olyan mennyiségű olvadt kőzettömeget lökött a felszínre, hogy az ennek eredményeként a földkéreg alatt létrejövő vákuum miatt nagy kiterjedésű földtömegek süllyedtek a tengerszint alá. A mindkét civilizáció által elfoglalt szárazföldi területeket vulkanikus anyag borította el, majd elsüllyedtek, nagyon csekély bizonyítékot hagyva maguk után arra, hogy valaha is léteztek, leszámítva azokat a világméretű árvízről szóló legendákat, amelyek minden földi kultúrában megtalálhatóak, és azokat a túlélőket, akik a keleti fajok és kultúrák forrásai. Egy effajta, óriási méretű vulkanikus robbanás olyan mérgező gázokkal tölti meg a sztratoszférát, amelyek aztán az egész bolygón elterjednek. Ezeknek a vulkanikus kitöréseknek a törmelékei könnyen idézhetnek elő olyan esőt, ami “40 napig és 40 éjjel” esik a légköri szennyeződés miatt, mint ahogy egy olyan, hosszan tartó időszakot is, amely során a napból érkező sugárzás visszaverődik az űrbe, globális lehűlést eredményezve.

26945-civ

Egy ilyen esemény bizonyára egy jégkorszakot idézne elő, illetve az életformák kihalását és számos más, hosszú távú, évezredekig tartó változást. A számtalan fajta, természetes módon történő, globális természeti csapás, amely egyébként is megtörténik a Földön, alkalmatlanná teszi azt arra, hogy IS-BE-k lakják. Ezen felül időnként történt olyan globális, természeti katasztrófa, amelyet IS-BE-k okoztak, például az, amely több mint 70 millió évvel ezelőtt kipusztított a dinoszauruszokat. A pusztítást egy intergalaktikus háború okozta, amely során a Földet és számos környékbeli holdat illetve bolygót atomfegyverekkel bombáztak. Az atomrobbanások következtében olyan radioaktív részecskék hullanak, amelyek nagyon hasonlítanak azokra, amelyek egy vulkánkitöréskor keletkeznek. A galaxis ezen szektorában a legtöbb bolygó azóta lakhatatlan sivatag.

A Föld számos más okból is nemkívánatos: súlyos gravitáció és sűrű atmoszféra, áradások, földrengések, tűzhányók, pólusváltozások, sodródó kontinensek, meteor becsapódások, atmoszféra- és klímaváltozások, csak hogy megnevezzünk néhányat. Milyen hosszan tartó civilizáció kifejlődését javasolhatná egy kifinomult kultúra egy ilyen környezetben? Ezen felül a Föld egy galaxis “peremén” lévő csillag egyik kis bolygója. Ez földrajzilag eléggé elszigeteltté teszi a Földet a galaxis középpontjának irányában sűrűbben előforduló civilizációktól. Eme nyilvánvaló tények miatt a Föld csupán arra alkalmas, hogy állatkertként vagy botanikus kertként használják, vagy mint jelenleg, börtönként – de másra nem.

I. e. 30000 előtt
A Földet elkezdték lerakodóhelynek és börtönnek használni olyan IS-BE-k számára, akiket “érinthetetlennek” ítéltek, azaz bűnözőnek vagy nonkonformistának. Az IS-BE-ket elfogták, elektronikus csapdába ágyazták és a “Régi Birodalom” különböző részeiről a Földre szállították őket. Földalatti “amnézia állomásokat” állítottak fel a Marson és a Földön, a Rwenzori hegységben Afrikában, a pireneusokban Portugáliában és a mongóliai sztyeppéken. Ezek az elektronikus felügyelő pontok olyan erőernyőket hoznak létre, amelyeket arra terveztek, hogy észleljék és elfogják az IS-BE ket, amikor azok elhagyják a testet halálkor. Az IS-BE-ken agymosást végeznek rendkívül erős elektronikus erő használatával, hogy a Föld népességét egy állandó amnéziás állapotban tartsák. Nagy hatótávolságú elektronikus gondolat-felügyelő mechanizmusok telepítésével pedig további népességszabályozókat vezettek be. Ezek az állomások még mindig működnek, és még a Domain számára is – amely egy későbbi időpontig nem fog jelentős katonai erőt fenntartani ebben a térségben – nagyon nehéz megtámadni vagy elpusztítani ezeket.

ufo9

A piramis civilizációkat szándékosan hozták létre a Földön az IS-BE~börtön rendszer részeként. A piramis állítólag a “bölcsesség” szimbóluma. Azonban a “Régi Birodalom” “bölcsessége” a Föld bolygón annak a bonyolult amnézia “csapdának” a részeként szándékozott működni, amely ANYAGBÓL, JELENTÉSTARTALOMBÓL és REJTÉLYBŐL áll. Ezek ellentétben állnak egy halhatatlan szellemi lény tulajdonságaival Neki nincs tömege vagy jelentése. Egy IS-BE csak azért “van”, mert úgy gondolja, hogy “van”.

A TÖMEG a fizikai univerzumot képviseli, beleértve olyan tárgyakat, mint a csillagok, bolygók, gázok, energiarészecskék és teás csészék. A piramisok nagyon-nagyon szilárd tárgyak voltak, csakúgy mint az összes többi struktúra, amelyet a “Régi Birodalom” hozott létre. A nehéz, súlyos, sűrű, szilárd tárgyak a végtelen illúzióját hozták létre. A halott, vászonba tekert, gyantával átitatott testek, amelyeket vésett arany koporsók belsejébe helyeztek, és földi javakkal együtt rejtélyes szimbólumok közepette temettek el, az örök élet illúzióját keltették. Azonban a sűrű, nehéz fizikai tárgyak pontosan az IS-BE ellentétei. Az IS-BE-nek nincs tömege vagy ideje. A tárgyak nem tartanak örökké. Az IS-BE örökké “van”

JELENTÉSTARTALOM: A hamis jelentéstartalmak megakadályozzák az igazság ismeretét. A Föld piramis kultúrái összetákolt illúziók. Nem mások, mint “hamis civilizációk”, amelyeket a “Régi Birodalom” Kígyó testvérisége nevű titkos szektája eszelt ki. Hamis jelentéstartalmakat találtak ki, hogy megteremtsék egy hamis civilizáció illúzióját, hogy tovább erősítse az amnézia mechanizmust az őslakosok közt a Föld börtönrendszerében.

A REJTÉLY hazugságokból és féligazságokból áll. A hazugságok fennmaradást okoznak, mert megmásítják a tényeket, amelyek a pontos időből, helyből és eseményből állnak. Amikor az igazságot megismerik, a hazugság nem marad fenn tovább. Ha feltárul a pontos igazság, akkor az többé nem rejtély. Minden földi piramis civilizációt gondosan megterveztek: rétegről rétegre hazugságokból állnak, amelyekbe ügyesen némi igazságot vegyítettek. A “Régi Birodalom” papi szektája a magas szintű matematikát és az űropera technológiát színpadias metaforákkal és szimbolizmussal keverte. Ezek mind igazságkoholmányok, amelyekben a csali az esztétika és rejtély vonzereje. A tekervényes rituálék, a csillagászati elrendezések, a titkos rítusok, a súlyos emlékművek, a lenyűgöző építészet, a művészi ábrázolással készült hieroglifák, és az emberállat “istenek” célja az volt, hogy egy megoldhatatlan rejtélyt hozzon létre a Föld börtönnépességét alkotó IS-BE-k számára.

A rejtély elvonja a figyelmet az igazságról, arról, hogy az IS-BE-ket elfogták, amnéziában részesítették őket és bebörtönözték őket messze, messze az otthonuktól. Az igazság az, hogy minden egyes IS-BE, aki a Földön van, valamilyen másik bolygórendszerből érkezett a Földre. A Földön egyetlen személy sem “őslakos”. Az emberi lények nem a Földön “fejlődtek ki”. A múltban az egyiptomi társadalmat a börtön felügyelők vagy a papok irányították, akik sorjában befolyásoltak fáraókat, irányításuk alatt tartották a kincstárat, és fizikailag illetve szellemileg rabszolgaságban tartották az őslakos népességet. A modern időkben a papok megváltoztak, de a funkciójuk ugyanaz. Azonban most a papok is fogvatartottak.

piramis

A rejtély megerősíti a börtön falait. A “Régi Birodalom” félt attól, hogy az IS-BE-k a Földön esetleg visszanyerik az emlékezetüket. Ezért a “Régi Birodalom” papságának egyik elsődleges funkciója az, hogy megakadályozza, hogy az ISBE-k a Földön emlékezzenek arra, hogy kik ők valójában, hogyan érkeztek a Földre, és hogy honnan jöttek. A “Régi Birodalom” börtönrendszerének működtetői és feletteseik nem akarják, hogy az IS-BE-k emlékezzenek rá, hogy ki ölte meg, fogta el őket, ki lopta el minden tulajdonukat, küldte őket a Földre, adott nekik amnéziát és ítélte őket végtelen bebörtönzésre! Képzeld csak el, mi történne, ha a börtön minden lakója hirtelen emlékezne rá, hogy joga van szabadnak lenni! Mi lenne, ha hirtelen rájönnének, hogy hamisan börtönözték be őket és egyként felkelnének az őrök ellen? Félnek feltárni bármit, ami hasonlít a lakók otthonbolygójának civilizációjára.

Egy test, egy ruhadarab, egy szimbólum, egy űrhajó, egy fejlett elektronikus eszköz vagy bármilyen más maradvány egy otthonbolygóról “emlékeztethetne” egy lényt és újra helyreállítaná a memóriáját. A Földön az IS-BE-ken olyan kifinomult csapdába ejtési és rabszolgaságba döntő technológiákat alkalmaztak, amelyeket évmilliók során fejlesztettek ki a “Régi Birodalomban”, azzal a szándékkal, hogy a börtönnek egy hamis külsőséget teremtsenek. Ezeket a külsőségeket teljes egészükben beépítették a Földön, mindet egyszerre. Minden egyes darab a börtönrendszer egy teljesen beépített része. Ez magában foglalja a bálványimádó handa-banda vallást.

Minden piramis civilizáció használja ezt a kontroll mechanizmus részeként, hogy erő, félelem és tudatlanság által tartsák rabszolgaságban a népességet. A lényegtelen információk, geometriai alakzatok, matematikai számítások, csillagászati elrendeződések kivehetetlen zűrzavara egy olyan hamis spiritualitás részei, amely inkább szilárd tárgyakon alapul, mint halhatatlan lényeken, azért, hogy összezavarja és megzavarja az IS-BE-ket a Földön. Amikor egy személy teste meghalt, akkor eltemették a földi tulajdonaival együtt, beleértve a korábbi testét is, amelyet vászonba tekertek, hogy segítsék a “lelkét” vagy a “ka”-t a halála után. Egy IS-BE nem “rendelkezik” lélekkel. Az IS-BE a LÉLEK. Egy IS-BE otthonbolygóján az ő anyagi tulajdonai nem vesztek el, nem lopták vagy felejtették el azt, amikor a lény meghalt vagy elhagyta a testet. Az IS-BE vissza tudott térni és igényt tarthatott a tulajdonra.

Azonban, ha az IS-BE amnéziában szenved, nem fog emlékezni rá, hogy volt bármilyen tulajdona is. Így a kormányok, biztosítótársaságok, bankárok, családtagok és más keselyűk tisztán megkaparinthatják a tulajdonát, anélkül, hogy tartaniuk kellene a halott bosszújától. Az egyetlen ok ezekre a hamis jelentéstartalmakra az, hogy beleneveljék az IS-BE-kbe azt az elképzelést, hogy ők NEM lelkek, hanem fizikai tárgyak. Ez hazugság. Ez csapda egy IS-BE számára. Számtalan ember töltött el megszámlálhatatlan órát azzal, hogy próbálta megfejteni Egyiptom és más “Régi Birodalom” civilizáció nagy kirakós játékát. Ezek a kirakós játékok olyan darabokból készültek, amelyek nem illenek össze.
A kérdés maga a válasz. Mi Egyiptom és a többi piramis piramis kultúra rejtélye?
– Nem más, mint a REJTÉLY!

I. e. 15000 körül
A “Régi Birodalom” erői egy hidraulikus bányászati műveletet felügyeltek az Andokban (a mai Bolívia területén, a Titicaca-tó (Ónkő-tó) közelében, Tiahuanacoban. Ez magában foglalta a Kalasasaya templomként ismert vésett kőépítmény együttes és a “Nap kapu” felhúzását is több mint 4200 méteres magasságban.

I. e. 11600 —
A Föld pólustengelye egy tenger területére vándorolt. Az utolsó jégkorszak hirtelen ért véget, mert a sarki jégsapkák megolvadtak, és a tengerszint megemelkedett, nagy kiterjedésű szárazföldeket árasztva el a Földön. Atlantisz és Lemúria utolsó maradványait víz lepte el. A pólusváltásnak köszönhetően rengeteg állatfaj halt ki Amerika, Ausztrália és a Sarkkörök területén.

I. e. 10450 —
A “Régi Birodalom” IS-BE-je, Thot, terveket készített a gízai Nagy Piramisok megépítésére. A piramis 4 “szekérrúdja” pontosan úgy mutat kulcs csillagokra a “Régi Birodalomban”, ahogyan azok idén látszódnak Gizaból. A gízai piramisok elrendezése a földön pontosan megegyezik az Orion csillagkép elrendezésével, ahogyan az az égen Gizaból látszódik a Nílushoz képest, amely az égi Tejútrendszert jelképezi.

I.e. 10400 —
A földi történetíró, Hérodotosz szerint Atlantisz elpusztult civilizációját, amely elektronikus és más technológiát is tartalmazott abból a társadalomból, egy kripta temette magába a Szfinx lábai alatt. A görög történetíró azt írta, hogy ezt néhány barátja mondta neki, akik Anu (sumer isten az egyiptomi Héliopolisz városában) papjai voltak. Mindazonáltal nagyon kevés az esélye annak, hogy a “Régi Birodalom” börtönrendszerének működtetői érintetlenül hagytak volna bármilyen nyomot, amely egy elektronikus civilizáció után maradt.

I. e. 8212 —
A Védák vagy Védikus himnuszok vallásos himnuszok gyűjteménye, amelyek a Föld társadalmaiba jutottak. Szájhagyomány útján terjedtek, generációról generációra memorizálták őket. A “Himnusz a hajnal gyermekéhez” tartalmaz egy gondolatot, amelyet úgy hívnak, hogy “a fizikai univerzum ciklusa”: az energia teremtése, növekedése, fennmaradása, hanyatlása és pusztulása a térben. Ezek a ciklusok időt hoznak létre. Ugyanezek a himnuszok leírják a “fejlődés elméletét” is. Itt egy óriási tudás halmaz, amely rengeteg szellemi igazságot tartalmaz. Sajnos azonban az emberek helytelenül értékelték ki, a papok pedig hazugságokkal és a tények megfordításával csapdává változtatták azt, így megakadályozva azt, hogy bárki arra használja a bölcsességet, hogy elmeneküljön a börtönbolygóról.

I. e. 8050 —
A “Régi Birodalom” otthon bolygójának kormányát elpusztítják ebben galaxisban. Ez volt a “Régi Birodalom” mint politikai entitás vége a galaxisban. Azonban a “Régi Birodalom” hatalmas mérete miatt a Domain-nek még több ezer évre lesz szüksége ahhoz, hogy teljesen meghódítsa. A “Régi Birodalom” politikai, gazdasági és kulturális rendszerei a tehetetlenség miatt egy ideig még megmaradnak. A “Régi Birodalom” űrhajóhadának maradványait azonban a Föld naprendszerében végül i.sz. 1230-ban megsemmisítették. A “Régi Birodalom” ügynökein kívül, akik a Föld börtönbolygó műveletet irányítják, más lények is érkeztek a “Régi Birodalomból” a Földre. Miután a Domain erői legyőzték a “Régi Birodalmat”, és a Föld már nem állt annak irányítása alatt, nem volt rendőri erő, hogy irányítása alatt tartsa a katonai renegátokat, űrkalózokat, bányászokat, kereskedőket és vállalkozókat, akik azért jöttek a Földre, hogy személyes haszonszerzés miatt és számos más, becstelen okból kizsákmányolják a bolygó erőforrásait.

ori3

Például, a zsidók szerint a Föld története ír az óriásokról (Nephilimekről). A Teremtés könyvének 6. fejezete leírja az eredetüket: “Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek-, ezek az ősidők erős, híres férfiai.” Az ősi zsidók, akik az Ótestamentum nevű történelemkönyvet írták, rabszolgák, pásztorok és gyűjtögetők voltak. Bármilyen modern technológia, még egy egyszerű zseblámpa is, megdöbbentőnek és csodálatosnak tűnt nekik. Minden megmagyarázhatatlan jelenséget vagy technológiát az “isten” tevékenységének tulajdonítottak.

Sajnos ez a viselkedés egyetemes minden IS-BE közt, akiket amnéziában részesítettek, és akik nem emlékeznek a saját tapasztalataikra, képzésükre, technológiájukra, személyiségükre vagy identitásukra. Természetesen, ha ezek az emberek férfiak voltak, és földi asszonyokkal háltak, akkor nem “Isten fiai” voltak. IS-BE-k voltak, akik biológiai testeket foglaltak el, hogy előnyt kovácsoljanak a “Régi Birodalomban” fennálló politikai helyzetből, vagy egyszerűen, hogy fizikai érzékekkel kényeztessék magukat. Kis kolóniákat hoztak létre a magukfajtáknak a Földön, ahová nem ért el a rendőrség és az adóhatóság. Ezzel egyidőben az egyik legkomolyabb bűn, amit egy IS-BE elkövethetett a “Régi Birodalomban” az volt, hogy megszegte a jövedelemadó szabályokat. A jövedelemadót rabszolgatartási mechanizmusként és büntetésként használták a “Régi Birodalomban”. A legkisebb hiba egy adóbevallásban “érinthetetlenné” tette az ISBE-t, amelyet bebörtönzés követett a Földön.

I.e. 6750 —
A “Régi Birodalom” egy másik piramis civilizációt hozott létre a Földön. Ezeket Babilonban, Egyiptomban, Kínában és Közép-Amerikában alapították. A mezopotámiai terület kiszolgáló eszközöket, kommunikációs állomásokat, űrkikötőket és kőlelőhelyet biztosított ezeknek a hamis civilizációknak. A “Régi Birodalom” adminisztrátorainak sorában, akik “isteni” uralkodókként képviselték magukat a Föld népessége előtt, Ptah volt az első. Ptah jelentőségét akkor érthetjük meg, amikor megtudjuk, hogy az “Egyiptom” szó a “Het-Ka-Ptah” vagy “Ptah lelkének háza” görög csorbulása. Ptah beceneve az volt, hogy “A fejlesztő”. építészmérnök volt. A főpapjának azt a címet adományozta, hogy “A kézműves nagy vezére”. Ptah a reinkarnáció istene is volt Egyiptomban. Ö kezdeményezte a szájmegnyitás szertartását”, amelyet a papok végeztek a temetéseken, hogy “elengedjék a lelket” a holttestből. Persze amikor a “lelkeket” elengedték, akkor azokat elfogták, amnéziában részesítették, és újra visszatértek a Földre.

Az úgynevezett “isteni” uralkodókat, akik Ptah után következtek a Földön, az egyiptomiak úgy nevezték, hogy “Ntr”, ami “őrzőt vagy őrt” jelent. A szimbólumuk a kígyó vagy a sárkány volt, amely a “Régi Birodalom” egy titkos papságát, a “Kígyó testvériségét” jelképezte. A “Régi Birodalom” mérnökei nagyon koncentrált fényhullámokból álló vágószerszámokat használtak arra, hogy gyorsan kivágják és kivájják a kőtömböket. Erőmezőket és űrhajókat is használtak az egyenként több száz tonna súlyú kőtömbök szállításához. Néhány ilyen építmény számos csillaghoz viszonyítva ebben a galaktikus régióban földméréstani vagy csillagászati jelentéssel bír. Az épületek durvák és nem gyakorlatiasak a legtöbb bolygó építészeti standardjaihoz képest.

ori9

ori10

A Domain mérnöke ként tanúsíthatom, hogy az ilyen helyettesítő építmények egy bolygón soha nem mennének át egy vizsgálaton a Domainben. Ilyen kőtömböket még mindig látni részben kiásva, a Közép-Kelet és más helyek kőbányáiban. A legtöbb ilyen építmény sietősen megépített “oszlop”, amely leginkább a mozifilmekben látott western városok hamis külsejéhez fogható. Úgy tűnik valódiak és van némi értékük, bár nincsen. Nincs hasznos céljuk. A “Régi Birodalom” által emelt piramisokat és más kő emlékműveket hívhatnánk a “rejtély emlékműveinek”. Miért pazarolna bárki ennyi erőforrást arra, hogy ennyire haszontalan épületeket építsen? Azért, hogy egy rejtélyes illúziót teremtsen. Az igazság az, hogy az “isteni uralkodók” mindegyike olyan IS-BE volt, aki a “Régi Birodalom” ügynökeként szolgált. Biztosan nem voltak “isteniek”, noha IS-BE-k voltak.

I. e. 6248 —
Megkezdődött a tényleges hadviselés a Domain Űrcsapatai és a “Régi Birodalom” űrflottájának maradék túlélői közt ebben a naprendszerben, amely közel 7500 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor a Domain Felderítő Erőinek 3000 tisztjéből és a legénységből álló sereg megalapozott egy létesítményt a Himalája hegységben. A létesítményt nem erősítették meg, és a Domain nem volt tudatában annak, hogy a “Régi Birodalom” börtönbolygóként használja a Földet. A “Régi Birodalom”, amely tovább működött a Föld naprendszerében, megtámadta és elpusztította a Domain létesítményét. A Domain seregének IS-BE-jeit elfogták, elvitték a Marsra, amnéziában részesítették őket és visszaküldték őket a Földre, hogy biológiai testeket foglaljanak el. Ők még mindig a Földön vannak.

I. e. 5965 —
A Domain erőinek ebben a naprendszerben való eltűnése utáni vizsgálat vezetett a “Régi Birodalom” bázisainak felfedezéséhez a Marson és máshol. A Domain elfoglalta a Vénuszt, mint
védekező pozíciót a “Régi Birodalom” erői ellen. A Domain Felfedező Erői életformákat is felügyeletük alatt tartanak a Vénuszon, amelynek sűrű, forró és kénsav felhőkből álló légköre van. Kevés életforma van a Földön, amely elviseli az olyan légköri körülményeket, mint amilyen a Vénuszé. A Domain titkos létesítményeket vagy űrállomásokat is létesített a Föld naprendszerében. Ennek a naprendszernek van egy olyan bolygója, amely feldarabolódott: az aszteroida öv. Ez nagyon hasznos alacsony gravitációjú felületet biztosít az űrhajók fel és leszállásához. Egy “galaktikus ugródeszkaként” szolgál a Tejútrendszer és a kapcsolódó galaxisok közt. A galaxis ezen végében nincs olyan bolygó, amely jó galaktikus belépési pontként szolgálna a bejövő forgalom és más hajók számára. Ez a feldarabolódott bolygó azonban egy nagyon ideális űrállomást képez. A “Régi Birodalommal” folytatott háborúnk eredményeként a naprendszer ezen területe most a Domain értékes tulajdona.

I. e. 3450 – 3100 —
A Domain erői beavatkoztak a “Régi Birodalom” ügynökei vagy “istenei” által folytatott ügyekbe a Földön. Arra kényszerítették őket, hogy emberi uralkodókkal helyettesítsék magukat. Az emberi fáraók első dinasztiáját, amely egyesítette Felső- és Alsó-Egyiptomot, történetesen úgy hívták, hogy Meni. [Angol neve Men = férfiak.] Ő alapította a fővárost, Memphiszt, “Meni szépségét”. Ez 10 emberi fáraó egymás utáni sorát indította el, amelyet egy 350 éves káosz követett a “Régi Birodalom” adminisztratív tisztségeiben.

I. e. 3200 —
Ahogyan már említettem, ebben az időszakban a Föld a Domain és a “Régi Birodalom” erői közti támadásoknak volt kitéve. Természetesen ennek semmi értelme a régészek és a történészek számára a Földön, mert az egyiptomi időszak egy űropera időszak. Mivel a Föld történészei amnéziában szenvednek, azt feltételezik, hogy ez csupán egy vallásos időszak volt. Továbbá, mivel a Földön ezen időszak során telepített technológia és civilizációk “előre csomagoltak” voltak, azok nem a Földön “fejlődtek ki”. Természetesen a Földön sehol nincsen bizonyíték olyan fejlődési átmenetre, amely Egyiptom vagy bármely más piramis civilizáció magas szintű matematikáját, nyelvét, írását, vallását, építészetét, kulturális tradícióit eredményezte volna. Ezek a kultúrák, a fajok testtípusának, hajstílusának, sminkjének, rituáléinak, erkölcsi kódexeinek és így tovább részleteivel együtt egyszerűen csak “felbukkantak”, mint teljes csomagok.

aka4

A fizikai bizonyíték azt sugallja, hogy a Domain vagy a “Régi Birodalom”, vagy bármely más földönkívüli tevékenység minden beavatkozásának bizonyítékát alaposan “eltakarították”, hogy ne keltsen gyanakvást. A “Régi Birodalom” erői nem akarják, hogy a földi IS-BE-k gyanítsák, hogy elfogták, majd áttelepítették a Földre és agymosásban részesítették őket. Így a földi történészek továbbra is azt feltételezik, hogy az egyiptomi papoknak állítólag nem voltak “sugárfegyvereik” vagy más olyan technológiájuk, amely a “Régi Birodalomból” származott. És feltételezik, hogy semmi más nem folyt a Földön, mint hogy papok sétáltak fel-alá azt mondogatva, hogy “Ámen”, amit a keresztények még mindig mondanak.

I. e. 3172 —
Annak a csillagászati térkép hálózatnak a megtervezése, amely az “istenek” kulcsfontosságú bányászati helyeit és csillagászati építményeit köti össze az Andokban (például Tiahuanaco, Cuzco, Quito), Ollantaytambu, Machu picchu és Pachacamac városokkal a ritka fémek (beleértve a bronzkészítéshez használt ónt) bányászata miatt. A fémek természetesen az “istenek” tulajdonát képezték. Ekkor a “Régi Birodalom” erői és a Domain közti háború következtében élénk bányászati tevékenység folyt a Földön.

aka8

Ezek a bányászok aztán kivájtak magukról néhány szobrot. Úgy látni őket, hogy bányász sisakot viselnek. A Kalasassaya templom elsüllyedt kertjében a Ponce Stela szobor egy kőfejtő durva ábrázolása, aki egy elektronikus, fényhullámot kibocsátó kővágót és vájószerszámokat használ, amelyeket egy pisztolytáskában tart. A “Régi Birodalom” hosszú ideig folytatott bányászati műveleteket a bolygókon szerte a galaxisban. A Föld ásvány erőforrásai most a Domain tulajdonát képezik.

I. e. 2450
Elkészül a Kairó közelében lévő “nagy” piramis és piramisegyüttes. A “Régi Birodalom” adminisztrátorai által készített feliratok láthatóak az úgynevezett, piramis szövegekben. A szövegek azt mondják, hogy a piramis Thot, Ptah fia, irányítása alatt készült. Természetesen soha nem temettek el egy királyt a kamrában, mivel a piramisokat soha nem szándékoztak temetkezési kamrának használni. A nagy piramist az űrből nézve pontosan a Föld összes szárazföld területének a pontos középpontjába helyezték el. Az ilyen pontos mérések nyilvánvalóan egy légi perspektívát igényelnek, és azt, hogy a Föld szárazföldjeit az űrből szemléljük.

ori4

Máshogy, pusztán matematikai számításokkal nem lett volna lehetséges megállapítani a Föld kontinenseinek geodéziai középpontját. A piramis belsejében úgy építettek járatokat, hogy azok egybeessenek az Orion, a Nagy Kutya és főképp a Sirius csillagképek csillagjainak elrendezésével. A járatok a Nagy Göncölhöz is igazodnak, ahol a “Régi Birodalom” otthonbolygója létezett. És az Alnitakhoz, Alfa Draconishoz, és a Béta Ursa Minorhoz is. Ezek a csillagok mind a “Régi Birodalom” kulcsfontosságú rendszereihez tartoznak, ahonnan IS-BE-ket hoztak a Földre és mint nemkívánatos árucikket lerakták őket egyhulladéklerakóban.  A Gízai-fennsík piramisainak elrendezését arra szánták, hogy a naprendszer és a “Régi Birodalomban” található csillagképek “tükörképét” teremtse meg a Földön.

I. e. 2181 —
Min lett a Termékenység istene Egyiptomban. Az IS-BE, aki Pán néven is ismert, egy görög isten is volt. Min vagy Pán egy olyan IS-BE volt, akinek valahogy sikerült megmenekülnie a “Régi Birodalom” amnézia rendszeréből.

I. e. 2160 – 2040 —
A Domain erői és a “Régi Birodalom” erői közti harcok fokozódásának egyik következménye az volt, hogy az “isteni uralkodók” irányítása megtört ebben az időszakban. Végül elhagyták Egyiptomot és úgyszólván legyőzve tértek vissza a saját “mennyországukba”. Az uralkodói szerepet fáraókként emberek vették át. Az első emberi fáraó áthelyezte Egyiptom fővárosát Memphiszből Hérakleopoliszba.

faraogyuru

I. e. 1500 —
Ezt az időpontot adták meg Atlantisz pusztulásának az egyiptomi főpapok, a heliopoliszi Psenophis és asaisi Sonchis a görög bölcsnek, Szolónnak. Anu papjai feljegyezték, hogy a Mediterrán térséget ekkoriban “atlantiszi” emberek szállták meg. Ezek az emberek természetesen nem a Csendes óceáni Atlantisz ősi kontinenséről származtak, amely több mint 70000 évvel korábban létezett. A Kréta-szigetén élő minószi civilizáció menekültjei voltak, akik a Théra hegy vulkánkitörése és az árapály elől menekültek, amely elpusztította civilizációjukat. Platón az Atlansztiszra vonatkozó utalásait a görög filozófus, Szolón, írásaiból kölcsönözte, akinek az információja attól az egyiptomi paptól származott, aki úgy hívta Atlantiszt, hogy “Kepchu”, amely történetesen Kréta népének egyiptomi elnevezése. A minószi vulkánkatasztrófa néhány túlélője Egyiptomtól kért segítséget, mivel az volt az egyetlen másik, magasan fejlett kultúra a Mediterrán térségben akkoriban.

I. e. 1351 – 1337 —
A Domain Felfedező Erői tényleges vallási háborút folytattak az egyiptomi misztikus kultusz, Amun papjai (más néven a “Régi Birodalom” Kígyó testvérisége) ellen. Ebben az időszakban Ehnaton fáraó megsemmisítette Amun papságát, és Egyiptom fővárosát áthelyezte Thébából Amarnába, Egyiptom pontos geodéziai középpontjába. Azonban ezt a tervet, hogy megdöntsék a “Régi Birodalom” vallási uralmát – hamar elrontották.

I. e. 1193 —
A Közel-Keleten és Achaea térségében a görögök és trójaiak a fennhatóságért harcoltak, amely Trója elpusztításával végződött. Ez volt a trójai háború vége. Ezalatt kint az űrben, a naprendszerben is háború folyt két erő közt a Földet körülvevő “űrállomásokért”. Ez a 300 éves időszak egy nagyon erőszakos ellenállás volt a “Régi Birodalom” erőinek maradéka részéről a Domain erői ellen. Azonban ez nem tartott sokáig, mivel hasztalan ellenállni a Domainnek.

I. e. 850 —
Homérosz, a vak görög költő, megírta az “istenekről” szóló történeteit, amelyeket a védikus és sumer szövegekből, babiloni és egyiptomi mitológiából kölcsönzött és módosította azokat. A versei, csakúgy mint számos más “mítosz” az ősi világról nagyon pontos leírást adnak azoknak az IS-BE-knek a hős tetteiről a Földön, akik el tudták kerülni a “Régi Birodalom” amnézia műveletét és biológiai testek nélkül tudtak működni.

I. e. 700 —
A védikus himnuszokat először fordították le görög nyelvre. Ez egy kulturális forradalom kezdete volt a nyugati civilizációban, amely a kegyetlen és durva törzsi kultúrákat ésszerűbb viselkedésen alapuló demokratikus köztársaságokká formálta át.

I. e. 638 – 559 —
Szolón, egy görög bölcs, kijelentette Atlantisz létezését. Ezt az információt a “Régi Birodalom” főpapjaitól, a heliopoliszi Psenophistól és asaisi Sonchistól kapta, akikel Egyiptomban tanult együtt. Platón az Atlansztiszra vonatkozó utalásait a görög filozófus, Szolón írásaiból vette át több mint egy évszázaddal később. Szolón halála és Platón születése között 131 év telt el.

atlantis

I. e. 630 —
Zarathustra vallási gyakorlatokat alakított ki Perzsiában egy Ahura Mazdá nevű IS-BE köré. Ez azonban egy volt a növekvő számú “monoteista” istenek közül, amelyekkel a Domain ügynökei a “Régi Birodalom” isteneinek teljes felhozatalát próbálta helyettesíteni.

I. e. 604 —
Lao-ce, a filoz6fus, aki egy kis könyvet írt “AZ Út” címmel, egy nagyon bölcs IS-BE volt, aki felülkerekedett a “Régi Birodalom” amnézia / hipnózis gépezetén és elmenekült a Földről. Ahhoz, hogy ezt megtegye, bizonyára nagyon j6 megértéssel rendelkezett az IS-BE természetéről. A közismert legenda szerint utolsó életében emberként egy kis faluban élt Kínában. Saját életének lényegét szemlélte. Mint Guatama Sziddhártha, ő is szembenézett a saját gondolataival és előző életeivel. Miközben ezt tette, visszanyerte memóriájának, képességeinek és halhatatlanságának egy részét.

Öreg emberként elhatározta, hogy elhagyja a falut és kimegy az erdőbe, hogy elhagyja a testét. A falu kapuőre megállította, és könyörgött neki, hogy mielőtt elmegy, írja le a személyes filozófiáját. Íme egy kis részlet a tanácsából, amelyet “az úttal” kapcsolatban adott, ahogyan újra felfedezte a saját lelkét:
– Az, aki néz, nem fogja látni.
– Az, aki hallgat, nem fogja hallani.
– Az, aki tapogatózik, nem fogja markolni.
– A formátlan nemlétező, a mozgás mozdulatlan forrása.
– A szellem végtelen lényege az élet forrása.
– A szellem önmaga.
– A falak szobát formáznak és tartanak meg, mégis a köztük lévő tér a legfontosabb.
– Az edény agyagból van, bár az általa formált tér a leghasznosabb.
– A cselekvést az okozza, hogy a semmi ereje hat valamire, ahogy a szellem semmisége minden forma forrása.
– Az ember nagy szenvedéseket él meg, mert van teste. Test nélkül milyen szenvedéseket élhetne meg?
– Amikor az ember többet törődik a testével, mint a saját szellemével, akkor az ember testté válik, és elveszti a szellem útját.
– Önmagunk, a szellem illúziót teremt.
– Az Ember érzékcsalódása az, hogy a valóság nem érzékcsalódás.
– Az, aki illúziókat teremt és valóságosabbá teszi azokat, mint a valóság, a szellem útját követi és megtalálja a menny útját.”

I. e. 593 —
A zsidók által írt Teremtés könyve leírja, hogy “angyalok” vagy az “isten fiai” elveszik a Föld leányait, akik gyermekeket szülnek nekik. Ők valószínűleg a “Régi Birodalom” renegátjai voltak. Talán űrkalózok vagy kereskedők is voltak a galaxison kívüli rendszerből, akik azért jöttek, hogy ásványi erőforrásokat lopjanak vagy drogokat csempésszenek. A Domain megfigyelte, hogy számos látogató érkezik a Földre a szomszédos bolygókról és galaxisokból, de ők ritkán állnak meg és élnek itt. Milyen lények élnének egy börtönbolygón, ha nincsenek erre kényszerítve?

Ugyanaz a könyv említést tesz egy Ezékiel nevű emberről, aki szemtanúja volt egy űrhajó vagy repülő leszállásának a Kebár-folyó közelében, Káldeában. A hajó leírása technikai szempontból nagyon régies nyelvezetű, mindazonáltal igen pontos leírást ad egy “Régi Birodalom” csészealjról vagy felderítő hajóról. Hasonlít a “vimánákra”, amelyeket az emberek a Himálája lábainál figyeltek meg. A Teremtés könyve azt is említi, hogy Jahve úgy tervezte a biológiai testeket, hogy 120 évig éljenek a Földön. A legtöbb “12-es Nap típusú, 7-es osztályú” bolygón a biológiai testeket általában úgy tervezik meg, hogy 150 évig bírják. Az emberi testek a Földön csak feleannyi ideig bírják. Azt gyanítjuk ez azért van, mert a börtön működtetői megváltoztatták az emberi testeket a Földön, hogy gyakrabban haljanak meg, így az azokat elfoglaló IS-BE-ket gyakrabban fogják “újrahasznosítani” az amnézia mechanizmussal.

b

Meg kell jegyezni, hogy az “Ótestamentum” zöme a zsidók fogsága alatt íródott, akiket Babilonban tartottak rabságban, amely a “Régi Birodalom” papjainak igen erős befolyása alatt állt. A könyv hamis időt és hamis fogalmat vezet be a teremtés eredetéről. A kígyó a “Régi Birodalom” szimbóluma. A teremtéstörténetük, vagy ahogy a görögök mondják Genezis, elején tűnik fel, és az első emberpár, akiket jelképesen Ádám és Éva képvisel, pusztulását okozza. Az Ótestamentum, amelyet nyilvánvalóan befolyásoltak a “Régi Birodalom” erői, részletes leírást ad arról, hogy az IS-BE-ket biológiai testekbe kényszerítették a Földön. Ez a könyv számos “Régi Birodalom”-beli agymosó tevékenységről is leírást ad: beleértve a hamis emlékek, hazugságok, babona, a “felejtésre” adott utasítások beültetését és mindenféle trükköt és csapdát, amelyet arra terveztek, hogy az IS-BE-ket a Földön tartsák. A legfontosabb, hogy lerombolja azt a tudatosságot, hogy az emberek halhatatlan szellemi lények.

I. e. 580 —
A delphoi jósda egy számos jós templomból álló hálózat egyike volt. Minden templom egy kommunikációs központ volt. A “Régi Birodalom” papjai minden templomhoz egy helyi “istent” rendeltek. Ebben a hálózatban minden templom pontosan 5 szélességi fok távolságra helyezkedett el Théba városától a Földközi tenger térségében, északon pedig egészen a Balti-tengerig. Az oltárok (más egyéb mellett) rácshálózatként működtek, elektronikus jelzők voltak. Ezeket később “Omphalos” kőnek nevezték. A jósdák rácshálózatos elrendezését csak kilométerekkel a Föld fölül látni.

Amikor a papságot feloszlatták, akkor az eredeti kommunikációs jelzőket leszerelték, és vésett kövekkel helyettesítették. A “Régi Birodalom” papságának szimbóluma a piton, sárkány vagy kígyó. Delphoiban úgy hívták, hogy “Föld-sárkány”, amelyet mindig kígyóként ábrázoltak a szobrokon és a váza festéseken. A görög mitológiában az “Omphalos” kő őrzője a deplhoi templomban egy jós volt: Piton, a kígyó. Ő egy olyan IS-BE volt, akit egy “Apolló” nevű isten győzött le. Ez egy olyan eset, amelyben egy “isten” a templomot egy másik sírjára építi fel. Ez nagyon pontos eufemizmusa a Domain Erőinek, amely leszerelte a “Régi Birodalom” templomhálózatát a Földön. Ez volt az egyik legvégzetesebb csapás a “Régi Birodalom” erői számára a Föld naprendszerében.

I. e. 559 —
A Domain Felderítő Erőinek egy keresőcsoportja, akit a Földre küldtek észlelte és megtalálta a Domain seregének parancsnokát, aki i. e. 5965-ben tűnt el. Ekkor II. Kurus, perzsa királyként öltött testet. II. Kurus és annak a seregnek a tagjai, akik az emberi életek során követték őt Indiából, egy sajátos szervezési rendszert használtak. Részben ez tette lehetővé számukra, hogy felépítsék a Föld addigi legnagyobb birodalmát a történelem során. A Domain keresőcsoportja, amely behatárolta őt, több ezer évig utazott szerte a Földön, az elveszett sereget keresve. A csoport a Domain 900 tisztjéből állt, akik 300-as csapatokba voltak osztva. Egy csapat a földön kutatott, egy másik a tengerekben, a harmadik csapat pedig az űrben, a Föld körül.

Az emberi civilizációban rengeteg jelentés van a tevékenységeikkel kapcsolatban, amelyet az emberek természetesen nem értenek. A Domain keresőcsoport sokféle elektronikus észlelő eszközt gondolt ki, amelyekre ahhoz volt szükség, hogy nyomon kövessék a sereg minden elveszett tagjának az elektronikus jelzését vagy hullámhosszát. Volt, amit az űrben használtak, volt amit a szárazföldön, és különleges eszközöket találtak ki, hogy az ISBE- ket a víz alatt észleljék. Az egyik ilyen elektronikus eszközre úgy hivatkoznak, hogy az “élet fája”. Az eszköz szó szerint egy olyan szerkezet, amelyet arra terveztek, hogy észlelje az élet jelenlétét, amely egy IS-BE. Ez egy nagy elektronikus ernyő- generátor volt, amelyet arra terveztek, hogy széles területeken hatoljon keresztül. Az ősi embereknek a Földön ez valamiféle fára hasonlított, mivel egy elektronikus mezőgenerátorokkal és fogadókkal átszőtt rácsból állt. Az elektronikus mező észleli az IS-BE-k jelenlétét, akár elfoglal az IS-BE egy testet, akár nem, vagy ha egy testen kívül van. A Domain kutatócsoportjának minden tagjánál volt egy hordozható változat ebből az észlelő eszközből.

Sumer kőfaragványok olyan szárnyas lényeket ábrázolnak, akik toboz alakú eszközöket használnak arra, hogy emberi lények testét világítsák át. Úgy is ábrázolják őket, amint az átvilágító hajtóművét hordozzák, amit stilizált vödrökként vagy víztartályokként rajzolnak le, amelyeket sasfejű, szárnyas lények hordoznak. A Domain keresőcsapatának légi tagjait, akiket Ahura Mazdá vezetett, gyakran “szárnyas isteneknek” is nevezték az emberi ábrázolásokban. A perzsa civilizációban mindenfelé számos olyan kőbe vésett emlékmű van, amely szárnyas űrhajót ábrázol. Ezeket úgy hívják, hogy “faravahar”. A Domain keresőcsapatának vízi egységének tagjait a helyi emberek úgy hívták, hogy “Oannes”. Ezek a kőfaragványok úgy ábrázolják az úgynevezett “Oannes-eket, hogy ezüst búvárruhát viselnek. A vízben éltek és az emberi populáció számára halnak öltözött embernek tűntek. Az elveszett sereg néhány tagját a tengerben találták meg, delfinek vagy bálnák testét elfoglalva.

A szárazföldön a Domain keresőcsapatának tagjaira a sumerok úgy utaltak, hogy “Annunakik”, a Bibila pedig úgy, hogy “Nephilimek”. A valódi küldetésüket és tevékenységeiket természetesen soha nem fedték fel a Homo sapiens előtt. A tevékenységük céltudatosan álcázott volt. Ezért az Annunakikról és a Domain keresőcsapatának más tagjairól szóló emberi történeteket és legendákat nem értették meg és félreértelmezték. Hiánytalan és pontos adatok hiányában bárki, aki egy jelenséget vizsgál, magyarázatokat fog elfogadni és feltételezni, arra tett erőfeszítésként, hogy értelmet adjon az adatoknak. Ezért, noha a mitológia és a történelem talán tényleges eseményeken alapul, tele van az adatok meg nem értett és félreértett értelmezéseivel, valamint hamis feltevésekkel, elméletekkel és feltételezésekkel van feldíszítve.

tpe

A Domain felderítő erőinek űrbeli egységét úgy ábrázolják, hogy egy “szárnyas korongban” repültek. Ez utalás az IS-BE-k szellemi erejére, és a Domain keresőcsapata által használt űrhajóra is. Az elveszett sereg parancsnoka, II. Kurus-ként egy olyan IS-BE volt, akire mind a zsidók mind a muszlimok messiásként tekintettek a Földön. Kevesebb mint 50 év alatt egy nagyon etikus, és humanitárius filozófiát alapozott meg, amely minden nyugati civilizációt áthatott. Területi hódításai, embereinek megszervezése és monumentális építési projektjei korábban és a későbbiekben is példátlanok voltak. Ilyen elsöprő eredmények elérésére ilyen rövid idő alatt csak a Domain egy egységének vezetője és képzett tisztjeiből, mérnökeiből és legénységi tagjaiból álló csapata képes, akik évezredekig képződtek és dolgoztak együtt.

Noha az elveszett sereg számos IS-BE-jének helyzetét felfedeztük, a Domain ezidáig képtelen volt helyreállítani az emlékezetüket és visszaállítani őket aktív szolgálatra. Természetesen olyan IS-BE-ket, akik biológiai testeket foglalnak el, nem tudunk elszállítani a Domain űrállomásaira, mivel nincs oxigén az űrhajónkban. És nem is tartunk ott fent olyan eszközöket, amelyek a biológiai entitások életfunkcióit segítené. Az egyetlen reményünk az volt, hogy behatároljuk és újjáélesztjük az elveszett sereg IS-BE-jeinek identitását. Egy nap képesek lesznek újra csatlakozni hozzánk.

I. e. 200 —
A “Régi Birodalom” piramis civilizációjának utolsó maradványai Teotihuacanban vannak. Az azték név azt jelenti, hogy “az istenek helye” vagy “ahol az emberek istenekké változtak”.

teo1

Ahogy a gízai piramisok csillagászati elrendezése Egyiptomban, ez a teljes létesítmény is a naprendszer pontos, kicsinyített mása, amely pontosan visszatükrözi a belső bolygók, az aszteroidaöv, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó pályáinak távolságait. Mivel az Uránusz bolygót csak modern földi távcsövekkel “fedezték fel” 1787-ben, a Plutót pedig csak 1930-ban, nyilvánvaló, hogy az építők “más forrásokból” származó információkkal rendelkeztek.

teo

A piramis civilizációk közös eleme a Földön a kígyó vagy sárkány képének folyamatos használata. Ez azért van, mert a lények, akik ide telepítették ezeket a civilizációkat azt a látszatot akarják kelteni, hogy az “istenek” hüllőszerűek. Ez is része annak a látszatnak, amit arra terveztek, hogy állandósítsa az amnéziát. A lények, akik hamis civilizációkat helyeztek el a Földön, IS-BE-k, épp mint te. Sok biológiai test, amelyet az IS-BE-k a “Régi Birodalomban” foglalnak el, kinézetükben nagyon hasonlítanak a Földön lévő testekre. Az “istenek” nem hüllőszerűek, noha gyakran úgy viselkednek, mint a kígyók.

I. sz. 1034 – 1124 —
Egy ember teljes rabszolgaságban tartotta az egész arab világot: Haszán-i Szabah, a hegy örege. Ő alapította a Hashshashint, amely a mohamedanizmus egy részét használta, ami terrorral és félelemmel irányítása alatt tartotta India, Kis-Ázsia és a Mediterráneum nagy részét. Papsággá alakultak, és egy rendkívül hatékony elme-kontroll mechanizmust és zsarolási eszközt használtak, amely lehetővé tette az “asszaszinoknak”, hogy több száz éven át irányítás alatt tartsák a civilizált világot. A módszerük egyszerű volt. Fiatal férfiakat raboltak el és hasissal öntudatlanná tették őket. Gyönyörű fekete szemű hurikkal teli, tej és méz folyókkal díszített gyönyörű kertbe vitték őket. A fiatal férfiaknak azt mondták, hogy a paradicsomban vannak. Azt ígérték nekik, hogy visszatérhetnek oda és örökké ott élhetnek, ha öngyilkos módon feláldozzák magukat bárkinek a megölésére, akire csak utasítást kapnak. A férfiakat ismét kiütötték és kilökték a világba, hogy hajtsák végre az öngyilkos küldetést.

Közben a hegy örege hírnököt küldött a kalifának vagy valamely gazdag uralkodónak, akitől fizetséget követeltek: egy arannyal, fűszerekkel, tömjénnel és más értékcikkekkel megrakott teve-karavánt. Ha a fizetség nem érkezett meg időben, elküldték az asszaszint, hogy ölje meg az illetőt. Szemmel láthatólag nem volt védelem az ismeretlen támadó ellen, aki nem akart mást, csak teljesíteni a küldetését, hogy közben megöljék és visszatérhessen a “mennyországba”. Ez egy nagyon durva példa arra, hogy milyen egyszerű és hatékony lehet egy agymosó és elmekontroll tevékenység, amikor ügyesen és erőteljesen használják. Ez egy kisméretű bemutatója annak, hogy a “Régi Birodalom” hogyan használja az amnézia elmekontroll tevékenységet a Föld teljes IS-BE népessége ellen.

I. sz. 1119 —
A templomos lovag rendet az első keresztes háború után alapították meg, mint keresztény hadsereget, azonban hamar átalakult a nemzetközi bankrendszer alapjává, hogy pénzt halmozzon fel a “Régi Birodalom” maradékának műveleteihez a Földön.

I. sz. 1135 – 1230 —
A Domain felfedező erői befejezték a “Régi Birodalom” hajóflottájának maradványainak a megsemmisítését a naprendszerben a Föld körül. Sajnálatos módon a régmúltban létrehozott gondolat kontroll tevékenységük nagyrészt érintetlen maradt.

I. sz. 1307 —
IV. Fülöp francia király, aki sokkal tartozott a rendnek, feloszlatta a templomos lovagrendet. Arra kényszerítette V. Kelemen pápát, hogy ítélje el a rend tagjait, letartóztattatta és kínzással hamis vallomásra bírta, majd máglyán elégettette őket, hogy eltörölje a tartozását, és elkobozza a vagyonukat. A templomosok többsége Svájcba menekült, ahol megalapítottak egy nemzetközi bankrendszert, amely titokban irányítja a Föld gazdaságát. A “Régi Birodalom” ügynökei láthatatlan befolyást fejtenek ki a nemzetközi bankárokra. A bankokat burkoltan egy nem harcoló provokátorként működtetik, hogy burkolt módon fegyvereket és háborúkat népszerűsítsenek és finanszírozzanak a Föld nemzeteinek. A hadviselés az itt lakók feletti kontroll belső mechanizmusa. A háborúval járó értelmetlen népirtás és öldöklés – amelyet ezek a nemzetközi bankok finanszíroznak – célja, hogy megakadályozza, hogy az IS-BE-k a Földön nyílt kommunikációt folytassanak, és olyan tevékenységekben működjenek együtt, amelyek esetleg lehetővé teszik az IS-BE-knek, hogy virágozzanak, tájékozottá váljanak és kiszabaduljanak a börtönükből.”

world3

Tizedik fejezet
Biológia lecke
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Az én tájékoztatómat is hangszalagra rögzítették, biztonsági másolatként, és hogy tisztázza a gyorsírásos jegyzeteket. Az interjú után azonnal megtartottam a tájékoztatómat, így minden, ami elhangzott még elevenen élt az elmémben. Amikor újra elmondtam ezeket a történeteket a galéria gyorsírójának, még mindig támolyogtam egy kicsit. A Domain szemszögéből a Föld történetének perspektívája elég furcsa, enyhén szólva. Nem voltam biztos benne, hogy a kellemetlen érzésem abból fakad-e, hogy összezavarodtam, vagy abból, hogy újra orientálódtam. Akárhogy is volt, bizonytalan és zavart voltam. Ugyanakkor mégis volt benne igazság. Fellelkesült és kétkedő is voltam egyszerre. A gyorsíró többször is gyanakvással nézett rám, ahogyan rögzítette a “történelem leckét”, amelyet átadtam neki. Biztos vagyok benne, hogy azt hitte, elment az eszem! Azonban ha a “Régi Birodalom” hipnotikus szuggesztiókkal és hamis emlékekkel tömte tele az elmémet, ahogy Airl állította, akkor talán jó ötlet, ha elmegy az eszem.

Akkor nem volt sok időm, hogy elmerengjek a saját gondolataimról ezeket a dolgokat illetően. Az én kötelességem az volt, hogy megszerezzek Airl-től minden információt, amit csak tudok, és továbbadjam a gyorsírónak, amint Airl végzett. Az én munkám nem az volt, hogy elemezzem az információt, csak hogy olyan pontosan jelentsem, amennyire csak lehetséges. Az elemzést meg kellett hagyni a galéria embereinek, vagy bárki másnak, aki kapott másolatot az átiratokból. Egy listát is átadtam a galéria ügynökeinek azokról a könyvekről és anyagokról, amelyeket Airl kért, hogy össze lehessen gyűjteni és oda lehessen adni azokat Airl-nek. Minden este, miután eljöttem Airl-től, ő azzal töltötte az est hátralévő részét, hogy azokat az anyagokat olvasta vagy “szkennelte be”, amelyeket adtak neki. A galéria minden egyes tagja kapott egy átiratot a gyorsírónak történő diktálásból. Mindegyikük a számára érdekes információkat kereste benne. Másnap, reggeli után újra lejelentkeztem az interjúszobában, hogy folytassam az interjúimat vagy leckéimet Airl-Iel.”

(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. júlus 28.
1. rész
“Ennek az univerzumnak és a földi életnek az eredete, ahogyan azokat az általam olvasott tankönyvek részleteiben megtárgyalják, nagyon pontatlanok. Mivel orvosi személyként szolgálod a kormányod, a kötelességeid megkívánják, hogy megértsd a biológiai egyedeket. Ezért biztos vagyok benne, hogy méltányolni fogod annak az anyagnak az értékét, amit ma megosztok veled. Az életformák funkcióival kapcsolatos tárgyakban írt könyvek – amelyeket nekem adtak – szövegei olyan információkat tartalmaznak, amelyek hamis emlékeken, pontatlan megfigyelésen, hiányzó adatokon, bizonyítatlan elméleteken és babonán alapulnak.

Például, alig pár száz évvel ezelőtt az orvosaitok vérlecsapolást alkalmaztak, hogy eltávolítsák a feltételezett rosszkedvet a testből, arra tett erőfeszítésként, hogy fizikai és mentális betegségek széles skáláját enyhítsék vagy gyógyítsák. Noha ezt valahogy korrigálták, számos barbarizmust továbbra is gyakorolnak az orvosi tudomány nevében. A biotechnikával kapcsolatos helytelen elméletek alkalmazása mellett számos főbb hiba, amelyet a földi tudósok elkövettek abból eredt, hogy nem voltak tisztában az IS-BE-k – mint az energia és intelligencia forrásai, amelyek megelevenítenek minden életformát – természetével és viszonylagos fontosságával. Noha a Domain-nek nem elsődleges feladata, hogy beavatkozzon a Föld ügyeibe, a Domain Kommunikációs tisztje felhatalmazott, hogy ellássalak némi információval, hogy egy pontosabb és teljesebb megértést tegyek lehetővé ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan, és így lehetővé tegyem nektek, hogy hatékonyabb megoldásokat fedezzetek fel azokra a sajátos problémákra, amelyekkel a Földön szembesültök. A biológiai egyedek eredetével kapcsolatos helyes információkat kitörölték az elmédből, csakúgy mint a mentoraid elméjéből.

Azért, hogy segítsek neked visszanyerni a saját emlékezeted, meg fogok osztani veled néhány tényszerű anyagot a biológiai egyedek eredetével kapcsolatban. Megkérdeztem Airl-t, hogy az evolúció tárgyára gondol-e. Airl azt mondta: “Nem, nem teljesen.” Az ősi védikus himnuszokban említést fogsz találni az “evolúcióról”. A védikus szövegek olyanok, mint a népmesék vagy általános bölcsességek és babonák, amelyeket a Domain rendszereiben gyűjtöttek össze. Ezeket versbe szedték, mint egy rímkölteményt. A versekben minden egyes igazságra ugyanannyi féligazság, megfordított igazság és fura elképzelés jut, minősítés vagy megkülönböztetés nélkül keverve. Az evolúciós elmélet azt feltételezi, hogy az ösztönző energiaforrás, amely minden életformát megelevenít, nem létezik. Azt feltételezi, hogy egy élettelen tárgy vagy egy kémiai keverék hirtelen “megelevenedhet” vagy véletlenül élővé válhat, spontán módon. Vagy esetleg egy elektromos kisülés egy kémiai sártengerbe varázslatos módon egy önmagát megelevenítő egyedet hoz létre.

Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ez igaz, egyszerűen azért, mert nem igaz. Dr. Frankenstein valójában nem támasztotta fel a halottat egy agresszív szörnyeteggé, csak annak az IS-BE-nek a képzeletében, aki egy sötét és viharos éjszaka egy kitalált történetet írt. Egyetlen nyugati tudós sem állt meg soha, hogy végig gondolja ki, mi, hol, mikor vagy hogyan is történik ez a megelevenítés. A nyugati orvoslás kudarcainak egyetlen oka az volt, hogy teljes mértékben tagadták, illetve egyáltalán nem tudták vagy voltak tudatában annak, hogy a szellemre, mint az életerő forrására van szükség az élettelen tárgyak illetve sejtszerű szövetek megelevenítéséhez. Sőt, az evolúció nem véletlenszerűen történik. Nagyfokú technológia manipulálását igényli az IS-BE-k gondos felügyelete alatt. Nagyon egyszerű példák erre a haszonállatokban vagy a kutyatenyésztés során történt módosítások. Azonban az az elgondolás, hogy az emberi biológiai organizmusok korábbi, majomszerű formákból fejlődtek ki természetes módon, helytelen.

Soha semmilyen fizikai bizonyítékot nem fognak felfedezni, amely bizonyítaná, hogy a modern emberi testek ezen a bolygón fejlődtek ki. Ennek oka egyszerű: az az elképzelés, hogy az emberi testek spontán módon fejlődtek ki az ősi sártenger kémiai kölcsönhatásaiból, az idő homályos ködében, nem több, mint egy hipnotikus hazugság, amelyet az amnézia ügynökök ültettek el, hogy megakadályozzák az Emberiség valódi eredetére való emlékezést. Emberi testek, különféle formákban, valójában év billiók óta léteznek szerte az univerzumban. Ehhez keveredett hozzá az a tény, hogy a Domain Felderítő Erői elhozták a Védikus himnuszokat a Földre 8200 évvel ezelőtt. Amíg a Himalája hegységben volt a bázisuk, megtanították a verseket néhány helybéli embernek, akik memorizálták azokat. Azonban meg kell jegyeznem, ez a tevékenység nem volt engedélyezett a Domain létesítményének legénysége számára. Bár biztos vagyok benne, hogy akkoriban ez ártatlan szórakozásnak tűnt számukra. Az elkövetkező évezredek során a verseket szájhagyomán útján adták tovább generációról generációra a hegy lábainál, és végül egész Indiában elterjedtek. A Domain-ben senki nem ad több hitelt a Védikus himnuszokban található anyagnak annál, mint ahogy ti használnátok Grimm meséit arra, hogy gyermeket neveljetek.

Azonban egy olyan bolygón, ahol minden IS-BE memóriáját kitörölték, meg lehet érteni hogyan vették komolyan ezeket a meséket és fantáziákat. Sajnos az emberek, akik megtanulták a védikus verseket úgy adták tovább azokat másoknak, hogy azt mondták, azok “az istenektől” származnak. Végül a versek tartalmát szó szerinti “igazságnak” vették. A Véda szépítő és metaforikus tartalmát dogmatikus tényként fogadták el és gyakorolták. A versek filozófiáját figyelmen kívül hagyták, és a versek a bolygón gyakorolt majdnem mindegyik vallás, főleg a hinduizmus, kiindulópontjává váltak. Mint a Domain tisztje, pilótája és mérnöke, nekem mindig egy nagyon gyakorlatias nézőpontot kell felvennem. Nem tudnék hatékony lenni vagy teljesíteni a küldetéseimet, ha a használati kézikönyvem filozofikus dogmákat vagy szónoklatokat tartalmaznak. Ezért alapult a történelemről szóló megbeszélésünk tényleges eseményeken, amelyek jóval azelőtt történtek, hogy az IS-BE-k a Földre érkeztek, és jóval azelőtt, hogy a “Régi Birodalom” hatalomra került.

Ennek a történelemnek egy részéről elmondok neked egy személyes tapasztalatot: Sok billió évvel ezelőtt egy nagyon nagy biológiai laboratórium tagja voltam, egy távoli galaxisban. Úgy hívták, hogy “Arcadia Regenerációs Vállalat”. Biomérnök voltam, és sok szakemberrel dolgoztam együtt. Az volt a dolgunk, hogy új életformákat gyártsunk és az utánpótlásukat biztosítsuk lakatlan bolygók számára. Akkoriban sok millió csillagrendszer volt a régióban sok millió lakatlan bolygóval. Sok más biológiai laboratóriumi vállalat is létezett abban az időben. Mindegyikük más és más fajta életforma gyártására szakosodott, a benépesítés alatt álló bolygó “osztályától” függően. Ezek a laboratóriumok hosszú idő alatt óriási katalógusnyi fajt fejlesztettek ki a galaxisokban. Az alapvető genetikai anyag nagy része közös az élet minden fajában. Ezért munkájuk zöme azzal kapcsolatos volt, hogy befolyásolják az alapvető genetikai mintát, hogy változásokat hozzanak létre az életformákban, amelyek megfelelő benépesítői lesznek a különböző osztályú bolygóknak.

Az “Arcadia Regenerációs Vállalat” az erdős területek emlőseire és a trópusi területek madaraira szakosodott. A marketingeseink számos bolygó kormányával és független vevőkkel kötöttek megállapodásokat az egész univerzum területéről. A szakemberek olyan állatokat hoztak létre, amelyek jól megbirkóztak a klímabeli és atmoszferikus eltérésekkel, a talaj sűrűségével és kémiai összetételével. Emellett azért fizettek bennünket, hogy ami példányainkat összeillesszük a más vállalatok által tervezett biológiai organizmusokkal, amelyek már a bolygón éltek. Ennek megvalósítása miatt a munkatársaim kapcsolatban álltak más vállalatokkal, amelyek életformákat hoztak létre. Voltak ipari kiállítások, kiadványok és számos más információ, amelyet egy szövetség nyújtott, amely az összefüggő projekteket fogta össze. Képzelheted, hogy a kutatásunk milyen sok csillagközi utazást igényelt, hogy bolygóközi felméréseket végezzünk. Ekkor szereztem jártasságot pilótaként. A biomérnökök az összegyűjtött adatokat óriási számítógépes adatbázisokban halmozták fel és értékelték ki. A számítógép egy elektronikus eszköz, amely mesterséges “agyként” vagy összetett számológépként szolgál. Képes adatokat tárolni, számításokat végezni, problémákat megoldani, és mechanikus funkciókat végrehajtani.

Az univerzum legtöbb galaktikus rendszerében általában nagyon nagy számítógépeket használnak arra, hogy egy teljes bolygó vagy bolygórendszer rutinszerű adminisztrációját, a mechanikai szervizt és a karbantartási tevékenységeket működtessék. A felméréssel nyert, összegyűjtött adatok alapján terveket és művészi vázlatokat készítettek az új teremtményekről. Néhány tervet annak adtak el, aki a legnagyobb ajánlatot tette. Más életformákat pedig úgy terveztek, hogy eleget tegyen az ügyfeleink különleges igényeinek. A design és a technikai részletek egy sor sejt-, kémiai- és mechanikai mérnök futószalagján ment keresztül, hogy megoldják a különféle problémákat. Az ő feladatuk volt, hogy minden összetevőt egységbe rendezzenek egy működőképes, gyakorlatias és esztétikus végtermékké. Aztán legyártották ezeknek a teremtményeknek a prototípusait, és mesterségesen megteremtett környezetekben tesztelték őket. Kiderítették a tökéletlenségeket, változtatásokat végeztek és végül életerővel vagy spirituális energiával “látták el” vagy “elevenítették meg” az új életformát, mielőtt végső tesztelés céljából bevezették volna a valódi környezetbe a bolygón.

Miután bevezettek egy új életformát, mi felügyeltük ezeknek a biológiai organizmusoknak a kölcsönhatásait a bolygó környezetével és más, őshonos életformákkal. Az összeférhetetlen organizmusok közti kölcsönhatásokból eredő konfliktusokat más vállalatokkal történő tárgyalások útján oldottuk meg. A tárgyalások általában kompromisszumban végződtek, amely további módosítást igényelt a mi teremtményünkben vagy az övékében, vagy mindkettőben. Ez része annak a tudománynak vagy művészetnek, amelyet úgy hívtok: fajnemesítés.

Néhány esetben a bolygó környezetében történt változtatás, de nem túl gyakran, mivel egy bolygó felépítése sokkal bonyolultabb, mint egy egyedi életforma megváltoztatása. Ezzel egyidejűleg, egy barátom, egy mérnök, akivel korábban az Arcadia Regenerációs Vállalatnál dolgoztam – jóval azután, hogy otthagytam a vállalatot – elmondta nekem, hogy az egyik projekt, amelyre a nem olyan távoli múltban megbízást kaptak az volt, hogy szállítsanak életformákat a Földre, hogy után töltsék azokat, miután egy háború a galaxis eme részében elpusztította az élet zömét a bolygókon az űr ezen régiójában.

al2

Ez úgy hetvenmillió évvel ezelőtt történhetett. Az a szakképzettség, amely ahhoz volt szükséges, hogy a bolygót egy ökológiailag interaktív környezetté változtassa, amely több millió különféle fajt tart el, roppant nagy volt. Szakosodott konzultánsokat vontak be a galaxis majdnem minden biotechnológiai vállalatából, hogy segítsenek ebben a projektben. Az, amit most látsz a Földön, az azoknak az életformáknak az óriási különfélesége, amelyek megmaradtak. A tudósaitok azt hiszik, hogy a megtévesztő “evolúciós elmélet” magyarázat itt minden életforma létezésére. Az igazság az, hogy minden életformát ezen és bármely bolygón olyan vállalatok alkottak meg, mint a miénk.Hogyan máshogy tudod megmagyarázni a több millió teljesen eltérő és független fajt a szárazföldön és a tengerekben ezen a bolygón? Hogyan máshogy tudod megmagyarázni a spirituális megelevenítés forrását, amely meghatároz minden élő teremtményt? Azt mondani, hogy ez “isten” műve, túlságosan átfogó. Minden IS-BE-nek számos neve és arca van, számos időben és helyen. Minden IS-BE isten. Amikor egy fizikai tárgyat foglal el, akkor ő az élet forrása.

Például, a rovaroknak több millió faja van. Ezekből úgy 350000 bogárfaj. Bármely pillanatban úgy nagyjából 100 millió életforma lehet a Földön. Sőt, sokkal több kihalt faj van a Földön, mint élő életforma. Ezek némelyikét újra fel fogják fedezni a Föld kövületi és földtani nyilvántartásában. Az életformák jelenlegi “evolúciós elmélete” a Földön nem veszi tekintetbe a biológiai sokféleség jelenségét. A természetes kiválasztódással történő evolúció sci-fi. Egy faj nem véletlenül vagy véletlenszerűen fejlődik, hogy más fajjá váljon, ahogyan azt a földi tankönyvek mutatják, anélkül, hogy egy IS-BE befolyásolná a genetikai anyagát.
Egy egyszerű példa az IS-BE közbelepésére egy faj szelektív tenyésztése a Földön. Az elmúlt néhány száz évben sok száz kutyafajta, több száz fajta galamb és több tucat koi ponty “fejlődött ki” csupán néhány év során, csupán egy kezdeti fajtából. Az IS-BE-k tevőleges közbelépése nélkül a biológiai organizmusok ritkán változnak.

Egy olyan állat, mint a “kacsacsőrű emlős” kifejlesztése nagyon sok találékony mérnöki munkát igényelt: egy hód testének kombinálása egy kacsa csőrével, és egy olyan emlős megteremtése, amely tojásokat rak. Valamilyen gazdag ügyfél kétségtelenül egy “speciális rendelést” adott le rá, ajándéknak vagy különleges szórakozásnak szánva azt. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik biotechnikai vállalat laboratóriuma évekig dolgozott azon, hogy önszaporító életformává tegye!

Az az elképzelés, hogy bármely életforma egy véletlen kémiai kölcsönhatás eredményeként alakult volna ki valamilyen ősi sártengerből, az több mint abszurd! Valójában néhány organizmus a Földön, például a proteobaktérium egy olyan törzs módosulása, amelyet elsősorban a “3-as csillag típusú, C osztályú” bolygókra terveztek. Más szóval ez a Domain elnevezése arra az anaerob atmoszférájú bolygóra, amely a legközelebb található egy nagy, nagyon forró kék csillaghoz, mint amilyenek ebben a galaxisban az Orion öv csillagképben vannak.

Az életformák létrehozása nagyon összetett és magas szintű technikai munka azoknak az IS-BE-k a részéről, akik erre a területre szakosodnak. A genetikai eltérések nagyon rejtélyesek a földi biológusok számára, akiknek kitörölték az emlékezetét. Sajnos a “Régi Birodalom” által beültetett hamis emlékek meggátolják, hogy a földi tudósok megfigyeljék a nyilvánvaló eltéréseket. A biológiai organizmusok legnagyobb technikai kihívása az ön-újjáteremtés vagy szexuális úton történő szaporodás feltalálása volt. Ezt annak a problémának a megoldására találták fel, hogy folyamatosan pót teremtményeket kellett gyártani azok helyére, amelyeket más teremtmények elpusztítottak vagy megettek. A bolygók kormányai nem akartak folyton pót állatokat vásárolni. Az ötlet évbilliókkal ezelőtt született meg egy konferencia eredményeként, amelyet azért tartottak, hogy megoldják a biotechnológiai ipar érdekeltségei közti konfliktusokat.

A hírhedt “Yuhmi-Krum tanács” volt a felelős a teremtmények gyártásának koordinációjáért. Miután a tanács egyes stratégiai szempontból fontos tagjait megvesztegették vagy megölték, kompromisszum született, aláírtak egy megegyezést, amely azt a biológiai jelenséget eredményezte, amelyet most úgy hívunk, hogy “tápláléklánc”. Az elképzelést, hogy egy teremtménynek egy másik életforma testét kell majd elfogyasztania energiaforrásként, az egyik legnagyobb biomérnök cég vetette fel. Ők rovarokra és virágos növényekre szakosodtak. A kettő közti kapcsolat nyilvánvaló. Majdnem mindegyik virágos növénynek szimbionta kapcsolatban kell állnia egy rovarral ahhoz, hogy szaporodjon. Az ok nyilvánvaló: a bogarakat és a virágokat is ugyanaz a vállalat gyártotta. Sajnos ugyanennek a vállalatnak volt egy olyan osztálya is, amely élősködőket és baktériumokat gyártott.

A vállalat neve durván lefordítva az lenne, hogy “Bogarak és virágok”. Be akarták bizonyítani a tényt, hogy az általuk gyártott élősködő teremtmények egyetlen jogos célja az, hogy segítsék a szerves anyag bomlását. Akkoriban nagyon korlátozott piaca volt az ilyen teremtményeknek. Azért, hogy kiterjesszék az érdekeltségüket, egy nagy PR vállalatot és egy erőteljes politikai lobbista csoportot toboroztak, hogy magasztalják azt az elképzelést, hogy az életformáknak más életformákból kellene táplálkozniuk. Kitaláltak egy “tudományos elméletet”, hogy azt használják promóciós propagandaként. Az elmélet az volt, hogy minden élőlénynek energiaforrásként “táplálékra” vanszüksége.

Azelőtt egyetlen legyártott életformának sem volt szüksége külső energiára. Az állatok nem ettek meg más állatokat élelmezési célból, hanem csak napfényt, ásványi anyagokat vagy zöldségeket fogyasztottak. Természetesen a “Bogarak és virágok” belefogott abba az üzletbe, hogy húsevőket tervezzen és gyártson. Azelőtt sokáig olyan nagy mennyiségű állatot ettek meg élelemként, hogy a pótlásuk nagyon nehéz feladat volt. A “Bogarak és virágok”, néhány magas szinten történő, stratégiai megvesztegetés segítségével azt javasolta “megoldásnak”, hogy más vállalatok kezdjék el használni a “szexuális úton történő szaporodást” az életformák pótlásának alapjául. Természetesen a “Bogarak és virágok” volt az első vállalat, amely terveket dolgozott ki a szexuális úton történő szaporodásra. Ahogy várható volt, az inger-reakció alapú párosodás, a sejtek felosztása és az előre programozott növekedési minták beültetésének szabadalma, amelyeket szükséges volt beültetni az ön-újjáteremtő állatokba, szintén a “Bogarak és virágok” tulajdonában volt.

A következő néhány millió év során olyan törvényeket fogadtak el, amelyek azt igényelték, hogy más biotechnológiai vállalatok megvásárolják ezeket a programokat. Ezeket minden létező életforma sejt-terveibe be kellett vésni. Más biotechnológiai vállalatok számára nagyon drága vállalkozássá vált egy ilyen ügyetlen és gyakorlatiatlan elképzelés kivitelezése. Ez az egész ipar megvesztegetéséhez és bukásához vezetett. Végül pedig a “táplálék és szex” elképzelés teljesen összeomlasztotta a biotechnológiai ipart, beleértve a “Bogarak és virágok”-at is. Az egész ipar elhalványult, mivel eltűnt a gyártott életformák piaca. Ennek következtében, amikor egy faj kihal, nincs mód a pótlására, mert az új életformák alkotásának technológiája elveszett. Nyilvánvalóan ennek a technológiának egy része sem ismert a Földön, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Néhány távoli bolygón még mindig vannak számítógépes akták a biomérnöki eljárásokhoz. Valószínűleg a laboratóriumok és a számítógépek is léteznek még valahol. Azonban senki nem csinál semmit azokkal arrafelé. Ezért értheted miért olyan fontos a Domain számára, hogy megvédje a csökkenő számú teremtményeket, amelyek a Földön maradtak. A “szexuális úton történő szaporodás” mögötti fő gondolat az volt, hogy kitaláljanak egy kémiai/elektromos kölcsönhatást, amelyet úgy hívnak, hogy “ciklikus inger-reakció generátorok”. Ez egy beprogramozott, genetikus mechanizmus, amely egy látszólag spontán, ismétlődő impulzus a szaporodásra. Ugyanezt a módszert dolgozták át és alkalmazták később a hústestekre, beleértve a Homo sapienst is.

Egy másik fontos mechanizmus, amelyet a szaporodási folyamatoknál használtak, főleg a Homo sapiens-típusú testeknél egy “kémiai elektronikai indítógomb” mechanizmus a testben. Az “indítógomb”, amely az IS-BE-ket arra csábítja, hogy emberi testeket, vagy bármilyen “hústestet” foglaljanak el, egy mesterségesen beépített elektronikus hullám, amely “esztétikus fájdalmat” használ arra, hogy oda vonzza az IS-BE-t. Ebben az univerzumban minden csapdában, azokban is, amelyek a szabadon maradt IS-BE-k elfogására szolgálnak, ott van a “csali”: egy esztétikus elektronikus hullám. Az esztétikus hullámhossz által keltett érzet sokkal vonzóbb az IS-BE számára, mint bármilyen más érzet. Amikor a fájdalom és a szépség elektronikus hullámai elegyednek, akkor az azt váltja ki, hogy az IS-BE “beleragad” a testbe.

A kisebb életformák, például a marha és más emlősök esetében használt “szaporodási indítógombot” az illatmirigyből kibocsátott vegyületek nyomják meg, illetve a tesztoszteron vagy az ösztrogén által előidézett kémiai elektronikai szaporodási impulzusok. Ezek a táplálkozási szinttel is kapcsolatban állnak, amely azt okozza az életformának, hogy élelemforrás hiányában jobban szaporodjon. Az éhezés úgy segíti elő a szaporodást, mint egy eszköz az örökké tartó túléléshez, amikor a jelenlegi organizmus kudarcot vall a túlélésben. Ezeket az alapelveket használták minden élő fajban.

A gyengítő hatás és a “szexuális esztétikus fájdalom” elektromos hullámtól való függőség az oka annak, hogy a Domain uralkodó osztálya nem foglal el hústesteket. Ezért van az is, hogy a Domain Erőinek tisztjei csak bábtesteket használnak. Tudomásom szerint ez a hullám bizonyult a leghatékonyabb csapdába ejtési eszköznek, amelyet valaha is készítettek az univerzum történetében.

A Domain és a “Régi Birodalom” civilizációi is ettől az eszköztől függnek, erre támaszkodnak, hogy olyan IS-BE munkaerőt “toborozzanak” és tartsanak fenn, akik hústesteket foglalnak el a bolygókon és csillagrendszerekben. Ezek az ISBE-k a “munkásosztály” lények, akik elvégzik az összes rabszolga-, kézi-, nem kívánatos munkát a bolygókon.

univ3

Ahogy említettem, a “Régi Birodalomnak” és a Domain-nek egy nagyon szigorúan szabályozott és rögzített hierarchiájú “osztályrendszere” van:
A legmagasabb osztály a “szabad” IS-BE-k. Azaz, őket nem köti semmilyen korlátozás, hogy bármilyen testet használhassanak, és szabadon jöhetnek-mehetnek, feltéve, hogy nem rombolják le a társadalmi, gazdasági vagy politikai rendszert, illetve nem avatkoznak bele ezekbe.

Ez alatt az osztály alatt helyezkedik el a “korlátozott” IS-BE-k számos rétege, akik időnként használhatnak vagy nem használhatnak testet. Korlátozásokat szabnak ki minden egyes IS-BE-re azt illetően, hogy mekkora erőt, képességet és mozgékonyságot használhatnak. Ezek alatt vannak a “bábtest” osztályok, amelyekbe én is tartozom. Majdnem minden tisztnek és a legénység majdnem minden tagjának utaznia kell az intergalaktikus téren át . Ezért mindegyiküket ellátják egy könnyű, tartós anyagokból gyártott testtel. Különböző fajta testeket terveztek, hogy speciális funkciókat lássanak el. Néhány testnek kiegészítői vannak, például egymással kompatibilis szerszámok vagy különféle szerkezetek az olyan tevékenységekhez mint a karbantartás, bányászat, kémiai kezelés, navigáció, stb. Ennek a típusú testnek számos fokozata van, amely “rangjelzésként” is szolgál.

Ezek alatt van a katonák osztálya. A katonák tengernyi fegyverrel vannak felszerelve, és speciális fegyverzeteik vannak, amelyeket arra terveztek, hogy felderítsenek, megtámadjanak és megsemmisítsenek bármilyen elképzelhető ellenséget. Néhány katonának mechanikus testet adnak. A legtöbb katona csupán távirányítással irányítható, osztályba nem sorolt robot.

Az alacsonyabb osztályok a “hústestekre” korlátozódnak. Számukra természetesen – nyilvánvaló okok miatt – lehetetlen, hogy az űrben utazzanak. A hústestek alapvetően túl törékenyek ahhoz, hogy elviseljék a gravitáció nyomását, a szélsőséges hőmérsékleteket, a sugárzást, az atmoszféra vegyületeit és az űr vákuumát. És ott vannak a nyilvánvaló logisztikai kellemetlenségek is: a hústesteknek ételre, ürítésre, alvásra, bizonyos atmoszferikus elemekre és olyan légnyomásra van szükségük, amiket a bábtestek nem igényelnek. A legtöbb hústest az atmoszferikus elemek egy speciális kombinációja nélkül pár percen belül megfullad. 2-3 nap elteltével a test belsejében és felszínén élő baktériumok súlyos szagokat kezdenek kibocsátani. Egy űrhajóban semmiféle szag nem elfogadható. A hústest a hőmérséklet csupán igen korlátozott spektrumát tudja tolerálni, noha az űrben a hőmérséklet több száz fokot is változhat másodpercek alatt. A hústestek teljesen használhatatlanok katonai feladatokra. Egy lövés egy egyszerű, kézi, elektronikus robbanófegyverből azonnal ártalmas gőzfelhőt csinál egy hústestből.

Azok az IS-BE-k, akik hústesteket foglalnak el, elvesztették természetes képességük és erejük zömét. Bár elméletileg lehetséges, hogy visszanyerjék vagy helyreállítsák ezeket a képességeket, a Domain még semmilyen gyakorlati eszközt nem fedezett fel vagy engedélyezett ehhez. Noha a Domain űrhajója több billió “fényévet” tesz meg egyetlen nap alatt, a galaxisok közti távolság átszeléséhez jelentős idő szükséges, nem is beszélve egy küldetés egyetlen utasítássorozatának teljesítéséhez szükséges időről, amely évezredeket is kitehet. A biológiai hústestek csak nagyon rövid ideig élnek – legtöbbször 60-150 évig -, amíg a bábtestek szinte korlátlanul újrahasznosíthatóak és megjavíthatóak.

A biológiai testek fejlesztése ebben az univerzumban úgy hetvennégy billió évvel ezelőtt kezdődött. Gyorsan az IS-BE-k hóbortjává vált, hogy különféle gyalázatos okokból testeket készítsenek és elfoglalják azokat: főleg szórakozás céljából, azaz, hogy különféle fizikai érzeteket tapasztaljanak meg közvetett módon, a testen keresztül. Onnantól fogva folyamatos “leépülés” volt tapasztalható az IS-BE-k és a testek közti kapcsolatban. Mivel az IS-BE-k továbbra is játszadoztak ezekkel a testekkel, bizonyos trükköket kezdtek el bevetni, hogy az IS-BE-k csapdába essenek a testen belül, hogy képtelenek legyenek újra elhagyni azt. Ezt elsősorban úgy csinálták, hogy erősnek látszó testeket készítettek, amelyek valójában nagyon törékenyek voltak. Egy IS-BE, természetes erejét használva arra, hogy energiát teremtsen, véletlenül megsebesít

Ezen univerzum galaxisainak zömében az IS-BE-k valamilyen hústestet foglalnak el. Ezeknek a testeknek a felépítése, kinézete, működése és élőhelye annak a bolygónak a gravitációja, légköre és klímája szerint változik, amelyen laknak. A testtípusokat főleg annak a csillagnak a típusa és mérete határozza meg, amely körül a bolygó kering, és a bolygó csillagtól való távolsága, illetve földtani és légköri összetétele. Ezek a csillagok és bolygók egy olyan osztályozás alá esnek, amely nagyjából standard szerte az univerzumban.

Például a Földet nagyjából úgy azonosítják be, mint “12-es nap típusú, 7-es osztályú bolygó”. Ez egy nehéz gravitációjú, nitrogén/oxigén légkörű bolygó, biológiai életformákkal, egyetlen, sárga, közepes méretű, alacsony sugárzású nap vagy “12-es csillag” közelében. A megfelelő megnevezéseket nehéz pontosan lefordítani az angol nyelv csillagászati elnevezéseinek rendkívüli mértékű korlátozottsága miatt.

Az életformáknak annyi változata van, ahány homokszem a tengerparton. Képzelheted mennyi különféle teremtményt és testtípust gyártott a néhány millió vállalat, például a “Bogarak és virágok” a milliárdnyi bolygórendszer számára hetvennégy billió év leforgása alatt!”

(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI )
“Amikor Airl befejezte ennek a “történetnek” az elmondását, hosszú, néma csend támadt, amíg megbirkóztam mindezzel az elmémben. Airl sci-fi-t és fantasy-t olvasott volna az éjjel? Miért mondana ilyen hihetetlen, valószerűtlen dolgot? Ha nem ült volna egy egy méter magas, szürke “bőrű”, háromujjú idegen velem szemben, egyetlen szót sem hittem volna el ebből! Visszatekintve az elmúlt 60 évre, amióta Airl átadta nekem ezt az információt, az orvosok a Földön elkezdték kifejleszteni annak a biomérnöki technológiának egy részét itt a Földön, amelyről Airl beszélt. Szív és koszorúér műtét, klónozás, lombikbébik, szervátültetés, plasztikai sebészet, gének, kromoszómák, stb. Egy dolog nagyon is biztos: onnantól fogva egyetlen bogárra vagy virágra sem néztem ugyanúgy; a Teremtései kapcsolatos hitemről pedig már ne is beszéljünk.”

evoluc3

Tizenegyedik fejezet
Lecke a tudományokról
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Ez az interjú átirat szószerinti. Nem tudok mit hozzáfűzni.
Mindent elmond.”
(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 29.
1. rész
“Ma Airl nagyon technikai dolgokról beszélt nekem. Néhány dolgot lejegyzeteltem, hogy emlékeztessem magam, és így annyira pontosan mondjam el, amit ő mondott, amennyire csak lehetséges. Egy tudománnyal kapcsolatos analógiával kezdte:
– El tudod képzelni mekkora fejlődés jöhetett volna létre a Földön, ha Johannes Gutenberg, Isaac Newton, Benjamin Franklin, George Washington Carver, Nicola Tesla, Jonas Salk, Richard Trevithick és több ezer hasonló zseni és feltaláló még ma is élne?
– Képzeld el, milyen technikai vívmányokat fejlesztettek volna ki, ha az ilyen emberek sosem halnak meg? Mi lenne, ha sosem lennének amnéziásak, hogy elfelejtsenek mindent, amit tudnak? Mi lenne, ha örökké folytatnák a tanulmányozást és a munkát? A technológia és a civilizáció milyen szintjét lehetne elérni, ha az ilyen halhatatlan szellemi lények folytathatnák a teremtést – ugyanott és ugyanakkor – évmilliárdokon és évbilliókon át?

A Domain alapvetően egy civilizáció, amely évbilliókon keresztül viszonylag szüntelen fejlődéssel létezett. Szinte minden elképzelhető területen – és azokon túl – halmozott fel tudást, és finomította illetve fejlesztette azt. Eredetileg az IS-BE-k illúziói vagy az általuk kitalált dolgok alkották a fizikai univerzum alapvető “anyagát” – a mikrokozmoszt és a makrokozmoszt. Az univerzum minden egyes részecskéjét egy IS-BE képzelte el és hozta létre. Minden gondolatból lett teremtve – gondolatból, amelynek nincs súlya, sem mérete, sem térbeli elhelyezkedése. Az űrben minden porszemcsét, a legkisebb szubatomikus méretű részecskétől kezdve az olyan méretekig mint egy nap, egy magellánfelhő vagy számos galaxis, mindent a gondolat semmiségéből teremtettek.

Még a legparányibb, önálló sejteket is úgy gondolták ki és hangolták össze, hogy egy bakteriális entitás képes legyen érzékelni és keresztül navigálni azokon, végtelenül kis tereket átszelve. Ezek szintén egy IS-BE által kitalált gondolatból jönnek. Te, és minden IS-BE a Földön, részt vett ennek az univerzumnak a megteremtésében. Noha most egy törékeny hústestbe vagy bebörtönözve, csupán olyan rövid ideig élsz, amíg a bolygód 65 fordulatot tesz egy csillag körül, lehengerlő elektrosokk kezeléseket adtak neked, hogy kitöröljék az emlékezeted, mindent újra kell tanulnod minden egyes életben, mindezen körülmények ellenére az vagy aki vagy, és mindig is az leszel. És valahol mélyen még mindig tudod, hogy vagy és hogy mit tudsz. Még mindig a saját magad lényege vagy.

Másképp hogyan lehetne megérteni a csodagyerekeket? Egy IS-BE, aki háromévesen zongorakoncerteket ad, hivatalos képzés nélkül? Lehetetlen, hacsak nem egyszerűen emlékszik arra, amit úgy tanult meg, hogy több ezer életet töltött a billentyűk előtt ismeretlen időkben vagy távoli bolygókon. Lehet, hogy nem tudja, hogyan tud. Egyszerűen csak tud. Az emberiség több technológiát fejlesztett ki az elmúlt 100 év során, mint az azt megelőző 2000 év alatt. Miért? A válasz egyszerű: a Domain csökkentette a “Régi Birodalom” elmére és az emberiség ügyeire gyakorolt hatását. I. sz. 1250-ben a “Régi Birodalom” űrhajóinak elpusztításával a naprendszerben megkezdődött a feltalálások reneszánsza.

A következő 500 év során a Földnek talán meglehet a lehetősége arra, hogy visszanyerje az önállóságát és függetlenségét, de csak olyan mértékben, amennyire az emberiség használni tudja az IS-BE-k sűrített zsenialitását a Földön, hogy megoldja az amnézia problémát. Mindazonáltal, hadd figyelmeztesselek: az e bolygóra száműzött IS-BE-k leleményességét komolyan csökkentik a Föld népességének bűnöző elemei. Főleg a politikusok, a háborúval kereskedők és a felelőtlen fizikusok, akik korlátlan mennyiségben állítanak elő olyan fegyvereket, mint az atombomba, a vegyszerek, betegségek és a társadalmi káosz.

atom2

Ezekben megvan a lehetőség arra, hogy minden életformát kiirtsanak a Földön, örökre. Még a viszonylag kis robbanásokban is, amelyeket az elmúlt két évben teszteltek a Földön, benne van a lehetőség minden életforma elpusztítására, ha elegendő mennyiségben használják. A nagyobb fegyverek egyetlen robbanással felemészthetik az egész légkör összes oxigénjét! Ezért a legalapvetőbb problémák, amelyeket meg kell oldani annak biztosítása érdekében, hogy a Földet ne lehessen technológiával elpusztítani, azok társadalmi és emberbaráti problémák.

A Föld legnagyobb tudományos elméi, bármekkora matematikai vagy mechanikai lángelmék is voltak, ezeket a problémákat sosem vették célba. Ezért ne a tudósokhoz fordulj, hogy mentsék meg a Földet vagy az emberiség jövőjét. Bármely úgynevezett “tudomány”, amely kizárólag azon a gondolatrendszeren alapul, hogy a létezés csupán energiából és térben mozgó tárgyakból áll, az nem tudomány. Az ilyen lények teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az egyéni IS-BE-k által keltett teremtő szikrát, és az IS-BE-k együttes munkáját, akik folyamatosan teremtik a fizikai univerzumot és minden univerzumot.

Minden tudomány olyan mértékben marad viszonylag eredménytelen vagy lesz romboló, amennyire figyelmen kívül hagyja vagy leértékeli a szellemi szikra fontosságát, amely “lángra lobbant” minden teremtést és életet. Sajnos a “Régi Birodalom” nagyon gondosan és erőszakosan belenevelte ezt a tudatlanságot az emberi lényekbe, hogy biztosítsa, hogy az IS-BE-k ezen a bolygón ne legyenek képesek helyreállítani természetes képességüket arra, hogy teret, energiát, anyagot és időt teremtsenek, vagy az univerzumok bármely más alkotóelemét. Amíg a halhatatlan, erőteljes, szellemi “önmagát” figyelmen kívül hagyja, az emberiség bebörtönözve marad addig a napig, amíg el nem jön öngyilkosságának és feledésének napja. Ahhoz, hogy irányítsd a teremtés alapvető erőit, ne bízz jobban a fizikai tudományok dogmáiban, mint amennyire egy füstölőt égető sámán által kántált varázsigékben bíznál.

Mindkettő végeredménye csapdába esés és feledés. A tudósok megfigyelést színlelnek, de csak azt feltételezik, hogy látnak, és azt ténynek nevezik. Ahogy a vak ember, a tudós sem tud megtanulni nézni, amíg rá nem jön, hogy vak. A földi tudományok “tényei” nem foglalják magukban a teremtés forrását. Csak a teremtés eredményeit vagy melléktermékeit foglalják magukban. A tudomány “tényei” nem foglalnak magukban semmit a létezés majdnem végtelen múltbeli tapasztalataiból. A teremtés és a lét lényegét nem lehet megtalálni egy mikroszkóp vagy teleszkóp lencséin keresztül vagy bármilyen más, fizikai univerzumot mérő eszköz által.

Az ember nem tudja megérteni egy virág illatát vagy egy elhagyott szerelmes fájdalmát méterekkel és körzőkkel. Minden, amit valaha is tudni fogsz egy isten teremtő erejéről és képességéről, az benned található – egy halhatatlan szellemi lényben. Hogyan tud egy vak megtanítani másokat arra, hogy lássák a majdnem végtelenül kicsi színátmeneteket, amelyek a fény spektrumát alkotják? Az elképzelés, hogy valaki képes megérteni az univerzumot anélkül, hogy megértené egy IS-BE természetét, annyira képtelen, mint az az elgondolás, hogy egy művész egy festékpötty a saját vásznán. Vagy hogy a szalag a balettcipőn vagy egy táncos kecsessége, vagy a bemutató elektromos izgatottsága a koreográfus víziója. A szellem tanulmányozását aláaknázta a vallási babonák általi elmekontroll, amelyet még mindig belenevelnek az emberek elméjébe. Ezzel ellentétesen pedig a szellem és az elme tanulmányozását egy olyan tudomány tiltotta, amely kirekeszt mindent, ami nem mérhető a fizikai univerzumban.

A tudomány az anyag vallása. Az anyagot imádja. A tudomány gondolatrendszere az, hogy a teremtés minden, és a teremtő semmi. A vallás azt mondja, hogy a teremtő minden, és a teremtés semmi. Ezek a végletek egy börtöncella rácsai. Meggátolja minden jelenség, mint egy kölcsönhatásban lévő egész, megfigyelését. A teremtés tanulmányozása anélkül, hogy ismernénk az IS-BE-t, a teremtés forrását, hasztalan. Amikor elvitorlázol egy tudomány által kigondolt univerzum szélére, akkor a végén a sötétség, a szenvtelen űr és az élettelen, kérlelhetetlen erő mélységeibe zuhansz. A Földön meg vagytok győződve arról, hogy az elme és a szellem végtelen tengerei borzalmas, hátborzongató szörnyekkel vannak tele, amelyek elevenen felfalnának benneteket, ha a babona mólóin túlra merészkednétek.

A “Régi Birodalom” börtönrendszerének érdeke az, hogy meggátoljon benneteket abban, hogy ránézzetek a saját lelketekre. Attól félnek, hogy meglátjátok a saját memóriátokban a rabszolgatartókat, akik bebörtönözve tartanak benneteket. A börtön az elmétekben lévő árnyékokból áll. Az árnyékok hazugságokból, fájdalomból, veszteségből és félelemből állnak. A civilizáció valódi zsenijei azok az IS-BE-k, akik képessé tesznek más IS-BE-ket arra, hogy helyreállítsák az emlékezetüket és visszanyerjék az önmegvalósításukat és önrendelkezésüket. Ezt a dolgot nem erkölcsi vagy viselkedési szabályok erőltetésével, vagy a lények rejtély, hit, drogok, fegyverek vagy egy rabszolgatársadalom más dogma általi kontrolljával oldják meg. És biztosan nem elektrosokk és hipnotikus parancsok használatával!

A Föld és a rajta lévő összes lény túlélése azon a képességen múlik, hogy az évmilliók során szerzett képességeitek emlékei helyre legyenek állítva; hogy a saját magatok lényege helyre legyen állítva. Ilyen művészetet, tudományt vagy technológiát sosem gondoltak ki a “Régi Birodalomban”. Máskülönben nem folyamodtak volna ahhoz a “megoldáshoz”, amely a jelen állapotba juttatott benneteket a Földön. A Domain sem fejlesztett ki soha ilyen technológiát. Egészen mostanáig nem volt szükség egy amnéziás IS-BE rehabilitálására. Ezért soha senki nem dolgozott ennek a problémának a megoldásán. Ez idáig a Domain-nek sajnos nincs megoldási javaslata erre.

A Domain Felderítő Erőinek néhány tagja magára vállalta, hogy szolgálaton kívüli idejében technológiával látja el a Földet. Ezek a tisztek az űrállomáson hagyják a “bábjukat” és IS-BE-ként biológiai testeket vesznek fel vagy foglalnak el a Földön. Néhány esetben egy tiszt továbbra is tud szolgálatot teljesíteni, miközben más testeket irányít. Ez egy igen veszélyes és kalandos vállalkozás. Egy IS-BE-nek nagyon jó képességekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy teljesítsen egy ilyen küldetést és sikeresen visszatérjen a bázisra.

Az egyik tisztet, aki nemrégiben csinálta ezt meg, miközben továbbra is eleget tett hivatalos kötelezettségeinek, a Földön elektronikai feltalálóként ismerték, Nicola Tesla néven. Az a szándékom, noha ez nem része a küldetésem utasításainak, hogy segítselek benneteket a Föld tudományos és humanitárius fejlődésére tett erőfeszítéseitekben. Az a szándékom, hogy segítsek más IS-BE-ket abban, hogy segítsenek magukon. Az amnézia probléma megoldásához a Földön sokkal fejlettebb technológiára lesz szükségetek, és társadalmi stabilitásra, hogy az elég időt tegyen lehetővé olyan technikák kutatására és fejlesztésére, amelyek kiszabadítják az IS-BE-t a testből, és megszabadítják az IS-BE elméjét az amnéziától.

Noha a Domain-nek hosszútávú érdeke fűződik a Föld, mint hasznos bolygó, megtartásához, nem fűződik különösebb érdeke a Föld emberi népességéhez, a saját itt lévő személyzetét leszámítva. Azzal foglalkozunk, hogy megakadályozzuk a pusztítást és hogy olyan technológiákat fejlesszünk ki, amelyek helyettesíteni fogják a globális bioszféra, hidroszféra és a légkör infrastruktúráját. Ennek érdekében nagyon gondos és alapos vizsgálódással fel fogjátok fedezni, hogy az űrhajóm sok olyan technológiát tartalmaz, amelyek még nem léteznek a Földön.

Ha a darabjait szétosztjátok különféle tudósok közt, hogy tanulmányozzák, akkor ők képesek lesznek a technológia egy részét mérnökileg visszafelé kidolgozni, olyan mértékben, amennyire a Föld rendelkezik ezeknek az összetevőknek a lemásolásához szükséges nyersanyagokkal. Néhány jellemző megérthetetlen lesz. Más jellemzőket nem lehet majd pontosan lemásolni, mivel a Föld nem rendelkezik a másolat elkészítéséhez szükséges erőforrásokkal. Ez különösen igaz az űrhajó megépítéséhez használt fémekre. Ezek az anyagok nem csak hogy nem léteznek a Földön, de a finomítási eljárások kifejlesztése, amelyek ezeknek a fémeknek az előállításához szükségesek voltak, évmilliárdokat vettek igénybe. Ugyanez igaz a navigációs rendszerre is, amelyhez egy olyan IS-BE-re van szükség, akinek a saját személyes hullámhosszát kifejezetten a hajó “idegi hálózatára” hangolták rá.

A hajó pilótájának igen magas szintű energiaakarattal, önfegyelemmel, képzéssel és intelligenciával kell rendelkeznie ahhoz, hogy bánni tudjon egy ilyen hajóval. Az IS-BE-k a Földön képtelenek erre a szakértelemre, mert az egy kifejezetten erre a célra létrehozott, mesterséges test használatát igényli. Egyes önálló földi tudósok – akik közt ott vannak az univerzum történelmének legzseniálisabb elméi – memóriáját fel fogja rázni az, ha megvizsgálják a hajó alkatrészeit. Épp úgy, ahogy néhány tudós és fizikus a Földön képes volt “emlékezni” arra, hogyan hozzanak létre újra elektromos generátorokat, belső égésű motort és gőzmozdonyt, fagyasztót, repülőgépet, antibiotikumokat és más eszközöket a civilizációtok számára, úgy fognak újra felfedezni más, létfontosságú technológiát a hajómban.

A következő sajátos rendszerek vannak beépítve a hajómba, amelyek hasznos alkatrészeket tartalmaznak:
1) Van egy köteg mikroszkopikus vezeték vagy szál a hajó falain belül, amely olyan dolgokat irányít, mint a kommunikációk, információ tárolás, számítógépes funkciók és az automatikus navigáció.
2) Ugyanaz a vezetékezés használatos a fény, a fénysebesség alatti és feletti spektrum érzékelésére illetve látásra.
3) A hajó belsejében található szálak sokkal magasabb szintűek bármely szálnál, amely jelen pillanatban a Földön létezik, és több száz vagy több ezer felhasználási módjuk van.
4) Olyan mechanizmusokat is fogtok találni, amelyek a fény mint energia részecskéinek vagy hullámainak előállítására, felerősítésére és irányítására használatosak.

A Domain Erőinek tisztje, pilótája és mérnökeként a fent ismertetetteken kívül semmilyen más módon nem áll jogomban megbeszélni vagy átadni a hajó részletes működését vagy felépítését. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy van számos hozzáértő mérnök a Földön, aki hasznos technológiát fog kifejleszteni ezekkel az erőforrásokkal. Annak reményében nyújtom át ezeket az információkat, hogy az a Domain javára fog válni.”

futurespace

Tizenkettedik fejezet .
Lecke a halhatatlanságról
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Azt hiszem a következő átirat igencsak magáért beszél.”
(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMAS
Az USA Légierejének hivatalos átirata
RosweIl Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 30.
1. rész
A halhatatlan szellemi lények, akikre a kényelem kedvéért úgy hivatkozom, hogy “IS-BEk”, az illúziók forrásai és megteremtői.
Mindegyikük, egyénileg és együttesen, a maga természetes, korlátlan létezési állapotában végtelen, teljes hatalommal bíró egyed, aki mindent tud. Az IS-BE-k teret teremtenek azáltal, hogy elképzelnek egy elhelyezkedést. Az önmaguk és az elképzelt elhelyezkedés közti távolság az, amit térnek nevezünk. Az IS-BE érzékelni tudja a teret és a más IS-BE-k által teremtett tárgyakat.

Az IS-BE-k nem fizikai univerzumbeli egyedek. Ők az energia és az illúzió forrásai. Az IS-BE-k nem a térben vagy az időben helyezkednek el, de tudnak teret teremteni, részecskéket elhelyezni a térben, energiát teremteni, és különböző formákká alakítani a részecskéket, mozgatni a formákat, és megeleveníteni a formákat. Bármely formát, amelyet egy IS-BE megelevenít, úgy hívunk, hogy élet. Egy IS-BE határozhat úgy, hogy egyetért azzal, hogy elhelyezkedik a térben vagy az időben, és hogy ő maga egy tárgy, vagy bármely más önmaga vagy más IS-BE által teremtett illúzió.

Egy illúzió teremtésének hátránya az, hogy egy illúziót folyamatosan teremteni kell. Ha nem teremtik folyamatosan, akkor eltűnik. Egy illúzió folyamatos teremtése szakadatlan figyelmet igényel az illúzió minden részletére kiterjedően, hogy azt fenntartsák. Úgy tűnik az IS-BE-k közös nevezője az, hogy szeretnék elkerülni, hogy unatkozzanak. Egy szellem egyedül, más IS-BE-kel való kapcsolat nélkül, és a kiszámíthatatlan mozgás, dráma és a más IS-BE-k által teremtett váratlan szándékok és illúziók nélkül könnyen elunja magát. Mi történne, ha bármit el tudnál képzelni, mindent érzékelni tudnál, és bármi megtörténtét elő tudnád idézni, szándékod szerint? Mi történne, ha tudnád mindig minden  játék kimenetelét, és minden választ minden kérdésre?

Elunnád magad?

Az IS-BE-k teljes elmúlt időnyoma mérhetetlen, a fizikai univerzum viszonylataiban majdnem végtelen. Nincs mérhető “kezdet” vagy “vég” egy IS-BE számára. Ők egyszerűen csak egy örökké tartó mostban léteznek. Egy másik közös nevezője az IS-BE-knek, hogy nagyon kívánatos számukra, hogy a saját illúziójukat valaki megcsodálja. Ha nem érkezik meg a vágyott csodálat, akkor az IS-BE, arra tett próbálkozásként, hogy megkapja azt, tovább teremti az illúziót. Az ember azt mondhatná, hogy az egész fizikai univerzum olyan illúziókból áll, amelyeket nem csodáltak meg. Ennek az univerzumnak az eredete egyéni, illuzórikus terek teremtésével kezdődött. Ezek voltak az IS-BE-k “otthonai”. Néha egy univerzum két vagy több IS-BE közös illúzióteremtése. Az IS-BE-k tömörülése és az általuk teremtett univerzumok néha annyira összeütköznek vagy összekeverednek vagy egybeolvadnak, hogy több IS-BE osztozik egy univerzum együttes teremtésében.

Az IS-BE-k csökkentik a képességeiket, hogy legyen egy játszmájuk, amit játszhatnak. Az ISBE-k úgy gondolják, hogy bármilyen játszma jobb, mint a semmilyen játszma. El fogják viselni a fájdalmat, szenvedést, ostobaságot, és mindenféle szükségtelen és nemkívánatos állapotot, csak hogy játszhassanak egy játszmát. Azt tettetni, hogy valaki nem tud, lát és okoz mindent, egy mód arra, hogy valaki megteremtse a játszmához szükséges állapotokat: ismeretlenségek, szabadságok, korlátok és/vagy ellenfelek és célok. Végső soron egy játszma játszása megoldja az unalom problémáját.

Ily módon az összes teret, galaxist, napokat bolygókat és ennek az univerzumnak a fizikai jelenségeit, beleértve az életformákat, helyeket és eseményeket, IS-BE-k teremtették és tartják fenn azáltal, hogy kölcsönösen megegyeznek abban, hogy ezek a dolgok léteznek. Annyi univerzum van, amennyit csak elképzelnek, építenek és érzékelnek az IS-BE-k, és mindegyikük egyidejűleg, a saját időfolytonosságában létezik. Mindegyiket a maga saját szabályrendszerei alapján teremtik, ahogy az azt teremtő egy vagy több IS-BE elképzeli, megváltoztatja, fenntartja vagy elpusztítja. A fizikai univerzumbeli meghatározás szerinti idő, energia, tárgyak és tér talán léteznek más univerzumokban, talán nem. A Domain létezik az ilyen univerzumokban, és a fizikai univerzumban is.

A fizikai univerzum egyik szabálya az, hogy az energiát lehet teremteni, de nem lehet elpusztítani. Tehát az univerzum tágulni fog, amíg az IS-BE-k új energiát tesznek hozzá. Majdnem végtelen. Olyan, mint egy futószalag egy autógyárban, amely sosem áll le, és soha nem semmisítenek meg egyetlen autót sem. Minden IS-BE alapvetően jó. Ezért egy IS-BE nem élvezi, hogy olyan dolgokat tegyen más IS-BE-kel, amiket ő maga nem akar megtapasztalni. Egy IS-BE számára nincs veleszületett norma arra, hogy mi jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, szép vagy csúnya. Ezek az elképzelések mind az egyes IS-BE-k véleményén alapulnak. Az emberi lények fogalma, amely a legközelebb áll ahhoz, hogy leírjon egy IS-BE-t, az az isten: mindent tud, mindenható, végtelen.

Tehát, hogyan vet véget egy isten annak, hogy isten legyen? Az tetteti, hogy NEM tud. Hogyan tudsz úgy “bújócskázni”, hogy mindig tudod, hová bújt a másik? Azt tetteted, hogy NEM tudod hová bújt a többi játékos, így kimehetsz és “megkeresheted” őket. Így teremtik a játszmákat. Elfelejtetted, hogy csak “tettetsz” . Miközben az IS-BE-k így tesznek, csapdába esnek a saját kitalálmányaik útvesztőjében. Hogyan teremt valaki egy kalitkát, zárja be magát a kalitkába, dobja el a kulcsot, és felejti el, hogy van kulcs vagy kalitka, felejti el, hogy van “kint” és “bent”, és felejti el még azt is, hogy van olyan, hogy önmaga? Megteremti azt az illúziót, hogy nem létezik illúzió: az egész univerzum valóságos, és nem létezik más univerzum illetve nem lehet más univerzumot teremteni. A Földön azt a propagandát tanítják és abban egyeztek meg, hogy az istenek felelősek mindenért, és hogy az emberek nem felelősek semmiért. Azt tanították neked, hogy egy isten tud univerzumokat teremteni. Így a felelősség minden tettért egy másik IS-BE-re vagy istenre hárul. Soha nem önmagadra. Soha egyetlen emberi lény sem vállal személyes felelősséget azért a tényért, hogy őmaga – egyénileg és mint emberiség együttesen is – isten. Ez a tény önmagában a forrása minden ISBE csapdába esésének.

futuregalaxy

Tizenharmadik fejezet
Jövőbeli lecke
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Azt hiszem ez az átirat is önmagáért beszél. Olyan hűen továbbítottam Airl pontos kommunikációját, amennyire csak lehetséges. A felettes tisztjeim nagyon izgatottá váltak a lehetséges hadi célozgatásokkal kapcsolatosan, amelyekről Airl ebben az interjúban beszélt.”
(HIVATALOS INTERJÚ ÁTIRAT)
SZIGORÚAN BIZALMASAz USA
Az USA Légierejének hivatalos átirata
Roswell Légitámaszpont, 509. bomba-osztag
TÁRGY: INTERJÚ EGY IDEGENNEL, 1947. július 31.
1. rész
“Személyes meggyőződésem, hogy az igazságot nem szabad feláldozni politikai, vallási vagy gazdasági célok oltárán. Mint a Domain tisztje, pilótája és mérnöke, kötelességem a Domain és tulajdonai nagyobb javát védeni. Azonban nem tudjuk megvédeni magunkat olyan erőkkel szemben, amelyeknek nem vagyunk tudatában. A Föld elszigetelődése a civilizáció többi részétől meggátol abban, hogy számos dolgot megvitassak veled jelen pillanatban. A biztonság és a protokoll meggátol abban, hogy a Domain terveiről és tevékenységeiről a legátfogóbb, általános kijelentéseken kívül bármit is felfedjek. Azonban adhatok némi információt, amit talán hasznosnak tartotok. Most vissza kell térnem a kötelességeimhez az “űrállomáson”. Annyi segítséget nyújtottam, amennyit úgy érzem etikusan felajánlhattam, tartva magam a követelményekhez és korlátozásokhoz a Domain Erőinek tisztje, pilótája és mérnökeként. Ezért IS-BE-ként a következő 24 órán belül elhagyom a Földet.”

(A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Úgy tűnik, hogy a következő néhány bekezdés Matilda SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI, amelyet a gyorsírónak tett az Airl-el folytatott interjújával kapcsolatban.)
“Ez azt jelenti, hogy Airl itt fogja hagyni a “bábját” nekünk, mivel a hajója túl sérült ahhoz, hogy meg lehessen javítani. Kedvünk szerint vizsgálhatjuk meg, boncolhatjuk fel és tanulmányozhatjuk a testet. Ő nem veszi több hasznát, és nem füzi semmilyen személyes érzés vagy kötődés sem ahhoz, mivel már előkészítettek neki újabbakat. Airl azonban nem mondja, hogy lenne bármi olyan technológia a testben, amit a földi tudósok hasznosnak találnának. A test technológiája egyszerű, mégis jelentősen túlmutat a jelenlegi képességünkön arra vonatkozóan, hogy bármely részét elemezzük vagy kifejlesszük. A test nem biológiai, és nem is mechanikai, hanem olyan anyagok és ősi technológiák egyedülálló kombinációja, amelyek egyetlen Föld-típusú bolygón sem találhatóak meg. Airl említette korábban, hogy Domain-szerte egy igen szigorú és jellegzetes társadalmi, gazdasági és kulturális, osztályokból álló hierarchia létezik, amely rettentő hosszú időn át változatlan és sértetlen maradt.

Egy IS-BE-nek kijelölt test és funkció, illetve egyéb katonai megjelölések is főleg az egyes IS-BE-k által elért rang, osztály, élettartam, képzési szint, parancs-szint, szolgálati múlt, említésre méltó érdemek szerint változnak. Az Airl által használt testet kifejezetten az ő rangja és osztálya szerinti tiszt, pilóta és mérnök számára tervezték. A társai testei, amelyek megsemmisültek az ütközésben, nem ugyanabból a rangból vagy osztályból valók voltak, hanem egy alacsonyabb rangból. Ezért a kinézetük, jellemzőik, felépítésük és funkcióik az ő kötelességeik ellátásához mérten specializáltak és korlátozottak voltak. Az alacsonyabb rangú tisztek, akiknek a teste tönkrement az ütközésben, elhagyták a testüket és visszatértek az űrállomáson ellátott kötelességeikhez. A testük által elszenvedett károsodás elsősorban azért történt, mert alacsonyabb rangú tisztek voltak. Részben biológiai testeket használtak, amelyek ezért sokkal kevésbé voltak tartósak és rugalmasak, mint az övé.”

(A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: Úgy tűnik, az átirat innentől Airl által tett kijelentésekkel folytatódik.)
“Noha a Domain nem fog habozni, hogy elpusztítsa a “Régi Birodalom” műveletének bármilyen aktív maradványát, akárhol is találják azt meg, nem ez az elsődleges küldetésünk ebben a galaxisban. Biztos vagyok benne, hogy végül lehetséges lesz deaktiválni és elpusztítani a “Régi Birodalom” elme-kontroll mechanizmusait. Mindazonáltal nem lehet megbecsülni, hogy ez mennyi időt fog igénybe venni, mivel jelenleg nem ismerjük a művelet kiterjedését. Azt tudjuk, hogy a “Régi Birodalom” erő-ernyői elég hatalmasak ahhoz, hogy lefedjék az univerzumnak legalább ezt a végét. Azt is tudjuk, tapasztalatból, hogy minden erőgenerátort és csapdába ejtő eszközt nagyon nehéz észlelni, behatárolni és megsemmisíteni. És a Domain Felderítő Erőinek nem is az a jelenlegi küldetése, hogy erre az erőfeszítésre használjon erőforrásokat.Ezeknek az eszközöknek a végleges elpusztítása talán lehetővé teszi a memóriátok helyreállítását, egyszerűen azáltal, hogy nem törlik azt ki minden élet után. Szerencsére egy IS-BE memóriáját nem lehet maradandóan kitörölni.

Számos más aktív űrcivilizáció is irányít aljas műveleteket ebben a térségben, de egyáltalán nem olyan aljasat, mint a nemkívánatos IS-BE-k lerakodása a Földre. Ezen tevékenységek egyike sem ellenséges vagy áll heves ellentétben a Domain Erőivel. Bölcsebbek annál, mint hogy ellenszegüljenek nekünk! A Domain javarészt figyelmen kívül hagyja a Földet és annak lakóit, azt leszámítva, hogy biztosítja, hogy magának a bolygónak az erőforrásait ne rongálják meg tartósan. A Domain bekebelezte a galaxis ezen részét, és ez a Domain tulajdona, hogy kedvére tegyen ezzel valamit vagy szabaduljon meg tőle. A Föld holdja és az aszteroida öv a Domain Erőinek állandó műveleti bázisává vált. Mondanom sem kell, hogy az emberek vagy mások részéről bármely arra tett próbálkozásnak, hogy megzavarják a Domain tevékenységeit ebben a naprendszerben – még akkor is, ha ez lehetséges lenne, bár határozottan nem az – gyorsan véget vetnek.

Ez nem egy komoly kérdés, mivel a Homo sapiens nem tud az űrben működni. Természetesen haladunk tovább a következő lépésekkel a Domain terjeszkedési tervén, amely évmilliárdok óta napirenden van. A következő 5000 év során megnövekedett forgalom és aktivitás lesz a Domain Erői részéről, ahogy haladunk előre ennek a galaxisnak a közepe felé, és azon túlra, hogy kiterjesszük a civilizációnkat az univerzumban. Ha az emberiség túl akar élni, együtt kell működnie, hogy hatékony megoldásokat találjon a nehéz létezési körülményeitek megoldására a Földön. Az emberiségnek felül kell emelkednie emberi formáján, fel kell fedeznie hol van, és hogy IS-BE-kből áll, és hogy IS-BE-ként ki ő valójában, hogy felülkerekedjen azon az elképzelésen, hogy pusztán biológiai test.

Amint ezekre rájön, lehetségessé válik, hogy megmeneküljetek a jelenlegi börtönötökből. Máskülönben az IS-BE-knek a Földön nem lesz jövője. Bár nem folyik aktív harc vagy háború a Domain és a “Régi Birodalom” közt, a “Régi Birodalom” rejtett tevékenységei a Föld ellen, a kontroll műveletek által, még mindig zajlanak. Amikor valaki tudja, hogy ezek a tevékenységek léteznek, akkor a hatásokat könnyű megfigyelni. Az emberi faj elleni tettek legnyilvánvalóbb példái váratlan, megmagyarázhatatlan viselkedésként figyelhetőek meg. Egy ilyen esemény történt nemrégiben az Egyesült Államok hadseregében épp a Pearl Harbor-i japán támadás előtt. Épp három nappal a támadás előtt egy hatalommal rendelkező személy elrendelte, hogy Pearl Harborban minden hajó menjen a kikötőbe és vonuljon biztonságba, ellenőrzés céljából. A hajóknak parancsba adták, hogy az összes lőszert vegyék ki a lőszerraktárakból és tegyék el lentre. A támadás előtti délután minden admirális és tábornok partikon vett részt, noha két japán repülőgéphordozót észleltek, közvetlenül Pearl Habor mellett.

Nyilvánvalóan azt kellett volna tenni, hogy telefonon kapcsolatba lépnek Pearl Harborral, hogy értesítsék egy kezdődő csata veszélyéről, visszatenni a lőszert, és elrendelni, hogy a hajók menjenek ki a kikötőből a nyílt tengerre. Úgy hat órával a japán támadás megkezdése előtt az USA Haditengerészetének hajója elsüllyesztett egy kis japán tengeralattjárót épp a kikötőn kívül. Ahelyett, hogy telefonon kapcsolatba léptek volna Pearl Harborral, hogy jelentsék az incidenst, egy szigorúan bizalmas kódolású figyelmeztető üzenetet küldtek, amelyet úgy két óra alatt kódoltak, majd a kód visszafejtése újabb két órát vett igénybe. A figyelmeztetés csak Pearl Harbori idő szerint vasárnap délelőtt 10 órakor érkezett meg Pearl Harborba – két órával azután, hogy a japán támadás elpusztította az USA flottáját.

Hogyan történnek ilyen dolgok?

Ha előállítanák és nyíltan megkérnék azokat az embereket, akik ezekért a nyilvánvalóan katasztrofális hibákért felelősek voltak, hogy adjanak magyarázatot a tetteikre és szándékaikra, úgy találnánk, hogy ők eléggé őszintén végezték a munkájukat. Általában minden tőlük telhetőt megtesznek az emberekért és a nemzetért. Azonban egyszer csak egy teljesen ismeretlen és észrevehetetlen forrásból jönnek ezek a furcsa, megmagyarázhatatlan szituációk, amelyekre azt mondhatnánk “ilyen nincs”. A “Régi Birodalom” elmekontroll műveletét egy kis csapat, igen kis elmével rendelkező régi “pavian” irányítja. Alattomos játszmákat játszanak, amelyeknek nincs más céljuk, mint irányítani és elpusztítani az IS-BE-ket, akik máskülönben tökéletesen jól boldogulnának, ha békén hagynák őket. Ezeket a mesterségesen előidézett eseményeket az elmekontroll börtönrendszerének irányítói erőltették rá az emberi fajra. A börtönőrök mindig is elő fogják segíteni és támogatni fogják az IS-BE-k elnyomó vagy totalitárius tevékenységeit a Földön.

Miért ne hagynák, hogy az őslakosok maguk közt harcoljanak? Miért ne hatalmaznák fel az őrülteket, hogy irányítsák a Föld kormányait? Az emberek, akik a Föld bűnöző kormányait vezetik, azokat az utasításokat tükrözik, amelyeket a “Régi Birodalom” rejtett gondolatirányítói adtak nekik. Az emberi faj még sokáig fog árnyékboxolni ezzel – egészen addig, amíg emberi faj marad. Addig az IS-BE-k a Földön továbbra is életek egymásutánját fogják élni, újra és újra. Ugyanazok az IS-BE-k, akik India, Kína, Mezopotámia, Görögország és Róma civilizációjának emelkedése és bukása alatt éltek, jelen pillanatban Amerikában, Franciaországban, Oroszországban, Afrikában és világszerte foglalnak el testeket. Az életek közt az IS-BE-t mindig újra visszaküldik, hogy elölről kezdje az egészet, mintha az új élet volna az egyetlen élet, amelyet valaha élt. Fájdalomban, nyomorban és rejtélyben kezdi újra. Néhány IS-BE-t a jelen időhöz közelebbi időpontban küldtek a Földre, mint másokat. Néhány IS-BE csupán pár száz éve van a Földön, így nekik nincs tapasztalatuk a Föld korábbi civilizációival. Nincs tapasztalatuk arról, hogy éltek a Földön, így nem tudnak emlékezni egy korábbi, itteni létezésre, még akkor sem, ha helyreállítják az emlékezetüket.

Azonban, lehet, hogy emlékeznek olyan életekre, amelyeket valahol más bolygókon és más időkben éltek. Mások Lemúria első napjai óta itt vannak. Bármelyik eset is áll fenn, a földi IS-BE-k örökké itt lesznek, amíg meg nem tudják törni az amnézia ciklusát, le nem győzik az elfogóik által felállított elektronikus csapdákat és ki nem szabadítják magukat. Mivel a Domain-nek háromezer saját IS-BE-je van fogságban a Földön, érdekelt ennek a problémának a megoldásában. Ezzel a problémával tudomása szerint korábban soha nem találkoztak az univerzumban, és nem is oldották azt meg hatékonyan. A Domain továbbra is erőfeszítéseket fog tenni arra, hogy kiszabadítsa azokat az IS-BE-ket a Földről, ahol és amikor csak lehetséges, de időre lesz szükség ahhoz, hogy kifejlesszenek egy új technológiát és szorgalomra, hogy meg is tegyék. ‘

(A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: A következő kijelentés Matilda megjegyzése.)
“Azt hiszem Airl őszintén azt kívánja, mint egyik IS-BE a másiknak, hogy a maradék örökkévalóságunk olyan kellemes legyen, amennyire csak lehet.”

ufo

Tizennegyedik fejezet
Airl átnézi az interjúk átiratait
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Röviddel azután, hogy befejeztem az előző Airl-lel készített interjúm elmondását a gyorsírónak, sürgősen behívtak a bázis parancsnokának irodájába. Négy igencsak felfegyverzett katonai rendőr kísért. Amikor megérkeztem, megkértek, hogy foglalj ak helyet egy óriási, rögtönzött irodában, amelyet egy konferencia asztallal és székekkel rendeztek be. Az irodában sok magas rangú személy volt, akiket számos alkalommal láttam “a galériában”. Néhányukat felismertem, mert ismert ember volt. Bemutattak ezeknek az embereknek, akik közt ott voltak az alábbiak: Symington, a hadsereg légierejének titkára, Nathan Twining tábornok, Jimmy Doolittle tábornok, Vandenberg tábornok és Norstad tábornok. Legnagyobb meglepetésemre Charles Lindbergh is az irodában volt. Symington titkár elmagyarázta nekem, hogy Mr. Lindberg az USA légierejének vezető munkatársainak konzultánsaként volt ott. Sok más ember is volt a szobában, akit nem mutattak be. Gondolom ők valamelyik ügynökség tisztjeinek vagy ügynökeinek személyes segédei voltak.

Ez a hirtelen figyelem, nem csak a titkárok és tábornokok részéről, hanem olyan világhírű emberek, mint Mr. Lindbergh és Doolittle tábornok részéről ráébresztett arra, hogy mások szemével nézve milyen rendkívül fontos szerepet játszom Airl “tolmácsaként”. Eddig nem igazán voltam ennek tudatában, csak egy periférikus értelemben. Gondolom ez azért volt, mert annyira el voltam merülve a rendkívüli helyzet részleteibe. Hirtelen elkezdtem megérteni a szerepem nagyságrendjét. Azt hiszem ezeknek az embereknek a jelenléte a megbeszélésen részben annak volt köszönhető, hogy nyomást gyakoroljanak rám ezzel a ténnyel. A titkár utasított, hogy ne legyek ideges. Azt mondta nem vagyok semmilyen bajban. Megkérdezett, hogy mit gondolok, válaszolna-e az idegen egy általuk készített kérdés listára. Elmondta, hogy nagyon lelkesek azt illetően, hogy még több részletet megtudjanak Airl-Iel, a repülő csészealjjal, a Domain-nel és számos más tárggyal kapcsolatban, amelyet Airl tárt fel az interjú átirataiban.

Természetesen főleg a katonai biztonságra és a repülő csészealj megépítésére irányuló kérdések érdekelték őket. Elmondtam nekik, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy Airl nem gondolta meg magát azt illetően, hogy kérdésekre válaszoljon, mivel semmi nem történt, ami miatt megbízna a galériabeli emberekben. Megismételtem, hogy Airl már mindent kommunikált, amit szándékában állt és amit szabad volt elárulnia. Ennek ellenére ragaszkodtak hozzá, hogy kérdezzem meg újra Airl-t, hogy válaszolna-e kérdésekre. És ha a válasz továbbra is az, hogy “Nem”, akkor kérdezzem meg, hajlandó-e átnézni az interjú “fordításaim” írott példányait. Azt akarták tudni, hogy Airl igazolja-e, hogy a megértésem és a fordításom az interjúkról helyes. Mivel Airl igen folyékonyan tudott olvasni, a titkár megkérdezte, hogy megengedné-e nekik, hogy ők maguk figyeljék, miközben Airl az átiratokat olvassa, és hitelesíti, hogy azok helyesen vannak átírva. Azt akarták, hogy az átirat egy példányára írja rá, hogy a “fordítás” helyes-e vagy sem, és fűzzön megjegyzést bármihez, ami nem lenne pontos az átiratokban. Természetesen nem volt más választásom, mint engedelmeskedni a parancsoknak, és pontosan azt tenni, amit a titkár kért. Adtak egy példányt az átiratokból, egy aláírási lappal, amit meg kellett mutatnom Airl-nek. Miután Airl végez az áttekintéssel, azt is elrendelték nekem, hogy Airl írja alá a fedőlapot, tanúsítva, hogy minden általa módosított fordítás az átiratokban helyes.

Úgy egy órával később be léptem az interjúszobába, ahogy utasítottak, az interjú átiratainak másolataival és az aláírási lappal, hogy odaadjam Airl-nek, miközben a galériabeliek, beleértve a tábornokokat (és feltételezem Mr. Lindberget is) és másokat, a galériaszoba üvegablakán át néztek. A szokásos székemhez mentem, úgy másfél méterre Aid-lel szemben ültem. Megmutattam neki a borítékot az átiratokkal, és végigvettem vele az utasításokat, amelyeket a titkártói kaptam, telepatikusan. Airl rám nézett, és ránézett a borítékra, anélkül, hogy elfogadta volna. Airl azt mondta: ” Ha te elolvastad ezeket és a te megítélésed szerint helyesek, akkor nincs szükség rá, hogy én is átnézzem ezeket. A fordítások helyesek. Megmondhatod a parancsnokodnak, hogy hűen továbbítottad a kommunikációnk felvételét.” Biztosítottam róla Airl-t, hogy elolvastam az átiratokat, és hogy azok pontos felvételek mindarról, amit az átirat gépelőjének elmondtam. “Akkor alá fogod írni a fedőlapot?” – kérdeztem.
“Nem, nem fogom” – mondta Airl. Megkérdezhetem, hogy miért nem?” – feleltem. Egy kicsit zavarodott voltam, hogy miért nem hajlandó megtenni egy ilyen egyszerű dolgot. “Ha a parancsnokod nem bízik a saját személyzetében, hogy az becsületes és pontos jelentést tesz neki, akkor milyen bizalmat fog neki nyújtani az én aláírásom a papíron? Miért bizna egy jelben egy papíron a Domain tisztjétől, ha nem bízik a saját, lojális személyzetében?” Nem igazán tudtam mit mondjak erre. Nem tudtam vitába szállni Airl érvelésével, és nem is tudtam erőltetni, hogy írja alá a dokumentumot. Egy percig ültem a székemben, azon tűnődve, hogy mit tegyek következőnek. Megköszöntem Airl-nek és mondtam neki, hogy ki kell mennem, hogy további utasításokat kérjek a feletteseimtől.

Az átiratokat tartalmazó borítékot az egyenruhám kabátjának belső zsebébe tettem és elkezdtem felkelni a székről. Abban a pillanatban kivágódott a galériaszoba felőli ajtó! Öt állig felfegyverzett katonai rendőr rontott be a szobába. Egy fehér laboratóriumi köpenyt viselő férfi követte őket szorosan. Egy kis kocsit to It, amely egy doboz alakú gépet szállított, sok számlálóval az elején. Mielőtt reagálhattam volna, két katona megragadta Airl-t és odaszorította őt a karosszékbe, amelyben az interjúink első napjától kezdve ült. Két másik katona az én vállam ragadta meg, és visszanyomtak a székembe és ott tartottak. Az ötödik katona közvetlenül Airl-Iel szemben állt, és egyenesen rá szegezte a fegyverét, másfél méterre a fejétől. A laboratóriumi köpenyes férfi gyorsan Airl széke mögé kormányozta a kocsit. Ügyesen egy kör alakú fejpántot helyezett Airl feje köré, és visszafordult a kocsin lévő géphez. Hirtelen azt kiáltotta: “Tiszta!” A katonák, akik Airl-t tartották, elengedték őt. Abban a pillanatban azt láttam, hogy Airl teste megmerevedik és reszket. Ez úgy 15-20 másodpercig tartott. A gép működtetője elfordított egy fogantyút és Airl teste visszapottyant a székre. Pár másodperc múlva újra elfordította a fogantyút, és Airl teste reszketett, mint korábban. Még számos alkalommal megismételte ugyanezt. Én a székemben ültem, a katonák mindvégig lefogtak. És nem értettem mi folyik.

Megrémített és odaszögezett, ami történt. Nem tudtam elhinni! Pár perccel később még néhány fehér laboratóriumi köpenyes férfi lépett a szobába. Röviden megvizsgálták Airl-t, aki most kedvetlenül süllyedt bele a székbe. Motyogtak néhány szót egymásnak. Az egyik férfi integetett a galéria ablakába. Két gondozó azonnal egy guruló hordágyat tolt be a szobába. Ezek a férfiak átemelték Airl ernyedt testét a hordágyra, lekötözték őt a mellkasán és a kezein keresztbe, és kigurították a szobából. A katonák azonnal kikísértek engem az interjúszobából és egyenesen a szobámba vittek, ahol rám zárták az ajtót és a katonák az ajtómon kívül maradtak őrségben. Úgy félóra múlva kopogtak a szobám ajtaján. Amikor kinyitottam, Twining tábornok lépett be, a gépet működtető fehér laborköpenyes férfivel. A tábornok úgy mutatta be őt nekem, mint Dr. Wilcox. Megkért, hogy kövessem őt és a doktort. A katonák kíséretében elhagytuk a szobát. Számos kanyar és forduló után a komplexumban egy kis szobába léptünk, ahová Airl-t a hordágyon gurították. A tábornok azt mondta nekem, hogy Airl-t és a Domain-t nagyon nagy fenyegetésnek tekintik az Egyesült Államokra nézve. Airl-t “mozdulatlanná” tették, hogy ne tudjon elmenni és visszatérni a bázisára, ahogyan az interjúban elmondottak szerint tett volna. Nagyon súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentett volna megengedni Airl számára, hogy jelentse azt, amit a bázison eltöltött idő alatt megfigyelt.

Tehát arra az elhatározásra jutottak, hogy ennek megakadályozására döntő lépések megtétele szükséges. A tábornok megkérdezte értem-e, hogy ez miért volt szükséges. Azt mondtam igen, bár a legkevésbé sem voltam biztos benne, hogy ez egy kicsit is szükséges volt, és egyáltalán nem értettem egyet az Airl-Iel és velem szembeni “meglepetés támadással” az interjú szobában! Azonban erről nem mondtam semmit a tábornoknak, mert nagyon féltem, hogy mi történne Airl-lel és velem, ha tiltakoznék. Dr. Wilcox megkért, hogy közelítsem meg a guruló hordágyat, és álljak oda Airl mellé. Airl tökéletesen nyugodtan és mozdulatlanul feküdt az ágyon. Nem tudtam megmondani, hogy vajon életben van-e vagy sem. Sok más, fehér laborköpenyes férfi, akikről feltételeztem, hogy orvosok, állt az ágy túloldalán. Egy megfigyelő eszköz két részét csatlakoztatták Airl fejéhez, karjaihoz és a mellkasához.

Az egyik eszközt fel ismertem a sebészeti nővér képzésem alapján, egy EEG gép volt, amelyet az elektromos tevékenységek mérésére használnak. A másik eszköz egy szokásos kórházi szobai, életjeleket mutató monitor volt, amelyről tudtam, hogy hasztalan lesz, mivel Airl-nek nem biológiai teste van. Dr. Wilcox elmagyarázta nekem, hogy egy sor “enyhe” elektrosokkot adott Airl-nek, megpróbálva őt elég ideig megfékezni, hogy a katonai elöljáróknak legyen idejük kiértékelni a helyzetet és eldönteni mit tegyenek Airl-Iel. Megkért, hogy telepatikus úton próbáljak kommunikálni Airl-lel. Többször is megpróbáltam, de nem tudtam semmilyen kommunikációt érzékelni Airl-től. Még csak azt sem tudtam érzékelni, hogy vajon Airl a szobában van-e egyáltalán. “Azt hiszem bizonyára megölték őt” – mondtam az orvosnak. Dr. Wilcox azt mondta megfigyelés alatt fogják tartani Airl-t, engem pedig megkérnek, hogy később jöjjek vissza és próbáljak újra kommunikációba kerülni Airl-Iel.”

szem

Tizenötödik fejezet
Az én kikérdezésem
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Másnap reggel négy katona kísért a szobámból az interjúszobába. Airl karosszékét kivitték a szobából és egy kis asztalra és néhány irodai székre cserélték. Megkértek, hogy foglaljak helyet és várjak a kikérdezésemre. Pár perccel később Dr. Wilcox jött be az irodába egy sima öltönyt viselő férfi kíséretében. A férfi úgy mutatkozott be, mint John Reid. Dr. Wilcox elmondta nekem, hogy Mr. Reid Chicagoból repült ide a feletteseim kérésére, hogy egy hazugságvizsgáló tesztet végezzen rajtam. Ezen kijelentés hallatára a meglepettségem olyannyira szemmel látható volt, hogy Mr. Wilcox észrevette, hogy nyilvánvalóan megdöbbentett és sértett a gyanúsítás, hogy valaha is hazudtam bármiről is.

Ennek ellenére Mr. Reid elkezdte felállítani a hazugságvizsgáló berendezést az asztalon, a székem mellett, miközben Dr. Wilcox nyugodt hangon tovább magyarázta, hogy a tesztet az én saját védelmem miatt végzik el. Mivel az idegennel folytatott minden interjú telepatikus úton zajlott, Airl pedig megtagadta, hogy elolvassa és tanúsítsa, hogy a gépelt átiratok pontosak, az átiratokban szereplő állítások igazsága és pontossága teljes mértékben csakis az én szavamon múlt. Nem volt más, megbízható mód az átiratok pontosságának igazolására, mint hogy egy sor tesztnek és pszichológiai vizsgálatnak vessenek alá engem, hogy a “szakértők” véleménye alapján, azaz szerintük, az átiratokat komolyan kell-e venni vagy sem. A hangsúlya nagyon komolyan elárulta, hogy “vagy elutasítani, mint pusztán egy nő téveszmés fecsegését!”
Mr. Reid folytatta, és egy gumicsövet kötött a mellkasom köré, a felkaromra pedig egy közönséges vérnyomásmérő mandzsettát. Aztán elektródákat rakott az ujjaimra és a karomra. Elmondta, hogy nagyon objektív lesz az interjú során, mivel alapos képzést kapott tudományos kikérdezésből.

Ez a képzés állítólag emberi hibától mentessé tette a kikérdezését.
Mr. Reid elmagyarázta, hogy az ő és a Dr. Wilcox által feltett kérdésekre adott fiziológiai változások egy kis panelegységen keresztül kerülnek átvitelre. A jelzések egy mozgó papíron kerülnek rögzítésre, amelyet a gép mellé helyezett az asztalon. Mr. Reid aztán a papíron lévő párhuzamos ábrákat Dr. Wilcox “szakértő” segítségével összeveti és értelmezi, hogy vajon hazudtam-e vagy sem.
Mr. Reid és Dr. Wilcox is feltett nekem egy sor ártalmatlan kérdést kezdésnek, aztán a kérdések egy egyre kevésbé félreérthető kikérdezés irányába mentek el az Airl-Iel folytatott interjúimról.
Ezekre emlékszem a kérdésekből:
– Mi a neve?
– Matilda O’Donnell – válaszoltam
– Mi a születési dátuma?
– 1924.június 12 – mondtam.
– Hány éves?
– Huszonhárom
– Hol született?
– Los Angelesben, Kaliforniában – mondtam. (És így tovább, stb.)
– Képes telepátia útján kommunikálni?
– Nem. Soha nem voltam képes erre senkivel, kivéve AirI-lel – mondtam.
– Meghamisította bármely állítását, amelyet a gyorsírónak mondott?
– Nem
– Akár szándékosan, akár nem szándékosan elképzelte vagy kitalálta a kommunikáció bármely részét, amelyről azt állította, hogy az idegennel történt?
– Nem, természetesen nem – mondtam.
– Megpróbál szándékosan becsapni bárkit is?
– Nem
– Megpróbálja akadályozni ezt a tesztet?
– Nem
– Milyen színű a szeme?
– Kék
– Ön katolikus?
– Igen
– Ugyanazokat a történeteket mondaná el a plébánosnak egy katolikus templomban gyóntatás során, mint amiket itt a bázison a gyorsírónak?
– Igen
– Megpróbál bármit is elrejteni előlünk?
– Nem. Semmit
– Úgy hiszi, az idegen kommunikált önnek mindent?
– Igen
– Hiszékeny embernek tartja magát?
– Nem

A kérdések ilyen stílusban folytatódtak még több mint egy órán át. Végül lefejtették rólam a hazugságvizsgálót és megengedték, hogy visszatérjek a szobámba, még mindig a katonák kíséretében. Később, a délután folyamán visszatértem az interjú szobába. Akkor az asztal helyett már egy kórházi gurulós ágy volt ott. Dr. Wilcox-ot most egy katonanővér kísérte. Megkért, hogy feküdjek az ágyra. Dr. Wilcox azt mondta, hogy arra kérték, tegye fel nekem ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket a hazugságvizsgálós teszt során megválaszoltam. Ez alkalommal azonban egy “igazságszérum”, úgynevezett nátriumpentotál hatása alatt kellett válaszolnom a kérdésekre. Képzett sebészeti nővérként ismertem ezt a barbiturát drogot, mivel néha érzéstelenítőként használták.

Dr. Wilcox megkérdezte, hogy van-e bármi ellenvetésem azt illetően, hogy alávessenek egy ilyen tesztnek. Mondtam neki, hogy nincs semmi rejtegetnivalóm. Nem emlékszem semmire ebből az interjúból. Gondolom amikor végére értem a kérdésekre adott válaszoknak, a katonák visszakísértek a szobámba, a segítségükre lehetett szükségem, mivel túlságosan imbolyogtam és kábult voltam a drogtól ahhoz, hogy saját magamat irányítsam. Azonban nagyon békés álmom volt aznap éjjel. Ezek aki kérdezések szemmel láthatólag nem hoztak semmilyen gyanús eredményt, mivel ezt követően semmilyen kérdést nem tettek fel nekem. Szerencsére a bázison töltött további idő alatt magamra hagytak.”

ufo5

Tizenhatodik fejezet
Airl távozik
(MATILDA O’DONNELL SZEMÉLYES FELJEGYZÉSEI)
“Miután Dr. Wilcox “cselekvésképtelenné” tette Airl-t, én még három hétig maradtam a bázison, többnyire a szobámba zárva. Minden nap egyszer odakísértek a szobába, ahol Airl az ágyon feküdt, gondolom Dr. Wilcox és mások folyamatos ellenőrzése alatt. Minden alkalommal, amikor bementem a szobába, megkértek, hogy próbáljak meg újra kommunikálni Airl-lel. Egyetlen alkalommal sem volt válasz. Ez nagyon elszomorított. Minden egyes nappal egyre jobban bizonyosabb lettem abban és egyre jobban lesújtott, hogy Airl “halott”, ha ez ajó szó rá. Minden nap újra átolvastam az Airl-Iel folytatott interjúk átiratait, valami kulcs vagy valami olyan dolog után kutatva, amely valami módon emlékeztethet valamire, vagy segíthetne, hogy újra kapcsolatot teremtsek Airl-Iel. Még mindig nálam volt a boríték az átiratok másolataival, amelyekről kérték, hogy Airl írja alá.

A mai napig nem értem miért nem kérte soha senki, hogy adjam vissza. Gondolom a nagy izgalomban megfeledkeztek a másolatokról. Én nem ajánlottam fel, hogy visszaadom azokat. A bázison töltött idő alatt az ágy matraca alá rejtve tartottam, és azóta mindig magamnál tartom őket. Ön lesz az első, aki látni fogja ezeket az átiratokat. Mivel Airl teste nem biológiai volt, az orvosok nem tudták megállapítani, hogy a test élt-e vagy sem, kivéve amikor mozgott. Természetesen én tudtam, hogy ha egy IS-BE nem kelti tudatosan életre a testet, akkor az nem mozdul. Ezt elmagyaráztam Dr. Wilcox-nak. Számos alkalommal magyaráztam el ezt neki. Minden alkalommal egy atyáskodó mosolyt kaptam, megpaskolta a karom, és megköszönte, hogy újra megpróbáltam. A harmadik hét végén Dr. Wilcox azt mondta, hogy nincs többé szükség a szolgálataimra, mert a hadsereg úgy döntött, hogy Airl-t egy nagyobb, még biztonságosabb katonai létesítménybe viszik, amelynek jobb a felszereltsége ahhoz, hogy megbirkózzon a helyzettel. Arról nem mondott semmit, hogy a létesítmény hol helyezkedik el.

Az volt az utolsó alkalom, hogy láttam Airl bábatestét. Másnap írásban kaptam parancsot, Twining tábornok aláírásával. A parancsban az állt, hogy befejeztem szolgálataimat az USA hadseregében, és hivatalosan felmentenek a további szolgálat alól, tisztességesen leszerelnek, és bőkezű katonai nyugdíjat fogokkapni. A hadsereg át is fog helyezni és új személyazonosságot fogok kapni, megfelelő papírokkal. A paranccsal együtt egy dokumentumot is kaptam, hogy olvassam el és írjam alá. Egy titoktartási fogadalom volt. A dokumentum teljesen ,jogi” nyelven íródott, de a lényeg világos volt belőle: soha senkinek semmit nem mondhatok arról, amit valaha is láttam, hallottam vagy tapasztaltam a hadseregben – különben halálbüntetés vár rám az Amerikai Egyesült Államokkal szemben elkövetett árulás miatt.

Mint kiderült, egy szövetségi tanúvédelmi programba helyeztek, csakhogy engem a kormány a kormánnyal szemben védett. Más szóval, amíg csöndben leszek, élhetek! Másnap reggel feltettek egy kis katonai szállítógépre, és elszállítottak. Miután számos helyen eltöltöttem egy kis időt, végül a Montana állambeli Glasgowba vittek, Fort Peck közelébe. A szállítórepülőre tervezett felszállásom előtti este, ahogy az ágyban feküdtem és az egész ügyről elmélkedtem és azon tűnődtem mi történt Airl-Iel, hirtelen meghallottam Airl “hangját”. Villámgyorsan felültem az ágyban és felkapcsoltam a lámpát az éjjeliszekrényen. Néhány másodpercig kétségbeesetten néztem körbe a szobában.

Aztán rájöttem, hogy Airl az, az IS-BE. A teste természetesen nem volt ott velem a szobában, és nem is volt rá szükség. Azt mondta “Hello!” A gondolatának hangulata sima és barátságos volt. Kétségtelenül Airl volt az. Szemernyi kétségem sem volt ezt illetően! Azt gondoltam – Airl? Itt vagy még?” Azt válaszolta, hogy “itt” van, de nem egy testben a Földön. Visszatért a kötelességeihez a Domain bázisra, amikor az orvos és a katonák ránk támadtak az interjúszobában. Örült neki, hogy érzékelte, hogy jól vagyok, és hogy sértetlenül el fognak engedni. Azon tűnődtem, hogyan menekült meg. Aggódtam, hogy esetleg megsebesítették őt a sokkoló géppel. Airl azt mondta sikerült elhagynia a testet a sokk előtt, és elkerülte a testen keresztülfolyó áramot. Tudatni akarta velem, hogy biztonságban van, és hogy ne aggódjak miatta. Enyhén szólva nagyon megkönnyebbültem! Megkérdeztem Airl-t, hogy fogom-e még látni újra. Airl újra biztosított afelől, hogy mindketten IS-BE-k vagyunk. Nem fizikai testek. Most, hogy meghatározta a helyzetemet időben és térben, mindig kommunikációban maradhatunk. Airl minden jót kívánt nekem és arra az időszakra véget ért vele a kommunikációm.”

ufo7

(A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE: A következő üzenet egy külön borítékban volt lezárva, azzal a felirattal, hogy “UTOLJÁRA OLVASS EL”, és együtt érkezett a Mrs. MacElroy-tól kapott eredeti levéllel, az átiratokkal és a magyarázó feljegyzésekkel.) Az üzenetben ez állt:
“Az ebben a borítékban lévő többi dokumentum a történet vége, azt illetően ami még 1947- ben történt. Azonban néhány hónappal azután, hogy a kormány letelepített a végső célállomásomon, rendszeres alapon folytattam a kommunikációt Airl-lel.

Közel 40 év telt el a roswelli baleset óta. Azóta nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egy okból voltam képes telepatikus úton kommunikálni Airl-lel: a 3000 fős elveszett sereg egyik tagja vagyok. Jelen pillanatban a Domain Annunaki missziójának és az általuk használt “élet fája” detektornak köszönhetően az elveszett sereg minden tagjának helyzetét megállapították a Földön. Az Airl-lel folytatott kommunikációm során visszanyertem valamennyit a Földön töltött életeimről szóló emlékeimből az elmúlt 8000 évből. Az emlékek zöme nem különösebben fontos az események hosszú láncolatához viszonyítva, de szükséges ugródeszkák voltak ahhoz, hogy IS-BE-ként visszanyerjem a tudatosságom és képességem.

Emlékszem néhány homályos darabkára a Domain Felderítő Erőinél töltött életemből is. Ott is nővér voltam. Az idők során javarészt nővér voltam, újra és újra. Azért ragaszkodom ahhoz, hogy nővér legyek, mert az ismerős számomra. És imádom azt a munkát, hogy segítek másoknak, ahogy a Domain biológiai lények fajának egyedeit is, akiknek a teste inkább rovarra hasonlít, mint emlősre, főleg a kezük. És időnként még a bábatesteket is meg kell javítani. Ahogy többre emlékszem a múltamból, arra jöttem rá, hogy az életem hátralévő része a jövőben van. Az örökkévalóság nem csupán a múltban van. Jelen pillanatban még nem vagyok képes teljes mértékben visszatérni a Domain-hez. Örök bebörtönzésre vagyok ítélve, ahogy minden más IS-BE az élő pokolban, amit Földnek hívnak, amíg képesek nem leszünk kikapcsolni a “Régi Birodalom” erő-ernyőit.

Mivel nem sokáig fogom már megtartani a biológiai testem, igencsak tudatában vagyok annak, hogy a “Régi Birodalom” amnézia eljárása nagyon hamar újra fog hasznosítani és bele fog ragasztani egy kisbaba testbe, hogy mindent újra elölről kezdjek – semmire sem emlékezve abból, mi történt korábban. Mint tudja, a Domain Felfedező Erőinek tagjai évezredekig dolgoztak ennek a problémának a megoldásán. Airl azt mondja, hogy bár a Domain behatárolta az elveszett sereg minden tisztjét és csapattagját, az ő kiszabadításuk sikere azokon az IS-BE-ken múlik, akik már a Földön vannak. A Domain Központi Parancsnoksága jelen pillanatban nem tud személyzetet vagy erőforrásokat biztosítani ahhoz, hogy egy “mentőakciót” vezessen, mivel a Domain Felderítő Erőinek nem ez az elsődleges küldetése ebben a galaxisban. Tehát, ha az IS-BE-k ki fognak szabadulni ebből a börtönből, akkor annak, mondjuk így, “belső munkának” kell lennie. Az itt lakóknak kell kitalálniuk hogyan juttassák ki innen magukat. Az elmúlt 10000 év során számos módszert dolgoztak ki a Földön arra, hogy helyreállítsák az IS-BE-k emlékezetét és képességét, de eddig egyik sem bizonyult minden esetben hatékonynak.

Airl említette, hogy a legjelentősebb áttörést Gautama Sziddhártha tette úgy 2500 évvel ezelőtt. Azonban a Buddha általi eredeti tanítások és technikák azóta megváltoztak vagy elvesztek az évezredek során. Filozófiájának gyakorlati technikáit a papok robotikus vallási rituálékká változtatták, amelyek a saját céljukat szolgáló eszközök arra, hogy kontrolláljanak és rabszolgaságban tartsanak. Azonban egy másik nagy előrelépés is történt mostanában. A Domain Felderítő Erőinek űrállomásán a parancsnok egy ismerőse olyan IS-BE, aki egykor fontos mérnök és tiszt volt a “Régi Birodalom” űrflottájában. Ö maga úgy 10000 éve “érinthetetlen” lett és a Földre ítélték a “Régi Birodalom” elnyomó rezsimje elleni zendülés vezetése miatt. A mérnök évezredekkel ezelőtt haladó tudományos improvizációs elméletből kapott képzést. Ez az ember arra használta a szakértelmét, hogy segítsen a Domain-nek megoldani azt a látszólag megoldhatatlan problémát, hogy megmentse az elveszett sereg tagjait és a Föld többi IS-BE-jét is. Az általa és a neki segítséget nyújtó felesége által végzett alapos megfigyelés és kísérleteken alapuló elemzés az IS-BE-k emlékezetének mechanikáját illetően elvezetett annak megvalósításhoz, hogy az IS-BE-k kigyógyulhatnak az amnéziából és visszanyerhetik az elveszett képességeiket.

Ők ketten olyan hatékony módszereket fedeztek fel és fejlesztettek ki, amelyeket arra használtak, hogy helyreállítsák a saját emlékezetüket. Végül szabályokba foglalták a módszereiket, hogy mások is biztonsággal képzetté válhassanak ahhoz, hogy alkalmazhassák azokat magukra és másokra, anélkül, hogy azt a “Régi Birodalom” gondolat-kontroll ügynökei észlelnék. Kutatásuk azt is feltárta, hogy az IS-BE-k egyidejűleg több testet is elfoglalhatnak és működtethetnek – ez egy olyan tény, amelyről korábban úgy gondolták kizárólag a Domain tisztjeire korlátozódik. Egy példa erre a tényre, hogy a mérnök egy korábbi életében a Földön Nagy Szulejmán szultán volt. Segítője egy háremhölgy volt, aki a rabszolgaságból emelkedett fel, hogy a feleségévé váljon és vele irányítsa az oszmán birodalmat. Ezzel párhuzamosan egy másik testet is elfoglalt és uralkodott saját birodalmában mint I. Erzsébet királyné. Anglia királynőjeként soha nem ment férjhez, mivel már az osztrák birodalom szultánjának felesége volt!  Egy későbbi életben egyikük Cecil Rhodesként öltött testet. És amíg ő Rhodesként élte életét, másikuk ismét hercegnő volt, ezúttal Lengyelországban. Mint ilyen hiába vágyott Rhodes után élete végéig. Azonban következő inkarnációjukban ismét találkoztak, megházasodtak, családot alapítottak és egész életük során sikeresen dolgoztak együtt. Számos más, figyelemre méltó példa van erre a jelenségre.

Például, az acél finomításának eljárását is egy olyan IS-BE találta fel, aki egyidejűleg két testet foglalt el. Az egyiküket úgy hívták, hogy Kelly, és Kentuckyban élt, a másik pedig Bessemer volt és Angliában élt. Mindketten ugyanakkor találták fel ugyanazt az eljárásmódot. Egy másik példa Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója, amit ugyanabban az időben sokan mások is feltaláltak, beleértve Elisha Grayt is. A telefont hirtelen több helyen is feltalálták egyidejűleg. Ez egyetlen IS-BE volt, akinek olyan hatalmas energiája és képessége volt, hogy számos testet tudott működtetni számos különböző helyen, miközben összetett kutatási munkát végzett! Ezeknek a felfedezéseknek köszönhetően a Domain képes volt visszahelyezni néhány ISBE-t az elveszett seregből aktív szolgálatra, korlátozott, részidős alapon. Például két fiatal lány, akik jelenleg biológiai testeket foglalnak el a Földön, a Domain Felderítő Erőinek aktív tagjaként is dolgoznak az aszteroida űrállomáson, mint kommunikációs kapcsolótábla operátorok. Ezek az operátorok a Domain Felderítő Erői és a Domain Főhadiszállása közt továbbítanak üzeneteket.

Mostanában én magam is vissza tudtam venni valamennyit a Domain Felderítő Erőiben ellátott feladataimból, miközben továbbra is a Földön éltem. Azonban ez nem könnyű feladat, és csak akkor tudom megtenni, amikor a biológiai testem alszik. Nagyon-nagyon boldoggá tesz a tudat, hogy lehet, hogy nem kell örökké a Földön maradnunk. Van remény a szabadulásra, nem csak az elveszett sereg, hanem sok más IS-BE számára is a Földön. Azonban az ebben a borítékban található információ minden IS-BE-nek segítségére lehet abban, hogy tudatosabbá váljon a Földön fennálló tényleges helyzetet illetően. Ezért küldtem el Önnek ezeket a leveleket és átiratokat. Azt szeretném, hogy jelentesse meg ezeket a dokumentumokat. Szeretném, hogy az IS-BE-knek legyen esélye megtudni mi folyik valójában a Földön.

Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben semmit nem fognak elhinni belőle. Túl hihetetlen. Egyetlen “értelmes” ember sem hinné el soha egyetlen szavát sem. Azonban csak egy olyan IS-BE számára tűnik “hihetetlennek”, akinek az emlékezetét kitörölték és hamis információval helyettesítették egy börtönbolygó elektronikusan kontrollált illúziójában. Nem szabad megengednünk, hogy a helyzetünk látszólagos hihetetlensége megakadályozzon bennünket abban, hogy szembenézzünk annak valóságával. Őszintén szólva az “észérveknek” semmi közük a valósághoz. Nincsenek okok. A dolgok azok, amik. Ha nem nézünk szembe a tényekkel a helyzetünket illetően, akkor örökre a “Régi Birodalom” irányítása alatt maradunk! A “Régi Birodalomnak” egyetlen fegyvere maradt mostanra, a mi tudatlanságunk azzal kapcsolatban, hogy mit tesznek minden IS-BEvel a Földön.

A hitetlenség és a titok a leghatékonyabb fegyverük! A kormányügynököket, akik a “SZIGORÚAN BIZALMAS” besorolást adták a csatolt átiratoknak, olyan IS-BE-k irányítják, akik nem többek, mint elme nélküli robotok, akiket a “Régi Birodalom” börtön üzemeltetőinek alattomos, hipnotikus utasításai irányítanak. Ők láthatatlan rabszolgatartók tudatlan rabszolgái – és saját hajlandóságuk arra, hogy rabszolgák legyenek, teszi őket még inkább rabszolgává.

A legtöbb IS-BE a Földön jó, becsületes, képes lény: művész, menedzser, zseni, szabadon gondolkodó és forradalmár, aki igazából soha nem tett kárt senkiben. Nem jelent fenyegetést senkire, kivéve a bűnözőket, akik bebörtönözték. Tudnia kell a “Régi Birodalom” amnézia és hipnózis müveleteiről. Emlékeznie kell az előző életeire. Az egyetlen mód, ahogyan ez valaha is meg fog történni az az, hogy kommunikálunk, koordinálunk és visszavágunk. El kell mondanunk másoknak, nekik pedig nyíltan meg kell azt beszélniük egymással. A kommunikáció az egyetlen hatékony fegyver a titok és az elnyomás ellen. Ezért kérem arra, hogy mondja el ezt a történetet.

Kérem ossza meg ezeket az átiratokat annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Ha az embereknek a Földön elmondják mi folyik itt valójában, talán elkezdenek emlékezni arra, kik is ők, és honnan is jöttek. Mivel most elkezdhetjük szavakkal felszabadítani és megmenteni saját magunkat. Újra szabadok lehetünk. Újra önmagunk lehetünk. Talán fogok találkozni önnel, testtel vagy anélkül, valamikor a végtelen jövőnkben.

Sok szerencsét mindannyiunknak!

ufo3

A könyv angol nyelven itt olvasható: ALIEN INTERVIEW 

dim4

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.
Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is! 

a0033

Idegen Létformák – Időtlen Galaktikus Szupercivilizációk

Nem lesz könnyű, még így sem, hogy csak a legminimálisabb, az alapinformációkat adjuk át. Az első kisebb megdöbbenés talán már a 2 galaxisnál indul…. Látható, hogy a  Milky Way apró porszem az IC 1011 galaxishoz képest. És ez még csak egy másik galaxis.

Nézzük  a számokat és az esélyeket röviden ezzel kapcsolatban.  Mindenképp  a mi galaxisunkban maradjunk belül mert a nagyobb – több galaktikus – lépték számunkra már szinte felfoghatatlan (majd teszünk egy kis kitérőt és látni fogjuk hogy miért is az).

És bizony még így nagyon leredukálva, csak a földi élethez hasonló  paraméterekkel is már hatalmas számok jönnek ki. Mai becslések alapján 150-400 milliárd csillag található galaxisunkban. Legújabb ismereteink szerint valószínűleg minden csillag körül kering bolygó. Legalább egy, de inkább több… minden csillag körül.

e3b59-milky252c

Ezen csillagok közt nagyon sok a mi Napunkhoz hasonló égitest van, de még sokkal több ami tőle kisebb. Ezek a vörös törpék és körülöttük keringő bolygókon is lehet élet, de most mi szigorúak vagyunk és csak a földi élethez hasonló helyeket nézzük.

A Nap típusú csillagok egyötöde körül kering a Földhöz hasonló exobolygó, amely a miénkhez hasonló kőzetanyagból áll, és esély van arra, hogy folyékony víz lehet a felszínén. Ez borzasztó nagy szám, nagyon nagy, és ez még csak a Tejútrendszer.

Azt jelenti, hogy csak a mi galaxisunkban legalább néhány milliárd ilyen potenciálisan lakható bolygó létezhet. Nagy részük bizonyára nem lakható, de ha az egymilliárdnak csak egy kis része élhető, az is még mindig sok, több milliós nagyságrendű.

Nagy számok…de még emberi léptékkel felfoghatók, viszont tegyük meg azt  a kis kitérőt. De csak óvatosan, mert a világűr, az univerzum olyan mint az óceán, – húz, vonz befele  a mélybe. A Földön készített csillagtérképek már nem sokat érnek, például a Marson is más az ottani reális nézet, a Naprendszeren kívül, vagy pláne egy másik galaxisban aztán már végképp hasznavehetetlenek. De az egy másik történet és blog, inkább abba most  ne menjünk bele, a 3D – és real time / dinamikusan változó – csillagtérkép témakörbe.

galax1

A Milky Way apró porszem az IC 1011 galaxishoz képest.

galax2

A fenti képen GALAXISOK láthatók, kint a világűrben nincs lent és fent… ha majd XXII. századi detektáló eszközünk lesz, akkor majd kint a világűrben bármerre nézünk végtelen számú galaxist látunk körülöttünk egy hatalmas gömbszerű kiterjedésben. Lábunk alatt, fejünk felett, tőlünk jobbra-balra, elől- hátul, mindenhol. Ez csak egy kis részlet, de már önmagában ez is jól érzékelteti a dolgokat. Tehát….ezek nem csillagok mint a mi Napunk, hanem galaxisok…. mindenhol…. az apró fénypontok is a távoli galaxisok fényei…. döbbenetes.

És mindegyik galaxisban több száz milliárd csillag, közülük pedig több száz millió a mi Napunkhoz hasonló csillag található, amelyek körül több milliárd bolygó, és azok körül a holdjaik keringenek. Ha ismét csak a földi élethez hasonló helyeket vesszük számításba.

De ez még csak egy másik galaxis, nézzünk rá ismét a fenti képre, mindenhol galaxisok, – az apró fényes pontok is azok – amerre csak a mostani technikával rendelkező űrteleszkóp ellát….mindenhol. És persze még úgymond  a látóhatár, az általunk eddig észlelt világon kívül ott van bizony még a többi galaxis. Természetesen nem csak a Földhöz hasonló bolygókon van élet, és nem csak szén alapú rendszerekben kell gondolkozni.

A Hubble új adatai valamint egy kutatócsapat elképzelései alapján amíg korábban a tudósok úgy gondolták 100-200 milliárd galaxis van az univerzumban, az új becslés szerint ennél tízszer több, nagyjából 2 billió.

Aki azt állítja hogy csak a Földön van élet azzal nem érdemes vitatkozni, mert nincs értelme. De ebbe a témába ne menjünk bele mélyebben, az egy másik blog.

fc0dc-space18

A CIVILIZÁCIÓK TECHNOLÓGIAI FEJLETTSÉGE, ALAPVETŐEN HAT FOKOZATBAN

Ez a besorolás az energiahozzáférés mellett a tudás birtoklását is elég jól jelzi. A két szempont az energiatermelés és a technológiai fejlettség, amelyek egymással szoros összefüggésben vannak: minél több felhasználható energiával rendelkezik egy adott civilizáció, annál gyorsabban tud fejlődni a technológia, és minél fejlettebb a technológia, annál hatékonyabban tudják kitermelni az energiát.

I. típus: civilizáció, amely a lakóhelyéül szolgáló bolygóra szórt csillagenergiát hasznosítja.
II. típus: szupercivilizáció, amely saját csillagának energiáját teljes egészében hasznosítja.
III. típus: szupercivilizáció, amely a saját galaxisának teljes energiáját uralja és hasznosítja.
IV. típus: univerzum szintű civilizáció, amely az egész világegyetem energiaforrásai felett rendelkezik.
V. típus: multiverzum civilizáció, amely uralja az egész multiverzumot, az összes létező univerzum minden energiája a rendelkezésére áll.
VI. típus: legfelsőbb szintű civilizáció, amely felette áll az időnek és a térnek, így képes akár új univerzumokat is létrehozni.

A Földön jelenleg az a helyzet hogy ez a civilizáció az energiát még a több millió évvel ezelőtt elpusztult, megkövesedett növényi és állati tetemekből, fosszíliából nyeri, amit nagyon rossz hatásfokkal éget el (kőszén, kőolaj) és a bolygóját sem nagyon tudja elhagyni. Jelenleg sajnos ezen a listán kívüli, 0-s típusú civilizáció, és még nagyon hosszú az út és idő az I. típusú civilizáció eléréséhez is.

civ8

–  Ha a Föld négy és félmilliárd éves létezését 24 órába sűrítenénk, 10.000 év leforgása egyetlen másodperc töredékének felelne meg. Ezt az analógiát követve az idő amit az emberiség eddig a Földön töltött úgy maximum fél percet tenne ki.
– Induljunk el a fenti rövid bevezetés után, és nézzük meg – egyáltalán hogyan lehet elképzelni gondolati síkon – hogy milyenek is lehetnek az olyan ( számunkra időtlen, ősidőktől létező ) idegen létformák amelyek már több százezer, de akár több millió éves supercivilizációk.
– Nem 24 órából fél perc, hanem több óra. Sok-sok óra, akár 4-5, de akár 10 óra is lehetséges a földi analógiához képest.
– Fél perc aránylik az 5-10 órához, brutális különbség, főleg ha nem lineáris, hanem exponenciális fejlődésben gondolkozunk, mert egy adott technológiai szint elérése után az utóbbi törvényszerű.
– Ha csak a földi robot evolúció – önmagukat fejlesztő és sokszorosító robotok, és a nanotechnológia jövőképét vesszük alapul, már az is megdöbbentő változásokat hoz majd a bolygón még ebben az évszázadban. Amely időtartam a galaktikus idővonalon, mint léptéket tekintve szinte nem is mérhető.

Információ: Idegen Létformák – Időtlen Galaktikus Szupercivilizációk

galax

galaxy6

Utazás a végtelenbe

Most elindulunk egy utazásra, emberi léptékkel nehezen felfogható időskála lesz amin utazunk.  Ahol nem évszázadok, évezredek, hanem 1 millió fényév egy beosztás. Nagy távolságok, méretek valamit érdekes információk várnak ránk.

Térben és időben nagy utat fogunk megtenni lentről indulunk 10–35 méter nagyságrend, és fent végződik 1024 méter nagyságrendben az utazásunk.

Információ: Utazás a végtelenbe

galax

ava1

Tíz szabály a rezgésszint emelésére | A karma törvényei

A rezgésszinted emelésével bármit elérhetsz az életben, amit csak akarsz

Az alacsony rezgésszintű ember sebezhető, semmire sem képes, állandó elégedetlenség és csalódottság érzésével él. Ha elég felelősségteljes vagy, és jobbá akarod változtatni az életedet, akkor be kell tartanod a 10 aranyszabály végrehajtását, ami segít emelni a saját rezgésszintedet.

Információ: Tíz szabály a rezgésszint emelésére | A karma törvényei

galax

bd656-intel

simu1

Szimulált Világok

A Mátrix alapkérdése – ha a tudomány és a virtuális valóság egyre inkább képes arra hogy átverje az emberi agyat, akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy az agyunk éppen most nincs átverve?

Ha egy civilizáció (akármilyen, akárhol) túl tud haladni önmagán, azaz el tudja érni azt a fejlettségi állapotot, amit mi emberek poszthumánnak nevezünk, képessé válik univerzum szintű és méretű szimulációk létrehozására és futtatására. Ha ezt elfogadjuk, és hozzáadjuk az univerzumunk méretét – galaxisok milliárdjaiban csillagok milliárdjai körül keringő milliárdszor milliárd bolygó – , akkor igen valószínű, hogy ez már meg is történt.

Olyannyira valószínű hogy akár azt is jelentheti, hogy egy olyan nagy és kiterjedt láncolatban vagyunk egy láncszem, amely szimulációkban létező szimulációkban létrehozott szimulációkból áll.

Ez pedig akármennyire is riasztónak vagy degradálónak is hangzik, sokkal valószínűbb, mint az hogy a világegyetemben létező első civilizáció vagyunk mi, emberek.

Információ: Szimulált Világok

galax

rep33

rep22

TROODON

Rendelkezésükre állt volna 66 millió év. Mára valószínűleg a Troodonok domináns fajként uralnák a bolygót. Lehet, hogy nagy agyú, intelligens lényeket látnánk, de ezek még mindig a dinoszauruszokhoz hasonlítanának.

Információ: Csak 2×22 másodpercen múlt…. – TROODON 

galax

dim4

Memoria ancestral universală AKASHA • Dr Teodor Vasile

AKASHA ÉS AZ UNIVERZUM TUDÁSA

Az Akasháról kevés embernek van tudomása a Föld nevű bolygón. Azonban azok közül is akik hallottak már róla, még kevesebb az olyan ember, aki ismeri és megérti (valamelyest) ennek a csodálatos rendszernek a felépítését és működését, és oda be is tud jutni. És ez nem véletlenül van így, és érthetővé válik ha visszatekintünk az elmúlt időszakokra.

Az ismeretlenség oka a materializmussal járó ateizmus, mely kijelenti az anyagelvű elméletekben hogy a lelki-szellemi jelenség nem különül el a fizikaitól: minden mentális állapot, tulajdonság, folyamat és működés elvben azonos valamely fizikai állapottal, tulajdonsággal, folyamattal. Azonban ez nem így van már a 3D világban sem, a további magasabb létformákról 4D és 5D világok már nem is beszélve.

Eddig a csak anyagban gondolkozó – és ráadásul évezredeken át 2 dimenzióban – síkban tervező – ( papír, vonalzó, ceruza ) emberiség most nagy szintugrás előtt áll. Nemsokára megjelenik és mindenki által elérhető lesz a 3D hologram rendszer a hétköznapi életben ( oktatás – tudomány – ipar – kereskedelem – egészségügy – művészetek, stb. ) Teljesen komplett, nagy rendszereket lehet majd háromdimenziós formában tervezni, és ez nagy mértékben megváltoztatja majd a következő generáció gondolkodását, és tudati szintjét.

Remélhetőleg közülük már nagyon sokan fogják ismerni és tudni majd, hogy az Akasha-krónika rendszeréből hogyan kell tudáshoz jutni, azt feldolgozni, eltárolni, megőrizni, visszakeresni, tovább adni, felhasználni az emberiség boldogulására.

Aki a Krónikát olvasni akarja, tudnia kell, hogy nem kell az egészet látnia. Oldalanként, létsíkonként van benne lejegyezve az adott létsíkra vonatkozó összes adat történelmi és érzelmi vonatkozásban is. Ki lehet benne keresni minden adott bolygót, galaxist, ahonnan az információt meg szeretnénk kapni.

Az egész Krónika egy érdekes folyamat része. Nem csupán könyv formájában létezik, vagyis, aki már belenézett valószínűleg tapasztalta, hogy a lapok nem síkban vannak. Annyira sok az információ, hogy amikor keresgél benne valaki, mintha elnyelné az adott lap. Körülötte fénygömbök vannak mindenfelé a térben. Ezek a fénygömbök tartalmaznak információkat. Lehet csak nézelődni, át lehet élni bizonyos érzelmeket, és persze lehet konkrét dolgokat is keresni. Ilyenkor fontos, hogy nagyon pontosan tegyük fel a kérdést.

Az információ, a tudás az egyik legfontosabb dolog a teremtésben. Ezen rövid bevezetés után most pedig lássuk, mi is az Akasha.

Információ: AKASHA ÉS AZ UNIVERZUM TUDÁSA

ava6

ava7

Avatar – ne keresd, már régóta itt van a szemed előtt ezen a bolygón is

Alapvetően sokféle kommunikáció létezik a növényeknél: – föld alatt – föld felett (hangok, illatok, rezgések) – morfogenetikus mező.

Egy talpalatnyi föld alatt több száz kilométernyi gombafonalhálózat lapul. Ahol az apró, láthatatlan gyökérsejtek és a szintén mikroszkopikus nagyságú fonalak találkoznak, ott megy végbe az információcsere. Ez gyakorlatilag egy erdei föld alatti internet, sőt sokkal több attól, egy avatar.

Sosem gondoltuk volna, de a fák úgy kommunikálnak egymással, mint az emberek:
– ezeken az érzékeny összekötő fonalakon keresztül jelezni tudják a másik számára, ha veszély közeleg,
-tápanyagot tudnak küldeni, ha épp az adott növényt a kiszáradás fenyegeti
-de érzékelni tudják a rokoni kapcsolatokat is egymás között.

A fák beszélgetnek – gyakran óriási távolságokból is. Tudjunk meg többet a fák harmonikus, mégis bonyolult társadalmi életéről, és kezdjük más szemmel nézni a természet világát!

INFORMÁCIÓ ÉS SZUPER VIDEÓ: Avatar – ne keresd, már régóta itt van a szemed előtt ezen a bolygón is

gömb

futurenegy

ufoido

Időkapu | Múlt – Jövő

Üdvözlet Kedves Látogató!

Most elindulunk egy időutazásra, emberi léptékkel nehezen felfogható időskála lesz amin utazunk. Ahol nem évszázadok, évezredek, hanem 10-30 millió év egy beosztás. Nagy távolságok, méretek és hatalmas erők, csodálatos élőlények, helyszínek, valamit érdekes információk várnak ránk. Térben és időben nagy utat fogunk megtenni a Föld születésétől egészen a távoli jövőig

Információ: Időkapu | Múlt – Jövő

gombhat

cropped-c682a-ship6

NATURE IS BEAUTY
BEAUTY IS NATURE
WE ARE ENGINEERS
BUT WHO ENGINEERED US?

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 THANK YOU FOR VIEWING!

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.

2 comments

  1. Igen nagyon érdekes sőt emberi aggyal fel sem lehet fogni, olyan dolgokat éltem át .
    Bár 60 évesen tudatosul bennem miért nem 40 évvel ezelőtt tudtam ezeket olvasni.Bar az ufos ujsagok
    at böngésztem, sejtesem, volt néhány dologról.
    Nagyon szépen köszönöm.
    Ezt az érdekes idő utazást.

    Liked by 1 person

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s