Legkülönlegesebb növények a bolygón

v41

Ezek a növények már évezredek óta jelen vannak a Földön. Sok történetet kell elmesélniük, és ha véletlenül meglátod őket, meg fogsz lepődni.

A fák a nagyság és a bölcsesség érzését hordozzák magukban. Egy ősfa jelenlétében nehéz megállni a csodálkozást – mit látott ez a fa? Sok fa tanúja volt számos civilizáció felemelkedésének és bukásának.

A fák a teremtés szent ajándékai. Remélhetőleg az emberiség megtanulja értékelni az anyaföldet, és megóvni fáinkat a felesleges kivágásoktól. Íme néhány fotó a világ fáinak óriásairól.

Ez nem egy komor, szigorúan tudományos blog és rangsor, csak körülnézünk a bolygón, és tiszteljük ezeket a növényeket – az apró kis pozsgásoktól a virágokon át a hatalmas ősfákig.

fold

v44

Sziasztok! A nevem Buksi, ő meg itt Dona. Kilógtunk a kertből kicsit szétnézni a világban.

Köztudott rólunk, hogy szeretjük a növényeket,- virágokat, fákat – sőt időnként szorgalmasan meg is locsoljuk őket-:)) Miután kiszórakoztuk magunkat és meguntuk a postások kergetését, érdeklődésünk a növények felé fordult.

Magabiztosak voltunk, hiszen mi már sok növényt ismerünk…de azután egy padon ülve – kipihenvén az előbb említett sportolás fáradalmait – hirtelen elszállt ez a magabiztosság.

Amint az a fenti képen is látszik, eléggé meglepődtünk, és nem tudtuk hova tenni ezt a furcsa valamit…nem virág…nem néz ki kaktusznak se mert nincs tüskéje, pláne hogy zöld-piros a színe is, de viszont fa sem lehet…furcsa egy szerzet annyi biztos!  Hirtelen nem is tudtunk vele mit kezdeni, és a nagy tanácstalanságban még a vázáját is elfelejtettük felborítani -:))

Útra keltünk inkább, hogy jobban megismerjük a nagyvilágot, és ne érjen minket máskor ilyen meglepetés.

Amikor például egy fára gondolunk, általában egy vastag törzsű, nagy lombkoronájú növény jelenik meg előttünk. Hiszen így tanultuk gyerekkorunkban, és ha körbenézünk a parkokban, erdőkben, csupa “hagyományos” fát láthatunk. Azonban egzotikusabb helyeken különösebb növényfajok élnek. Olyan fákat mutatunk most neked, amikről el sem hinnéd, hogy léteznek!

De addig még sok minden mást meg kellett ismernünk. Utazásunk során különös formájú pozsgásokon, élő köveken, húsevő növényeken, és a szinte más bolygókon élő idegen növényeken át, a szivárványos erdők után következtek csak a bolygó legnagyobb és legöregebb fái.

Gyere velünk a növények birodalmába, ahol megmutatjuk neked a 25 legkülönlegesebbet, közöttük a fenti vázást is, valamint meghívunk egy kis havazásban történő famászásra ( egy nem kis fára ). Mi inkább ott majd lentről biztosítjuk a terepet a mászáshoz az embereknek – pókemberek előnyben -:))

fold

Legkülönlegesebb növények a bolygón (25)

1. Delfines pozsgások — Senecio peregrinus 
Japánban egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert ezek az imádni való kis növények, és ennek jó oka van: a levelei apró delfinekhez hasonlítanak! Ki ne szeretne néhány apró delfinkét a szobájába?

v23

2. Nyuszifúl pozsgás — Monilaria obconica
Nyuszifúl pozsgás, Japánt már meghódította. azon kívül, hogy irtó aranyos, könnyen gondozható növény is. Eredetileg Dél-Afrikából származik, ezért elég jól viseli a szárazságot és az extrém körülményeket is. Leveleiben tárolja a nedvességet, ami közelebbről megnézve ragyogó külsőt kölcsönöz a növénynek. A kezdetben apró kis nyuszifejek idővel hosszú ‘füleket’ növesztenek, majd azok végén virágok serkennek.

v24

3. Trachyandra
Ez az őrületes külsejű növény leginkább néhány összegabalyodott zsinórra emlékezet. A trachyandra Afrika déli és keleti területein őshonos.

v25

4. Borospohár — Crassula Umbella 
Ez az érdekes alakú növény nem véletlenül kapta a “Wine Cup” az az a “Borospohár” becenevet. 15 centi magasba emelkedő szárain sárgászöld bimbók díszelegnek.

v26

5. Baseball virág — Euphorbia Obesa 
Az Euphorbia Obesa felületén nem találunk töviseket, “Baseball virág” becenevét pedig labdaszerű formájáról kapta. Akár 15 cm szélesre is megnőhet és remekül tűri a szárazságot, ha elég vizet képes elraktározni magában.

v27

6. Medúzavirág — Euphorbia Caput-Medusae
Ez a pozsgás növény hüllőket idéző szárairól kapta nevét. Eredetileg a Dél-afrikai Capte Townban őshonos.

v28

7. Agancsospáfrány — Platycerium
Ha szeretnéd otthonod falait zöldbe borítani, akkor ez a növény lehet a segítségedre. Az agancsospáfrány jellegzetes szarvakra hasonlító leveleiről kapta nevét.

v29

8. Botkaktusz — Euphorbia Tirucalli
A botkaktusznak igazán találó angol neve van: “tűzvesszők”. Ez természetesen részben piros színű ágaira utal. Akár hét és fél méter magasra is megnőhetnek.

v30

9. Csónakos szemölcsliliom — Haworthia Cooperi
Ez a pozsgás szobanövény úgy néz ki, mintha csillogó buborékok jelentek volna meg a virágcserépben. Valójában pont ezek miatt olyan különleges! Dél-Afrika, Namíbia, Lesotho, Szváziföld és Mozambik területén élő pozsgás. Különösen a sima levelű szemölcsliliomok estében figyelhetjük meg, hogy a levelek csúcsán áttetsző ún. “ablakos” sejtek vannak. Az alacsony termetű növényeket gyakran több-kevesebb szélhordta homok temeti be, amiből csak a levélcsúcs bújik elő. Ilyenkor van jelentősége az ablaknak: ezen a rétegen át jut a levél belsejébe a fény, a klorofillt tartalmazó sejtekhez.

v31

10. Moraea tortilis
Ez a növény úgy néz ki, mint amikor egy ollót végig húzunk egy darab papíron, hogy spirálformájú díszeket készíthessünk. Azonban nincs szükség ollóra, ha az ember ilyen különleges növényt szerez otthonába, ugyanis a Moraea tortilis magától nő úgy, mint egy dugóhúzó. Érdemes cserépébe ültetni, mert ha szabadon engedjük, hamar elterjedhet!

v32

11. Pseudolithos
Ez a pszeudolithos az egyik legkülönösebb szukkulens, ránézésre olyan mint egy tengeri kő, amely algákkal és korallokkal borított. A Pseudolithos az Apocynaceae család pozsgás növényeinek nemzetsége, amely Szomáliában, Jemenben és Ománban őshonos. A természetben ez a növény száraz talajon, kövek között él, ami megmagyarázza a formáját és alkalmazkodóképességét a nedvesség hiányára. Rendkívül dekoratív és bár nem könnyen termeszthető, de különleges megjelenése szintén nagyon figyelemre méltó.

v43

12. Gentiana Urnula
Ennek a pozsgás virágnak több rétegű levelei vannak, amelyeknek , csillagszerű formáját is köszönheti. Kevés törődést igényel, ezért sziklakertekbe is kiváló.

v33

13. Kavicsvirág
Ne foglalkozz velem, én csak egy kavics vagyok! Ezek a ”élő kövek” igazán imádni valóak. Nagyon eredeti trükkel cselezik ki a szomjas növényevőket: egyszerűen csak kavicsnak álcázzák magukat. Teszik ezt annyira ügyesen, hogy gyakran a szakértő növény gyűjtőket is megtévesztik. Afrika déli, sivatagos részein őshonosak. Nagy szárazságok idején köd, pára cseppekkel is elvannak, így rendkívül jól tűrik az aszályt.

v40

14. Fokföldi harmatfű — Drosera capensi
Ez egy rizómás húsevő növény, amely a Dél-afrikai Fokföld tartományában honos. 30 centiméteres magasságot ér el, legfeljebb 6,5 cm hosszú lineáris levelekkel, ezeket trichómának nevezett szőrszálak borítják, amelyek nyálkát (ragadós anyagot) választanak ki, amely csapdába ejti a rovarokat.

v60

15. Afrikai velvicsia
Első ránézésre a velvícsia olyan, mintha egy földönkívüli növényt látnánk egy sci-fi filmben, pedig a valóság ezzel szemben sokkal csodálatosabb. Az afrikai velvicsia mélyre nyúló gyökereinek köszönhetően képes megélni a sivatagban. Ezek a gyökerek mélyen a földbe nyúlnak, és annyi vizet szívnak fel, amennyit csak tudnak. Ezáltal a növény megbirkózik a száraz és meleg sivatagi körülményekkel.

Az afrikai velvicsia akár 2000 évig is élhet. Az Afrika déli részén található Namíbiát szinte teljes egészében a Namib-sivatag borítja. A területen meglehetősen zord körülmények uralkodnak, nem véletlen, hogy az ország népsűrűsége az egyik legkevesebb a Földön, csak Mongóliában gyengébb ez az arány. Ugyanakkor a kopárnak tűnő vidék egyes régióinak meglepően gazdag a növényvilága, köztük pedig egy olyan élőlényt is megtalálni, ami világszinten is egyedülálló.

A növényt törzsi nyelveken nem véletlenül becézik élő fossziliának, ugyanis akár több ezer évig is elélhet. A sivatagi növény anatómiája ráadásul még a kinézeténél és hosszú élettartamánál is érdekesebb. A gyökerei és rövid szára mellett minden velvícsiának csupán két levele van, amely soha nem hullik le és a növény egész életében növekszik. A velvícsia egyik kevésbé ismert neve a “sivatag polipja”. Bár nincs nyolc lába, két levelét a gyakran tapasztalható erős szél szétcincálja és darabokban rogynak földre. Ez pedig pont olyan látványt nyújt, mint a tengerfenéken fekvő polip.

A szár inkább széltében, mint hosszában nő, és akár egy méter átmérőjű is lehet. Felszíni formája segíti lehűteni a gyökereket még akkor is, ha a talajhőmérséklet elérte a szélsőséges értékeket. Ez a növény a szépnek közel sem nevezhető alakjának köszönhetően képes túlélni ilyen hosszú ideig ilyen kíméletlen körülmények között.

v34

16. Kínai óriás bambusznád
A legszebb óriásbambusz, hazájában eléri a 20 méter magasságot, az átmérője akár 10 cm is lehet. Gyönyörű aranysárga színe és élénkzöld lomja szemet gyönyörködtető. Zöld csíkok díszítik aranysárga szárát. Egy nap alatt akár 120 centimétert is nő. Ezzel a sebességgel eléri a legnagyobb magasságát egy hónap alatt. A mondás szerint, majdnem szemmel látható a növekedése.

v42

17. Indiai füge — Banyan fa
Az indiai mitológia szerint halhatatlan növényként az örök élet szimbóluma, részben ez is lehet az oka, hogy az indiai falvak általában banyan fák körül helyezkednek el. Állítólag Buddha is egy ilyen fa alatt világosodott meg. Történelmi feljegyzések szerint Nagy Sándor egy banyan fa alatt vert sátrat a hétezer fős seregével.

Kambodzsában találunk egy mostani csodát: Ta Prohm angkori templomegyüttesét a régészek abban az állapotban hagyták, ahogyan Henri Mouhot és francia expedíciós társai az 1860-as évek legelején, az őserdő mélyén rátaláltak. A hatalmasra nővő banyan fák és az Indokína erre a vidékére jellemző kapokfák összefüggő, itt-ott áthatolhatatlan hálóba fonják a templom kapuit, szentélyeit és galériáit.

v54

v55

A fák és a kövek annyira összenőttek, hogy ha a fák kiszáradnak, vagy kivágják őket, az általuk körülölelt falak is összedőlnek.

v57

v56

18. Gyapotfa más néven kapokfa — Ceiba pentandra
Bennszülött amazóniai indiánok a fák anyjának tartják, a belső csőrendszert tartalmazó támasztó gyökerei bizonyos időszakokban kifakadnak, megöntözve a teljes körülötte lévő területet és a növényi élet birodalmának köreit. Ez az úgynevezett “Életfa”, vagy “az Égboltba vezető létra”.

Az átmérőjének egy részét a szép és fenséges támasztó gyökerek adják, gyakran alkotnak igazi fülkeszerű képződményeket, melyeket a bennszülött indiánok, meszticek és a marhatartók szálláshellyé alakítanak át.

Az Amazonas vidékén mindenki, még az is aki képről nem ismeri fel a fát, képes beazonosítani és megérezni az energiáját. Az amazóniai növényvilágban a magassága, a mérete és a szépsége emeli ezt a fát a végtelenségbe.

v49

Amazóniában bent a dzsungelek mélyén távol a civilizációtól a fákat, folyamokat, állatokat tisztelni kell, úgy kell kapcsolatba lépni velük, nincs rá jobb kifejezés…..  – átvenni az ottani rezgést – ….. és akkor befogad az erdő, a természet, különben semmi esély a túlélésre. Aki járt arra annak ez nyilvánvaló, bár a szkeptikusoknak és materialistáknak nem, de az már egy másik történet.

amas3

A fa éjszaka nyíló virágait a denevérek porozzák be. A gyapotfa (kapokfa) 60-70 méter magasra is megnő, és a törzse nagyon nagy átmérőjű, akár a 3 méter szélességet is elérheti a támpillérekkel együtt. Egyes példányok elérik akár a 90 m-es magasságot is, ezért a növényvilág egyik legnagyobb fái.

v51

v52

Őshonos Mexikóban, Közép-Amerikában és a karibi térségben, Dél-Amerika északi részén, és különböző változatai, például a Ceiba pentandra megtalálhatók Afrika nyugati részén. A Mafumeirát a maja mitológiában szent szimbólumnak tartják, és Puerto Rico hivatalos fája.

v47

v58

19. Szivárvány eukaliptusz — Eucalyptus Deglupt
Ez a különleges fafajta a színpompás kérge miatt az egyik leglátványosabb megjelenésű fa. A szivárványos eukaliptusz szokatlan színeit a kéreg folyamatos leválása okozza. Az élénkzöld belső kéreg hámlik, érik, először kékre, majd lilára és vörösre, majd végül narancssárgára és barnára változik a színe.

A szivárványos eukaliptusz akár 75 méter magasra is megnő, a Fülöp-szigetek nedves esőerdőiben őshonos. Sajnos mérsékelt égövön nem marad meg és üvegházban, zárt térben viszont nem lesz olyan színes a kérge, mint természetes élőhelyein.

További érdekessége, hogy Afrika mocsaras területein a fajt a malária elleni küzdelem céljából telepítették be sikeresen. Ezek a fák annyi vizet fogyasztanak, hogy a mocsarak szárazabbá válnak, és a így maláriát terjesztő szúnyogok élőhelye lecsökkent.

v61

20. Majomkenyérfa
A majomkenyérfa vagy más néven baobab Afrika jellegzetes alakú, legendás fája. Mindössze néhány fajtája létezik, abból is a legtöbb Madagaszkár szigetén őshonos. A gyönyörű és ritka óriás majomkenyérfa Madagaszkár biológiai sokféleségének szimbólumává vált Szálanként nő, és maximális életkora egyes források szerint 1500 év. Elképesztő törzsük kerülete elérheti akár a 20-25 métert is, aminek impozáns kinézete mellett fő funkciója az esős évszakban hullott csapadék tárolása.

Duzzadt törzse képes akár 300 liter vizet is tárolni. A nagy virágaikból fejlődő, uborka alakú termésük a majmok kedvenc csemegéje. Innen kapták a fák a nevüket is. A majomkenyérfát a helybeliek baobabnak nevezik.

A madagaszkári majomkenyérfa sugárutat (Allée des Baobabs) a sziget nyugati tengerpartján találjuk. Valójában a Morondava várost és Belon’i Tsiribihina települést összekötő földútról van szó, amelynek mentén rengeteg baobab áll őrt. Egy rövidebb szakaszon pedig – ami az ország egyik első számú turisztikai látványossága – valóságos óriások között lépdelhetünk, ezek a példányok, úgy tudni, legalább nyolcszáz évesek.

Afrika csodafái nincsenek jó állapotban, és az elmúlt évtizedben érthetetlenül sok száradt ki belőlük. A pontos magyarázatot nem ismerik a kutatók, de a jelek szerint a fák a nagy klimatikus változásokra reagálnak rosszul. Pedig amúgy kibírják a legnagyobb szárazságot is, és ezer évig vagy még annál is tovább képesek elélni.

v36

21. Sárkányvérfa
A sárkányfa göcsörtös törzsével és tüskés, zöld lombkoronájával Szokotra jelképévé vált. A Jemenhez tartozó sziget az arab szárazföldtől 350 kilométerre fekszik, Afrika szarvánál, ahonnan évmilliókkal ezelőtt vált le. Az itt élő növények közül számos faj kizárólag Szokotrán található meg – egy rég letűnt földtörténeti kor maradványaként. Idetartozik a sárkányfa is, amelynek sötétvörös gyantája már az ókor óta keresett gyógyászati eszköz.

Az esernyőre emlékeztető fa örökzöld vörös gyantája miatt kapta a sárkányvér elnevezést. A többi fától eltérően, levelei csak az ágak legvégén találhatók, ez adja a jellegzetes megjelenését. Lombját 3-4 évente elhullajtja, mielőtt egyszerre megjelennek az új rügyek. Újabb elágazások akkor keletkeznek, amikor a rügyezési időszak megszakad, vagy valamilyen trauma éri a fát.

v35

22. Matuzsálem
A matuzsálem 4853 éves, a világ ma ismert legidősebb növénye, egy sima tűlevelű szálkásfenyő a kelet-kaliforniai Fehér Hegységben található. Egy szálkásfenyő liget egyik fája. A ligeten belüli pontos elhelyezkedése az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata által védett titok a fa védelme érdekében. Az Egyesült Államok délnyugati, hegyvidéki területein őshonos simatűjű szálkásfenyő a fenyőfélék családjába tartozó, esetenként nagyon hosszú életű fafaj.

A hegyekben, 2700 méteres magasságban és a felett találhatóak meg, az úgynevezett “fahatár” közvetlen közelében, ahol már a fák nem képesek megélni. Növekedésük felettébb lassú, ami részben az alacsony átlaghőmérsékletnek, a viszonylag száraz talajnak és az erős szélnek köszönhető.

A fafaj magassága 5-től 15 méterig terjed, törzsének átmérője a 2,5 méterestől a 3,6 méteres lehet. Ahogy korosodik, szép lassan elhal, míg végül csak a szíve, a fa törzse marad életben, mely jobb esetben néhány még ép szövetfonal segítségével összeköti a gyökeret az ágakkal.

Földünk legidősebb élőlényét olyan nagy erőkkel őrzik, hogy 1957 óta néhány szakértőn kívül senkinek sem árulják el, pontosan hol található. Annyit tudunk, hogy Kalifornia állam keleti részén, az Inyo-hegység magashegyi cserjehatárán, az Inyo nemzeti erdőben áll, sok-sok társával ligetet alkotva. Az egyik példányt, Prométheuszt a hatvanas években az Egyesült Államok Erdészeti Hivatala tudományos céllal kivágatta, ekkor, az évgyűrűit megszámlálva derült ki, hogy majdnem ötezer éves. Szerencsére Matuzsálemet csak megvizsgálták, de nem vágták ki, így válhatott Prométheusz halála után a világ legidősebb fájává.

v38

Hiába a szélsőséges időjárás, a csontrepesztően hideg tél, az erős szél, a Matuzsálem erdő ősi fái bírják a gyűrődést. Olyan ökoszisztémát alkotnak, ami épp törékenysége miatt egyedülálló. A simatűjű szálkásfenyők gyantás törzsüknek köszönhetően állnak ellen az elemeknek és a rovaroknak, ám a száraz időjárás miatt nagyon lassan nőnek. Ahogy idősödnek, úgy hal el a külső kérgük, és tűnnek egyre élettelenebbnek, ám a belső szövetük nagyon is él és virul.

Az Inyo nemzeti erdőt még maga Theodore Roosevelt elnök alapította a Los Angeles-i vízvezeték építése közben 1907-ben. Akkor még fogalmuk sem volt, hogy a gyönyörű, hegyekkel, vízesésekkel, tavakkal tűzdelt terület ad otthont a legidősebb erdőnek is.

Csak az 1950-es években fedezték fel a matuzsálemeket Edmund Schulman dendrokronológusnak (a fák évgyűrűinek számlálásán alapuló kormeghatározással foglalkozó szakember) köszönhetően. A területen túrázó szakember a fák elpusztítása nélkül vett mintát a törzsekből egy speciális fúróval, és felfedezte, hogy azok öregebbek minden más addig ismert amerikai fánál. A további vizsgálatok segítségével 1957-ben rátaláltak Prométheuszra és Matuzsálemre, a két legidősebb példányra az egész erdőben. Schulman további vizsgálódásainak tragikusan korai, 1958-as halála vetett véget, ám addigra az extrém idős fák már védelmet élveztek – bár közel sem olyan mértékben, mint amire szükség lett volna.

A Schulman által felfedezett óriások közül egyet 1964-ben hivatalos engedéllyel kivágtak, így támogatva egy egyetemi hallgató klimatológiai vizsgálatait. Mint kiderült, sikerült a létező legöregebb fát – Prométheuszt – elpusztítani, azt a növényt, amely 66 évvel idősebb volt a mostanra rekorderré váló Matuzsálemnél. Amikor a hír kiszivárgott, hatalmas felháborodást váltott ki, így végre kellőképpen megszigorították az ősi fák védelmét. A környék a mai napig látogatható ugyan, rengeteg turista és sportoló túrázik arra, de a fákra vigyáznak, Matuzsálem pontos hollétét pedig nem árulják el.

v39

Nem is csoda: akkor lehetett kis csemete, amikor az egyiptomi piramisok vagy a Stonehenge még meg sem épültek, Amerikában pedig épp az első cserépedény elkészítésén fáradoztak. Túlélte a mamutokat is. Míg a szárazföldön a mamutok nagyjából tízezer éve kipusztultak, a növekvő tengerszint miatt a szigeten rekedt populáció még évezredeken keresztül épségben éldegélt. A legutolsó mamut a Jeges-tenger egyik szigetén, a Vrangel-szigeten élt, és jelenlegi ismereteink szerint 4000 évvel ezelőtt pusztult el.

Matuzsálem végignézte a feljegyzett emberi történelmet, az indián népek felemelkedését, bukását, a nyugat-európai hatalmak térhódítását, egészen napjainkig. A jövőjéről a tudósok gondoskodnak: a fa tobozait leszedik, a csemetéket pedig elültetik, így Matuzsálem gyermekei már ott növekednek a közeli területeken.

v37

23. President
A President 3200 éves. Félelmetes, hogy azt gondoljuk, hogy ez a fa már élt, amikor II. Ramszesz uralkodott Egyiptomban! Az óriás mamut fenyő a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban található. 3200 éves, több, mint 74 méter magas. A hatalmas fáról a National Geographic készített fotót, ami valójában 126 mozaikból lett összerakva, lévén egy fotóval lehetetlenség lett volna megmutatni a monumentális, lenyűgöző fát.

A President néven ismert fa nem a legmagasabb fa a világon, (hiszen a kaliforniai Redwood több, mint 116 méter magas). A Presidentnek közel 2 milliárd levele van. Hatalmas méretének köszönhetően akár természeti katasztrófákat is túlélne. Folyamatosan nő fölfelé és keresztmetszetben is.

Törzsének térfogata 1300 m³, átmérője pedig 8,2 méter. Bár rokona, az örökzöld mamutfenyő magasabbra nő, az óriás mamutfenyő törzse rendszerint vastagabb, ezért ezt tekintjük a Föld legnagyobb tömegű élőlényének .Tudjuk, hogy vannak olyan fák, amelyeknek nagyobb a törzse vagy a magassága, de ha összeadjuk a President törzsét, ágainak, gyökerének terebélyességét, akkor valószínű, hogy ismereteink szerint ez a Föld legnagyobb tömegű fája.

NGS Picture ID:1507300

Nézzétek meg ezt a rövid videót. Igazán jó idő van, – nincs nagy szél, sem hőség, de kutyahideg sem – egész kellemes az időjárás a fára mászáshoz. Ugye ti is bevállalnátok egy ilyen kis havazásban egy mászást? Cicás gazdik előnyben! -:))

24. Stratosphere Giant
Sokáig birtokolta a világ legmagasabb fája címet, de ma már le kellett erről mondania. Stratosphere Giant, fotózta James Balog. A hatalmas méret miatt Jamesnek rengeteg fényképet kellett készítenie és összefűznie.

Sajnos a legtöbb fotó erről a fáról úgy néz ki, mintha mobiltelefon kamerával készült volna, ezért úgy tűnik, hogy egy utazásra kell indulnunk, hogy megtaláljuk ezt az óriást, és jó fotót készítsünk róla nektek.

De ahhoz, hogy lássátok milyen magas is ez a fa, nézzétek meg ezt a korábbi “világ legmagasabb fája” című  rövid videót – a Stratosphere Giant –, amely azóta már alacsonyabb mint a Hyperion, azért még most sem egy kis átlagos fa.

Keressétek meg a 3 kék hegymászót a fotón. Ez a buli sem tériszonyosoknak való, finoman fogalmazva.

v46

25. Hyperion
A ma ismert legmagasabb fa 115,85 méter magasra nőtt. Magasabbra, mint a New York-i Szabadság-szobor. A nem éppen liliputi fajtársai közül is kiemelkedő tengerparti (örökzöld vagy parti) mamutfenyő (Sequoia sempervirens) egyedet Chris Atkins és Michael Taylor természettudósok fedezték fel 2006. augusztus 25-én a kaliforniai Redwood Nemzeti Park egy távoli zugában.

Hyperion jelenleg 7-800 éves lehet és még növésben van, de van néhány fajtársa, amelyek alig pár méterrel maradnak el tőle, viszont gyorsabban nőnek, így 2031 körül átvehetik Hyperiontól a világ legmagasabb fája címet. A felfedezők szerint a fa valószínűleg magasabb lehetett, de a harkályok lecsipkedtek valamennyit a csúcsából. Így is elvette a trófeát a 1991-ben felfedezett Stratosphere Giant nevű mammutfenyő rokonától, aki csak 113,8 méter magasan karcolja az eget.

fab3

fold

giants

fab8

These trees have been around on the Earth for thousands of years. They have many stories to tell, and if you happen to see them, you will be astounded.

Trees carry with them a sense of grandeur and wisdom. In the presence of an ancient tree it’s difficult to not stop to wonder – what has this tree seen? Many trees have borne witness to the rise and fall of many civilizations.

wood

Trees are sacred gifts of creation. Hopefully, humanity will learn to appreciate mother earth and protect our trees from unnecessary felling. Here are some photos showing the giants of the trees of the world. This is not a ranking, we just look around our world and respect these trees.

greenfa

fold

Baobab trees in Senegal and Madagascar

fa6000

fab5

fab6

fold

RESPECT / Africa

greenw

greenw3

greenw1

The Great Green Wall is an African-led movement with an epic ambition to grow an 8,000 km natural wonder of the world across the entire width of Africa.

A decade in and roughly 15% underway, the initiative is already bringing life back to Africa’s degraded landscapes at an unprecedented scale, providing food security, jobs and a reason to stay for the millions who live along its path.

The Wall promises to be a compelling solution to the many urgent threats not only facing the African Continent, but the global community as a whole – notably climate change, drought, famine, conflict and migration.

Once complete, the Great Green Wall will be the largest living structure on the planet, 3 times the size of the Great Barrier Reef.

The Great Green Wall

fold

RESPECT / India


fold

RESPECT / Brazil

For years, Antonio Vicente begged his neighbors to listen to his warning. The water in Pouso do Rochedo, Brazil, was going to disappear and, with it, so would the life in this piece of the rainforest. And he was right. But now, after dedicating the last 40 years to reforesting his land, the water is coming back…and it is all thanks to him.

Salvemos la Amazonia! SAVE THE AMAZON RAINFOREST!
Défendre la forêt amazonienne!

amas8

🌳 Amazonia forever 🌳 ❤️❤️❤️ 🌳 Amazonia por siempre 🌳 ❤️❤️❤️

v48

Salvemos la Amazonia! SAVE THE AMAZON RAINFOREST! Défendre la forêt amazonienne!

saveamas

¿QUE PUEDO DECIR? ,hermosa imagen de lo que debemos hacer con la MADRE TIERRA, protegerla.

fold

Money isn’t the most important thing in life. The humanity shows that it is bigger than money.

You cannot win hearts by money but by caring, helping others you may win…

Watch here some videos, which don’t need it further words just the blog title: RESPECT

greenlev

 Köszönjük szépen a figyelmet, reméljük érdekes volt számodra pár információ.
Látogasd meg ezt a további néhány oldalt is! 

dim4

ava

Egy komplex, csodálatosan működő rendszert fogunk most megismerni. A blog elolvasása, és a videók megtekintése után remélhetőleg sokan fognak másként tekinteni a környezetükben lévő növényekre, – akár a benti szobanövényekre, de főleg a kinti erdők világára –  ezen a Föld nevű bolygón.

A természetes állapotú erdők olyan szuperorganizmusoknak tekintendők, amelyekben  az azonos fajú fák kapcsolódnak egymáshoz, és közös ellátó, illetve hírközlő rendszert hoznak létre. Gyakorlatilag egy internet hálózat van a föld felszíne alatt, de ez több attól ez már egy élő avatar rendszerszinten, mint azt majd látni fogjuk.

Alapvetően sokféle kommunikáció létezik  a növényeknél:  – föld alatt  – föld felett (hangok, illatok, rezgések) – morfogenetikus mező. A fák nem csak kommunikálnak egymással, de a gyökereiken keresztül tápanyagot is el tudnak juttatni egy másik fajtársukhoz. 

Egy talpalatnyi föld alatt több száz kilométernyi gombafonalhálózat lapul. Ahol az apró, láthatatlan gyökérsejtek és a szintén mikroszkopikus nagyságú fonalak találkoznak, ott megy végbe az információcsere. Ez gyakorlatilag egy erdei föld alatti internet, sőt sokkal több attól, egy avatar.

Sosem gondoltuk volna, de a fák úgy kommunikálnak egymással, mint az emberek:
– ezeken az érzékeny összekötő fonalakon keresztül jelezni tudják a másik számára, ha veszély közeleg,
-tápanyagot tudnak küldeni, ha épp az adott növényt a kiszáradás fenyegeti
-de érzékelni tudják a rokoni kapcsolatokat is egymás között.

A fák beszélgetnek – gyakran óriási távolságokból is. Tudjunk meg többet a fák harmonikus, mégis bonyolult társadalmi életéről, és kezdjük más szemmel nézni a természet világát

További érdekes információk és szenzációs videók a blogban!

Avatar – ne keresd, már régóta itt van a szemed előtt ezen a bolygón is!

fold

73640-tgob

ori9

ori10

Kérdés: ősi civilizáció építette a több száz tonnás sziklákat mérnöki pontossággal egy  magas hegy tetején 40 méter magasra? Vagy csupán a természet erői alakították ilyenre őket?

Egy biztos: ezt ember nem építhette – vagy mégis?

fold

troodon5

Ha 22 másodperccel előbb vagy később érkezik az a bizonyos aszteroida, akkor talán ma is a dinoszauruszok uralnák a Földet

rep22

TROODON — Alternatív történelem – Haladóknak

Ha az égi bomba pár pillanattal előbb vagy később (pár száz kilométerrel arrébb, az Atlanti vagy a Csendes-óceánban) landol, akkor minden másként alakul a bolygón.

TROODON

fold

al2

EGYSZERŰSÍTHETETLEN ÖSSZETETTSÉG — AZ EVOLÚCIÓ BUKTATÓJA

Véletlen evolúció vagy intelligens tervezés?

A SEJT RENDKÍVÜL PÁRATLAN ÖSSZETETTSÉGE

sejtekn

Ahhoz, hogy megértsük az élet reális voltát, ahogyan az a molekuláris biológiában feltárul, egymilliárdszorosra fel kell nagyítanunk egy sejtet, hogy húsz kilométeres legyen az átmérője, és hasonlítson egy óriás kör alakú űrhajóhoz, amely elég nagy ahhoz, hogy beborítson egy nagyvárost, amilyen London vagy New York.

Ekkor egy olyan tárgyat látnánk, amely úgy van megformálva, hogy páratlan összetettségű és alkalmazkodó legyen. A sejt felszínén több millió nyílást látnánk, mint amilyenek egy hatalmas űrhajó fedélzeti nyílásai, melyek kinyílnak és becsukódnak, hogy lehetővé tegyék az anyagok folyamatos ki- és beáramlását.

Ha belépnénk az egyik ilyen nyíláson, a csúcstechnológia és az elképesztő összetettség világában találnánk magunkat. Végtelen, rendkívül jól megszerkesztett folyosókat és csatornákat látnánk, amelyek a sejt belső felületétől minden irányba elágaznak; némelyik a sejtmagban lévő központi memóriabankhoz vezetne, míg mások a szerelőtelepekhez és a feldolgozóegységekhez vezetnének.

Maga a sejtmag egy hatalmas, több mint egy kilométer átmérőjű, gömbölyű helyiség lenne, amely egy geodéziai kupolára hasonlít, s ennek belsejében a DNS-molekulák több kilométeres, spirális láncait látnánk, melyek mindegyike rendezett sorokban, szépen halomba lenne rakva. A termékek és a nyersanyagok óriási választéka szépen elrendezett módon egyik helyről a másikra haladna a sokféle csatorna mentén a különböző szerelőtelepekről és vissza, a sejt külső területén.

Csodálkoznánk azon, hogy a sok, látszólag végtelen csatorna mentén látható oly sok tárgynak a mozgásában micsoda irányítás rejlik, s mind tökéletes összhangban van egymással. Bármilyen irányba tekintenénk, mindenféle robotszerű gépeket látnánk magunk körül.

sejtekb

Észrevennénk, hogy a sejt működéséhez szükséges alkotóelemek közül a legegyszerűbbek — a fehérjemolekulák — meglepő módon a molekuláris gépezet összetett darabjai, melyek mindegyike körülbelül háromezer atomból áll, s ezek rendkívül szervezett, háromdimenziós térszerkezetben lennének elrendezve. 

Még inkább elcsodálkoznánk, amikor ezeknek a bizarr molekuláris gépeknek a különösen megfontolt tevékenységeit néznénk, főleg amikor megértenénk, hogy az összes megszerzett fizikai és kémiai ismereteink ellenére egy ilyen molekuláris gép megformálásának a feladata, azaz egyetlen működő fehérjemolekuláé, jelenleg teljesen meghaladja képességeinket, és legalább a következő évszázad kezdetéig valószínűleg nem is fogjuk megvalósítani.
A sejt élete mégis több ezer, feltétlenül több tízezer, valamint valószínűleg több százezer különböző fehérjemolekula koordinált tevékenységétől függ.

Az emberiség amnézia faj, a Föld bolygó erős mágneses terének következtében. Soha nem fognak leutánozni a Földön egy sejtet. Molekuláris szintem működő gépezetek. Itt tart a robotika a világegyetemben, csak a földi népesség az amnéziás állapota miatt nem fogja fel.

EGYSZERŰSÍTHETETLEN ÖSSZETETTSÉG — AZ EVOLÚCIÓ BUKTATÓJA

fold

buksi

Buksival kezdtünk – Buksival zárunk, de ez a másik blog, és nagyon brutál, előre szólunk -:))

Van egy elmélet, van még aki hisz benne? Lapos Föld. —  Valamint azóta már létrejött a Balaton Tagadók Társasága is, akik szerint nem is létezik a tó, csupán egy hologram…..stb.

 Buksi és a Lapos Föld

fold

future,

ufoido

Most elindulunk egy időutazásra, emberi léptékkel nehezen felfogható időskála lesz amin utazunk.  Ahol nem évszázadok, évezredek, hanem 10-30 millió év egy beosztás. Nagy távolságok, méretek és hatalmas erők, csodálatos élőlények, helyszínek, valamit érdekes információk várnak ránk.

Térben és időben nagy utat fogunk megtenni a Föld születésétől egészen a távoli jövőig.

Időkapu | Múlt – Jövő 

fold

cropped-c682a-ship6

Üzlet – Tudomány – Innováció  
Friss hírek – Aktualitások – Újdonságok
https://intercontactnews.com

fold

再見 * Goodbye  *  Adiós * Au revoir  * Adeus * Auf Wiedersehen * До свидания * Arrivederci  * さようなら * Güle güle * Selamat tinggal *  नमस्ते  * Totsiens * Αντίο *  معالسلامة  * Tot ziens * Adiaŭ * Kwaheri * Do widzenia * Viszontlátásra *

 THANK YOU FOR VIEWING!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s