Szibériai vadon, ahol télen nincs második esélyed

siberia.

Üdvözlet Kedves Látogató!

Mai témánk Szibéria, a világ egyik legnagyobb vadonja. Szétnéztünk  már ezelőtt két földrészen, Amazónia és Kongó-medence trópusi esőerdőiben. Most pedig a harmadik kontinens következik, hideg tájakra megyünk, ahol a hibázónak télen nincs második esélye.

Oroszország területe Nagy-Britanniának hetvenszerese, de lakossága annak csak kétszerese. Kelet – nyugati irányban 10 ezer km hosszan húzódik, ezen  a szélességen bolygónk felét lefedi. Itt található a világ egyik legnagyobb vadonja, Szibéria. A Föld összes szárazföldi területének majdnem a 10 %-át teszi ki Szibéria.

siberia1

Szibéria hatalmas kiterjedésű területeit mintha csak a szabadságot és háborítatlanságot kedvelő élővilág igényei szerint “tervezték” volna meg. A film Oroszország legszebb és ember által talán legkevésbé zavart vidékeit tárja elénk, veszélyes vagy éppen túlzottan is félénk, csak nagy nehézségek árán lencsevégre kapható lakóikkal együtt.

siberia2

Szibéria világszerte a kegyetlen hidegek szinonimája telente a hőmérséklet akár mínusz 40 – 50 Celsius fok alá is eshet itt, s mégis, egy sor figyelemre méltó állatfaj él errefelé: például a híres pézsmaszarvas, melynek hímjei pézsmamirigyeik ellenállhatatlan illatú váladékával vonzzák magukhoz a nőstényeket, vagy a ritka és értékes hódaru, melyből ma már mindössze 3500 egyed él Észak-Ázsiában.

siberia

Amikor pedig beköszönt a várva várt tavasz, tovább nő a fajok sokfélesége, ha szerencsénk van, például szibériai szögletesfogú gőtével is találkozhatunk, mely évekig képes fagyott állapotban a “feltámadásra” várni. Szibéria déli sztyeppe vidékein viszont már nincsen szükség efféle bravúrokra: a sarkkörtől távolodva drámai változáson megy át a táj, s a nyílt, füves terepen megjelennek az első szabadon legelésző lócsoportok és golyvás gazellák.

siberia11

Külön említésre méltó még  a Bajkál-tó.

A kora körülbelül 25-30 millió év, amivel a Föld egyik legöregebb tava. A tó a Kelet-afrikai-árokhoz hasonló hasadékvölgyben (rift), a Bajkál-árokban alakult ki. A környező vidék szeizmikusan aktív: sok hőforrás található a partvidéken illetve a meder alján is, és a földrengések sem ritkák a tó vidékén.

A tó feneke 1186 méterrel a tengerszint alatt található, és ezzel ez a Föld legmélyebb kontinentális hasadéka. A tó űrtartalma 23 615 km³, ami nagyjából megegyezik az észak-amerikai Nagy-tavak együttes űrtartalmával. A tó fenekén 7 kilométer mély üledék van.

siberia8

A 636 km hosszú és 25–79 km széles tó a legnagyobb édesvizű tó Ázsiában, és a Föld legmélyebb tava, a legújabb expedíció tengeralattjárói 1640 méter mélyre terveznek lemerülni, a legutóbbi merülés csak 1580 méter mélységig sikerült. A tó vízszintje a tengerszint felett 455 m-rel fekszik, átlagmélysége 744 m.

A tavat végig hegyek veszik körül. A tóban 27 sziget található, közülük a legnagyobb Olhon, ami 72 km hosszú. Az Olhon szigeten található a mitikus sámán szikla, mely előtt Dzsingisz kán is meghajolt. A Bajkál szívének is nevezik ezt a szigetet, ahol a sámánok élnek. A tavat több mint 300 folyó táplálja, köztük a jelentősebbek: Szelenga, Uda, Barguzin, Felső-Angara és a Turka. A tó egyetlen lefolyása az Angara.

siberia7

A tó vizének jellegzetessége, hogy nagyjából 40 m-ig átlátszó. A vize rendkívül jó minőségű, magas az oxigéntartalma, alacsony az ásványianyag-tartalma. A szovjet időkben papírgyárat építettek a tó partjára, melyet napjainkban zártak be, így már nem szennyezi a tó vizét.

A tó januárban befagy, majd májusban felenged. Augusztusban a víz hőmérséklete 12 °C, de a partoknál előfordul, hogy a 20 °C-ot is eléri. A szél által keltett hullámok 5 m magasak is lehetnek.

A tónak rendkívüli gazdag és változatos élővilága van. Kb. 1200 állat- és 600 növényfajnak ad élőhelyet. A Bajkál-tó körül máig érintetlen őserdők terülnek el, az itt élő emberek békében és harmóniában élnek a számukra tengerként tisztelt víztömeggel.

siberia10

Van itt még pár adat, amely talán érzékelteti, mennyire fontos területe nemcsak Szibériának, hanem az egész világnak a Bajkál-tó. Egyedülálló és gazdag élővilág jellemzi a tavat és környékét, nem véletlenül kapta meg az UNESCO világörökségi címet 1996-ban:

  • a világ legmélyebb tava (1642 méter)
  • a világ egyik legidősebb tava (25-30 millió év)
  • a Föld édesvízkészletének 20%-át teszi ki.
  • 1700-1800 állat-és növényfaj
  • ezek ¾-e csak itt található meg a világon
  • mind közül a legérdekesebb a nerpa vagy más néven a bajkáli fóka.

A nerpa a világ egyetlen édesvízi fókája, amely még a mai napig talány a tudósok számára. Pontosan nem tudják, hogyan került Közép-Ázsiába ez a fókafaj, hiszen ősei egykoron az Északi-sarkon éltek. Létezése újabb bizonyíték arra, hogy a tengerek és óceánok valaha egy nagy víztömeget alkottak. A bajkáli fóka a végletekig alkalmazkodott a környezetéhez, a testében lévő extra 2 liter vérnek köszönhetően akár 70 percig is képes víz alatt maradni és egészen 300 méter mélyre le tud merülni.

Tekintsük meg ezt  a csodálatos videót, és egyben minden tisztelet és elismerés a film készítőinek. Akiknek bizony ott kellett lenniük a helyszíneken, hogy ezeket a pillanatokat számunkra is megörökítsék, és így most láthatjuk ezt gyönyörű természetfilmet.

fold

Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ. Kérjük maradj velünk. Látogasd meg ezeket az oldalakat is!

kongo3

Soha ne ússz a Kongóban, és kerüld a sűrű sötét dzsungel mélyén Mokele Mbembet …. itt soha nincs második esélyed.

Kongó-medence, a világ második legnagyobb esőerdeje

fold

vulcan1

A világ legfélelmetesebb vulkánjai

fold

tuv11

Tuvalu valódi gazdagsága az emberekben rejlik

fold

amas6

Salvemos la Amazonia! SAVE THE AMAZON RAINFOREST! Défendre la forêt amazonienne!

fold

fab2

The Oldest, Tallest, Biggest and Most Majestic Trees in the World

fold

Baobab trees in Senegal and Madagascar

fa6000

fab5

fab6

fold

greenfa

fold

RESPECT / Africa

greenw1
greenw

The Great Green Wall is an African-led movement with an epic ambition to grow an 8,000 km natural wonder of the world across the entire width of Africa.

A decade in and roughly 15% underway, the initiative is already bringing life back to Africa’s degraded landscapes at an unprecedented scale, providing food security, jobs and a reason to stay for the millions who live along its path.

The Wall promises to be a compelling solution to the many urgent threats not only facing the African Continent, but the global community as a whole – notably climate change, drought, famine, conflict and migration.

Once complete, the Great Green Wall will be the largest living structure on the planet, 3 times the size of the Great Barrier Reef.

The Great Green Wall

fold

RESPECT / India

fold

RESPECT / Brazil

For years, Antonio Vicente begged his neighbors to listen to his warning. The water in Pouso do Rochedo, Brazil, was going to disappear and, with it, so would the life in this piece of the rainforest. And he was right. But now, after dedicating the last 40 years to reforesting his land, the water is coming back…and it is all thanks to him.

amaz22

Salvemos la Amazonia! SAVE THE AMAZON RAINFOREST! Défendre la forêt amazonienne!

saveamas

fold

Money isn’t the most important thing in life. The humanity shows that it is bigger than money.

You cannot win hearts by money but by caring, helping others you may win…

Watch here some videos, which don’t need it further words just the blog title: RESPECT

greenlev

fold

zsklima

Climate Change and Global Warming  ¡Salva el planeta tierra! Innovaciones tecnológicas del futuro  CAMBIO CLIMÁTICO EN EL MUNDO

fold

cropped-c682a-ship6

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 Thank you for viewing!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s