Cégbörze – Cégek adás-vétele

Az Intercontact Cégbörze portálon elsősorban vagyonnal és általában tevékenységgel is rendelkező eladó cégekkel van lehetőségünk érdemben foglalkozni.

Ipari cégeladás ügyében azoknak a Tulajdonosoknak az érdeklődését várjuk, akik:

– tudják, hogy mit akarnak eladni:  árbevétel, eredmény
– dolgozói létszám, termelő eszközök értéke
– saját ingatlan esetén a  telek m2 és épület m2
– eladási ár van, legalább  minimum – maximum formában
– tudnak elfogulatlanul cselekedni a sikeres eladásért, nem hátrálnak meg amikor a konkrét vételi helyzet van.

Az üzleti világ – azon belül a befektetői hangsúlyozottan – kőkemény és racionális, a szakmai tapasztalat érték, a munkaidő pénz. 35 éve mi már következetesen csak a korrekt és precíz ügyfelekkel dolgozunk együtt. A felületes információkkal rendelkező eladókkal ritka esetben foglalkozunk, de akkor annak nagyon egyedinek kell lenni, különösen speciális ügynek.

Ipari cégvétel ügyében azoknak a cégnek, magánszemélynek a Vételi Érdeklődését várjuk, akik:

– tudják hogy mit és konkrétan milyen célra, működtetésre, fejlesztésre akarnak vásárolni
– az igényeket részletesen egyeztetik velünk, hogy a legjobb ajánlatot részükre megkeressük
– rendelkeznek a vételhez megfelelő pénzzel
– nem csak hitel ígérvényekkel.

Eladásnál kizárólag a tulajdonosokkal, tulajdonosi képviselőkkel tárgyalunk.
A csak az e-mail címes (  X.Y. freemail, gmail…stb. ) elérhetőséggel érkező leveleket azonnal töröljük!
Az előre egyeztetés nélkül küldött csatolt  50 – 100 oldalas összevágott, másolt projekt anyagokat is töröljük!

Szolgáltatásainkat, hirdetési és közvetítési rendszereinket folyamatosan fejlesztjük 1990-től.

További információ az Intercontact-tól kérhető, minden ajánlatot anonim módon kezelünk mind az eladói, mind a vevői oldalról egyaránt.

Várjuk szíves visszajelzését, részünkről megtiszteltetésnek vennénk, ha az együttműködés mellett döntenének.

Elsősorban  a fenti információk alapján várunk  tehát üzleti ajánlatokat közös realizálás, jó üzletkötések reményében.

Bármilyen kérdés esetén állunk szíves rendelkezésükre, forduljanak hozzánk bizalommal.

Cégbörze – Cégek adás-vétele

31635. Eladó 2020-ban épült nagy kapacitású és modern ipari porfestő üzem.
A technológia 10 millió m2/ év festőkapacitással rendelkezik.
A munkadarab méret 2,5 m hossz, 1,5 m széles.
Az elmúlt időszakban főleg német piacra történtek kiszállítások.
Eladási ár 2 millió euró. További információ az Intercontact-tól kérhető.

31621. Egyedi, kiemelkedő adottságokkal rendelkező ipari ingatlan eladó!
Az üzleti vállalkozások számára egy olyan ideális ingatlant kínálunk eladásra, ahol a fejlődés és a lehetőségek határtalanok.
Ezen a 40.000 négyzetméteres telken 9.026 négyzetméternyi ipari csarnokok, raktárak és iroda található, amely jelenlegi állapotában is sokoldalúan hasznosítható, de bővítési lehetőségeket is kínál.

Telephely, logisztika:
– 40.000 négyzetméter telek terület, nagy része targoncázható útburkolattal
– 9.026 négyzetméter felépítmény, melynek egy része szintén targoncázható acélszerkezetes csarnoképület
– Porta 23 négyzetméter
– Forgácsoló műhely 2.376 négyzetméter
– Autóbusz javító műhely, szerelőcsarnok 963 négyzetméter
– Festő és szemcseszóró műhely 418 négyzetméter
– Javítóműhely 1.330 négyzetméter
– TMK javítóműhely 404 négyzetméter
– Gépkocsi mosó 95 négyzetméter
– Gépalkatrész gyártó üzem 896 négyzetméter
– Tanműhely, raktár 1.243
– Szociális épület és műhely 646 négyzetméter
– Irodaház 632 négyzetméter
– Konyha, étkező
– Fürdőszoba
– WC
– 100 kw napelem került telepítésre, mely alkalmas lehet az ingatlan teljes áramellátásának fedezésére.
– A telephely a 3-as főúton számos reklámfelület engedélyével rendelkezik, így led reklámtáblák felhelyezésére is alkalmas.

Azonnal végezhető tevékenységek:
Gépjármű javítás (személy, TGK és autóbusz)
Folyékony festés (gépkocsi, busz, TGK tovább nagyméretű fémek, csarnokváz elemek, egyéb ipari alkatrészek)
Porfestés (kisebb alkatrészek, de hatalmas mennyiségben)
Hegesztés, lakatolás
Fémmegmunkálás, akár gépekkel is
Raktározás
Logisztikai központ

Fejlesztéssel:
Gyártás
Kereskedelmi központ
Kamion parkoló (javítóbázis adott)
Gépjármű flottakezelő cég központja
Kamionmosó

Érték és érdek egyeztetés után az épületek külön is megvásárolhatók, illetve a cég is.
A gépek és a berendezések külön megegyezés tárgya.
Mind egyben, de külön- külön is különböző pályázatokra ad lehetőséget.
A környék adottságai rendkívül kedvezőek, hiszen a közlekedés kitűnő, könnyen megközelíthető.

Közvetlenül főút mellett helyezkedik el és gyorsan elérhető az autópálya is.
A telek mérete lehetővé teszi a jövőbeli bővítést, így ha Ön olyan ingatlant keres, amely nemcsak a jelenlegi igényeknek felel meg, hanem a jövőbeli terveit is támogatja, akkor ez a lehetőség tökéletes választás lehet.

Az ipari területen elhelyezkedő ingatlanok iránti kereslet folyamatosan növekszik, így a befektetés nem csupán üzleti szempontból, hanem pénzügyi szempontból is kifizetődő.

Eladási ár: 4, 9 M Euró.
Az ingatlan és a gyártósor megtekintése csak előre egyeztetett időpontban lehetséges.
Kizárólag megfelelő anyagi háttérrel rendelkező érdeklődők jelentkezését várjuk.
További információ az IMN-től kérhető. Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésre.

31565. Magyar cég eladja alumínium ablakgyártó üzletágát.
A Kft. alumínium üzletága eladó. Kompletten gépekkel, ipari sátorokkal, targoncákkal, bérelt kb. 280m2 fedett csarnokkal, 400m2 szabad területtel. Határozatlan idejű bérleti szerződéssel, nagyon kedvező bérleti áron. A Humán erőforrás fontos részét képezi az eladásnak. A meglévő emberekkel, csapattal azonnal hatékony gyártás lehetséges és zökkenőmentes átvételt tesz lehetővé.

Az üzem Aliplast, Yawal, Aluprof alumínium profilok gyártására rá van állva, folyamatos ezekből a profilokból a tervezés és a gyártás. Ezekhez a profilokhoz présekkel fúrósablonokkal rendelkezünk. Gyártottunk még: Reiners, Wicona, Schücho profilokból.
Bevezetés alatt van az Aluron profil.

Cégbemutató
A fémipari cég 2016-ban lett alapítva alumínium nyílászáró gyártásra és forgalmazásra. Specializálódtunk az alumíniumra, ami komoly innovációs-technológiai lehetőségekkel és tudásigénnyel, valamint szakmai és gyártás ismerettel rendelkezünk egyben.
Az alumínium üzletágunk, a rugalmassága miatt gyorsabban tud egyedi szerkezeteket megvalósítani, sőt extrém megjelenést is, mint egy nagy multi gyártó.

Technológiánkkal és szakmai tudásunkkal egyedi és sorozatgyártásokra is képesek vagyunk magas színvonalon.
Fejlődésünk folyamatos, a COVID-19 alatt is gépberuházásokat hajtottunk végre, valamint a 2022-es háborús és energia válságban elindítottunkk egy CNC gépbeszerzést, amit 2023 folyamán meg is valósítottunk. 1db nagy CNC 3+1 tengelyes megmunkáló központ, 1db CNC 3+1 tengelyes megmunkáló központ és 1db CNC kétfejes daraboló gépet vásároltunk.

A gépberuházással nagyobb projekteket is le lehet gyártani, valamint gyorsabb precízebb kivitelezés lehetséges.
Sorozatgyártási szerződéssel rendelkezünk,. amellett projekteken is részt veszünk, generál kivitelezőkkel is dolgozunk, valamint a magán ügyfeleket is kiszolgáljuk.

Telephely, logisztika
Az ablakgyártó üzem Szentendrén található, ipari övezetben bérel a cég egy ipari csarnokot, az M0-tól 10 percre.
Megközelítése kiváló, 11-es úttól pár percre található, kamion forgalomra használható.
Az ipari park, felkapott jó helyen lévő terület, közel Budapesthez.
Telephelyen végezhető tevékenységek
A meglévő alumínium nyílászárógyártás , bővítése.
CNC megmunkálások, bővítése.
Bármilyen raktározási, vagy fém, műanyag, gépipari gyártásra alkalmas.

Főbb eszköz állomány
Alumínium nyílászáró gyártáshoz speciális gépek, sablonok, prések
2 db. CNC megmunkáló központ
1 db. CNC kétfejes daraboló.
1 db. Térszögvágó
2 db. Ipari sátor 60m2/db
1 db. Iroda konténer 14m2 légkondicionált
1 db. Elektromos targonca
1 db. Gázos targonca
1 db. CO hegesztő berendezés
1 db. Speciális szerszámmaró (ezzel készítjük el az egyedi gyártási sablonokat)
És még rengeteg gép és szerszám

Humán erőforrások
A meglévő magas szakmai tudással rendelkező munkavállalók továbbvitele.
3 fő szakmailag magasan képzett gyártó szerelő.
CNC programozást saját munkatársunk végzi

Az alumínium üzletág eladási ára: megegyezés szerint.
Az ingatlan és a gyártósor megtekintése csak előre egyeztetett időpontban lehetséges.
Kizárólag megfelelő anyagi háttérrel rendelkező érdeklődők jelentkezését várjuk.

31554. Eladó fémforgácsoló cég amely üzemcsarnokkal, gépekkel, teljes felszereléssel és stabil ügyfélkörrel rendelkezik.
A cég jelenlegi formájában 2010 óta folytatja tevékenységét. Ezt megelőzően pedig egyéni vállalkozói jogviszonyban 15 éves múltra tekint vissza.
Az elmúlt 30 év alatt a régió közismert szereplőjeként végzi fémipari tevékenységét mind a mai napig.

Fő tevékenység
Fémipari megmunkálás – gépi forgácsolás (esztergálás, marás, köszörülés).

Géppark
A gépek között található esztergagép, marógép, köszörűgép, állványos fúró, daraboló gép, CO hegesztő, rengeteg kéziszerszám és egyéb berendezés.
5 db. esztergagép ( 1000-3000mm csúcstávolságúak), 1 db. marógép, 1 db. átmérő köszörű, szalagos daraboló gép, CO hegesztő, kompresszor, 1,5 T teherbírású targonca, oszlopos fúró, bak, köszörűk, rengeteg kéziszerszám valamint egy Ford Transit dobozos kisteherautó.
Mindegyik gép fel van szerelve a szükséges összes tartozékkal és szerszámmal.

Csarnok
A vállalkozás jelenleg Dunántúl frekventált ipari területén lévő ipari parkban működik, egy 630 m²-es hűthető-fűthető műhelycsarnokban.
A csarnok 5 évvel ezelőtt teljes felújításon és átépítésen, korszerűsítésen esett át.
Csarnokon belül került kialakításra 100m2 területen iroda, öltöző, konyha, zuhanyzó és mellékhelyiségek.
Tető kívülről plusz trapézlemez héjazatot kapott, belülről üveg gyapot szigetelést és szintén trapézlemezzel burkolt. A csarnok belmagassága 3-5m .
A szomszédoktól elválasztó oldalfalak 8cm vastagságú szendvicspanellel vannak szerelve. Az aljzat nagy teherbírású 15 + 20 cm-es acélhálóval erősített festett beton.
Személybejárós ipari kapu mérete 3,4×4,2m. A TELJES épület hűtéséről és fűtéséről inverteres klímák gondoskodnak. A rendelkezésre álló áramerősség 3 x 80A.

Energia ellátás
Ami külön kiemelendő, hogy az épület teljesen elektromos energiaszükséglete ellátott, a tetőre telepített 45kw-os napelem rendszernek köszönhetően. A rendszer éves termelése 50-55 ezer kw közötti.
Ez az energiamennyiség teljes egészében kielégíti az elektromos energiaszükségletet. Ezt az energiát felhasználva télen fűtik, nyáron hűtik a csarnokot, illetve kiszolgálja a gyártó tevékenységhez szükséges energia igényt is.
A fűtésről és hűtésről inverteres klímaberendezések gondoskodnak.

Piaci adottságok és lehetőségek
A csarnok területi felhasználása kb. 40%, így lehetőség van további technológiai fejlesztésekre. A csarnok 10-12 munkavállalónak tud korszerű, 21.századi munkakörülményeket biztosítani.
Az üzemcsarnokban pillanatnyilag is üzemel egy esztergályos- forgácsoló gépműhely, tehát alkalmas bármilyen könnyű és nehézipari tevékenységre.
A régióban több forgácsoló cég van jelen, de egyedi gyártási, javítási, felújítási munkákkal egyikük sem foglalkozik közülük, gyakorlatilag nincs konkurencia.
A sok éves szakmai múltnak köszönhetően stabil visszatérő ügyfelei vannak az eladó fémipari cégnek, amelyeket szintén átad majd az új tulajdonosnak.

Pályázatok
A cég az elmúlt években több pályázaton vett részt sikeresen. Jelen pillanatban is alkalmas pályázni az éppen aktuális kiírási feltételeknek megfelelően.

Célpiacok
Járműipar, építőipar, műanyag ipar, stb. Bármely olyan iparág ahol forgó kopó alkatrészekre van szükség.
Megbízásaik többsége egyedi és szerteágazó. Ügyfeleik nap mint nap új igényekkel és megbízásokkal keresik fel őket.
Munkáik között szerepel egyedi gépalkatrészek gyártása, hidraulika munkahengerek javítása, indokolt esetben teljes újragyártása.
Villanymotorok, szivattyúk alkatrészeinek javítása. Járműipari gépek alkatrészeinek gyártása, különböző méretű tengelyek és görgők gyártása. stb.

Főbb partnereik
Nagyvállalatok, valamint sok kisebb-nagyobb vállalkozás.
Számlázási nyilvántartásuk alapján több mint 350 olyan ügyfél van akinek az elmúlt években dolgoztak, ezek közül a rendszeresen visszatérő ügyfelek száma mintegy 100.

Eladás oka
A tulajdonosok azért jutottak arra az elhatározásra, hogy eladják a vállalkozást mert a cég szakmai irányítója betöltötte a 73. életévét. Emiatt szeretné megérdemelt nyugdíjas évet élvezni, több mint 50 munkában eltöltött év után. A cég másik tulajdonosa (fia) viszont szeretne másik vállalkozására koncentrálni ami ingatlanpiaci jellegű.

Tulajdonos: 2. A társaság 100 % magántulajdonban van.
Eladási ár: 950 000 euró.
Az ingatlan megtekintése csak előre egyeztetett időpontban lehetséges. Kizárólag megfelelő anyagi háttérrel rendelkező érdeklődők jelentkezését várjuk.
További részletes információ az IMN-től kérhető. Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésre.

31422. Több mint egy évtizede működő cég, ipari ingatlannal, üzemcsarnokokkal együtt, 1/1 tulajdonostól eladó.

Telephely, logisztika:
– Ipari ingatlan 16.945 m2 terület
– Két ipari csarnok szigetelt 510 m2/db cs1 cs2
– Mindkét csarnok targoncázható, valamint kamionnal is be lehet állni
– Belsőoszlop mentes 5,3 méter vállmagasságúak 7,2méter teljes magassággal
– A területen még több kisebb épület is található, amelyek adott esetben felújíthatóak vagy elbonthatóak. kb. 1.000 m2
– Víz és villany a telepen található 3×180 A azonnal rendelkezésre áll, de még fizikai bővítés nélkül plusz
– 3×100 A elérése lehetséges
– Kábeles internet van a telepen
– Aszfaltozott úthálózat, amely kamion forgalomra használható
– Az 1-es út 1,5 Km – autóval 2 perc
– Az M1-es út 4,9 Km – autóval 6 perc
– Kamionos szempontból a telep és az autópálya között a forgalom lakóövezetett nem érint
– A telephelyet az alkalmazandó technológiához hozzá lehet igazítani

A Telephelyen végezhető tevékenységek amelyek már többször is bizonyítottak.
1. Villamossági rendszerek (kapcsolószekrények vezérlőszekrények más berendezések gyártására gépekhez épületekhez). Kábelkonfekcionálás.
2. Gép alkatrész, kiegészítőegység, vezérlés gyártása, gépösszeszerelés technologizálás automatizálás javítás, felújítás.
3. Plazmavágás, élhajlítás, CO hegesztés, manuális esztergálás, marás.
4. Daruzhatóság kisebb meglévő és kiegészíthető egységekkel.

Humán erőforrás:
1. Külön megállapodás alapján meglévő műszaki kapacitás.
a. Villanyszerelő
b. vezérléstechnikus
c. programozó
d. érintésvédelmi felülvizsgáló
e. heggesztő
f. marós
g. esztergályos
h. targoncás
i. tgk sofőr
j. darukezelő
k. rakodógépkezelő
Bedolgozói egységek is rendelkezésre állhatnak.

A telepet különböző tevékenységi formák kialakítására is alkalmas, amelynek megvalósítására erre a célra kötött szerződés alapján vállalkozni tudunk. Például: Fémipar, műanyagipar, könnyűipar.

Eladási szándék oka: Más tevékenység felfejlesztése miatt tőke összevonás (épületgyártás).
Tulajdonos: 1/1.
Eladási ár: 2,3 millió euró.
További információ az IMN-től kérhető.

Cégbörze – Cégek adás-vétele

Tisztelt Cégtulajdonos!

Amennyiben Ön arra az elhatározásra jutott, hogy eladná eddig működő vállalkozását akkor mi átvesszük cégét amennyiben az a lentebb említett összes feltételnek megfelel és sikerül mindkettőnk vagy megbízóink elképzeléseinek megfelelően megegyezni.
– Tartozásmentes Kft vagy Bt legyen
– 2023-ban vagy előtte alapították
– 2024-ben volt árbevétele a cégnek
– Törzstőkéje jelenleg pozitív
– Tárgyi eszköz, készlet ne legyen a cégben
– 2025-ben legalább átlagosan 1 fő bejelentett alkalmazott dolgozott a cégben

Nem szükséges hogy a cég az előző évek során kimagaslóan nagy forgalmat vagy eredményt produkáljon!
Átlagos, akár családi vagy kényszervállalkozás kategóriájú cégek is érdekesek lehetnek ha rendesen voltak könyvelve és minden fentebbi feltételnek megfelelnek.

Amit még tudnia kell:
Kizárólag könyvelés tekintetében rendben lévő cég felel meg elképzeléseinknek.
A cég eddigi tevékenységét nem kívánjuk tovább folytatni, így pl. a kialakított vevőkör, beszállítói kör nem előny, nem számít, saját tevékenységgel folyatnánk tovább a cég működését.

Amennyiben Önnek a fenti szempontoknak megfelelő eladásra szánt cége van kérem tájékoztasson az alábbi adatokról:
– a cég formája (Bt. vagy Kft)
– alapítás éve
– törzstőkéje jelenleg
– 2024 évi árbevétele (nagyságrendileg is elég)
– 2025 évi árbevétele (nagyságrendileg is elég)
– 2025-ben bejelentett alkalmazottak száma (12 hónapra átlagosan számolva)
– milyen elképzelése van a cég eladására vonatkozóan
– olyan adatok amit lényegesnek tart megemlíteni: a cég tevékenysége, hol működött eddig, mi az oka annak hogy eladná stb.
– az Ön telefonos valamint e-mail elérhetősége a kapcsolatfelvételhez.

További információ az IMN-től kérhető. Bármilyen kérdés esetén állunk rendelkezésre.

再見s * Auf Wiederseh* Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeuen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

THANK YOU FOR VIEWING!

Leave a Reply