Intergalaktikus Utazás | Intergalactic Travel – Alien Worlds | Welcome to ITAW

Az intergalaktikus utazás a galaxisok közötti hipotetikus, ember nélküli vagy pilóta nélküli utazás. Saját galaxisunk, a Tejút és még a legközelebbi szomszédaink pld. az Androméda (2,5 M fényév) között is a hatalmas távolságok miatt minden ilyen vállalkozás technikailag sokkal igényesebb lenne, mint a csillagközi utazás. Az intergalaktikus távolságok nagyjából százezrekkel (öt nagyságrenddel) nagyobbak, mint a csillagközi társaik.

4890d-space11

Az Androméda-galaxis korongja, két kísérőjével, az M32 (felette) és M110 (alatta) törpegalaxisokkal. (Robert Gendler, apod.nasa.gov)

A Föld bolygón lakva mi magunk is komplett Naprendszerestül egy galaxisban vagyunk amelyet Tejútrendszernek nevezünk. Galaxisunk fizikailag semmiben sem különbözik a többi spirálgalaxistól, pusztán a Földről észlelt látványa más a megfigyelői pozíciónk miatt.

A Nap ugyanis a Tejútrendszer lapos, nagyjából néhány ezer fényév vastag korongjában található nagyjából félúton – kb. 25.000 fényévre – a látható korong középpontja és annak széle között. A korong átmérője 100.000 fényév méretű.

Ha ezekkel a méretekkel összehasonlítjuk Naprendszerünk méretét, pld. a Nap és a Kuiper-öv két fényórás távolságát, egyszerűen megállapítható hogy bolygórendszerünk milyen apró, pontszerű kis helyet foglal el ebből a korongból. Tehát 100.000 fényév aránylik a 2 fényórához! Belátható hogy a mostani rakéta technológiával még a saját galaxisunk elhagyására sincs esély, ezért más működési elven alapuló technológiákat kell kidolgozni.

Tejútrendszer ábrázolása felülnézetben, a Naprendszer becsült pozíciója sárga pont, amely azonban közel sem a méretét mutatja. (NASA)

A galaxisok közötti utazáshoz szükséges technológia messze meghaladja az emberiség jelenlegi képességeit, és jelenleg csak a spekuláció, a hipotézis és a sci fi témája.

Elméletileg azonban elmondható, hogy semmi sem bizonyítja egyértelműen, hogy az intergalaktikus utazás lehetetlen. Számos feltételezett módszer létezik egy ilyen út elvégzésére, és eddig több tudós tanulmányozta az intergalaktikus utazást komoly szinten.

Navigare necesse est, vivere non est necesse

Carl Sagan (1934-1996), az ismert amerikai csillagász gyakran és sok optimizmussal beszélt az idegen civilizációkkal felvehető kapcsolat lehetőségéről, de nem feledkezett meg arról sem, hogy felhívja figyelmünket a saját gondolkodásmódunkból eredő akadályokra és korlátokra.

„Olyanok vagyunk, mint egy Új Guinea elszigetelt völgyében lakó törzs, akik dobok és futárok segítségével kommunikálnak a szomszédos völgyek lakóival. Ha megkérdeznénk őket, hogyan képzelik el egy nagyon fejlett civilizáció kommunikációs lehetőségeit, valószínűleg hatalmas dobokra és rendkívül gyors futárokra gondolnának.

Nem tudnának elképzelni egy olyan technológiát, amilyen értelmi szintjüket meghaladja, pedig egész idő alatt egy átfogó rádió- és kábelkommunikáció jelei haladnak át fölöttük, körülöttük és rajtuk.

Mi odafigyelünk a galaktikus dobokra, de lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk a galaktikus kábelhálózatot. Valószínű, hogy képesek lennénk felfogni egy szomszédos galaktikus völgy dobosainak jelzéseit, egy olyan civilizációét, amely csak kevéssel fejlettebb a miénknél. A lényegesen fejlettebb civilizációk viszont térben és időben továbbra is rejtve maradnának előttünk. Egy jövőbeli igen fejlett galaktikus rádiókommunikáció ellenére a nagyon fejlett civilizációk létét valószerűtlen legendának fogjuk tekinteni.”
(Carl Sagan)

Abban a pillanatban, amint felismerjük, hogy tér és idő valójában nem más, mint gondolati építmény, minden bolygóközi utazásról alkotott elképzelésünknek meg kellene változnia. Semmi értelme nem lesz annak, hogy fényévekben számoljuk a legközelebbi lakott bolygótól való távolságot.

Egy olyan Univerzumban, ami valójában gondolati építmény, elképzelhető az utazás egy magasabb szférában, egy magasabb energiaszinten is, ahol a tér és idő – legalábbis a halálközeli élménybeszámolók alapján – nem bír akkora jelentőséggel. Ha távoli bolygókat szeretnénk meglátogatni, magasabb szférák energiaszintjén kellene keresnünk a megoldást.

A földi kommunikációban sikerült elérnünk valami hasonlót. A hang sebessége levegőben mindössze 340 m/s, de azáltal, hogy ezeket a viszonylag alacsony frekvenciájú hangokat magasabb frekvenciájú elektromágneses hullámokká alakítottuk (rádió, telefon), majd ismét letranszformáltuk őket, sikerült a hangot az eredeti hangsebesség mintegy 900.000-szeresével gyorsabban célba juttatnunk.

Ugyanez a tendencia észrevehető az elektronikában is. Komputerek, TV-készülékek és mobiltelefonok minden újabb generációja egyre kevesebb anyagot és egyre magasabb frekvenciát használ a gyorsabb és tisztább kommunikáció elérésének céljából.

Ami az utazást illeti, ma még úgy próbálunk közlekedni, hogy az egyik erővel legyőzzük a másikat. A gépjárműveknek le kell győzniük a tehetetlenséget és a súrlódást, űrhajóinknak pedig első sorban a gravitációs erővel kell megküzdeniük. A tehetetlenség, a súrlódás és a gravitáció viszont a teremtő gondolat eredménye vagy következménye. Maga az anyag is – más megfogalmazásban: azok az állóhullámok, amiket mi anyaginak érzékelünk – a teremtő gondolat termékei.

Amikor környezetünket igyekszünk befolyásolni, elég sikeresek vagyunk, de milyen áron? Persze lehetséges felemelni valaminek az energiaszintjét és ezzel együtt a frekvenciáját, de ez végső soron mindig az egész rendszer energiaminőségének süllyedésével jár.

Talán a legnyilvánvalóbb példa éppen a részecskegyorsítók esete, hiszen ezeknek pontosan az a célja, hogy a részecskék energiáját magasabb szintre emeljék. Pusztán az a törekvésünk, hogy néhány elektront kör alakú pályán tartsunk, annyi elektromos energiát emészt fel, ami egy kisebb város megvilágításához is elegendő.

Azután hozzá kell számítanunk egy kutatócsoportot, egy sereg technikust és mindazokat a felszereléseket és épületeket, amik elengedhetetlenül szükségesek egy részecskegyorsító működéséhez. Vajon nem téves az a gondolat, ami ilyen gigantikus építmények létrejöttéhez vezet? (Gigantikusnak nevezem őket ahhoz a parányi, körpályán keringő elektronhoz, valamint a felhasznált energia és az elért eredmény arányához képest.)

Azonosítatlan repülő tárgyakra vonatkozó megfigyelések száz és ezerszám érkeznek bolygónk különböző pontjairól. Aki személyes élménnyel rendelkezik ezen a téren, annak nincs szüksége egyéb bizonyítékra.

Aki pedig nem, nos, azt úgy sem lehet akarata ellenére meggyőzni, hiszen a bizonyíték természete nem külső, hanem belső. A beszámolók szerint – és a beszámolók egy része magas rangú és tapasztalt pilótáktól származik – olyan járműveket is megfigyeltek, amiknek a gyorsulása földi értelemmel szinte felfoghatatlan, sőt, képesek derékszögben hirtelen irányt változtatni.

Mindezen megfigyelések azt sugallják, hogy egy ilyen gondolatenergiára alapozott technika lehetséges, és létezik. Amennyiben sikerülne az energiaszintet és frekvenciát mintegy „felülről” megemelni, az utazás magasabb szférában történne.

Idővel talán lesz bátorságunk szembenézni azzal a lehetőséggel is, hogy valóban vannak és mindig is voltak „földönkívüli látogatóink”. Persze felmerül a kérdés: ha valóban léteznek magasan fejlett civilizációk az Univerzumban, miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot? Ennek valami köze lehet a fejlődési és tudatosodási szintünkhöz. Elég nehéz lehet bennünket, földi embereket, civilizáltnak nevezni mindaddig, amíg az erőszakot ábrázoló filmek, videofilmek és computer-játékok ilyen nagy népszerűségnek örvendenek.

Mindezeket több ezer TV-csatornán, napi 24 órán keresztül sugározzuk az űrbe, nem is beszélve arról, hogy a gyilkosságot és kínzást ábrázoló műfajt szórakozásnak nevezzük. Na és a hírek? Mennyi borzalmat és emberi tragédiát sugároznak bolygónk élő valóságáról? Vajon milyen képet kap rólunk egy földönkívüli? Olyan civilizáció a miénk, amiben meg lehet bízni?
Képesek volnánk nagyobb energiákat felelősségteljes módon egymás javára és egymásért használni?

Sajnálattal, de be kell vallanunk: a válasz egyértelmű NEM.
Hiszen nem csekély azon embertársaink száma, aki minden újabb felfedezést elsősorban a fegyvergyártás területén szeretnének kamatoztatni.

Az sem meglepő, ha a földönkívüli látogatók léte vagy jelenléte rémülettel tölti el a földi lakosok egy részét. Természetes módon feltételezzük róluk, hogy technikailag fejlettebbek, de hogy esetleg erkölcsileg is fejlettebbek lennének, az már ritkán jut eszünkbe. Meglepően gyakoriak az olyan játékfilmek, amik fenyegető, rémületet, terrort és halált osztogató idegenekről szólnak. Ez is csak azt mutatja, miként vetítjük ki a jelen fejlődési szintünknek megfelelő gondolati képeinket. Gondolati mintáink elsődleges irányítója a halálfélelem.

Álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk logikusan!
Feltételezhetően nem létezik egyetlen olyan civilizáció sem a galaxisunkon belül vagy azon túl, amelyik az általunk anyagi világnak tekintett frekvenciasávban el tudna jutni hozzánk. Egy ilyen utazáshoz még a fény sebessége is rendkívül lassú lenne.

Egy galaktikus vagy intergalaktikus utazáshoz távoli bolygókon lakó testvéreinknek fel kellett ismerniük a magasabb szférák által nyújtott lehetőségek egész sorát.

Feltételezhető, hogy a szükséges technológia kifejlesztése lehetővé teszi számukra, hogy az Univerzum bármely pontjába eljussanak. Miután a technológia létezik, ugyanolyan könnyen hozzáférhetővé válik, mint számunkra a gépjármű. Talán nem is kellene csodálkoznunk azon, hogy ilyen nagy számú azonosíthatatlan repülő objektumot észlelünk Földünk légterében. Egy intergalaktikus utazás lehet nem több számukra, mint számunkra egy hétvégi autós kirándulás.

Mi persze hajlamosak vagyunk feltételezni róluk, hogy ellenséges szándékkal jönnek. Mindazzal a technológiával, ami rendelkezésükre áll és mindazzal a tudással, ami ehhez szükséges ide jönnének tehát, és hódítóként lépnének fel? Mit tudnának meghódítani? Egy alacsony energiaszintű hullámsáv jelentéktelenül piciny részét egy gondolatvilágban?

Elképzelhetőnek tűnik ez? Sajnálom, ha ezzel beárnyékolom mindazt a szórakozást, amit az ellenséges földönkívülieket ábrázoló filmek nyújthatnak, de igen kicsi a valószínűsége annak, hogy az Univerzumban az élet és az intelligencia ilyen módon nyilvánulna meg. Ezek a filmek nem földönkívüli látogatókról szólnak, hanem saját félelmeink és rémületünk kivetítéséről.

A haláltól való félelem a materialista világnézet szerves része. Egy ilyen világnézet, ami elutasítja a magasabb szférák – és ezeken belül a magasabban fejlett élet lehetőségét -, szabályszerű korlátokat állít a technikai fejlődés útjába.

A belső bizonyosságnak, miszerint az élet nem a születéssel kezdődik, és minden bizonnyal folytatódik a fizikai test halála után, meg kellene változtatnia a gondolkodási mintáinkat. A magasabb szférák létének tudatosítása segítségünkre lehet abban, hogy halálfélelmünket legyőzzük, sőt mi több, előbb-utóbb fejlettebb technológia megteremtését is segítheti.

E nélkül a tudatosítás nélkül a technológia kérlelhetetlenül visszaüt. Meggyőződhetünk erről, valahányszor népek és népcsoportok közötti háborús viszályra kerül sor. Rendkívül fejlett technológiát alkalmaznak – hogy elpusztítsák egymás otthonát, és megölhessék egymást.

Amennyiben szeretnénk az Univerzum polgáraivá válni, nem a technikai fejlődésre kellene helyeznünk a hangsúlyt. Van a fejlődésnek egy másik ága. Olyan fejlődés, ami az emberi értékek tiszteletben tartásáról, a másság elfogadásáról és az önzetlen együttműködésről szól. Ezt lelki fejlődésnek hívják.

Forrás: Balogh Béla: Végső valóság

Intergalaktikus tér

Nem más mint a Tejútrendszer gravitációs határain túli tér amely a galaxisok közötti űrt foglalja magában. Általában, ahogy a világűr többi részét, ezt is gázmolekulák és porszemcsék töltik be, ám ez áll a legközelebb a tökéletes vákuumhoz, itt a legritkább az anyag sűrűsége.

Az Univerzum átlagsűrűségére a jelenleg elfogadott teóriák szerint egy atom adódik köbcentiméterenként (amelybe a köbcentiméterenként is kifejezhetetlen mennyiségű atomból álló csillagok, bolygók stb. is beleszámítanak), tehát az űrobjektumoktól mentes „semmi” rendkívül ritka.

Az intergalaktikus teret is kitölti a kozmikus háttérsugárzás, amely az ősrobbanásból maradt vissza, és a várakozásokkal ellentétben nem teljesen homogén. Emiatt a jelenség miatt a világűr egyetlen zugában sincs abszolút zéró hőmérséklet. A tér legtágabb kitekintésében a galaxisok, az esetenként több százmilliárd csillagból, csillagrendszerből, és csillagközi porból, gázból és sötét anyagból álló képződmények jelentik a jellemző objektumtípust.

A galaxisok hatalmas csoportokba, galaxishalmazokba, sőt szuperhalmazokba csoportosulnak, és még ezek a galaxisokból álló csoportosulások is egy még nagyobb rendszerbe állnak össze ha univerzum-méretekben szemléljük. A galaxisok is többféle típusba sorolhatók: a legáltalánosabb típus az elliptikus galaxis, és nagy számban léteznek a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló spirálgalaxisok, valamint lentikuláris galaxisok, kisméretű törpegalaxisok, míg a felsorolást a szabálytalan (irregurális) galaxisok zárják. Az intergalaktikus tér is nagyon mozgalmasnak számít: galaxisok ütköznek benne, a gravitációs erők csillagokat löknek ki a galaxisok közötti űrbe. A galaxisok mellett azok kísérői, a gömbhalmazok számítanak még számottevő objektumnak az intergalaktikus térben. Ezek a képződmények százezernyi idős csillagból álló, általában gömbformába rendeződött rendszerként keringenek a galaxisok körül.

A galaxisok Hubble-féle osztályozása. Jobbra fent a közönséges spirálisok, lent a küllős spirálisok, balra az elliptikusok láthatók.

Az elmúlt 30 évben a műszerek és megfigyelési módszerek fejlődésével egyre távolabbi égitesteket sikerült megpillantani. Az alábbi ábrán a földi távcsövek teljesítőképességét szemlélteti az első fenti nyíl, majd a Hubble-űrtávcsővel készül egyre nagyobb határfényességű képek (Deep Field, Ultra Deep Field, Ultra Deep Field IR) következnek. A vízszintes tengelyen lent a rózsaszín számok a vöröseltolódás értéket, alattuk a fehér számok pedig a fényévben mért távolságot jelzik

(NASA, ESA, Illingworth, Bouwens, the HUDF09 Team).

A Világegyetemben az Ősrobbanás utáni 400-600 millió év (közelítőleg z=10-8) között vált rendkívül intenzívvé a csillagkeletkezés. Ez lehetett az a periódus, amikor a legtöbb égitest keletkezett az Univerzumban, és a galaxisok is jelentős változásokon mentek keresztül. Majd ha a Hubble utódjával, a James Webb űrtávcsővel a következő években más irányban is hasonló felvételek készülnek, akkor sikerül majd az ilyen ősi galaxisok térbeli gyakoriságát megbecsülni – és ezzel pontosabban rekonstruálható lesz a kérdéses korai időszak. A szakemberek nyilatkozata alapján a most megfigyeltnél még közel 100 millió évvel korábban (z=12) is várható csillagkeletkezés, de feltehetőleg az lesz (illetve volt) a Világegyetemben történt legkorábbi ilyen esemény. Ennek azonosítása szintén a következő generációs űrtávcsőre vár.

Fontos események a Világegyetem fejlődése során. A sematikus ábrán balról jobbra halad az idő. A most felfedezett galaxis a sötét korszak végén helyezkedhet el. Forrás: NASA, ESA, A. Feild (STScI)

A civilizációk technológiai fejlettsége, alapvetően hat fokozatban:

I. típus: civilizáció, amely a lakóhelyéül szolgáló bolygóra szórt csillagenergiát hasznosítja.
II. típus: szupercivilizáció, amely saját csillagának energiáját teljes egészében hasznosítja.
III. típus: szupercivilizáció, amely a saját galaxisának teljes energiáját uralja és hasznosítja.
IV. típus: univerzum szintű civilizáció, amely az egész világegyetem energiaforrásai felett rendelkezik.
V. típus: multiverzum civilizáció, amely uralja az egész multiverzumot, az összes létező univerzum minden energiája a rendelkezésére áll.
VI. típus: legfelsőbb szintű civilizáció, amely felette áll az időnek és a térnek, így képes akár új univerzumokat is létrehozni.

Intergalaktikus utazásra javasolt módszerek

Fénynél lassabb utazás

Személyzet nélküli utazás

Emberi tudattal rendelkező gépek

A jövőben talán képesek leszünk az emberek agyának digitalizálására, és az agy működésének szimulálására számítógépek segítségével. Ily módon az űrhajósok helyett csak azok tudatának lenyomatát kell szállítanunk valamilyen adattároló eszközön. A célállomáson aztán a tárolt lenyomatot robotokra töltve feléleszthetők az így tárolt emberek, esetleg az adott bolygó nyersanyagait felhasználva építhető új test. A megoldás hasonló a felfüggesztett életműködéshez, hisz az űrhajós semmit nem érzékel az utazásból, de itt a test helyett mindössze a tudat utazik.

Személyzettel történő utazás

Hibernáció

Valójában egy robotizált repülés, amely lehetőséget ad az emberi életműködések felfüggesztésére, miközben a robotok helyettesítik az embert a fedélzeten. Ideértve az emberi hibernációt, és krionikus megőrzést az út során folyamatosan. Jelenleg még egyik sem gyakorlati megoldás, ám olyan alvóhajók lehetőségét kínálja amelyekben az emberi személyzet felfüggesztett életműködésben van az utazás hosszú évei alatt.

Fúziós torlósugár-hajtómű

Olyan szerkezet amely a világűrből gyűjti be a működéséhez szükséges hidrogént, ami gyakorlatilag soha nem fogyna el. Az eljárás magfúzióval működik, a fénysebesség közel 80 százaléka érhető el vele. Élettartam elvben végtelen, tehát soha nem merül ki. De van egy probléma az ilyen típusú utazásoknál. Einstein elmélete szerint a rakéta belsejében lelassul az idő, ami lehetővé teszi hogy a legénységet nem kellene hibernálni.

Ha a tervezett 1 g gyorsulással mozog a rakéta 11 éven keresztül, akkor elérheti a Fiastyúk csillagképet, amely 400 fényévre van tőlünk. 23 év alatt elérné az Androméda-ködöt, amely 2,5 millió fényévre van tőlünk. Az Univerzum határát is megpillanthatják, bár addigra már nagyon öregek lesznek. Azonban van egy kis probléma ezzel a megöregedéssel: nem csak az övékkel, hanem…hm…időközben a Földön évmilliárdok telnének el.

Fénysebességű utazás

Teleportáció

A fény sebességével megegyező gyorsasággal lehetne utazni, ha képesek lennénk fizikai entitásokat információ formájában elküldeni úgy, hogy a célnál az információ alapján újra alkotnánk azokat (amennyiben fénysugarat használunk fel az információ elküldésére). Az utazás ideje egy külső megfigyelő számára a majdnem fénysebességgel történő utazás idejéhez lenne hasonlítható, ám az utazók számára pillanatnyi lenne. Kódolni, elküldeni, majd atomonkénti leírás alapján újra alkotni (mondjuk) az emberi testet félelmetes kihívás. Amennyiben csak az utazó agyában kódolt információ leírását küldjük el (amelyet a célnál egy számítógépes tudat-szimulációban tárolunk), akkor a feladat kevésbé félelmetes, de mindenképpen bonyolult feladat. Ugyanakkor mindkét módszer esetén a vevő/újraalkotó egységet hagyományos módon kellene eljuttatni a célhoz.

Először teleportáltak a Földről az űrbe! A kísérlet óriási siker, és előrevetíti a
technológia korlátainak lebontását.

Mint ismeretes, a kvantum összefonódás teszi lehetővé azt, hogy két, a térben egymástól teljesen független részecske között valamilyen rejtélyes oknál fogva kapcsolat álljon fenn.

Tehát ezek a részecskék egy és ugyanazon részecskék, és össze vannak kötve, az egyikre való ráhatás azonnali időben hatással van a másikra is. Ezt a rejtélyes kapcsolatát már évek óta kutatják, és próbálják megérteni, mivel ez lehet a kulcs a teleportációhoz. Vagyis ahhoz, hogy egy adott dolgot eltüntessünk, majd a tér egy másik pontján megjelentessünk.

A kínai kutatóknak most először sikerült a Földről az űrbe teleportálni ily módon egy részecskét. Ez egy óriási siker, melynek hatalmas jelentősége van. Ez az eddigi legnagyobb távolság a teleportálás terén. Korábban csak 100 kilométeres távolságra voltak nagy biztonsággal teleportálni részecskéket, most ezt a rekordot sikerült megdönteniük.

A mai napig nem tiszta ugyanakkor az, hogy egy élőlény vagy bonyolultabb tárgy esetében hogyan is menne végbe a jövőben a teleportáció. A végcél ennek az elérése, és ha így haladnak a kínai kutatók, akkor állításuk szerint 1-2 évtizeden belül elérhetővé válhat a filmekből ismert teleportációs technológia is.

A kvantum teleportációnak azonban nem csak az a haszna lenne, hogy megszüntetné a tömegközlekedést, mivel többé nem lenne értelme megtenni a távolságokat, ha meg is lehetne kerülni.

A másik nagy jelentősége a kommunikációban rejlik. Ha ugyanis elérhetjük azt, hogy az információk is át tudjanak teleportálódni A pontból B pontba, több millió fényévvel arrébb, akkor valós időben kommunikálhatunk több millió fényévre lévő szondákkal, objektumokkal.

Egyúttal ezeket az ember alkotta tárgyakat is hihetetlen távolságokra juttathatjuk el, ezáltal az embert interplanetáris – több bolygón jelenlévő – fajjá változtatni.

Az űrbe való veszélyes kilövések, és landolások kora is véget érhetne, hiszen fel lehetne teleportálni az űrbe a különféle utánpótlásokat, vagy akár építőanyagokat, és eleve az űrben lehetne fölépíteni bázisokat, űrhajókat.

Nem csak a hétköznapjainkat érintő tömegközlekedésre lenne óriási hatással tehát, hanem az űrutazásnak is egy hatalmas löketet adhatna.

A tudósok ugyanakkor óvatosságra intenek és azt mondják, erre még minimum 2 évtizedet kell várni, de az is előfordulhat hogy ennél is tovább tart egy tökéletes és biztonságos rendszer kifejlesztése.

Mindemellett abban biztosak, hogy a jövőben egészen biztosan lehetségessé fog válni a teleportáció.

Fénynél gyorsabb utazás: warp drive, térbuborék, helyi tér-idő, féregjárat, hipertér, térugrás, dimenzió váltás

Az általános relativitás megengedheti a fénynél gyorsabb utazást, ha a téridő görbült. A téridő görbületét kihasználva elképzelhető, hogy egy tárgyat az egyik pontból a másikba egy rövidítő úton juttassunk el.

Ez a térhajtás koncepciójának egyik formája.

A féregjáratok olyan feltevésen alapuló torzulások a téridőben, melyek az elméleti szakemberek szerint képesek összekapcsolni az univerzum két tetszőleges pontját egy Einstein-Rosen hídon keresztül. Még nem bizonyított, hogy a féregjáratok a valóságban is léteznek. Habár az általános relativitás egyenleteknek vannak olyan megoldásai amelyek megengedik a féregjáratokat, ezek mindegyike feltételezésekkel jár, mint például a negatív tömeg létezése, mely teljesen ellentétes is lehet a fizikával.

A fizikában az Alcubierre meghajtás arra épül, hogy a görbület akár egy hullám alakját is felveheti, melyben az űrhajót a buborék szállítja. A buborék egyik végén a téridő összenyomódik, míg a másik végén kiterjed. A hullám mozgása képes az űrhajót kevesebb idő alatt a kívánt pontig szállítani, mintha az utat a fény tenné meg meggörbítetlen téridőben. Mindazonáltal az űrhajó nem mozog a fénynél gyorsabban a buborék belsejében. A koncepció megköveteli a negatív tömeg létezését.

Miguel Alcubierre megjelentetett egy írást a térhajtóműről (warp drive), egy űrben használható, metrikusan megtervezett űrmeghajtóról.

Ebben leírta, hogy azáltal, hogy elektromágneses és elektrosztatikus mezőket irányítunk, össze tudjuk nyomni a tér-időt a hajó előtt, mint ahogy a fekete lyukaknál illetve a szingularitásnál láthatjuk.

És aztán pedig a hajó mögött kitágítjuk a tér-időt. Ez a polarizációs eljárás lehetővé teszi a számunkra, hogy létrejöjjön egy olyasvalami, mintha egy hullámon szörföznénk – előttünk van egy hajlat, mögöttünk pedig egy gerinc és lényegében lesiklunk ezen a görbületen a tér-időben. Ez hozza létre azt a vektort, ami lehetővé teszi számunkra az előrehaladást.

Ami lenyűgöző az egész koncepcióban az az alapelv, hogy létrehozunk egy dinamikusan megtervezett helyi tér-időt – fogunk egy tér-idő buborékot a hajó körül, ami megteremtődik és magából a hajó rendszeréből, belülről befolyásoljuk azt, és amikor a hajó a tér-időn keresztül elkezd mozogni, egységesen mozog, és a tér-idő egy része – a hajó, a személyzet, az alkatrészek, és minden, ami benne van ebben a buborékban –egy egységként mozog.

És ezt az egységként való mozgást olyan más dolgok befolyásolják, amiket a hajó tesz a körülötte lévő tér-időben. Tehát létrehoz egy tágulást a tér-időben a hajó mögött, és összenyomja azt a hajó előtt. De az egész hajó egységesen mozog, így egyáltalán nem lehet érzékelni a gravitációs erőket. A buborékon belül nem lehet érezni.

Vagyis amikor az emberek arról beszélnek, hogy láttak egy objektumot az égen, ami 15.000 km/h sebességgel haladt, megpróbálják kitalálni ezt az értéket az időhöz viszonyított távolság alapján, és hogy ilyen hatalmas sebességnél is képes volt jobbra kanyarodni, ilyenkor az emberek, akik még soha nem láttak ilyet, azt mondhatják: „Ilyen nics, ez lehetetlen. A pilóta hamburgerré lapult volna, szétcsattant volna a jármű falán.” De ha megszüntetjük a tömeget, nincs tehetetlenség.

És ha egységes gyorsulásról, vagy metrikusan megtervezett tér-időről beszélünk, a jármű, a tartalma és minden, ami benne van –az egész együtt mozog, így egyáltalán nem érzékelhetők benne a G-erők, mert ebben a metrikusan megtervezett helyi tér-időben nincs tehetetlenség. Vegyünk például egy aranyhalat egy színültig telt gömb alakú akváriumban és most mozgassuk meg az egészet nagyon gyorsan. A víz, a hal és minden, ami az akváriumban van, együtt mozog az akváriummal, de a hal nem érez semmit. Egyáltalán nem érez G-erőket mert az egész dolog egységesen mozdul. Erről szól valójában az egységes gyorsulás.

Nemrégiben a szabadalmi hivatalban is bejegyeztették a térhajtómű egy tovább fejlesztett, tökéletesített változatának tervét, vagyis a projekt jól halad, és valós fejlesztések folynak a NASA kutató laborjaiban. Ha minden jól megy, a jelenlegi technikai paraméterek alapján 500 kilogramm üzemanyag is elég lesz a fénysebesség tízszeresének eléréséhez.

Forradalmasítaná az űrutazás A térhajtómű elérhetővé tenné az intergalaktikus űrutazást, ráadásul leküzdhetnénk vele a nagy távolságokat. Ahová csak évmilliók alatt jutnánk el, oda évek alatt képesek lennénk eljutni. Gyakorlatilag bárhová eljuthatunk majd az univerzumban. Más csillagrendszerekbe, galaxisokba.

Amikor beindul a negatív energiájú vákuum gyűrű, a sebesség jelentősen fokozódik. Az űrjármű előtt a tér összehúzódik, mögötte pedig kitágul. Az űrhajósok így a meghajlított téren keresztül az adott távolságot a fénysebességtől tízszer gyorsabban teszik meg.

Az utazási élmény olyan lenne, mintha egy filmet a nézők gyors előtekerésben néznének meg.

Alcubierre elmélete szerint egy warp-buborék negatív energia, vagy egy vákuumban létrehozott energia alkalmazásával alkotható meg. Egy működő térhajtómű első gyakorlati lépése a warp-buborék mesterséges létrehozásának bizonyítása, amin jelenleg a NASA Johnson Űrközpontjának egyik csapata dolgozik Harold White fizikus vezetésével.

White több riportban is közölte hogy mindez sokkal inkább tudományos, mintsem műszaki síkon mozog. De azt is elmondta hogy jelenleg több olyan konkrét és kontrollált lépés van a koncepció igazolására, amivel majd bizonyíthatják hogy pontosan ismerik és alkalmazzák a hajtóműhöz szükséges matematikát és fizikát. “Ennek érdekében megpróbáljuk megalkotni egy warp-buborék mikroszkopikus megfelelőjét a laboratóriumban, ahol méréseket végezhetünk rajta” – összegzett.

A laboratóriumi kísérlet óriási előrelépést jelentene a fejlesztésben. De a NASA felhívta a figyelmet hogy további vizsgálatokra van szükség, valamint arra hogy végső soron kint a világűrben, valós környezetben teszteljék a hajtóművet, ott derülhet majd ki hogy mit is tud valójában.

2c04a-g25c325b6mb

Intergalactic Travel – Alien Worlds

Welcome to ITAW!

Size of the Observable Universe in Perspective

The age of the universe is about 13.75 billion years. The diameter of the observable universe is estimated at about 28 billion parsecs (93 billion light-years). As a reminder, a light-year is a unit of length equal to just under 10 trillion kilometres (or about 6 trillion miles).

The Observable Universe consists of the galaxies and other matter that we can, in principle, observe from Earth in the present day—because light (or other signals) from those objects has had time to reach the Earth since the beginning of the cosmological expansion

The word observable used in this sense does not depend on whether modern technology actually permits detection of radiation from an object in this region (or indeed on whether there is any radiation to detect). It simply indicates that it is possible in principle for light or other signals from the object to reach an observer on Earth. [Source: Wikipedia]

The numbers are pretty hard to comprehend even when you know what each unit represents. To even think of how long 10 trillion kilometers might be, let alone 93 billion times that distance, can cause your brain to hurt. Andrew Z. Colvin has attempted to put some of this incomprehensible size into perspective by starting with our own planet and zooming out from there.

For those interested, the eight images below can be found on Wikipedia in a much higher resolution here:http://en.wikipedia.org/wiki/File:Earth%27s_Location_in_the_Universe_(JPEG).jpg