Generációk nőttek fel a különféle sci-fi filmeken, sorozatokon. Ezek közül például a Star Wars világszerte rengeteg rajongót számlál. Sokakat azonban nemcsak a látványos jelenetek, hanem a hatalmas méretű, vagy pedig a csúcssebességű űrjárművek ejtenek rabul. Gyűjtik a posztereket, legókat, modelleket, stb.
A rajongók valószínűleg álmukból felkeltve is pontosan tudják ezeknek a járműveknek a neveit, típusait. Azonban még talán ők sem sejtik, hogy valójában mekkorák is lennének ezek az űrhajók.
Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen filmek alapján még csak megbecsülni sem lehet, mekkorák ezek az űrjárművek, mivel a nézőnek nincs viszonyítása alapja. Pedig hatalmas hajókról van szó, és hogy mennyire, azt a MetaBallStudios (MBS) új videóján most bárki megnézheti.
A listából is kitűnik hogy bőven van választék: E.T. hajója, Millennium Falcon, vagy a Csillagkapu, az Interstellar, a Prometheus, az Avatar űrhajói, stb.
A bemutatás növekvő sorrendben történik, mindenképpen érdemes végig nézni. A harmadik járműsortól kezdődnek az úgymond komolyabb méretű űrhajók, finoman fogalmazva.
De azért a bolygó felszínéről indulva, a “kis” lépegetőt se becsüljük le, ismerjük a mondást ugye: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli-:)
Üdvözlet Földlakó! Melyik űrhajót vezetnéd?
DS-2 Death Star
DS-1 Orbital Battle Station
Borg Cube
USSC Discovery One
Lucrehulk-class battleship
High Charity
Installation 00
Installation 04
UNSC Infinity
Anodyne Spirit
D77H-TCI Pelican
Imperial I-class Star Destroyer
Executor
USG Ishimura
SWSC-1 Olympus Mons
Supremacy
Starkiller Base
Spaceball I
Traveler
Dreadnaught
TIE Fighter
Millennium Falcon
The Tet
City Destroyer
Mothership
Harvester Mothership
Enterprise-D
USS Enterprise NCC-1701
Space Battleship Yamato
Tohoku Class
Puddle jumper
Apophis-class Mothership
Endurance
D’deridex class
Battlestar Galactica
Atlantis
Aurora
SSV Normandy SR-1
Reaper
Citadel
Hyperion
Mass Relay
Destiny Ascension
Starfury
White Star class
LDSS Nauvoo
MCRN Donnager
Heighliner
USCSS Nostromo
Lexx
Universe-class Mass Conveyor
Leviathan
Avatar / Erebus
SDF-1
The Rocinante
Sol Gate
Bebop
SCV-70 White Base
Anaconda
Nemesis
Thunderbird 3
Tardis
The Constellation Taurus
Avalon
Valkyrie
The Shell
The Javelin
JMC Red Dwarf
Attack Ball
Juggernaut
SA-43 Hammerhead
Keepstar
Götterdämmerung
Cathedral Terra
Heart of Gold
Dyson sphere
Ringworld
Mothership district 9
V’ger’s vessel
Axiom
Elysium
Eternal Crusader
Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.
Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is!
Hold – Mars – 2122
NÉZZÜNK SZÉT A HOLDON – MARSON – ÉS A VILÁGŰRBEN 2122-BEN
De indulásunk előtt még tekintsünk vissza egy kicsit a múltba, és nézzük meg milyen is volt a helyzet a Földön, ezelőtt 100 évvel a 2010-es, 20-as években, az első űrtelepesek megindulása előtt.
Üdvözlet a Jövőből
A Stanford Torust ezelőtt 100 évvel, a 2000-es évek elején gondolhatták akár az idegen civilizációk űrhajójának is. A Stanford Torus az akkori tudomány vélekedése szerint egy Unidentified Flying Objects (UFO) beépített időgéppel. Lényegében majdnem jól gondolták, ha megnézik ezt visszaküldött videot, talán kapnak majd pár dologra választ.
Az IDŐ…. Földön / nap —- Marson / sol —- Milky Way / Galaktikus Idő / 203-209X
Ajánljuk szíves figyelmetekbe a 204X korszakot…
Információ: Hold – Mars – 2122
Kvantummechanika
A kvantumfizikában teljesen más törvények vannak mint a makrovilágban. A kvantummechanika szerint egy részecske egyszerre több helyen lehet. A részecskék a mérés és megfigyelés alapján döntik el adott pillanatban, hogy hol legyenek, ráadásul az összhang fenntartása érdekében fénysebességnél gyorsabban küldenek egymásnak üzenetet. Ez minden idők egyik legnagyobb megoldatlan tudományos és filozófiai titka.
Információ: Kvantummechanika
A negyedik dimenzió
Kétdimenziós élőlény alkothat némi fogalmat arról, hogyan nézhet ki egy háromdimenziós objektum, ha megfigyeli annak kétdimenziós árnyékát. Ugyanígy mi is tanulhatunk a negyedik dimenzió természetéről, ha megfigyeljük az ottani objektumok, jelenségek “árnyékát” a mi világunk fizikai rendszereiben.
4D-ben a tárgyakat nem pontok, vonalak vagy akár felületek határolják, hanem térfogatok. A 3D-s tárgyakat felszínük alakjából azonosítjuk. A 4D-s tárgyak szerkezetével kapcsolatos legtöbb információ azonban a burok belsejében rejlik.
Ha egy 4D-s lény a hiperkockára néz, tekintete először a kocka belsejére esik, nem magára a burokra. A burok csak mellékes, a kép belseje számít igazán. Amikor 4D-s tárgyak vetületét vizsgáljuk, mindig a belső szerkezetre koncentráljunk, ne engedjük, hogy a burok elvonja róla a figyelmünket.
Információ: A negyedik dimenzió
Látogatók…ne várd őket
Egy napon majd megérkeznek a Látogatók, akár a mi galaxisunkból – akár egy másikból, ne várd őket… mert nem lesz benne sok örömünk.
És mindegyik galaxisban több száz milliárd csillag, közülük pedig több száz millió a mi Napunkhoz hasonló csillag található, amelyek körül több milliárd bolygó, és azok körül a holdjaik keringenek. Ha ismét csak a földi élethez hasonló helyeket vesszük számításba.
Nagy számok…de még emberi léptékkel felfoghatók, viszont tegyük meg azt a kis kitérőt. De csak óvatosan, mert a világűr, az univerzum olyan mint az óceán, – húz, vonz befele a mélybe.
A Földön készített csillagtérképek már nem sokat érnek, például a Marson is más az ottani reális nézet, a Naprendszeren kívül, vagy pláne egy másik galaxisban aztán már végképp hasznavehetetlenek.
De az egy más szintű szupercivilizációs történet és blog, inkább itt most ne menjünk bele mélyebben a gondolat által vezérelt űrhajók, valamint a real time idejű, dinamikusan változó 3D holografikus csillagtérképek témakörbe.
A Milky Way apró porszem az Ic 1011 galaxishoz képest.
A fenti képen GALAXISOK láthatók, kint a világűrben nincs lent és fent… ha majd XXII. századi detektáló eszközünk lesz, akkor majd kint a világűrben bármerre nézünk végtelen számú galaxist látunk körülöttünk egy hatalmas gömbszerű kiterjedésben. Lábunk alatt, fejünk felett, tőlünk jobbra-balra, elől- hátul, mindenhol. Ez csak egy kis részlet, de már önmagában ez is jól érzékelteti a dolgokat. Tehát, ezek nem csillagok mint a mi Napunk, hanem GALAXISOK… mindenhol…. az apró fénypontok is a távoli galaxisok fényei…. döbbenetes.
És mindegyik galaxisban több száz milliárd csillag, közülük pedig több száz millió a mi Napunkhoz hasonló csillag található, amelyek körül több milliárd bolygó, és azok körül a holdjaik keringenek. Ha ismét csak a földi élethez hasonló helyeket vesszük számításba.
De ez még csak egy másik galaxis, nézzünk rá ismét a fenti képre, mindenhol galaxisok, – az apró fényes pontok is azok – amerre csak a mostani technikával rendelkező űrteleszkóp ellát….mindenhol. És persze még úgymond a látóhatár, az általunk eddig észlelt világon kívül ott van bizony még a többi galaxis. Természetesen nem csak a Földhöz hasonló bolygókon van élet, és nem csak szén alapú rendszerekben kell gondolkozni.
A Hubble új adatai valamint egy kutatócsapat elképzelései alapján amíg korábban a tudósok úgy gondolták 100-200 milliárd galaxis van az univerzumban, az új becslés szerint ennél tízszer több, nagyjából 2 billió.
Aki azt állítja hogy csak a Földön van élet azzal nem érdemes vitatkozni, mert nincs értelme. De ezen témába ne menjünk bele mélyebben, az egy másik blog. (Intergalaktikus Utazás | Intergalactic Travel – Alien Worlds | Welcome to ITAW)
Információ: Látogatók…ne várd őket
Időkapu | Múlt – Jövő
Most elindulunk egy időutazásra, emberi léptékkel nehezen felfogható időskála lesz amin utazunk. Ahol nem évszázadok, évezredek, hanem 10-30 millió év egy beosztás. Nagy távolságok, méretek és hatalmas erők, csodálatos élőlények, helyszínek, valamit érdekes információk várnak ránk.
Térben és időben nagy utat fogunk megtenni a dinoszauruszok korszakától egészen a távoli jövőig, amint az a blog címéből is kitűnik.
Információ: Időkapu | Múlt – Jövő
Kőkorszak vagy űrhajó
A CIVILIZÁCIÓK TECHNOLÓGIAI FEJLETTSÉGE, ALAPVETŐEN HAT FOKOZATBAN
Ez a besorolás az energiahozzáférés mellett a tudás birtoklását is elég jól jelzi. A két szempont az energiatermelés és a technológiai fejlettség, amelyek egymással szoros összefüggésben vannak: minél több felhasználható energiával rendelkezik egy adott civilizáció, annál gyorsabban tud fejlődni a technológia, és minél fejlettebb a technológia, annál hatékonyabban tudják kitermelni az energiát.
I. típus: civilizáció, amely a lakóhelyéül szolgáló bolygóra szórt csillagenergiát hasznosítja.
II. típus: szupercivilizáció, amely saját csillagának energiáját teljes egészében hasznosítja.
III. típus: szupercivilizáció, amely a saját galaxisának teljes energiáját uralja és hasznosítja.
IV. típus: univerzum szintű civilizáció, amely az egész világegyetem energiaforrásai felett rendelkezik.
V. típus: multiverzum civilizáció, amely uralja az egész multiverzumot, az összes létező univerzum minden energiája a rendelkezésére áll.
VI. típus: legfelsőbb szintű civilizáció, amely felette áll az időnek és a térnek, így képes akár új univerzumokat is létrehozni.
A Földön jelenleg az a helyzet hogy ez a civilizáció az energiát még a több millió évvel ezelőtt elpusztult, megkövesedett növényi és állati tetemekből, fosszíliából nyeri, amit nagyon rossz hatásfokkal éget el (kőszén, kőolaj) és a bolygóját sem nagyon tudja elhagyni. Jelenleg sajnos ezen a listán kívüli, 0-s típusú civilizáció, és még nagyon hosszú az út és idő az I. típusú civilizáció eléréséhez is.
Információ: Kőkorszak vagy űrhajó
We love Milky Way | We love
Pleiades | We love
Laniakea
Intergalaktikus Utazás | Intergalactic Travel – Alien Worlds | Welcome to ITAW
Az intergalaktikus utazás a galaxisok közötti hipotetikus, ember nélküli vagy pilóta nélküli utazás. Saját galaxisunk, a Tejút és még a legközelebbi szomszédaink pld. az Androméda (2,5 M fényév) között is a hatalmas távolságok miatt minden ilyen vállalkozás technikailag sokkal igényesebb lenne, mint a csillagközi utazás. Az intergalaktikus távolságok nagyjából százezrekkel (öt nagyságrenddel) nagyobbak, mint a csillagközi társaik.
A Föld bolygón lakva mi magunk is komplett Naprendszerestül egy galaxisban vagyunk amelyet Tejútrendszernek nevezünk. Galaxisunk fizikailag semmiben sem különbözik a többi spirálgalaxistól, pusztán a Földről észlelt látványa más a megfigyelői pozíciónk miatt.
A Nap ugyanis a Tejútrendszer lapos, nagyjából néhány ezer fényév vastag korongjában található nagyjából félúton – kb. 25.000 fényévre – a látható korong középpontja és annak széle között. A korong átmérője 100.000 fényév méretű.
Tejútrendszer ábrázolása felülnézetben, a Naprendszer becsült pozíciója sárga pont, amely azonban közel sem a méretét mutatja. (NASA)
Ha ezekkel a méretekkel összehasonlítjuk Naprendszerünk méretét, pld. a Nap és a Kuiper-öv két fényórás távolságát, egyszerűen megállapítható hogy bolygórendszerünk milyen apró, pontszerű kis helyet foglal el ebből a korongból. Tehát 100.000 fényév aránylik a 2 fényórához! Belátható hogy a mostani rakéta technológiával még a saját galaxisunk elhagyására sincs esély, ezért más működési elven alapuló technológiákat kell kidolgozni.
Ezeket az intergalaktikus utazásra javasolt módszereket fogjuk majd röviden áttekinteni.
Fénynél lassabb utazás:
Személyzet nélküli utazás / Emberi tudattal rendelkező gépek.
Személyzettel történő utazás / Hibernáció. Fúziós torlósugár-hajtómű.
Fénysebességű utazás:
Teleportáció.
Fénynél gyorsabb utazás: Warp drive, térbuborék, helyi tér-idő, féregjárat, hipertér, térugrás, dimenzió váltás.
Információ: Intergalaktikus Utazás | Intergalactic Travel – Alien Worlds | Welcome to ITAW

We love Earth | We love
Mars | We love
Space
We love Earth | We love Mars | We love Space
Save the Planet Earth! Business Opportunity | Innovations & Future Technology
Renewable Energy – Water Management – Cleantech – Ecosystem – Biogas and Biofuels – Projects – Innovative Technologies
NATURE IS BEAUTY
BEAUTY IS NATURE
WE ARE ENGINEERS
BUT WHO ENGINEERED US?
再見 * Goodbye * Adiós * Au revoir * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal * नमस्ते * Totsiens * Αντίο * معالسلامة * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *
THANK YOU FOR VIEWING!
Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.