Napjainkban, amikor Atlantiszról, Lemúráról, Mu-ról és más ősi civilizációkról beszélünk, ezek a nevek a mitológiában azonnal felbukkannak szerte a világban. Érdekes módon számos ősi írás létezik a bolygó egész területén, sok különféle kultúra között, amelyek ezekre az elveszett birodalmakra utalnak, leírva a nagy kataklizmákat, amelyek ezeket a nagy királyságokat megsemmisítették, és eltüntették a bolygó felszínéről.
Ezeknek a nagy civilizációknak az emlékeit ma csak részben fogadják el a kutatók. Sajnálatos módon a nagyközönség számára jelenleg hozzáférhető irodalmi beszámolók nem léteznek. Szükségünk lenne pedig rájuk. Valójában sok kultúra szerte a világon azt állítja, hogy ez az emlék szilárdan benyomódott az emberi agyba. Úgy tűnik, hogy tudjuk, hogy a modern társadalom és a modern civilizációk létezése előtt egy nagy, “elveszett” civilizáció megelőzte mindezt.
Ezt a gondolatot azonban erősen visszautasítja a mainstream régészet, amely kétségbeesetten megpróbálta elkerülni a megállapítások és elméletek sokaságát, mint pusztán a képzetlen emberek fantáziáját, mitológiáját és képzeletét. Világos bizonyíték van azonban arra, hogy még az ókori aztékok, inkák, maják, egyiptomi és mezopotámiai civilizációk előtt léteztek más civilizációk.
Érdekes, hogy itt látszik, hogy a kronológia egyetért az ősi szövegekkel, amelyek a rég elveszett civilizációkról szólnak, mint például Platón írása Atlantiszról.
Ma sok kutató azt állítja, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy körülbelül 13.000 évvel ezelőtt egy hatalmas meteor hullott a Földre, ami a bolygó jégsapkáinak gyors olvadását okozta. És ez egy nagy özönvízhez vezetett, amely a bolygó egész részén pusztított, és végül végzetes katasztrófát okozott sok akkori ősi civilizáció számára, amelyek megelőzték a vízözön utáni társadalmakat.
Az Eridu Genesis, amelyet körülbelül i.e. 2300 körül állítottak össze, a Nagy Özönvíz legkorábbi ismert beszámolója, amely megelőzi a Genesis könyvében leírt ismertebb Özönvízet. Az Eridu Genesis egyik történetében az istenek Utnapishtimet utasították, hogy építsen egy nagy bárkát, és amelyben összegyűjti az „élet magját”.
Bizonyítékok az Özönvízről: Az a katasztrófa és esemény, amely elpusztította az ősi civilizációkat.
A mai társadalom egyik legelterjedtebb története a Noé bárkája és az Özönvíz. A kutatók évek óta állítják, hogy ez az esemény soha nem történt meg, és Noé, a nagy bárka és a nagy árvíz soha nem létezett.A víz alatti régészek szerint azonban egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a bibliai áradás, amelyet számos más vallási szövegben is említenek, valójában megtörtént és valós eseményekre épül.
Azonban miért annyira elzárkózóak a mainstream kutatók ezektől a beszámolóktól? Sőt, miért olyan szelektívek a történelemben, amikor elválasztják az igazságot a fikciótól. Minden alkalommal amikor olyan felfedezésre kerül sor, amely megerősíti a nagy árvíz „mítoszát” és az elárasztás előtti civilizációkat, a mainstream tudósok elfordulnak és bezárják az ajtóikat. A kérdés az, hogy miért?
Nos, mert az ilyen felfedezések végül újabb történelmi idővonalhoz vezetnek. Ezenkívül egy új ütemterv összetörné a jelenlegi paradigmát, és megkövetelné történelmünk és civilizációnk teljes átírását, mindattól amit eddig ismertünk, és tanítottak nekünk. Ideje, hogy újraértékeljük fajunk célját, ideje átgondolni hogy mindannyian egy fajként létezünk – a különböző bőrszín, nyelv és vallás ellenére – ideje elfogadni a tudást, és ideje átírni a történelmet.
A jelenlegi paradigmák egy nagyon szükséges felülvizsgálat tárgyát képezik, és az azokat támogató intézményeknek végül meg kell érteniük, hogy az emberiség amnézia-faj. Mit is érthetünk ez alatt? Ahogyan egy ember idősödik úgy felejt, ennek oka a Föld belső vas – nikkel magja, mely erős elektromágneses teret gerjeszt.
A Föld fémes belseje nagyjából akkora mint a Hold, és olyan forró mint a Nap felszíne. Ilyen körülmények között az anyagok egészen másképp viselkednek, mint amit megszoktunk. A dinamóhatás hozza létre a Föld pajzsát, a mágneses erőteret. A földmag hőjének utat kell találnia fölfelé: a forró anyag a bolygó felsőbb rétegei felé szállva úgynevezett konvekciós áramlatokat kelt. Ugyanekkor a Föld forgása is nagy erőt hoz létre, az úgynevezett Coriolis-erőt, és a két erő együtt a forró anyag bonyolult, spirális áramlását kelti.
Ha egy ilyen áramlásrendszerben elektromos áram keletkezik, az mágneses teret hozhat létre, amely tovább erősíti az elektromosságot és így tovább, míg végül a mágneses erő olyan nagy lesz, hogy a Föld felszínén is mérni tudjuk. A földmag dinamóhatása hozza létre és tartja fenn a föld mágneses mezejét, ami a legfontosabb védelmet jelenti a földi élővilág számára a Napból érkező részecskék, valamint a világegyetem mélyéről érkező kozmikus sugárzás ellen. A Föld olvadt fémekből álló magja nélkül nem létezhetne az élővilág fennmaradását garantáló mágneses erőtér, viszont ez törli az emberi memóriát. Lassan, de biztosan az életkor előre haladásával.
Ez azonban nem azt jelenti hogy semmire sem emlékszünk, és hogy megtagadjuk azt a képességünket, hogy emlékezzünk és megértsük azt, lehet hogy jelenlegi civilizációnk valójában egy olyan hosszú civilizáció sorozatába tartozik, amely mind lelkileg, mind technológiailag sokkal fejlettebb szinten létezett a bolygónkon évezredekkel és talán több millió évvel ezelőtt.
De ezt elismerni tudományos szinten még nem egyszerű dolog lesz, hasonlóan ahhoz a tézishez, mint például csak a Földön van élet, — azért ezt már ha lassan is, de kezdi átértékelni a tudomány. Hasonló lesz a menete majd itt is a dolgoknak, nem ez volt a Föld 4,5 milliárd éves történetében az első és egyetlen civilizáció, de ez még hosszú idő amíg ennek elismerésére tudományos körökben szó kerülhet.
Ez a videó segít megérteni, hogy a történelem miért hibás. A világ minden tájáról felfedezett régészeti lelet azt jelzi, hogy már nincs messze annak a feltételezése, hogy az elveszett birodalmak, például Atlantis, Lemuria és Mu léteztek a bolygónkon a távoli múltban.
Sok kutató szerte a világon elfogadta azt a gondolatot, hogy sok későbbi, ókori kultúra megőrizte a fejlett szellemi és technológiai ismeretek lenyomatát.
Minden nap új és új felfedezésükkel a tudósok kezdik megérteni, hogy az a történelem hiányos amit mindannyiunknak tanítottak. Minden új felfedezés arra emlékeztet minket, hogy a nagyon távoli időkben, az Özönvíz előtti nagy királyságok elvesztek az idő végtelen tengerében, homokjában. Már jóval a jelenlegi civilizációink előtt léteztek, és a világ minden sarkában éltek.
Nézzük meg ezt a rövid videót, ha néhány kedves olvasó nem is tud jól angolul, a felvételek, és a képek magukért beszélnek. Látni fogjuk, és megértjük, – ezeket az objektumokat, tárgyakat nem a természet erői hozták létre. Mint ahogyan a videó után következő helyszíneken sem, mindenütt az egész bolygón, a nagyon távoli, régmúlt időkben.
Cahuachi
Cahuachi Peruban a Nazca kultúra egyik jelentős szertartási központja volt, Kr. U. 1 -től körülbelül 500 -ig a Közép -Andok part menti területén. A Nazca vonalakra nézett. Giuseppe Orefici olasz régész az elmúlt évtizedekben ásatásokat végzett a helyszínen.
A helyszínen több mint 40 halom található vályogszerkezettel. A hatalmas építészeti komplexum 1,5 km2 területet foglal el 365 méter tengerszint feletti magasságban. Az amerikai régész, Helaine Silverman hosszú távú, többlépcsős kutatást is végzett, és írt a Nazca-társadalom teljes kontextusáról Cahuachiban, amelyet 1993-ban egy tanulmányban publikáltak.
A tudósok egykor azt gondolták, hogy ez a hely a Nazca állam fővárosa, de megállapították, hogy az állandó lakosság meglehetősen kicsi. Úgy vélik, hogy ez egy zarándokközpont volt, amelynek lakossága nagymértékben nőtt a nagy ünnepélyes eseményekhez képest.
Egy új kutatás azt sugallta, hogy a halmok közül 40 természetes domb volt, amelyet mesterséges építményekként módosítottak. A zarándoklat -elmélet alátámasztására a Cahuachi -i ritka lakosság régészeti bizonyítékai, a hely térbeli mintázata és a közeli Ica -völgyben található Yauca -i zarándoklat néprajzi bizonyítékai szolgálnak
Gobekli Tepe
Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén. A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl.
A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12.000 éves, folyamatosan építették 4 ezer éven át a köröket egészen Kr.e. 8.200-ig.
Égből érkező pusztítót ábrázolnak az ősi szimbólumok.
Egy mini jégkorszakot kiváltó, pusztító üstökösbecsapódás okozott katasztrófát 13 ezer évvel ezelőtt – erről árulkodik egy Törökországban felfedezett, ősi kővéset. A rejtélyes szimbólumokat mostanában sikerült megfejteniük a tudósoknak.
A Kr.e.11.000-ben készített szimbólumok a „Keselyűkő” néven ismert oszlopra vannak vésve, és azt ábrázolják, hogy egy széttöredezett üstökös darabjai eltalálják a Földet. A képek között van egy fej nélküli ember is, ez arra utal, hogy a katasztrófában emberek is életüket vesztették – olvasható a New Scientist cikkében.
Az oszlopra a törökországi Göbekli Tepe régészeti lelőhely területén találtak rá a szakemberek. Sokáig kérdéses volt az itt elhelyezkedő létesítmény pontos funkciója, ám egyre több bizonyíték utal arra, hogy valószínűleg részben ősi obszervatóriumként funkcionálhatott..
Számítógépes szoftver segítette a tudósokat Az oszlopon szereplő ábrákat számítógépes szoftver segítségével sikerült megfejteni. A program az állatképeket – amelyek valójában asztronómiai szimbólumok – hozzárendelte a megfelelő csillagképekhez, emellett meghatározta az esemény pontos időpontját is, amely Kr.e.10.950-re tehető. Az ősi becsapódás tényét egy grönlandi jégmag is alátámasztja.
A kataklizma a Földön egy kisebb jégkorszakot váltott ki, ami nagyjából ezer évig tartott. A lehűlést valószínűleg egy széttöredező óriásüstökös becsapódó darabjai idézték elő – áll a felfedezést ismertető tanulmányban.
A kutatás eredményeit a Mediterranean Archaeology and Archaeometry című régészeti szakfolyóiratban közölték.
A 2003-ban végzett geomágneses vizsgálatok szerint legalább húsz kőgyűrű rejtőzik egymás mellett, látszólagos összevisszaságban a föld alatt. A kőoszlopok gigásziak, a legnagyobbak öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül van. A rajtuk levő domborművek állatokat ábrázolnak. A feltárt leletek jobb állapotban vannak mint az eddig ismert piramisok, annak köszönhetően hogy évezredekig a föld alatt voltak betemetve, egészen napjainkig.
Húsvét-sziget – Moai Szobrok
A titokzatos Longyou barlangok
A kínaiak által az „ókori birodalom kilencedik csodájának” tartott és mindmáig felfedezetlen barlangok (szám szerint 24) még mindig megfejthetetlen rejtélyként léteznek. 1992-ben fedezték fel, de semmilyen történelmi utalást vagy bizonyítékot nem találtak arra a kérdésre, hogy hogy termeltek ki közel egy millió köbméter követ a barlangokból.
A 12000 éves hatalmas földalatti alagutak, Skóciától Törökországig terjednek
A 12 ezer éves járatok egy korai, igen fejlett eszközökkel rendelkező, letűnt európai civilizáció jelenlétét feltételezik, ahol a mindennapok messze nem a vadászatban és gyűjtögetésben merültek ki: bonyolult alagútrendszert vájtak – csak az a kérdés, hogyan csinálták, és miért. Németország területe alatt kőkorszaki járatok százait fedezték fel, melyek Európa-szerte folytatódnak, összekötve olyan távoli tájakat, mint Skócia és Törökország.
Puma Punku
Stonehenge
A Föld elveszett kontinensei, eltűnt civilizációk
Atlantis mitikus sziget volt, amelyről azt állították, hogy elsüllyedt az óceánba. Elsőként Platon említette 350 körül, aki egy gyönyörű szigetről írt az Atlanti-óceánon, amelyet a tenger egy nap és egy éjszaka elnyelt. Két könyvet írt a mitikus sziget történelméről és kultúrájáról.
Egy másik elsüllyedt város az Ys volt, amely legendák szerint az ősi korokban létezett, amikor települést építettek a franciaországi Douarnenez partjainál. A mítosz kijelenti, hogy Gradlon, a Cornouaille épített egy várost ezekben az időkben lánya, Dahut kérésére, aki szerette a tengert. Egy nap azonban egy magas hegy omlott össze Ys-en, és a várost az óceán mélyébe húzta.
Lemuria az elveszett föld neve, amely valahol az Indiai vagy a Csendes-óceánon található. A sziget nem legendán, hanem tudományos feltételezésen alapult. Noha a Lemuriat már nem tekintik érvényes tudományos hipotézisnek, okkult tanok fogadták el, amelyek szerint egy rejtélyes kontinens létezett az ókori világban, amely egy kataklizma során az óceán alá süllyedt.
Mu a 19. századi utazó, Augustus Le Plongeon által javasolt hipotetikus elveszett kontinens neve. Azt állította, hogy számos ősi civilizációt – például Egyiptom és Mesoamerica – Mu menekültjei hoztak létre, amelyeket az Atlanti-óceánon találtak (mások szerint a Csendes-óceán). Manapság a tudósok fizikailag lehetetlennek tartják a Mu fogalmát, azzal érvelve, hogy egy kontinens nem süllyedhet és nem pusztulhat el ezen előfeltétel által megkövetelt rövid idő alatt.
Avalon egy legendás sziget, amely az Arthur legendáiban szerepel. Először Geoffrey-ban, a Monmouth 1136-os „történelmi” beszámolójában szerepel a brit történelemben. A könyvében azt állította, hogy egy Anglia nyugati részén található titokzatos szigeten kovácsolták Arthur kardját, Excaliburt, és később menedékhelyként szolgált, miután Arthur megsebesült a Camlann-csatában. Az Avalont mindig is misztikus gyakorlatokkal és természetfeletti lényekkel társították.
Agartha egy legendás város, amelynek lakói állítólag a föld felszíne alatt laknak. Először nyugaton említette Alexandre Saint-Yves d’Alveydre, hogy ez a rejtett civilizáció védi a titkos ismereteket és a hihetetlen gazdagságot. A teozófusok Agarthát Tibet alatti barlangok hatalmas komplexumának tekintik, ahol astráknak nevezett természetfeletti lények laknak.
A tibeti és buddhista hagyományokban Shambhala egy ősi királyság, amely valahol a Belső-Ázsiában létezett. Különböző ősi szövegekben említik, a legrégebbi a Bön szentírások (amelyek nagymértékben megelőzik a buddhizmust). Mindannyian Shambhalat tiszta birodalomnak tekintik, amely a fizikai valóság szélén fekszik, összeköti ezt a világot a következővel (átjáró a fizikai és a szellemi birodalmak között). Csak a leginkább megvilágosult lények léphetnek be ebbe a paradicsomba (sőt, a tibeti lámák is életük nagy részét spirituális fejlődésben töltik, mielőtt megpróbálnák meglátogatni ezt a mitikus birodalmat).
A görög mitológiában a Hyperborea mitikus föld volt, amely „túl az északi szélen”. A görögök azt hitték, hogy termékeny paradicsom, amely Táracától északra fekszik, „ahol a Nap napi huszonnégy órán keresztül sütött” (ami a modern fülnek az Északi-sarkvidékre utal). Az is lehetséges, hogy a Hyperborea egyáltalán nem volt fizikai hely, mert Pindar görög költő szerint sem hajóval, sem gyalog nem találja meg a Hyperborea felé vezető csodálatos utat.
Thule-t először a klasszikus európai földrajzban említik, mint egy régiót, amely Nagy-Britanniától északra fekszik. A 19. század előtt sokan úgy gondoltak erre az északi rejtélyre, mint pokolra amelyet tomboló vulkánok vesznek körül a befagyott vadon közepén. Ezzel szemben a 18. század után bőséges földnek nevezték, ahol halakat bőségesen fogtak, és rengeteg legeltetés volt a hús és vaj előállításához. A Thule legendáját tehát úgy tekintik, hogy menny és pokol is. Az „Ultima Thule” kifejezés bármely távoli helyet jelöl, amely az „ismert világ határain” túl található.
Amikor a spanyol felfedezők megérkeztek Dél-Amerikába a 16. század elején, pletykákat hallottak egy elveszett El Dorado nevű városról, amely arannyal tele volt. A helyi folklór szerint minden alkalommal, amikor új uralkodót neveztek ki ebben a városban, aranyat és drágaköveket dobtak a Guativita nevű tóba. Ezt a tavat 1545-ben találták meg a felfedezők, akiknek sikerült eléggé leengedni annak szintjét, hogy száz darab aranyat találjanak a tó szélén. A tó tovább ürítésére tett kísérletek soha sem jártak sikerrel, és az arany városa továbbra is elveszett.
Paititi egy legendás inka elveszett város, amely megegyezett a nyugati utópiával. Azt állították, hogy gazdag az élelmiszer és ásványi anyagokban. A folklór ezt az elfelejtett várost valahol Peru, Bolívia északi részének vagy Brazília délnyugati részének esőerdőjébe helyezi. A Paititi legendája Inkarri kulturális hős története körül forog, aki a Q’ero és Cusco megalapítása után visszavonult Pantiacolla dzsungeljei felé, hogy napjainak hátralévő részében Paititi menedékvárosában élhessen.
Brasil egy fantomsziget, amely állítólag Írország nyugati részén fekszik az Atlanti-óceánon. Azt írják le, hogy örök ködbe öltöztetik, kivéve hétévenként egy napot, ahol hihetetlen szépsége szabad szemmel láthatóvá válik. Expedíciók indultak Bristolból 1480-ben és 1481-ben, hogy megkeressék a szigetet – de semmit sem találtak. Aztán 1674-ben John Nisbet kapitány azt állította, hogy Írországba utazva megtalálta a szigetet. Leírta a furcsa fekete rágcsálókat és egy varázslót, akik egy kő kastélyban éltek. Alexander Johnson kapitány nyomkövetési expedíciója szintén megtalálta Brasilt, megerősítve ugyanezeket az eredményeket. De aztán Brasil visszatért a láthatatlan, rejtélyes énjéhez. Azóta csak néhány észlelés történt az eltelt évszázadok alatt.
Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.
Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is!
Egy biztos: ezt ember nem építhette – vagy mégis?
Intercontact Marketing Network 
[…] A Föld elveszett kontinensei, eltűnt civilizációk […]
LikeLike